FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

_______________________________________________________________________________________________________________________


(716.) KIS ESTI SÉTÁK 13. - CSEMŐ


Időpont: 2021. június 2. szerda
Táv: 3 km
 

Ma végre eljutottunk Csemőbe, ahova még tavaly ilyen tájban indultunk volna, amikor Timit búcsúztattuk (üdv. Timi, emlegettünk!). Akkor esett az eső, így maradt a program Lajosmizsén. Ma nyáriasabb idő volt, végre, esőt sem jeleztek. A csemői Putrisarki-erdő tisztásán, erdőfoltjaiban pedig nem hogy egy délutánt, de akár napokat is el lehetne tölteni.
Ma, kivételesen, nem a gyaloglásra fektettük a hangsúlyt, bár az is volt egy pár km, sokkal inkább a gyerekek önfeledt játékára, bunkerezésre, mellette tüzet raktunk és szalonnát sütöttünk. És ráérősen, nem rohanva elbámészkodtunk, beszélgettünk. Csaknem nyolc óra volt már, amikor – nem lévén más választásunk - végre elindultunk haza, minden résztvevő őszinte bánatára…
Mindenkinek köszönjük a mai napot, fent és lent.

Minden rokonom!
 

Sántaőz

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Bozsik Lotti (Laánybene), Erdélyi Lászlóné (Balázspuszta), Fekete Katalin (Ladánybene), Járomi Vendel (Lajosmizse), Kaldenekker Józsefné (Kerekegyháza), Kaszab Lászlóné (Kerekegyháza), Korpás Vajk (Ladánybene), Kőrösi Károly (Balázspuszta), Králikné Szabó Irén (Ladánybene), Lányi Leila (Ladánybene), Mátyás Katalin (Ladánybene), Molnár Medárd (Lajosmizse), Molnár Norbert (Lajosmizse), Molnár Olivér (Lajosmizse), Móra Szilvia (Lajosmizse), Móráné Oláh Zsanett (Lajosmizse), Nagy Irén (Lajosmizse), O. Molnár Dominik (Ladánybene), O. Molnár Lilla (Ladánybene), O. Molnár Tímea (Ladánybene), Pál Ferencné (Kerekegyháza) Sikár Józsefné (Lajosmizse) és Tóth Róbert (Lajosmizse).
 

 

Putrisarki-erdő ikonikus, de még mindig fel nem újított, kőkorszaki esőbeállója.

 

Gazos pihenő.

 

Virágzik a cickafark.

 

Ebnyelvű fű.

 

Korai őzláb (volt még néhány).

 

Akácvirág.

 

Alagút.

 

Az erdő legnagyobb tisztása az egykori erdészházzal és az öreg nyárral.

 

Tisztás-folt.

 

Szarvasvadászat közbeni osonás.

 

Tüzet raktunk.

 

Nekiállunk egy könnyű vacsora elkészítésének.

 

Indulás nyársalni!

 

Tűzimádó 1.

 

Tűzimádó 2.

 

És csak sütünk...

 

Vacsoránk közelebbről.

 

Eszünk, beszélgetünk.

 

Árnyjáték.

 

Piknik vacsora után.

 

Bunkerezés 1.

 

Bunkerezés 2.

 

Tűzoltás utáni füstözés.

 

Alkonyodik lassan a tisztás felett...

 

...és a mai nap is a végére ért...

 

 

 

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz