FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(589.) VII. JÉGTÖRŐ MARATON


Időpont: 2019. február 23. szombat
Útvonal: Tatárszentgyörgy - Máriácska - Zádogegyházi kereszt - Sarlósári-buckák - Kunbaracsi templomrom - Öreg tölgy - Bocskoros-erdő - Búhegy - Görögök-homokja - KUnbaracsi ifjúsági tábor - Barcsay-kúria - Ladánybenei templomrom - Ladánybene
Táv: 42 km


Hetedik alkalom, és mind teljesen más. Ma különösen más volt. Ennyire szép se volt még és ennyire nehéz se. A túra útvonalát úgy választottam, hogy három szomszédos település, Tatárszentgyörgy, Kunbaracs, Ladánybene külterületén az összes fontosabb látnivalót megmutassuk a résztvevőknek.
Eredetileg a túra azért lett Ladánybene környékére tervezve, hogy a faluból legyen rá érdeklődés, legyenek vállalkozók a bejárásra, de végül mindössze három iskolás gyerek szánta rá magát a nagy kalandra. Ők viszont nagyon nagyot küzdöttek.
Különböző úton, módszerrel, de 5.30-ra mindenki ott volt a ladánybenei kocsma előtt, majd felszálltunk a Kerekegyháza felől érkező buszra, még korom sötétben, és átmentünk Tatárszentgyörgyre. Az ottani templom elől indultunk a maratoni távra, éppen 6 órára harangoztak.
A faluban rajtunk kívül semmi mozgás. Az aszfaltúton erős hidegben - Benén -10 fok volt - haladtunk kifelé a tóparti pihenőhöz és a régi temető dombján álló emlékkereszthez. Ezek megtekintése után, még mindig elég dermedt tagokkal, izomzattal, a Máriácska-kegyhely felé kanyarodtunk. Hamarosan elhagytuk a falu utolsó betonozott utcáját, és pár perc múlva a szent helyen voltunk. Itt álmos fényképezkedés, elolvastuk az ismertető táblát, aztán nekivágtunk a Zádogegyházi-emlékkereszt felé vezető dűlőnek. A csapat olyan benyomást tett, mintha nem hitte volna el, hogy itt ma egész nap gyaloglni kell...
Aztán lassan ébredeztünk, amihez a hirtelen kibukkanó Nap is hozzájárult, erős sugaraival. Hideg is volt nagyon, de a kabátokon érződött, hogy van ereje a Napnak. Lassan belemelegedtünk a dologba.
A Zádogi kereszt egyelég ismeretlen és eldugott helyen van, végre mi is érintettük túrán,. Egyszer már kerestük, de nem találtuk meg.
A kereszttől egy huszárvágással átmentünk a Szeleczky-major dűlőjére, majd hamarosan megérkeztünk a Sarlósári-buckák szélére, nevezetesen a Rákóczi-hegyre. Itt már szinte napfürdőben reggeliztünk, nézelődtünk.

Egyébként is jellemzője volt a napnak, ha 5 percnél tovább álltunk egy helyben, a csapattagok azonnal enni kezdtek. Hiába, kellett az energia.
A hegyről lejőve, buckavándorlásba kezdtünk, és érintve a Fenyves-hegyet - ami a legszebb része a környéknek -, a Csarada irányába fordultunk. A megyehatárt átlépve, egy elég kutyásnak bizonyult tanya mellett hamarosan el is értük a régi iskolát és a mellette álló keresztet. Fél kilenc volt, ideje megreggelizni - így is tettünk.
Az iskolától a kunbaracsi templomromhoz mentünk. Közben még elég fagyos, hatalmas gödrökkel tarkított feketeföldön jártunk, villanypásztoron mentünk keresztül, de végül megérkeztünk a kereszthez.
Talán feltűnt már az olvasónak, a táj ismerőjének, hogy az emlékhelyeket, az ősök emlékét a legtöbb helyen kereszttel jelölik meg, ezekkel a szimbólumokkal őrzik. Ma ilyenekből több is volt.
A baracsi rom tulajdonképpen csak néhány kupac kő, egy szépen gondozott, majdnem parkosítottnak mondható tisztáson, egy fenyőerdővel karéjozott domboldalon. Ez a hely is megérdemli a felkeresést, csakúgy, mint a mai nap összes helyszíne.

Itt természetesen megint ettünk, ezúttal a tízórai címet adtuk a műsornak, lévén éppen elmúlt 10 óra.
A romtól tanyák mellett, "egy kanyar jobbra-egy kanyar balra"-utakon haladtunk tovább, most már a baracsi erdőkben járva.
Ez egy nagyobb terület, ami különböző talajformákkal és fafajtákkal rendelkezik, és esetleges, hol és mi az erdőalkotó állomány; fenyő, fehérnyár, tölgy, vagy esetleg elegyes erdő, borókával, cserjékkel.
Ezek az erdők nagyon szépek, változatosak, gazdag élővilággal, erdei szintezettséggel. Csak gombákból is sok tucat van errefelé, szezonban.

Az erdőben mindig még nagyobb a csend, még frissebb a levegő, mint egyéb helyeken. Itt még a szél is fújt, ami egyszere töltött így fel együtt erővel és vette el az erőnket a gyaloglástól. Mindegy, továbbra is álltuk a sarat. Pontosabban, a homokot.
Kunbaracs a tölgyeséről is híres. De nem egy területen van ilyen, hanem több táblában. Közülük a falutól dényugatra eső gyöngyvirágos az ismertebb, de van attól kissé nyugatabbra is egy, ahova mi is betértünk, mégpedig azért, hogy az Öreg tölgyet meglátogassuk. Egy kocsányos óriásról van szó, a törzskerülete kb. 6 méter lehet, pontosan nem tudtuk megmérni, csak karolásos technikával saccoltuk; négy felnőtt ember teljes kitárt végtagokkal érte éppenhogy át...
Csak ismételni tudom: ide is mindenkinek el kellene jönni legalább egyszer az életben.

A tölgyesből kikeveredve, a Harckocsi útra tértünk, amely katonai berkekben ismeretes, és lényegileg a táborfalvi gyakorlóterületeket köti össsze a szabadszállási laktanyákkal. Ma már utóbbiak nem muzsikálnak, de az út, nagyon szép erdős részeken is haladva, megmaradt.
A Harckocsi útról letértünk a Bocskoros-erdő, a sokadik újabb helyszín felé. A túra során végig, 2-3 km-enként úgy cserélgették egymást a különböző élőhelyek, felszíni formák, erdők, mezők, hogy nem győztük kapkodni a fejünket.
Dél előtt néhány perccel, egy szélvédett, napos helyen, fél óra ebédszünetet tartottunk, persze pihenéssel együtt. Mert bármennyire is evős kedvünkben voltunk ma, ennyi ideig lehetetlen lett volna csak enni...

A Bocskoros-erdő megint egy buckásabb rész volt, szuszogtunk egy kissé a halmokra felfelé, ráadásul ekkorra már a homok is alaposan visszafogta a lábnyomunkat.
Bőven 20 km fölött jártunk már, de az erőnk fogyott, és a tempónk i9s lassult. A Csonka-kereszthez mint következő objektumhoz már kicsit úgy tűnt az út, hoyg sose érünk oda. A keresztnél értük el az indulástól számított 26. km-t.
Innen még négy óra tömény gyaloglás várt ránk, úgy, hogy már 8 órája úton voiltunk.

Ekkora túrákban nemcsak a km-ek nagy száma a nehéz, talán ennél is alaposabban próbára teszi az emebrt, hogy monoton bírni kell az azonos tempót, az óránként 50 perc menet + 10 perc pihenő beosztást, mindezt 10-12 órán kereszül, folyamatosan. Ezért van az, hogy az iylen túrák teljesítése nem fizikai állapottól vagy életkortól függ, hanem mentális állapottól, koncentrációtól.
A Csonka-kereszttől nem nagy meggyőződéssel, inkább becsületből haladtunk tovább a Görögök-homokján át, és máskor talán alaposabban is megcsodáltuk volna, de most csak átvágtunk rajta. Nemsokára, pontosabban 15.00 körül kiértünk a  kunbaracsi aszfaltra. Már 30 km volt a lábunkban, amiből 28,5 km homokút.
Ezen a ponton két társunk kiszállt, ők is nagyot küzdöttek. A teljesítményeket ilyen helyzetekben nem egy abszolút szinthez, a legerősebb résztvevőhöz kell viszonyítani, hanem mindenkinek a saját korlátaihoz és küzdelméhez. Így nézve pedig voltaképpen mindegy, hogy valaki 30 vagy 42 km-t tesz meg. Mindenki másra képes. És mindenki a maximumot hozta ki magából a mai nap során. Ez volt a legnagyobb értéke a küzdelmünknek.

