(650.) TÉLI TŐSERDŐ


Időpont: 2020. január 25. szombat
Útvonal: Árpádszállás vm. - Tőserdő - Kontyvirág tanösvény - Árpádszállás vm.
Táv: 6 km


A mai nap már két hónappal korábban lekötött időpont volt és a helyszínt is akkor meghatároztuk. A cél ma ugyanis nem a túrázás volt, elsősorban, hanem a találkozás és az együttlét. Az ősszel végigjárt Árpád Útján honismereti túrasorozatunk közössége két nagyobb egységből állt: egyik a Túrakör, a másik a  Homoktaposók a Kéken csapata. A sorozat november 23-án befejeződött, azóta nem találkoztunk egymással személyesen, hiszen nem volt rá alkalom. Ezért csináltunk egyet.
Nem mellesleg, a helyszín még rövid túra/séta alkalmára is tartogat látnivalókat, ha mást nem, maga a téli álmát alvó táj szépségét, így kétszeresen is sikeres volt a mai nap, mert mindkét előzetes tervünk sikerült.
Ha pedig ehhez hozzáveszem azt, hogy megint voltak új arcok is, vagyis folyamatoss  az érdeklődés tevékenységünk iránt, és ezek az új emberek is jól érezték magukat, kiszellőztették a fejüket és lazítottak egy nagyot, akkor már tényleg érdemes volt a napba energiát fektetni. Arról pedig tényleg csak futólag teszek említést, hogy a gyerekeknek, akik nagyon ritkán jutnak a mai világban vonatozási lehetőséghez, mert egyrészt nem túl jó a közlekedés ezen a téren sem, másrészt autóval gyorsabb és időpontoktól függetlenebb az utazás, szóval a gyerekeknek a vonatozás - ha semmi mást nem csináltunk volna - is elég élményt jelentett volna.
A túrára sok irányból, sokféleképpen érkeztünk; zömünk a kecskeméti vasútállomáson találkozott, és onnan vonatozott le Lakitelek Árpádszállás nevű megállójáig. A Homoktaposók és Magdika, valamint egy lajosmizsei család még, autóval érkeztek a megbeszélt helyre, az üdülőövezet kocsmájához (ami ekkor még nem volt nyitva, de 9 után már igen).
Sokáig el sem indultunk a gyaloglásra, mert csak mosolyogtunk egymásra, mint a vadalma, örültünk a találkozásnak. Felnőttek a felnőtteknek és persze főleg: gyerekek a gyerekeknek. Mert az Árpád Útján alatt kialakultak barátságok az Aprónépek síkján is, és egy gyereknek ugyanúgy tud hiányozni a barát, ha sokáig nem látja, mint a felnőtteknek.
A túra a holtág partjáról, a kilátótól indult és csak lassan folyt. Minden elképzelhető helyen megálltunk, nézelődtünk, fényképezztünk. A jégbe fagyott Holt-Tisza, a belekötött csónakok, a zúzmarás fák-bokrok, a faóriások, még sok helyen a gombák, stb., rengeteg apró látnivalót adtak a rövid túrára. Aki járt már itt nyáron vagy ősszel, tudja, hogy nem ilyenkor a legszebb, kicsit kopár az erdő, de télen is megvan a természetben a szépség, csak felületes szemlélők előtt nem mutatja meg magát. Mi sokat láttunk belőle, így nem lehetünk felszínesek. Mi minden apró érdekességnek úgy tudunk örülni, mint a gyerekek, akik ott rohangáltak, bámészkodtak körülöttünk egész délelőtt és  csodálkoztak rá ugyanúgy mindenfélére.
A holtág után eltértünk a vízparttól, majd a Lódöngető-fok nevű rész vízállását szemléltük meg a madármegfigyelő toronyból. Persze be volt fagyva, de szép volt. Nyáron rengeteg ritka madár köröz itt és úszkál a vízen. A torony alatt megreggeliztünk, és továbbra se rohantunk sehova. Egy dolog miatt mentünk csak egy idő múlva tovább: sokakba beleütött a hideg, így mozgásba kellett megint hozni a tagjainkat, hogy a rossz érzés elmúljon. De a tél az ilyen...
Az erdőbe visszakanyarodva, megint egyik ámulatból estünk a másikba. A tölgyes-nyaras ártéri növénytakaróba egy helyen platánfasor, máshol termetes bükkök keveredtek, mindkettő valószínűleg tudatos erdészeti munka eredménye. Utóbbi óriások alföldi környezetben példátlanok, de hogy jól érzik magukat a vizes, meleg nyárban is hűs-árnyékos erdőben, azt nemcsak méretük, hanem az alattuk növekedő utódaik is mutatják.
Rengeteg faóriás van errefele, sok kidőlve, mert vihar csavarta a földre, mások álló helyzetükben haltak meg, gombák és belső féregmunkák következtében. Némelyiket úgy szétették a rovarok különböző halmazállapotai és fajtái, hogy lisztté porlad a közepe is, ha kézzel megfogja az ember.
Télhez, fagyhoz képest sok volt a gomba. Persze zömében a taplófélék, azokból viszont rengeteg, de akadt néhány egyéb is, közte téli fülőke.
Amikor az ösvény kisebb buckák közé ér, balra tér egy kis leágazás, régi SÁRGA SÁV jelzéseket lehet észrevenni a fákon, ez is segít, hogy ne tévesszük el, szóval egy kis ösvény emelkedik egy magasabb halomra, ahol egy magára hagyott emlékmű áll még, az 1919-es szikrai kivégzések kommunista áldozatainak emlékére. A kivégzéseket a "fehérek" követték el. Abban az időszakban egyik fél gyilkolta a másikat, egyszer egyik, máskor másik emlékébe futunk bele, országjárásaink során. Mi nem azt nézzük, kinek volt igaza, ki melyik oldalt képviselte; mi ezekre a helyekre történelmünk emlékeiként tekintünk, mert ezek is annak részei. Nem kell valamivel feltétlenül érzelmileg azonosulni, hogy megnézzük és beszéljünk róla. Egy templomba se csak hívő turisták mennek be kirándulások alkalmával. Vannak épületek, személyek, események, amelyek ha próbálja objektív módon nézni az ember az elmúlt 100-150 évünk alakulását, egyszerűen csak: voltak. Jó mindent ismerni, pro és kontra, nehogy vérszomjasan és szélsőségesen elfajuljon az ember valamelyik oldalra, éppen ismeretek vagy objektivitás hiányában. Ma ez a megközelítés nem divatos, és így nem is általános, éppen ezért látszik jól az, hogy emiatt mára két részre szakadt egy egész ország. Vagyis, nem mi vagyunk a hülyék, ha a legtöbb ember csak egy-egy, neki tetsző dologra kíváncsi a történelemből vagy kultúrából, mi pedig mindenre kíváncsiak vagyunk...
A dombok után kiértünk a Majális-rétre, ahol pedig éppen a másik oldal, Horthy Miklós emléke képviselteti magát, az egykor nevét viselő vadászkastéllyal. De hogy megint csavarjon egyet a dolgon az elmúlt évszázad, a kastély előtt KISZ-es "fürdő" romladozik, a '45 utáni időszakból itt maradva. Szóval, egy erdőben nem csak a fák vagy más élőlények sokasága jelenthet kavarodást a színekben...
A Majális rét után már nem volt messze az üdülőtelep, ahova a kocsma elé érve talál visza az ember. A reggel még zárva lévő objektum tizenegy óra múltával szerencsére már nyitva volt. A tulajdonos  hosszú évek óta működteti. Nyáron nem gond betérő vendégeket produkálni, de télen! Pedig ilyenkor is minden nap nyitva van, és ha nem is volt bent nagy meleg, éppen elég volt ahhoz, hogy átmelegedjünk. Volt meleg innivaló, sőt: sültek formájában még meleg étel is. Voltunk már itt fél méteres hóban, szakadó hóesésben is, akkor is betérhettünk. Nagyon köszönjük a kitartását a Gazdának, mert ilyenkor azért nem tolonganak a vendégek, mégis helytáll. Bár azt se lehet mondani, hogy rajtunk kívül sehol senki sem volt, hiszen dél körülre volt néhány kisebb társaság, amelyik beült ebédelni. Egy ilyen hely oázis a sivatagban, meleg oázis a tél sivatagában. Turistáknak a kényeztetések kényeztetése.
A kocsmában végre már nem rohantunk sehova, volt lehetőségünk bambulni, ettünk is, ittunk is, és főleg: beszélgettünk. Volt miről. A Homoktaposókkal és Dömével átrágtuk a szokásos témákat, tervezgettük az évet, programokat. Persze, csak bele-belekaptunk, mert az egész átbeszéléséhez két nap se lett volna elég. Legalább annyit azért elértünk, hogy tudunk egymásról, igyekszünk összehangolni a jövőben is néhány dolgot, ami közös bennünk, mert itt ma mindenki, aki szervezkedett-tervezett, az Alföld, azon belül a Kiskunság feltétlen híve, rajongója, elkötelezett szolgálója. Sok ilyen ember kellene.
Idén is azon leszünk, hogy minél többen szeressék meg a Duna-Tisza közét, akarjanak rajta velünk túrázni, akarjanak tenni is valamit érte, nem mellesleg a Túrakörért, és azért a nemes Ügyért is, amit a Kiskunság és Petőfi fanatikus rajongóiként csak maroknyian képviselünk, mégis sok száz ember helyett dolgozunk, még több ezer emberért. Immár lassan tizenhárom éve...
Sok tervünk van erre az évre is, de ahhoz, hogy sikerüljön megvalósítani őket, nagyon komoly szervezőmunka és teljes összefogás kell, mindenki részéről. Mert a túrák élményei, képei és beszámolói mögött rengeteg háttérmunka van, ami sose látszik, és ami egy embernek sok, de sok embernek semmi lenne…
Mindenkinek köszönjük a mai napot fent és lent.

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Erdélyi Lászlóné (Balázspuszta), Ferenczy József (Lajosmizse), Ferenczy Réka (Lajosmizse), Gesztes Balázs (Kerekegyháza), Gesztes László (Kerekegyháza), Gesztes Szemere (Kerekegyháza), Gesztesné Tordasi Csilla (Kerekegyháza), Héjja Béláné (Pálmonostora), Kocsis László (Lajosmizse), Majoros Judit (Szeged), Nagy Irén (Lajosmizse), Pál Ferencné (Kerekegyháza), Palya Szilvia (Lajosmizse), Selypes Viktor (Lajosmizse), Selypes Zoja (Lajosmizse), Sikár Józsefné (Lajosmizse), Soós Eszter (Szeged), Szász Anzelm (Kistelek), Tasi Katalin (Szeged), Tasi Zsófia (Szeged), Tasi Zsolt (Szeged) és Viczián Tímea (Lajosmizse).