Szeptember 7. szombat

2. TÚRA: KOCSÉR – SZENTKIRÁLY (16 km)

"Ma folytattuk vándorlásunkat Árpád Útján, Kocsérról, a Kenyérváró-domb és a Fekete-halom érintésével gyalogoltunk Szentkirályra.
Az idő enyhe, nagy részt felhős volt, szél is fújdogált.
A táj megint más volt, mint az előző szakaszon, más, mint máskor az Alföldön; érdekes fasorok, erdőfoltok, szép rétek, furcsa növények, régi iskolában talált furcsa dolgok, titkok, tömegsírt rejtő kunhalom és egy szeretetteljes fogadtatás Szentkirályon, a faluban szinte mindenki tudta, hogy "jönnek a túrázók" - csak azon csodálkoztak kicsit, hogy gyalog értünk be a faluba és nem autókkal...
Nem állítom, hogy a legérdekesebb szakasz volt, de megint volt a nevetéstől és féktelen jókedvtől a majdnem sírásra fakadásig minden, látva egy itt nyugvó, régen ismert író-szociográfus idős özvegyét, egy elhagyott iskolaépületben, távol mindentől...
A Teremtő ma megint kezünket fogva vezetett végig a túrán, és tárta elénk világunk kincses gazdagságát és az élet könyörtelen múlását. Megint tanultunk valamit, amit sose tanultunk volna meg, ha mi is az otthon maradást választjuk...
Minden résztvevőnek, vendégnek, a szentkirályi faluközösségnek, a polgármester úrnak és kollégáinak köszönjük, hogy a mai napot így együtt csináltuk végig.

Egy elképzelhetetlenül sűrű és sok érzést, élményt adó túrán vagyunk megint túl. A túravezető, amikor túrázik, soha nem tudja elengedni magát, sokszor nem is érti, mi történik, mert ezer dologra kell koncentrálnia egyszerre, hol járnak, mennyi van hátra, kinek mi a nyűgje, ki éhes, szomjas, de beszélgetni is akarna, ám arra már csak ritkán jut energiája, pedig az lenne a legfontosabb, ilyesmi, és soha sem fizikailag fárad el, hanem mindenhogy máshogy.
Csak amikor alszik rá egyet, rendezi a képeket, írja egy egész napon át a beszámolót, jön rá szép lassan, megint mibe tenyereltek bele a Túratársakkal, megint mennyi csodát láthattak/élhettek meg együtt, személyesen, és csak néhányan, mert megint csak kevesen mozdultak meg erre a napra is - és hogy ez így mekkora kiváltság a sorstól, és amiért nem győz elég hálásnak lenni, fent és lent..."

TÚRABESZÁMOLÓ

Október 19. szombat

5. TÚRA: GÁTÉR - PUSZTASZER (25 km)

"A mai napban megint minden benne volt, ami egy túrában benne lehet. De most nem a sok látnivalóról és értékről beszélek elsősorban, azok ott vannak a képeken. Az Emberekről van szó.
Ki a túra fonalát követve vezetett minket a sors útján és ezért tűrt hideget-meleget, ki a maga múltját kereste és csak áradt belőle a szó, ki a fájdalmaival küzdött és szótlanul a fogait szorította össze, ki lázasan gyalogolt egész nap, ki a fáradtságtól rogyott csaknem össze, ki vígan rohangálta végig a napot és sehogy se akart elfáradni, ki ismeretlenül is régi ismerősként fogadott és vendégelt meg minket, ki azért tett meg mindent, hogy sose felejtsük el a mai pusztaszeri kirándulásunkat.
Mindenki másképp csinálta...
Egy kiadós pihenés mind a 26 résztvevőre ráfér, elég volt a 25 km és 10 óra menetidő.
Holnaptól már csak a szép emlékek maradnak, és az emberi minőségek a szívünkben, amelyek egytől egyig csak túlzófokban lehetnének visszaadhatók. Vagy még úgy se. A mai napot se fogjuk egyhamar elfelejteni....
A végére minden egyensúlyba került, és lett egy KEREK NAP, amely sötétben kezdődött, sötétben ért véget, de ami a kettő között történt velünk, az maga volt a CSODA, maga az ÉLET. Bárcsak mindenki átélhetne ilyesmit, legalább egyszer, a Szülőföldjén! Mert ilyet csak ott lehet.."

TÚRABESZÁMOLÓ

November 9. szombat

6. TÚRA: PUSZTASZER - ÓPUSZTASZER (22 km)

"Ma, utolsó előtti alkalommal jártunk Árpád Útján.
A Pusztaszer és Ópusztaszer közötti majdnem 22 km-en kijutott mindenből, ami egy felejthetetlen naphoz kell, így volt rengeteg látnivaló, szépség és szín a tájban, nehézségek, csatorna- és villanypásztoron átkelés, sok emberi gesztus és jó szó, felnőttek és kisgyerekek hősies küzdelme sárral, esővel, aszfaltúttal és fáradtsággal. Ezek nélkül a mai nap se lett volna az igazi, mert csak ennyi hatás együttese formálhatja a napot gömbölyűre.
Árpád Útján járni: hitvallás egy ország, a nemzet, egy hagyományrendszer, a történelmünk, a közösségi és egyéni sorsunk és azok vállalása mellett, kiállás a kiskunsági természetjárás, túrázás ügyéért, az emberek jósága és a világ egyszeri és megismételhetetlen volta mellett, büszkeség, boldogság és öröm; nem utolsó sorban Szülőföldünk szeretetének hirdetése - vagyis az Árpád Útján: Minden."

TÚRABESZÁMOLÓ

November 23. szombat

7. TÚRA: ÓPUSZTASZER - DÓC (26 km)

"Mindenkinek, én személyszerint, mint a sorozat kitalálója, köszönöm bármelyik túrán való részvételét, mindennemű segítségét, tanácsait, intézkedését, történetét, fuvarját, fáradtan is sofõrködését, minden emberi gesztusát, vagy bármit, amit kihagytam.
Amikor tervezgettem az Árpád Útjánt, kicsi esélyét láttam annak, hogy lesz is belőle valami. Sorozatoknál elfogynak az emberek, általában. Itt ez máshogy történt, a végére is voltunk majdnem húszan, mert most nemcsak túrázók jöttek, hanem valódi érdeklődők, kalandvágyó gyerekek és gyereklelkű felnõttek. Komoly apák és anyák gyermeki énjüket élhették, apró gyerekeink felnõtteket megszégyenítő módon álltak helyt.
Szeretettel gratulálunk minden teljesítőnek, eseti résztvevőknek!
Köszönjük netes követőinknek, a külsős érdeklődőknek, a megosztásaikkal munkánkat támogatóknak is minden segítségét!
Köszönöm Dömötör Zsolti önzetlen és pótolhatatlan szakmai támogatását!
Nagy örömünkre szolgált megismerkedni a pusztaszeri "Homoktaposók a Kéken" csapatával, velük gyalogolni és együtt sírni-nevetni a világ csodáin és saját esetlenségünkön.
Igazi csapatmunka volt a teljes sorozat, terepen és a világhálón is. És nagyon jó volt ennek a Csapatnak a tagja, a része lenni."

TÚRABESZÁMOLÓ

LELKES ZÁSZLÓVIVŐK

"Bár többet terveztem, végül három túrán sikerült résztvennem az Árpád útján sorozatból. A kőröstetétleni indulás minden várakozást felülmúlt: volt térzene, lovaskocsis felvonulás, nem várt légiparádé (augusztus 20. lévén Szolnokról Budapest irányába húztak a szárnyas kötelékek). Nem csoda, hogy a szokásosnál is nagyobb volt a lelkesedés az egész csapat részéről. Számomra különleges és maradandó élmény az Árpád-halmon lévő millenniumi emlékmű. A fizikai méretei, az eszmei értéke mellett lelkisége, kisugárzása is megfogja az arra fogékony túrázó embert.
Szeretem a kisgyerekeket, mindig öröm, ha ők is velünk túráznak. Az Árpád útján sorozat nagy értéke volt, hogy mindig voltak velünk óvodás, kisiskolás korú gyerekek. Ez reményt és biztatást nyújt a jövőre nézve. Eszerint lesz, aki tovább vigye, unokáinknak is áthagyományozza a természetjárás, a honismeret, az emberi léptékű baráti közösségek iránti igényt, és ezek megélését.

A túrasorozatra készülve felmerült bennem, hogy zászló nélkül nem járhatunk őseink nyomában. Készítettem egy zászlórudat, rajta két mini-lobogóval: egy nemzeti trikolorral, valamint a magyar királyi családok címereiből ismert Árpád-sávos zászlóval. Már a legelső túrán kiderült: nem csak számomra fontosak ezen ősi jelképek. Mindig volt bátor vállalkozó, aki szívesen hátizsákjába tűzte, és vitte magával. Hajni lányai bevállalták, hogy hazaviszik, majd minden további túrára elhozzák. A nap végére azonban átérezték a vállalásuk felelősségét: inkább lemondtak a zászlóőri feladatról, tartva attól, hogy mégsem tudnak minden túrán részt venni.
A további túrákon is megmaradt a zászlóvivők lelkesedése. Még a legfiatalabb csapattársunk, Boróka is büszkén vitte a lobogókat, egy nem éppen sima útszakaszon (keskeny mezsgyén a nádas-susnyás és a bivalyokat távoltartó villanypásztor között).
A zárótúrán nem volt lehetőségem ott lenni. A zászlókat viszont átadtam a legfiatalabb csapattagnak, Borókának. El is vitték a zárótúrára. A képes élménybeszámoló tanúsága szerint, aznap sem maradtak a zászlók a csomagtartóban.
Köszönöm mindannyiótoknak mindazt az élményt, lelkesedést és sok nevetést, amivel szegényebb maradtam volna, ha nem veszek részt az Árpád útján, és nem tartok a Petőfi Túrakör csapatával."

Tóth Imre (Kecskemét)

HOZZÁADOTT EMBERI ÉRTÉK

"Jómagam két túrán vettem részt az Árpád útján sorozatból. A Kőröstetétlenről induló első túra kivételesen emlékezetes marad számomra. A jó hangulat, a szép környezet, a falusi ünneplés felfokozottsága mind hozzájárultak ahhoz, hogy a csapat különlegesnek érezhesse a vállalását.
A nap feléig ki is tartott mindenki lelkesedése. A továbbiakban azonban próbára tett bennünket az augusztus 20-i szaharai forróság, az erdőnyiladékokból is eltűnt árnyék, a süppedő homokút. A túra hősei a gyerekek voltak, de a felnőttek is jócskán túlléptek a túrázós komfort-zónájukon.
Mégsem a fentiek miatt lett maradandó számomra a legelső túranap. Hanem Szrapkó Hajni miatt, akivel közös témát találtunk, és a nap folyamán jócskán kiveséztük. Hajni éppen egy többhetes léböjtben volt, és ennek miértjét, mikéntjét, és egyéb tapasztalatait osztotta meg velem. Lenyűgözött az elszántsága, kitartása és önzetlensége. A túra végén már tudtam: a léböjtös úton én is elindulok.
Több héttel később, novemberben, a sorozat 6. túrájába tudtam ismét bekapcsolódni. Hajni is ott volt, ezzel fogadott: „Hogy érzed magad? Nagyot változtál!” Aznap én is „löttyös” flakonokkal túráztam.
Nekem az ilyen találkozások, beszélgetések-hallgatások jelentik azt a túrák nyújtotta többletet, ami túlmutat a közös gyalogláson, a jókedvű természetjáráson. A hozzáadott emberi érték teszi különlegességé az együtt töltött órákat, napokat. Ilyen értéket képviselnek a velünk túrázó gyerekek is, akik a maguk szertelenségével, frissességükkel, mindenre nyitottságukkal minket, felnőtteket és képesek visszaemelni a gyermeki tisztaság magasabb szintjére.
És még egy varázslat. A Pusztaszerhez közeli Büdös-széken (Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet) megtapasztalt nyugalom, mesebeli nádfedeles házikó, a kilátótorony, a nádasban-tavon természetes létüket élő madarak felejthetetlen élményt nyújtottak. Amikor a hétköznapi mókuskerékben megborulok, oda mindig szívesen visszavágyom…
Nem túlzás, saját megtapasztalás, hogy minden Petőfi Túrakörös program, megmozdulás hosszútávon is áldást nyújt a mindennapokban. Ez korábban is igaz volt, de az Árpád Útján túrák óta ezt már tudatosan is megélem. Köszönöm nektek!"

Popovics Zsuzsanna (Kecskemét)

PÁR MONDAT AZ ÁRPÁD TÚRÁRÓL

"Én eddig teljesen tévúton jártam azzal kapcsolatban, hogy ha túráról van szó, akkor rögtön a hegyekre gondoltam! Ez az út megmutatta nekem, hogy milyen csodálatos az Alföld!!
Amikor az ember kiszakad a hétköznapok körforgásából és van idő rácsodálkozni egy-egy páracseppektől pompázó pókhálóra, vagy egy gyönyörű őzláb gombára és a természet megannyi csodájára! Élvezettel hallgattam a sok történetet Árpádról! Sokat tanultam róla a túrák során. Megismerkedtem sok csodás emberrel és még több gyönyörű tájjal! Sokszor feszegettem a saját határaimat, hiszen ezek a túrák néha igen embert próbálóra sikeredtek. Igyekeztem minden pillanatot mélyen az emlékezetembe vésni. Hálás vagyok, hogy mindegyiken részt tudtam venni. Jó volt Őseink nyomán járni. Még egyszer hálásan köszönöm!"

Szrapkó Hajnalka (Lajosmizse)

BESZÁMOLÓ AZ ÁRPÁD ÚTJÁNRÓL

"Egy kicsit megkésve, most leírnám azt a beszámolót az Árpád Útjánról.
Nem voltam az összes túrán, kb. 4-5-ön vettem részt, viszont mind egytől-egyig olyan tapasztalatokat, élményeket és emlékeket adott, amelyeket nem igazán felejt az ember.
A reggeli hangulat, amikor fáradtak voltunk, a korai keléstől, de azért izgatottak is, hogy vajon mit ad ez a mai nap. A hangulat, amikor megérkeztünk a helyszínre, vagy az izgalmak a buszra várakozva.
Majd amikor végre elindulunk a kijelölt (vagy nem kijelölt) úton, és magába szippant a természet. Először azt sem tudod, hova nézz, mit csodálj, mit hallgass. A mellettem elterülő magas fákkal körülölelő erdőt? Az őzeket, akik a távolban szökdécselnek? Vagy a madarakat, akik szép énekükkel kápráztatnak el?
Soha nem tudom, hogy mi legyen az az első, mert mindig minden lenyűgöz. Egy kicsit kiszakadni a hétköznapi monoton életből, felnézni a telefonom képernyőjéből.
Mindig rájövök, milyen jó is ez, hogy nem a zene szól a fülemben, hanem a madarak csiripelését, vagy az égen jellegzetes alakzatban szálló vadludak gágogását hallgatom. Vagy pedig a csendet.
A semmi közepén a bandukolás, amikor egymás történeteit hallgatjuk (és közben persze a lépteinket figyeljük, mert beszélni és agyagos, csúszós, faleveles úton menni egyszerre nem olyan könnyű). Megállni, lepihenni egy kicsit és elővenni a szalonnát, kolbászt, hagymát és kenyeret, hogy erőt és energiát adjon a meneteléshez. Majd továbbindulni.
Ilyenkor, nekem mindig nehéz volt egy pihenő után újraindulni, mert kiestem a túrázás lendületéből, de hamar megtaláltam. Szebbnél szebb tájakat, építményeket, állatokat és szobrokat csodálni.
Majd a fárasztó nap és a túra végén beülni egy kocsmába (ez elmaradhatatlan) és elmesélni egymásnak a túra során történt kedvenc részeinket.
Mindet imádtam. Az első perctől fogva. A nyári 40 fokban és az őszi fagyos szelekben is. Mert csodálatos volt. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek!
Mivel az összes túrán a kutyámmal vettem részt, ezért kicsit írnék az ő szemszögéből is: kora reggel mikor meghallotta a póráz és nyakörv csörgését, egyből tudta hová megyünk. Mikor a mezőkön, erdőkben lecsatoltam a pórázról, hagy menjen, ahova akar.
Persze, az első dolga volt a falkánk élére menni, majd lecsekkolni, hogy mindenkivel minden rendben van-e. Néha-néha odafutni hozzám, hogy én is jól vagyok-e majd a megérdemelt fülvakargatás után újra a falka élére szaladni. Sokszor nem is tudta, merre menjen, annyi volt egyszerre az inger.
Mikor hazaértünk a túráról, lefeküdt a kutyaháza elé, és láttam a szemében a csillogást, hogy azt várja, mikor megyünk következőleg.
Még egyszer köszönöm. Soha nem felejtük el."

Herendi Hanna (Lajosmizse)

ÁRPÁD ÚTJÁN 5. / GÁTÉR - PUSZTASZER TÚRA

"Ezen a túrán valami eltört, negatív érzések jöttek, zavarodottság, harag, egy kis gonoszság. Aztán egyszer csak felcsendült egy hang, ami eltört összefort, ammi rossz volt elmúlt. Folytattam, és a legvégén átléptem a határt, a saját határomat. Akkor ott, ennek a túrának a legvégén kezdtem el valójában túrázni."

Palya Szilvia (Lajosmizse)

AZ ÁRPÁD ÚTJÁNRÓL

"Alföldi turista lévén már pár éve felkeltette az érdeklődésemet a Petőfi Túrakör munkássága a Kiskunsági Piros turistaút révén. Régi vágyam volt, hogy Pusztaszer a kiskunsági csapat kereszttüzébe kerüljön újra, és ekkor majd a Homoktaposók vendégszerető helyiekként fogadják őket, és elkalauzolják a környéken. Mikor megjelent az Árpád Útján első tervezete, már rögtön tudtam, hogy eljött a mi időnk!

1. Távolból (Kis lak áll a nagy…)

Nyughatatlan gyerekként vártam már a túra kezdetét, mert nagyon kíváncsi voltam a Petőfi Túrakör csapattagjaira, és a Felső-Kiskunságban sem jártam még ez előtt. Szent István ünnepének reggelén elkezdtük a vándorlásunkat az Árpád útján, és a kezdeti viszontagságoknak már nyoma sem volt. Szerencsére a sors most is jó társaságba terelt bennünket, és a majd 40 fokos napsütés ellenére is sikerült jó hangulatban végig kérdezz-felelekeznünk a távot. A Petőfi versét megihlető Kutyakaparó csárdánál pedig a Homoktaposó mivoltom egyik legnagyobb megtiszteltetését élhettem át, ugyanis mi helyezhettük fel a koszorút a híres költőnek emléket állító tábla mellé.
 

2. Szentkirály kincsei

A második közös túránk a Petőfi Túrakörrel minden szempontból ott folytatódott, ahol előtte abba maradt. Mentünk, beszélgettünk és egyre erősebben kúszott be a bőrünk alá a környék nem mindennapi múltja. Még a sokat látott természetjáró lelkem is beleborzongott, amikor a Fekete-halom tetején megpillantottam az idővel dacoló sötét keresztet, és arra pedig végképp nem számítottam, hogy Felső-Szentkirályon fogok majd belebotlani egy híres író özvegyébe. A Szentkirály település által nyújtott idegenvezetés pedig újra bebizonyította, hogy van értelme fontos történelmi utak felelevenítésének a Kiskunságban. Nem kérdés, hogy ez a szakasz volt számomra a sorozat csúcspontja!
 

3. Alpári rejtélyek

A pótló túránkon nem volt más dolgunk, mint hogy hátra dőljünk és élvezzük a kitaposott utat. A Hol-Tisza partján fekvő falvak megadták a túra savát-borsát, és az már csak hab volt a tortán, hogy az első meghirdetett túránkon megdupláztuk a szokásos Homoktaposós létszámot. Ha ajánlanom kellene egy darab látnivalót az utókornak, amolyan „ezt látnod kell, mielőtt meghalsz”-t, az a Tőserdei Kultúrművek és Pálinkaház lenne. Ugyanis az étterem udvarán látható az egykori felsőalpári templom romja, de a feltárásának mozzanatait is megtekinthetjük itt a magyar középkor régészetét bemutató kiállítás keretében. Emellett még megelevenedik egy 30-as évekbeli város főutcája (Pálinka Patika Város) is a birtokon, amelyhez szakszerű és humoros idegenvezetés nyújt a hétmérföldön is híres Lúdas Mátyás.
 

