MAGUNKRÓL

2018 AUGUSZTUS

Sokszor kérdezik emberek, hogy lehet a Túrakörhöz csatlakozni, hogy lehet résztvenni egy-egy túrán.
Kunpusztai látogatásunk beszámolójában összefoglaltam a Túrakör lényegét, sokan lesznek, akik nem értik, és lesznek néhányan, akik igen. Utóbbiakat várjuk sorainkba.

"A mi Túrakörünk egy furcsa szerkezet. Nem a hagyományos túracsoportok egyike. Saját ösvényen jár, ezt az ösvényt mások nem nagyon járják. Új utakat taposunk ki, de nem magunknak, hanem hogy másokat is elvigyünk, vagy utánunk mások is végigmenjenek rajtuk. Tesszük ezt egy ismeretlen és lenézett tájon, az Alföld Kiskunság nevû szegletében. Amúgy az ország legszebb és legváltozatosabb vidéke, nekünk meg a világ közepe, de ez most nem fontos.
A hegyeinkhez képest olyan szinten csökkentett az értéke és presztízse, mint Trianon elõtt volt a mai hegyeinknek, a Kárpátokhoz és a Tátrához képest. A Mátrába és a Börzsönybe nem ment senki 120 éve, nem is ismerték. Ma errefelé nem túrázik senki, helyette megy a Börzsönybe vagy a Mátrába. Majd változik ez a helyzet is, és eljön még a Kiskunság ideje.
Nem valószínû, hogy ezt mi megérjük, de tenni kell a dolgunkat. Nem magunkért, hanem a Szülõföldünkért, az emberekért, hogy minél több magyar legyen büszke az Alföldünkre, hogy az országnak újra lehessen egyszer önbecsülése, a természetnek értéke, az õsök életének szentsége, az utánunk következõ generációknak pedig jövõje.
A szemünkben teljességgel öncélú és értékelhetetlen, ha valaki csak önmaga gyönyörûségére túrázik vagy csak arra törekedve akarja járni a természetet. Az mit változtat a világon? Mit tesz hozzá? Kit emel föl? Saját magát?
A Szülõföldünkért kell tenni, azért, hogy az emberek, akik ma még nem ismernek és értékelnek dolgokat, egyszer változzanak. Akik nem tudnak semmit arról, hol élnek, hol éltek az õseik, megtudjanak valamit. Sokan azt se tudják, mi van a falujuk határában, néhány kilométerre a központtól, vagy mi van a szomszéd településen. Hogy kincsek között élnek, csak nem nyitják ki a szemüket és nem akarnak látni. Szerethetünk egy embert, ha nem ismerjük? Nem. És a Szülõföldünket igen?!
Magunkért, a saját örömünkre sose túráznánk. Ezt nem nagyon szokta érteni senki. De aki ezt nem is akarja megérteni, az nem a mi emberünk.
Tizenegy éve csináljuk, küzdünk, dolgozunk az ügyért. Semmilyen erkölcsi vagy anyagi támogatást nem kaptunk, semmilyen hivatalos szervtõl, településtõl, intézménytõl. A túrázóinktól soha egy forintot nem kértünk azért, mert megszerveztük nekik a programot. Egyetlen dolog ellentételezi és ad elégtételt, feledteti a sok kudarcot, mert az is volt bõven, egyetlen dolog: amikor valakin megérezzük, hogy nemcsak azért jött, hogy ne otthon legyen, hanem mert kíváncsi is arra, ami körülveszi, sõt megvan benne az a képesség, hogy a dolgokat ne azért értékelje vagy ne, hogy mások mit gondolnak menõnek, hanem azért, hogy szép vagy értékes-e valami, vagy nem az. És aki meg tudja így közelíteni a dolgot, az máris belül van a körön. A Túrakörön... "

2019 DECEMBER
 

Az Alföld szép!
 

