(701.) TÚRA A SZAJORI-BUCKÁKNÁL ÉS AZ ÁGASEGYHÁZI-RÉTEKEN


Időpont: 2021. március 20. szombat
Útvonal: Sándortelep - Szajori-buckák - Orgoványi-buckák - Ágasegyházi-rétek - Sándortelep
Táv: 10 km


Ágasegyházi-rétek és környéke, le, egészen Jakabszállásig, keletre Ballószögig és Helvéciáig, nyugatra a Szajori-buckák felé, vagy déli irányban Orgoványig, utóbbi rétjeivel és homokdomjaival együtt, a világ legszebb helye. Nem lehetne gyönyörködtetőbb túrát kitalálni, az országban se, mint mondjuk Ágasegyházáról átgyalogolni Orgoványra, érintve a mesés helyeket. Olyan változatos errefelé a felszín, az élőhelyek, hogy néhány kilométerenként teljesen másik világba fordul át a gyalogösvény. És egy tizenöt kilométeres menettel a Kiskunságban fellelhető összes szépség bemutatható, a vízi világoktól egészen a sivatagi homokrengetegig.
Ezen a környéken sokszor túráztunk már. Persze, azt el kell ismerni, hogy nem ilyenkor a legmutatósabb a vidék, mert a tavasz teljes kibontakozásáig bizony kicsit szürkés a határ látképe, kevés a friss, sarjadó élet jele, virágok még nem nyíltak a réteken, de volt napsütés, szinte végig madárcsicsergés, madárkörözés a fejünk felett, így végül is nem sikerült most se csúnyára a túra. A Kiskunságban nem is lehetne ilyet még csak számítógépes programmal se kitalálni.
Ágasegyháza szélére autóztunk, végighaladva a Kossuth Lajos utcán, mely a falu utolsó házainál rossz makadámútra, majd homokútba vált át. Egészen Sándortelepig mentünk, majd leparkoltunk. A Nap itthonról indulásunk óta folyamatosan sütött, és ez maradt is délig; csak a túra utolsó fél órájára lett kiscit felhősebb.
Egy régi bádog-Jézust örökítettünk meg az első fényképkockán, majd egy fűzfás-bokros földúton a Szajori rész felé vettük az irányt. Néhány lakott vagy éppen elhagyatott tanya szegélyezte utunkat. Egyiknél, egy élőnél furcsa elágazást láttunk, amilyet még soha (ld. a kép alatti leírást).
A vidék, ahogy haladtunk ki a sándortelepi tanyamaradékok közül, egyre elhagyatottabb lett, szép erdőfoltokkal, sok borókával és egyre termetesebb buckákkal. A Szajori-buckák tulajdonképpen egy általunk adott név; a Szajor dűlőnév eredetét nem ismerjük, de buckák vannak rajta. De nem a megszokott füzérben, mint más településeken, nem hatalmas hátakat és mély völgyeket alkotva csoportjaikkal, hanem itt, egy teljesen lapos, szinte szabályosan lapos hatalmas területből minden különösebb átmenet nélkül, egyszercsak itt is, ott is tornyosul egy magaslat. Több is homokbányaként funkcionált már, megbontott oldalaik erről árulkodnak. Mind között a legbolygatottabb a terepmotorosok és -autósok kedvence lehet, mert relatív alacsonysága ellenére nagyon is meredek kaptatói vannak, amelyket gyalogosan legalább is, nemkönnyű leküzdeni (megnézném azt is, milyen autóval kaparnak fel a dombra). Ha már felér az ember, szép kilátás a jutalma. Szánkózni télen, nagy hóban biztosan ideális. Gyerekeinket nem zavarta, hogy már tavaszodik és hó nélkül vagyunk, gatyaféken csúszkálva ereszkedtek lefelé, amit a vizes homok igyekezett akadályozni - kevés sikerrel.
A homokbánya-domb tövében egy régi épület árválkodik. Régi borászati épület lehet. Helyiek szerint alatta pince van és Vaskapunak hívják (a Vaskapu egy közeli halom neve; pontosan nehéz meghatározni, hogy melyik a névadó, mert 3 különböző katonai térképen mind más és más halmot írnak ezen a néven). Az épület és környéke az 1941-es térképen Nagy Pál-féle telep.
Innen a legszebb és legbuckásabb terület felé folytattuk az utat. Aki még nem járt itt, vagy nem látott ilyen helyeket személyesen, élőben, nem tudja elképzelni. Olyan csönd van, olyan friss a levegő és olyan az erdő, amilyen máskülönben csak a mesében van. Meg itt.
Elértük a középkori eredetű Izsák-Ágasegyháza-Orgovány hármashatárt, a magaslaton álló régi kőoszloppal. Az egyik legszebb hely az egész Kiskunságban. Hevenyészett csoportképet készítettünk, közben persze vadul kameráztam is, hogy nyolc év után megint legyen egy kis túrafilmünk. Nem egyszerű munka egy túrát vezetni, figyelni az utakat irányokat, aztán fényképezni is, beszélgetni is, közben pedig még snitt-lehetőségeket, beállításokat is észrevenni a filmhez - majd azokat fel is venni, hogy a kéz ne remegjen a szuszogástól és a gyaloglás ritmusától.
A határoszloptól három kilométert haladtunk előbb a leégett borókás romjai között, süppedős homokúton, majd füves, így kitalálható, hogy egyáltalán nem járt szekérúton; ez a szakasz Orgovány és Ágas határvonalán vezetett, annak minden elesettségével és szépségével.
A buckásból tizenegy óra tájban értünk ki megint síkabb részre, tulajdonképpen ekkor voltunk az Ágasegyházi-réteken. Hatalmas, egykor vízzel borított, ma nádas-fűzfás mezők, szinte a végtelenig tartó kilátással. Különösen a 2005-ben épült madárfigyelő toronyból, melynek állapota szinte az életveszélyes felé tart; hat láb-oszlopa közül már több korhadni kezdett, puszta kézzel is be lehet remegtetni az építményt. Úgy hírlik, hamarosan elbontják. Reméljük, hogy nem áll meg ennél a szakasznál a dolog, hanem épülni fog egy új, még erősebb, mert a környék megérdemli, hogy legyen egy szép ki- és rálátópontja.
A toronytól gyönyörű kék ég és világítóan fehér felhők alatt kanyargott az utunk vissza, Sándortelep felé. Az egykori vízi világra öreg, pusztulóban lévő fűzfacsoportok emlékeztettek. Megint elénk került néhány elhagyatott, romos tanya, kiöztük az általam rögtönözve  "négy tölgyfás" néven illetett tanya, melynek bejárójában szép négy tölgyfa áll, közvetlen egymás mellett.
A keresztnél, ahol parkoltunk, jókedvűen, de elég roggyantan a fáradtságtól, ültünk a kocsikba. A kicsik főleg elkészültek az erejükkel, ami nem csoda. Ilyen friss levegőn, ha csak egy helyben állna öt órát az ember, miközben süti a Nap, attól elfáradna, nemhogy még gyalogoljon is tíz kilométert, dombokat másszon, stb.
A mai nap megint szép ünnepe volt a természetjárásnak és a Kiskunság csodáinak. Kiscsoportos ünnepe, szinte babazsúrja csak. Mi minden alkalmat ilyenre tervezünk, sokszor így is sikerül, ünnepire, de már lehetne több az  együtt ünneplő túrázó, lehetne nagyobb a csapat, és reméljük, hamarosan ez az állapot is elkövetkezik.
Jelen helyzetben mindenki máshogy közelíti meg a remény fogalmát. Azontúl persze, hogy az egészség és szeretteink az első, mint mindenkinek, nagyon sokat tervezve készülünk arra, hogy végre szabadon, önfeledten hirdethessük alkalmainkat és azokra ugyanilyen módon jöhessenek emberek túrázni. Ez a mi egyik legfontosabb reményünk. Mert elbarangolgatunk mi a kertek alatt néhányan is, de a Kiskunság akkora kert, amiben, ami körül nagyon sok ember is elférne, ha éppen túrázni támadna a kedve…
Mindenkinek köszönjük a mai napot, fent és lent.
 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Makai Milos (Lajosmizse), Makai Péter (Lajosmizse), Makai Mandula(Lajosmizse), Makai Sztella (Lajosmizse), Makainé Kispál Anna (Lajosmizse) és Nagy Irén (Lajosmizse),