Tizenöten folytattuk tovább. Az idő egyre hűvösödött, megint mínuszba fordulhattak a fokok, a szél kezdett feltámadni, a Nap hanyatlani. A baracsi ifjúsági tábort kikerülve, a Barcsay kúria, vagyis Ladánybene felé igyekeztünk. Tudtuk, ha azt elérjük, onnan már csak másfél óra a cél.
A kúria nagyon szép helyen fekszik, legalább is eddig feküdt. A környező fenyőerdőt éppen a közelmúltban vágták ki mellőle, a maradékot éppen ott jártunkkor aprította bele egy gép, egy teherautó platójába.
A Szent Mihály-képet csak udvariasságból néztük meg, mert már jártányi erőnk se volt.
Betértünk az egykori Barcsay birtokra, és az utolsó 10 perces pihenőnket tartottuk meg a napsütésben, a bokrok tövében.
És innen csoda történt. A nehézes elindulás néhány recsegősebb perce után, egyre jobban belejöttünk. A szél egyre hűvösebb és frissebb levegőt fújt az arcunkba, új erőre kaptunk és 25 perc elteltéve már a Nagy-Szék-tó medrében hasítottunk, majd a szemmel is jól látható ladánybeni rom kopjafája elérése sem jelentett gondot. A kopjafától pedig 35 perc alatt, már erősen szürkületben értünk be Ladánybenére. Ahogy beértünk, rá két percre totálisan besötéteetdett. Hat óra előtt kevéssel búcsúztunk el egymástól, miután mindenkinek gratuláltam és kiosztottam a megérdemelt emléklapját.
Negyed óra híján 12 órát gyalogoltunk egyhúzomban. A 42 km-ből 39-et homokon, többször buckák között. Ateljesítők nagyrészt laikusok, vagyis nem profi túrázók voltak, közülük csak néhányan mentünk már életünkben ekkora távot. A fáradtság és az öröm egyszerre volt jelen az arcokon. Teljesen elkészültünk az erőnkkel, de büszkék voltunk magunkra, egymásra. Új embereket ismertünk meg, jókat beszélgettünk, sok szép dolgot láttunk. Nem utolsó sorban, jókat ettünk, ittunk.
És egy örökre emlékezetes napot kerekítettünk a VII. Jégtörő Maratonból. Így együtt, mert én eltervezhetek hasonlóan élvezetes túrákat, ha az emberek 99 %-a nem hajlandó felemelni az ülőgumóját és nem indul neki velünk a határnak, ami persze túrákon mindig maga a végtelen és határtalanság.
Az volt ma is.
Nemcsak ezeknek a községeknek nem volt véges a határa, hanem a küzdőinknek se. És ez így volt tökéletes.
Mindenkinek köszönjük, hogy megtisztelte Szülőföldünket, a Felső-Kiskunságot, megtisztelt minket részévtelével, hogy nyitott volt új élményekre, látnivalókra, emberekre.
Ennél, ha lehetett volna, se akarhattam volna többet erre a fantasztikus napra.
Jövőre visszavárunk Titeket!

 

Minden rokonom!
 

Sántaőz
 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba (Lajosmizse), Becca Früh (Budapest), Császárné Erdélyi Katalin (Kismaros), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Erdélyi Boglárka (Balázspuszta), Fekete Norbert (Budapest), Hardi Laura (Ladánybene), Károlyi Anett (Örkény), Kovács Gábor (Dabas), Lányi László (Ladánybene), Nagyné Horváth Anita (Dabas), Palakovics Zsanett (Ladánybene), Pócs Áron (Szabadszállás), Pócs Balázs (Szabadszállás), Sikárné Jolika (Lajosmizse), Vargáné Rátz Veronika (Lajosmizse) és Vízhányó Noémi (Örkény).

 

 

5.40 - Ladánybene 5.55 - Tatárszentgyörgy Régi temető emlékműve 6.20 - Máriácska Mária és a halott Jézus Adatok
6.25 - A Nap első sugarai Hosszú árnyak 6.40 - Zádogegyházi kereszt A tábla felirata 7.15 - Rákóczi-hegyen 1. Rákóczi-hegyen 2.
A Rákóczi-hegy elhagyása Sarlósári-buckák Fehérnyáras Kilátás a Fenyves-hegyről Fel-le Alakul a hangulat
Zsolti új jelzései 8.30 - Csaradai iskolánál Reggeliszünet A három vitéz Ilyen úton is mentünk 10.15 - Kunbaracsi templomrom
Tízóraizunk Baracsi erdőkben 11.00 - Az Öreg tölgynél A fa koronája Ágak Fáradunkj...
Bocskoros-erdő szélén 11.55 - Ebédszünet Fehérnyár erdő Meseszép! Ez is Borókabogyók
13.35 - Régi határkőnél Búhegyi tanya A régi Csonka-tanya Csonka-kereszt Sivatagi táj 14.30 - Búhegy fenyőinél
Galagonya Nádas szélén 16.05 - Szent Mihály-kép Benén 16.10 - Barcsay-kúria 16.38 - Nagy-Szék-tó medre Megint nyúlnak az árnyak
Naplemente 17.05 - Ladánybeni romnál Tekints! 17.38 - Beértünk! Itiner Emléklap

 

 

 

 

 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz