(639.) HELYISMERETI TÚRA LADÁNYBENÉN


Időpont: 2019. november 19. kedd
Útvonal: Lajosmizsei Szabó-major - Pókos Hatalmas - Árva Fatelep - Hardi tanya - Ladánybenei templomrom - Ladánybene
Táv: 10 km


Iskolai tanítási napon, délután, kissé fáradtan vágtunk neki egy következő helyismereti túrának a ladánybenei iskola gyermekeivel. Emellett még, mivel hogy november közepe van, elég hamar is sötétedik, emistt eleve úgy terveztük, hogy a majdnem 10 km-es táv végén már sötétben fogunk begyalogolni a kunbaracsi úton a faluba. Így is lett...
A 13.55-ös busszal indultunk Benéről és a kerekegyházi elágazásnál szálltunk le, néhány perccel később. Eredetileg tervben volt a "Madár" iskola megtekintése, de ott éppen külső és belső építési munkák zajlanak, így jelenleg nem is szép és nem is biztonságos a hely. Majd máskor talán szerencsénk lesz betérni...
Az iskola helyett, vagy után, az egykori Szabó-major következett, amely alig látható az aszfaltról, talán csak annyi, hogy nagy koronájú fák vannak az udvarán. Már ezekért is érdemes felkeresni, de maga a főépület is őriz még háború előtti építészeti részleteket. Sajnos, ma az épületet nem volt ideje a tulajdonosnak megmutatni, de a fákat és az udvart szemrevételezhettük.
A majortól látótávolságban, kb. 200 méterre magasodik, mit magasodik: óriásul egy vén tölgyfa, bokrok ölelésében. Út hozzá nem vezet, csak ha az ember átvág a szántón. Átvágtunk.
A fát a tavaszi Lajosmizsei Keresztúton fedeztük fel, és nevezte el Laura túratársunk Pókos Hatalmasnak, ami elég találó név, ha arra gondolunk, hogy nem kis fáról van szó, és tavaszi felkeresésekor tele volt pókhálókkal és pókokkal. Életkorát 300 évesre becsüljük.
A fától tovább vivő utunk is szántón vezetett, majd hamar elértük a dűlőt, ami az Árva Fatelephez vitt minket.
Az allé már szinte levél nélkül, szélfútta ág-gubancokat rejtett csak, de a talajszinten voltak gombák is. A cserjék jelentettek némi kivételt, mert ugyan levél azokon se nagyon volt már, a bogyóik kínálgatták magukat, mi pedig ettük is a kökényt és a galagonyát. Örültem, amikor az egyik gyerek messziről kiszúrta a kecskerágót is, ami a legszínesebb, legcsalogatóbb terméseket növeszti, viszont mérgező. Ezt is volt, aki tudta. Szép lassan rá lehet nevelni a gyerekeket, hogy figyeljenek oda a környezetükben előforduló növényekre és ismerjék azokat...
A bokrok-akácok alja tavasziasan zöld volt, újra tömegesen nőtt a turbolya és a tyúkhúr. Mindkettőt ettünk is, utóbbi nagy sikert aratott, alig lehetett abbahagyatni a gyerekekkel a rágását.
Az Árva Fatelepre előzetesen bejelentkeztünk, mert a már többször látott szép fenyveses udvart, ami az üzem mellett van, kívülről megcsodálhattuk, de belülről még nem. Ma ezt az elmaradást pótoltuk.
Az udvaron egy másfél hektáros területen, 15-20 éves telepítésű örökzöld ültetvény van, amelynek megtekintését Árva Zsolti, tulajdonos tette számunkra lehetővé, és kalauzolta csapatunkat csaknem háromnegyed órán át. Megtudtunk egy csomó érdekességet, például, hogy a hely a régi Árva tanya udvar-maradéka, ezért itt-ott van még néhány öreg körte vagy cseresznye fa a tuják, fenyők, tiszafák között.
Aztán ennél is meghökkentőbb, amikor Zsolti hosszasan mesélte a kútjuk fúrásának fél évig húzódó folyamatát, amikor is az ország legjobb kútfúrója 74 méterig jutott, majd eggész egyszerűen az egész addig ledugott csőrendszert egy pillanat latt elnyelte valami nagyobb üreg, és csak egy cuppanást hallottak. Aztán kicsivel odébb újrakezdték, majd 80 valahány méternél ugyanez ismétlődött meg. Végül a nagykanizsai olajbányászok egyik iszonyat erejű, sziklafúró gépezetét hozatták el, és annak segítségével lett meg a mai 145 méter mély kút. Ez itatja a fenyőket, a gyepet, melyek gondozása egyébként rengeteg idő és munka.
A fúrás közben adódó nehézségekből végül kiderült, hogy a terület alatt egy hatalmas, vízzel telt barlangrendszer van, alig 100 méteres mélységben. A világ sok pontján, még arab országokban is fúró szakember, az életében ilyet nem tapasztalt, amit az Árva tanya udvarán...
Köszönjük Zsoltinak a lehetőséget, hogy itt lehettünk, nagyon nagy élmény volt!
A fatelepet még ugyan világosban, háromnegyed négykor hagytuk el, de már érezni lehetett, nem sokáig tartja magát a nappal. Szandi nem érezte jól magát, ezért anyukáját hívtuk érte, aki hazavitte (később rendbe jött).