4.  A "Honfoglalás emlékezete" nyomában

Nem titkoltam egy percig sem, hogy legjobban ezt a túrát vártam, hiszen a túraútvonal első kilométerei a festői szépségű Alpári-holtág partján vezettek. A Bács-Kiskun „Mártélya” a megye egyik leginkább turistákat bevonzó turisztikai attrakciója. A napi táv csak miattunk érintette a település múzeumait, középkori emlékeit és szemet gyönyörködtető vizes élőhelyeit. Gátérig tartó sétánk során pedig egymást váltogatták a híres kunhalmok és a szikes puszták, tavak. És eközben több bizonyosságot találtunk a mi piros keresztünk létezéséről, amely turistaút egykoron Tiszaalpárt összekötötte Pusztaszerrel.
 

5. Az Árpád Útján otthonra lelt

Ebben a túrában minden benne volt, amelyet Arany, Ady és Petőfi műveiben oly sokszor emlegetett, hisz szikes tavak, útszéli keresztek, romos tanyák és egy szélmalom is terítékre került ezen a napon. És ha ez nem lett volna elég, ott volt még a múlt, amiről lehetett és kellett is mesélni. Ezek a sebek pedig ezen a tökéletes napon akaratlanul is felszakadtak. Ugyanis habár az ember el is távolodik a szűkebb értelemben lévő szülőhelyétől, akkor a visszatérést nem lehet megúszni könnyek nélkül. Ilyen csodálatos napok is csak az Alföldön történnek meg, mert itt legkevésbé számítunk rá, hogy szembe jön velünk egy történelmi épület újra élni akarása, egy megindító ének a kápolnából vagy Nagyapánk sírja.
 

6. A nép ezt a helyet Szer-nek nevezte el

Az Árpád Útján utolsó előtti alkalma megint kedves volt számunkra, hisz újra Pusztaszeré és temérdek látnivalójáé volt a főszerep. Aki halott már a kiskunság eme eldugott településéről, az jól tudja, hogy itt kunhalmokból és szikes tavakból sosem volt hiány. Mi pedig ilyen-olyan furmányos módon testközelből is kiélvezhettük a természet és történelem kincseit, és a séta közben alig győztük elmesélni minden titkos kis történetünket. A honi túrázás szerelmeseinek tökéletes célpont lenne a Szeri-puszta, hisz itt a mindennél is több van!
 

7. "…de végül hazatérsz!"

A befejező részt megkomponálni sem lehetett volna ennél szebben! Mert volt itt ám minden: fagy, szép idő, sírás, nevetés, felkelő napsugarak és vörös színű alkonyat. Ha ez nem lett volna elég, akkor itt volt még a múlt apró emlékei. Ezek mind feledésbe fognak merülni, ha nincsenek ilyen túrák. Mikor, ha nem most kellett bebarangoljuk az egykori Pallavicini uradalmat Ópusztaszer és Dóc között. És ha már erre felé vezetett az ősi út, megpróbáltuk megkeresni a Levelénytől Algyőig zakatoló kisvasút maradványait, az egykori Ányási kápolna nyomait és kereszteket, temetőket kutattunk fel a Tisza árterében.
 

Hogy mit kaptam Én személy szerint az Árpád Útján túrasorozattól?

Elsőnek egy régóta várt fenékenrúgást kaptam az biztos, amely kilökött végre az ajtón. A Petőfi Túrakör két „rendíthetetlen ólomkatonája” megmutatta nekem azt, hogy merjünk turistautak nélküli világban gondolkodni. És léteznek olyan csapatok, akik függetlenek megyei és országos szervezetektől és így tudnak igazán maradandót alkotni.
Másodszor pedig a Kiskunság korrepetált engem, mert azt hittem, az Alföldi Kék végigjárását követően már nem érhet meglepetés a síkvidéken. De túráról-túrára meglepett a táj, és közben pedig rég elfelejtett illatokat és ízeket éreztem! Soha nem tudom majd felfedezni vagy feltérképezni az Alföldet, de örökké szomjazni fogom erdőit, mezőit és történelmét.
A legnagyobb meglepetés mégis talán az volt, amikor gyaloglásaink során szembe jött velem a múlt. Arra végképp nem számítottam, hogy dokumentumfilmbe illő jeleneteket produkál majd itt-ott az élet. Így visszagondolván sajnálom, hogy ezeket a perceket nem rögzítettük fel az utókor számára, mert lehet ez volt az utolsó esélyünk!"

