FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

_______________________________________________________________________________________________________________________


(648.) TÉLI TÚRA A MÁTRÁBAN


Időpont: 2020. január 11. szombat
Útvonal: Kékestető (Szanatórium) - Csúcskő - Disznós-kút - Hidas-bérc - Pezső-kő - Vályús-kút - Gondház-kő - Nagy-nyak - Remete-bérc - Remete-barlang - Vaskapu - Benevár-bérc - Benevár - Bene-patak - Mátrafüred
Táv: 12 km


Tél van, ami nem tántorít el minket a természetjárás gyakorlásától. Hiszen, ahogy a fogalom is sejteti, a természetet járjuk, évszaktól, tereptől és sokszor időjárási körülményektől függetlenül, nem kényeskedve ficsurkodunk a nekünk éppen tetsző és vállalható körülmények között. Nem válogatunk, mert hajt a kalandvágy, a belső késztetés, hogy menni kell. Mi nem az a csoport vagyunk, amelyik csak tavasszal és ősszel túrázik, mert nyáron túl meleg van, télen meg túl hideg, ami sokaknak vállalhatatlan. Egyébként csak amatőröknek, mert aki egyszer rákkattan, nem kifogásokat keres, hanem élményeket. Azok pedig ilyenkor is akadnak bőven...
Ezen a szép, szombati napon a Mátrában jártunk. Hó ugyan nem volt, ellenben egésznapos volt a verőfény, dél körül pedig kifejezetten meleget éreztünk, amikor a hőmérő 5-6 fokot mutatott pluszban. Ez, a reggeli mínusz 9-hez képest nem rossz.
A Jászságon keresztülautózni csak nehezen sikerült, mert olyan ködgomolygások-ködfoltok voltak, hogy nem volt tanácsos Farmos és Gyöngyös között 50-60-nál gyorsabban menni kocsival, ugyanis az útból, forgalomból, kanyarokból gyakorlatilag  semmi se látszott.
Aztán persze csak megérkeztünk. Gyöngyösön még volt némi szürkeség, ám mikor átértünk a kisvároson, és a főút elkezdett emelkedni Mátrafüred felé, már sütött a Nap, kitisztult a horizont.
A találkozó most nagyobb részt itt, ebben a kis üdülőfaluban volt megbeszélve, mert most sem csak Lajosmizséről és környékéről túráztak velünk, hanem messzebbről is jöttek - ami egyébként az elmúlt egy évben tendenciává kezd válni; így Pálmonostoráról Magdiákék, Kismarosról Ernő és Kata érkeztek az álmosan lusta üdülők közé. Nagy örömmel üdvözöltük egymást. Mint ahogyan Balázsékat is, akik kisfiukkal most először tartottak velünk.
A túra ezúttal is egy kis buszozással kezdődött. A negyed kilences járattal mindannyian Kékestetőig utaztunk; nem volt gond a férőhelyeknek, hogy húszan szálltunk föl egyszerre, mert rajtunk kívül csak néhány fő ücsörgött az üléseken.
Húsz perc elteltével szálltunk le az ország tetején, pontosabban az alatt egy kicsivel, a Szanatóriumnál. Innen megtámadtuk  a Kékes valódi tetejét, és a Csúcskőnél a gyerekek végre igazán magaslati levegőn fényképeztették magukat.
Itt értelemszerűen, de még néhány kilométer erejéig tovább is, 900 méter fölötti magasságban haladtunk, ami hazánkban csak ritkán adódik, és itt is csak a Bükkben vagy itt, a Mátrában.
A Kékesről egy szép duglász-fenyvesben indultunk, majd öreg bükkösbe váltottunk át a Disznós-kúthoz vezető jelzéseken. A fákon hatalmas taplók, fák között tulajdonképpen maga a hegy: sziklák mindenhol, szétszórva is, kupacokban is. A régi vulkán maradéka, szürke andezit. Ez a látvány uralta végig az egész napunkat.
A Hidas-bércet hivatalosan nem tanítják Magyarország legmagasabb csúcsai között, de 973 méteres magasságával mégis oda tartozik. Ennél is fontosabb, hogy maga a hely valami meseszép. Elképzelhetetlen kőkupacok, köztük hatalmas, átkarolhatatlan bükkök ragyogó szürke-fehér törzsükkel, amik majdnem az égig érnek - de itt legalábbis 1000 méter fölé. A csúcson egy betongúla háromszögelési pont, ami hegyekben nem túl gyakori. Körülötte kidőlt fák tömege. Ezekre ültünk le, kicsit szusszanni is, főleg azonban élveztük az otthonól hozott szendvicsek ízét, italok langyos melegét. Mindkettő jólesett.
A csúcsról nem vezetett tovább út  - rá se, az igaz -, így nagyjából lőttük csak be a nyugatra, kb. 300 méterre lévő Pezső-kőt. Nem volt nehéz megtalálni, de a hozzá vezető út elég bukdácsolós volt.
A sziklaalakzat alapjában egy rétegesen töredezett andezittömb, ami magában is szép, de a tetején emberi kéz által rakott lépcsősor-falrészlet vehető jól ki, még laikus szemmel is, ami arra utal, hogy a hely valamelyik történelmi vagy azelőtti korban, erődítményféle lehetett.
Innen az egész - amúgy sem könnyú - túra legnehezebb szakasza következett, mert ugyancsak ezt a nyugati irányt tartva, termetes kövek rengetegén kellett lépésről lépésre átküzdenünk magunkat; minden lépésben benne volt az elesés, boka- vagy térdsérül szerzésének esélye. Néhányan meg is ütöttük magunkat, de komoly baj nem lett belőle. Az itteni pár száz métert fél óra alatt tudtuk le, ami nem tűnik nagy teljesítménynek, valójában azonban - kisgyerekeknek vagy olyan apukáknak, anyukáknak, akik a hátukon vitték kicsijüket - mindenképpen az volt. Aztán szerencsére, csak elértük a szekérutat, amin már nem volt gond a haladás, sőt: kifejezetten jólesett izületeinknek a regenerálódás. Majd megint lejtmentbe kapcsoltunk, mert a dózerutat a Vályús-kúthoz leágazva, elhagytuk.
A kút és a melletti vadászház nagyon szép, virágzó hely lehetett valamikor, mára mindkettő elhagyatott. A házikó kőfalából minden agyagos kötőanyag kikopott, évszázados nyílászárói megsemmisültek, eredeti lemezteteje már vasgyűjtésre cipelve is nevetség tárgya lenne, itt még próbálja védeni a felügyeletére bízott kis kunyhót, egyre reménytelenebb küzdelemmel...
A forrás megvan, víz is van benne, csak éppen nem a csövön folyik a víz, hanem a foglalat repedéseiben, kövek közén szivárog. A régi tűzrakóhely gazos, romos, a hely nevét adó favályú, a forrás alatt, a talajszintben málik semmivé. A kis teret hatalmas juharfák, bükkök és tölgyek övezik. Érdemes lenne a megmentésre, kitakarításra az egész együttes, úgy ahogy van. A hely különben békés, táborozásra, szalonnasütésre csábító - ezeket most persze kihagytuk, de hátha egyszer lesz olyan szerencsénk, hogy itt maradhatunk egy éjszakát...
A Vályús-kúttól visszamentünk a dózerútra, majd a szintúton rögtön a Gondház-kő fogadta csapatunkat, mint már a sokadik szikla. Szép volt ez is. A kő után hatalmas rakás bükkök, kitermelve.
Innen kényelmes, lustán kanyargó út vezetett a Nagy-nyakig, ahol két vízművet is mellőzve - és a Kékeshez megint elég közel érve - hirtelen balra, a Remete-bércre tértünk át. És utunk innen már végig lejtmenetben vezetett, egészen Mátrafüredig.
A jezés előbb a kb. 10 éve, betegség-pusztulás miatt kivágott, egykor országosan híres Ménescsapási-fenyves lekerített területén vezetett keresztül (ma vörösfenyőtelepítés van a régi lucos helyén), majd egy alig észrevehető, régi remete-bérci kősáncon jutottunk túl. Itt Jani mufloncsapatot próbált kitartóan fényképezni, sikerrel. A muflon nagyon félénk állat, nem adja magát könnyen, még egy fotó erejéig sem.
A kőmederszerű horhosban, kőgörgetes kis ösvényen nagyon nehezen ment a haladás, felnőttek is megszenvedték a maguk módján a Füredig hátralévő részt, de az Aprónépeknél el-eltört a mécses is. Lépésről lépésre, mint egy lassított filmen, haladtunk, és már semmilyen, előre tervezett idősávot, időpontott sem tudtunk tartani, elkezdett a végtelen időtlenségben feloldódni az egész túra. Csak mentünk, ahogy tudtunk, sokszor megállva, eszegetve, iszogatva, beszélgetve. A kedvünkön szerencsére semmilyen gyötrelem sem látszott, azonban a szemek és az arcok mindenféle belső küzdelemről árulkodtak, a túrázók akarata ellenére, akik végig fegyelmezetten, jajszó nélkül igyekeztek letudni egyik köves kilométert a másik után.
A Remete-bércről kis kitérő volt  a barlang, de oda csak a csapat egyik fele akart elkanyarodni, a másik lehuppant a kövekre, tuskókra és pihent. Pedig azt a 150 méter kitérőt nagyon is megérte, jóllehet nem egy hatalmas üreg, vulkanikus hegységben egy ilyen kis besuvadásnak is örülni kell. A gyerekeknek nagyon tetszett, mindenesetre.
Jóval később, a Vaskapu-sziklának aztán nagyon megörültünk, mert azt hittük, sose érünk oda. Aztán még ennél is nehezebben akarta megmutatni magát  a nap legvágyottabb látnivalója, a Benevár-bércen található Benevár.
Ha már beneiek is voltak a csapatban, csak érdekelte őket, mi lehet ez a rom. Azt nem tudjuk, van-e kapcsolat, azonosság a két hely névadója között, de mi úgy hisszük, hogy lehet.
A romnál már várt minket Béla, aki kifejezetten a mi fogadásunkra gyalogolt fel, hogy végre találkozzunk, és bár kicsit megvárakoztattuk, mert persze innen is elkéstünk, a találkozás öröme azért így is öröm marad.
Gyerekek és felnőttek önfeledt falmászásba kezdtek, fényképezkedtek és fényképeztették magukat. Elkészült a nap csoportképe is, amelyen a felső sor a várfalon, az alsó alatta sorakozik.
A vártól nem sok maradt a faluig, de a gyerekeket már csak azzal lehetett motiválni az utolsó kilométeren, hogy a patakhoz lemehetnek és dobálhatják a köveket. Az ösvényre messziről felhallatszott a csobogás, ami még csalogatóbbá tette a dolgot. A patak részben be volt fagyva, a szélein legalábbis, de ez se gyereknek, se felnőttnek nem okozott problémát abban, hogy kijátssza magát, jeget törve, kicsit köveket dobálva.
Aztán a nap legnagyobb meglepetése, ennyi látnivaló és meseszép erdő után: Králikné Irénke és férje érkezése Ladánybenéről, akik egy tálca házi almás rétessel vártak minket a Bene-pataknál lévő pihenőhely egyik asztalán. Ezért érdemes országot járni, az ilyen váratlan találkozásokért és szeretet-megnyilvánulásokért, mert amilyen szeretet és erő volt ebben a gesztusban is a házaspár részéről, azt elmondani nem lehet. Köszönjük szépen, soha sem fogjuk elfelejteni!
Mátrafüredre háromnegyed négykor értünk be, három óra helyett, ami, figyelembe véve a nehéz terepet, egyéb nyűgöket, nem sok csúszás. De csúszás. És aki velünk túrázik, már tudja, hogy a mi túráinkon mindig minden tovább tart, mint tervezzük. Persze, hogy nemcsak késésekben kifejezve, hanem a hétköznapjainkra elkísérő élményekben is, az az egész természetjárósdi hozadéka és megérdemelt jutalma...