Átkelve a Ladánybeét és Lajosmizsét elválasztó határdűlőn, a régi Bató és Hájas tanyák felé folytattuk, amik mellett már szintén vártak minket, a Hardi tanya udvarán, Laura és szülei készültek nekünk egy kis inni- és ennivalóval. Ide négyelőtt értünk, és csak tíz percet maradtunk, mert már kézzel is tapintani lehetett a sötétség kabátjának alsó szegélyét. Búcsúzás után, Lajosék kivezettek minket egy járható útra, és hátul elhagyva a tanyát, a ladánybenei templomrom felé haladtunk.
Köszönjük a szíves vendéglátást a Hardi családnak!
A gyerekeken némi pánik kezdett úrrá lenni, illetve csak néhány félősebben, a többség nagyon lazán kezelte a tényt, hogy a még előttünk álló négy kilométert és kb. egy órát sötétben botorkálva fogjuk megtenni. Mintha attól kevésbé lenne sötét a sötét, már az alig járt homokúton is magukra aggatták a láthatósági mellényeiket, amiket magukkal hoztak.
A táj gyönyörű volt; ritkán adatik meg ekkora csapattal napszakok határán túrázni és megfigyelni, hogyan adja át helyét a napfény aranya és ezüstje, a szürke és a fekete árnyalatainak.
Egy tanya udvarán már messziről látszott, hogy bekapcsolták a világítást északára, a nyárfák lombjait a lámpa arany színűre festette és szinte kiemelkedett a környező színtelenségből (ld. kép).
A középkori Bene falu templomának emlékhelyéhez olyan sötétben érkeztünk már, hogy a kopjafát csak akkor vettük észre, amikor néhány méterre álltunk tőle. A gyerekek egyre jobban tapadtak ránk, keresték a közelségünket, és csak a legvagányabb legbátrabbak maradtak kicsit le vagy szaaldtak előre.
Boróka vezetésével a csapat eleje szinte végigrohanta ezt  aszakaszt is, szinte a faluig.
A kopjafánál még olyanok is akadtak, akik a faragás feliratát akarták a láthatatlanban kibetűzni. Nem sok sikerrel. Érdemes lesz nekik nappal is visszalátogatni erre a helyre, ha nemcsak olvasni akarnak, hanem látni is, mit olvasnak...
Elkészítettünk még egy telós-zseblámpás megvilágítású csoportképet, majd minden erőnket összeszedve, nekiduráltuk magunkat a faluig hátra lévő két kilométernek. Ezt a szakaszt tettük meg a leggyorsabban, helyenként szinte már az egész csapat szaladt. A dűlőn olyan koromsötét volt, hogy sok helyen, ahol kerítések mellett vitt az utunk, 1-2 méterről nem láttunk semmit belőlük.
Aztán csoda történt, kiértünk a baracsi aszfaltra. De itt még komoly koncentrációt kívánt tőlünk a nem túl nagy számú, viszont nagy sebességű autók szemmel tartása, ha már ők minket nem mindig akartak észrevenni. Pedig voltak rajtunk fényvisszaverő mellények és az összes nálunk lévő telefonnal, lámpával össze-vissza kalimpáltunk, hogy időben meglássák díszes menetünket, ahogy rohanva bandukoltunk haza, ha van ilyen lehetetlen kifejezés egyáltalán mozgásunk leírására.
A fények és árnyékok játékából, illetve abból, hogy ezeket menet közben, elnyújtott exponálási idővel fényképeztem, született néhány furcsa kép, melyeken meglepetés-túratársak is feltűnnek, fekete és egyéb sejtelmes foltok formájában, elmosódott arccal. Szerencse, hogy ezeket a sejtelmeket csak hazaérve láttuk a képeken és nem ott, mert a társaságot a maradék bátorsága is elhagyta volna...
Végül csak beértünk a faluba. A gyerekekért jött szülők, becsületükre legyen mondva: türelmesen várták csemetéiket, bár nyilván már kissé aggódtak is értük.
Az iskola elé öt óra után egy negyed órával érkeztünk meg, és zártuk be ezzel a mai túrát, amely nem a szokványos helyeken és nem a megszokott körülmények között zajlott, mindenkinek plusz akaraterőre és bátorságra is szükség volt a sikerhez, a mellényekről, egyéb kiegészítőkről nem beszélve.
De talán pont ezért marad ez majd, idővel az egyik legemlékezetesebb helyismereti túránk ebben a szép faluban, annak még szebb határában, jó emberek között, sok érdekes látnivalóval.
Büszkék vagyunk minden gyerekre, aki ma velünk tartott. Köszönjük nekik a kitartásukat, vendéglátóinknak pedig a szeretetteljes fogadtattást a felkeresett helyeken.

 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellő (Lajosmizse), Bodonyi-Kovács Nikolett (Ladánybene), Bognár Regina (Ladánybene), Buti Zsófia (Ladánybene), Csávás Luca (Ladánybene), Csépe Laura (Ladánybene), Gyõri Ervin (Ladánybene), Hardi Laura (Ladánybene), Jakobicz Alexandra (Ladánybene),  Jakobicz Viktória (Ladánybene), Jurászik Hanna (Ladánybene), Kupás Fanni (Ladánybene), Nagy Attila (Ladánybene), Nagy Ferenc (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse), Nagy Mihály (Ladánybene), Németh Martin (Lajosmizse), Ordasi Patrik (Ladánybene), Pákozdi Vanda (Ladánybene), Pál János (Ladánybene) és Tóth Tas (Ladánybene).