Tasi Zsolt (Szeged)

"EGY DOLGOT KELL TENNI: BAKANCSOT HÚZVA, LÉPNI..."

"Tanulmányaim során rengetegszer beszédtéma volt, mennyire sokat fejlődik az ember élete során egyénileg és közösségben egyaránt. Milyen fontos, hogy foglalkozz magaddal, és legyen időd foglalkozni másokkal. Mennyire hatalmas szükség van az önismeretre ahhoz, hogy a másikhoz való odafordulás önzetlen, őszinte, hasznos legyen.
-De hát ez túl nagy macera, most komolyan? Nem elég mindaz a nyomorúságos helyzet, amivel meg kell küzdeni napról napra?! Mégis, kinek van erre ideje?
-Miért nem elég magamat rendbe tenni, magamat megvalósítani, magamnak megadni mindent?
-Én inkább másokkal foglalkoznék, én nem érek annyit/nincs magamra időm/fölösleges kozmetikáznom a lelkemet.
Tudom, mindannyian tudnánk bővíteni az említett sort.
Igazából azért hoztam ezt elétek, hogy egy ezzel kapcsolatos élményemet osszam meg veletek. A gyomrom napok óta görcsben. Félelmeim, kötelességeim, túlagyalásaim és sebeim teljes skálája ostromol tudat fölött és alatt. Szorongok az ismeretlentől, egy újszerűen ható közösségbe lépéstől és attól, ami ebben rám vár egyénileg. A nap végére pedig kisétáltam, kilihegtem, kifájtam, kibeszéltem és elgyászoltam mindezt.
Attól tartottam, ha mindez kiszakad belőlem, üres maradok. Ám épp ellenkezőleg: korláttalan nevetések, szikes-dombos-hegyes tájak, mély imádságok, értékes beszélgetések, a mindenhol átölelő élet nyoma maradt bennem. Hol egyedül vonultam, hol pedig kézen fogva, mosollyal, egy-egy szendviccsel, korty vízzel segítettük, emeltük át egymást az újabb kilométereken. Egymásnak mutattunk apróságokat, nagy egészeket, süttettük az arcunkat a napon, vagy táncra hívtak szúnyog-hadak. Az egész olyan őszinte. Letisztulunk, mint a természet, amely vár és feltárulkozik előttünk. Valami ilyen elemi kapcsolódás történik itt Isteneddel, magaddal és a társaiddal is. Ez pedig korántsem olyan félelmetes vagy nehéz, mint ahogy gondoltam. Egy dolgot kell tenni: bakancsot húzva lépni. Lépni. Na még egyet."

Viczián Tímea (Lajosmizse)

AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN

"Ami elkezdődik, egyszer be is fejeződik. Az ember egyik szeme sír, mert vége van, a másik nevet, mert elmesélhetetlen és elképzelhetetlen hét túrán vagyunk túl, jó emberekkel, gyönyörű helyeken.
Igazi ünnepe volt ez a sorozat a természetjárásnak, a turistaságnak, a Kiskunságnak, történelmünknek, kultúránknak, nyelvünknek, szívünknek és lelkünknek - nem utolsó sorban azoknak a településeknek és látnivalóiknak, amelyeket alig keresi fel gyalogos túrázó, sőt: sokszor még a helyiek se tudják, milyen kincseik vannak a határban.
Két kor, két világ, két évszak közös, keskeny mezsgyéjén jártunk 155 kilométert, Kőröstetétlenből indulva, Dócon befejezve. Tettük mindezt Hazánkért, Szülőföldünkért, a Kiskunságért, egymásért és mindenkiért.
Negyvenkét ember és két kutya adta össze ezt az egészet. A sorozat legendákba illő történésekkel bír, és még tartott, amikor már elindult a legendává válás útján: Árpád és seregei nyomában, az első kilométertől az utolsóig.
Vége van. Belőlünk kiszakadt egy darab, ami soha se fog visszanőni, de a világ talán gazdagabb lett vele, és akkor megérte minden gyötrelem. Talán."

Minden rokonom!

Balog Csaba Sántaőz (Lajosmizse)