2007 óta volt már több mint 200 hegyi túránk, így nem lehet azt mondani, hogy nincs tapasztalatunk ezekkel kapcsolatban, és úgy jövünk mindig az "alföldi természetjárás" szöveggel, hogy azt se tudjuk, mi a hegy. Dehogynem! Pontosan EZÉRT tudjuk a különbséget a kettő között.
Próbáltam már sokszor fejtegetni ezzel kapcsolatban gondolatokat az embereknek, de csak kevesen értik.
Valahogy úgy van ez, hogy az alkalmi, laikus túrázók csak a hegyek közé vágynak, részint romantikából vagy tapasztalatlanságból, részint azért, mert nem hallják még mértékadó természetbarátoktól, iskolai túravezetőktől sem, SOHA gyermekkoruktól fogva, hogy az Alföld szép! De az, hogy az emberek nagy részének eszébe se jut túra-alternatívaként a síkvidéket járni, az nem az Alföld szégyene.
Régi, rutinos túravezetők sem gondolkodtak, csak nagyon ritkán, ilyen furcsa huncutságokban, így mentek évtizedeken át csőstül a Mátrába, a Pilisbe vagy a Budai-hegyekbe, cipelve magukkal gyerekek, szülők tíz- és százezreit. Ilyenformán nincs mit csodálkoznunk pl. Szülőföldünk, a Kiskunság mostohagyerekségén sem, a hazai természetjáráson belül.
Ráadásul, ha ehhez hozzáveszem, hogy az elmúlt 40 évben még az alföldi túracsapatok is csak alig-alig túráztak a Dunától a román határig eső területen, mára pedig ez a szám szinte a nullára csökkent, ami alföldi csoportoktól, finoman fogalmazva is, cserbenhagyása a tájnak, akkor tényleg nincs sokminden, ami reményre adhatna okot.
Az az igazság, hogy a természetet járó emberek 98%-a megreked ezen a szinten, és az az évi néhány túra, amit tesznek Magyarországon, az hegyekben bonyolódik, persze ott se a legszebb, hanem a felkapottabb helyeken – és amint tudjuk, a kettő nem mindig vág egybe...
Az Alföld szeretete, a rajta való túrázás egy magasabb szint, nagyobb komolyságot és érettebb világlátást követel meg, talán ezért is világosodnak meg vele kapcsolatban olyan kevesen. Erre a hozzáállásra meg kell érni az ember személyiségének, és felnőttkorára is rendelkezni kellene azzal a nyitottsággal, ami a gyerekeknél még megvan, de sajnos, idővel, kikopik az emberekből.
Ahhoz, hogy valaki az Alföldet szépnek és értékesnek, sőt: változatosnak lássa, és nem pont ennek az ellenkezőjét gondolja róla, mint a társadalom nagy része, bizony olyan emberi és látásbeli képességek együtthatása szükséges, amik kialakítását sokan megspórolják maguknak
és minduntalan a hegyvidéki túrákat keresik, kellő nyitottság, és valljuk be, fantázia híján.
Szerencsére, mostanában a Petőfi Túrakör túrázói között egyre többen akadnak olyanok, akik értik ezeket a gondolatokat. Többen mesélték már - maguktól! -, hogy régen ők se tudtak mást elképzelni, mint a hegyeket, de amikor elkezdtek belelátni a Kiskunságba, megértették, hogy eddig tévúton jártak, most kezdik azt megtalálni, amit eddig máshol kerestek. Ennél nagyobb elismerése nem lehetne a munkánknak, mint hogy vannak, akik ezekre az összefüggésekre rájönnek és önmaguk számára is megfogalmazzák.
Aki az Alföld ellen ágál, az ez ellen a - kétségtelenül melósabb, mert befektetett munkával járó - fejlődés ellen is tiltakozik.
A végére még egy adalék, név nélkül. Egyszer volt szerencsém kapcsolatba kerülni egy, a maga környezetében legendásnak számító, alföldi születésű és élete legnagyobb részét is ott leélő, idősebb túravezetővel, aki évtizedek alatt gyerekek ezreit vitte magával országjárásaira, ami nagyon fontos feladat (sok száz ilyen túravezető, pedagógus, ifivezető volt régen az országban). Egyszer azt mondta, amikor a Duna-Tisza közét ajánlgattam neki, mint lehetséges túracélpontot, hogy ő soha életében nem túrázott még az Alföldön és semmi pénzért nem is tenné.
Itt megtört kettőnk amúgy se túl simulékony kapcsolata. Ezzel az egy mondatával minden pátoszos képet lehányt magáról, és már nemcsak azt láttam benne, mennyi fiatalt tanított az erdő és a gyaloglás szeretetére, hanem hogy hány ezer gyereket, jövőbeli szülőt beszélt/nevelt LE saját Szülőföldjének szeretetéről, "idegen" tájakért cserébe...
Szóval, aki ezt most olvasod, az Alföld szép!

Minden rokonom!

Sántaõz