Megint új év kezdődött, ami persze önmagában nem jelentene semmit, ha nem akarnánk benne mindig olyan dolgokat megcsinálni, amiket eddig nem sikerült. Aztán valami megmagyarázhatatlan remény ébred a szívben, és újra kísérletet teszünk.
Ha sok ilyen volt már, esetleg ugyanazzal kapcsolatban is sokadik próbálkozásunkat kíséreljük meg, akkor az már kereszt, ami nem is az új év terhe igazán, hanem a miénk.
Nekünk ilyen a túrázás, ilyen a Petőfi Túrakör felébresztése a kómából. És bármennyire is nehéz a Túrakört szellemiségében és fizikai valójában is összefogni, működtetni, mégis muszáj.
Évek alatt is sokat romlott az emberek értékekhez való hozzáállása, csökkent bennük a közösséghez tartozás vágya, és az Alföld se lett kedveltebb túrázási alternatíva, de mára már vészharangot kell kongatni – már az emberekért is. A világ így áll, ahogy áll. Aki érti, érti, aki nem, nem.
Idén, immár egy egyelőre képzeletbeli tizenhatodik túraévvel igyekszünk továbbra is a jó ügyet szolgálni, ahogy eddig, különös tekintettel a jövő generációk bevonására is. Aztán majd az Élet eldönti, mire volt/lesz ez elég, mit ért ez eddig, vagy esetleg érhet ezután.
Mai, napsütéses, kora tavaszias túránk képeivel kívánunk mindenkinek szellemi fejlődésben gazdag, összetartásra tanító, értékmegtaláló és szeretet-uralta új évet!
Köszönjük mindenkinek a mai napot, fent és lent.