Mindenkinek köszönjük a mai napot, fent és lent.

 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajomsizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Császár Ernõ (Kismaros),  Császárné Erdélyi Katalin (Kismaros), Drabant Máté (Ladánybene), Gesztes Balázs (Kerekegyháza), Gesztes László (Kerekegyháza), Gesztesné Tordasi Csilla (Kerekegyháza), Héjja Béla (Pálmonostora), Héjja Béláné (Pálmonostora), Kocsis László (Lajosmizse), Králikné Szabó Irén (Ladánybene), Lányi László (Ladánybene), Mátyás Ferenc (Ladánybene), Mátyás Katalin (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse),  Palya Szilvia (Lajosmizse), Selypes Viktor (Lajosmizse), Selypes Zoja (Lajosmizse), Seres János (Táborfalva) és Szarvas Fanni (Lajosmizse).
 

 

Kékestetőn, ahova Mátrafüredről érkeztünk, busszal.

 

Nem sokkal a csúcs alatt.

 

A sípályán volt csak hó...

 

Magyarország tetején az Aprónépek.

 

Fenyvesben indul a túra.

 

Bükkfatapló-özön egy öreg bükkön.

 

Magyarország legmagasabban fakadó forrása, a Disznó(s)-kút.

 

A Hidas-bérc 973 méteres csúcsán.

 

Napfürdő és szendvics (erdei velnesz).

 

Botfaragás.

 

Úton a Hidas-bércen.

 

A Pezső-kő elképesztően érdekes, erődszerűre megrakott teteje.

 

Utunk.

 

Kukucska.

 

Fények a téli erdőben 1.

 

Fények a téli erdőben 2.

 

Vályús-kút romos vadászkunyhója.

 

Új túrázók.

 

Fény-árnyék, megint.

 

Gondház-kő.

 

Hatalmas bükkök kitermelés után.

 

Üvöltés egy kivágott, öreg fáért.

 

Levéleső.

 

Kényelmes sétaút.

 

Nyakba való édes teher.

 

Remete-barlang sziklái...

 

...és a barlang szemrevételezése.

 

Vaskapu sziklaalakzatainál.

 

Lányok.

 

Benevár-bércen, a Benevárhoz érünk.

 

Leirat.

 

Falmászás 1.

 

Falmászás 2.

 

Kisebb tömeg odafönt.

 

És egy Vitéz odalent.

 

Csoportképünk ezúttal rendhagyóra sikerült.

 

Mindjárt Mátrafüredre érünk.

 

Alkonyodik (már megint).

 

Bene-pataknál.

 

Jégvarázs.

 

Az ajándék almás rétes. Nagyon finom volt, köszönjük!

 

 

 

 

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz