FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(559.) TÚRA A MÁNTELEKI-ERDŐBEN ÉS A DABASI-TURJÁNOSBAN


Időpont: 2018. július 28. szombat
Útvonal: Mánteleki erdészház - Rákóczi-erdeje - Buckák - Turjános - Mánteleki kastély
Táv: 17 km

Az idei év legkeményebb túrája volt a mai, igaz, eddig csak könnyűk voltak. Ezért a sors bekeményített, és megmutatta, hogy néha kicsit nem ártana feszegetni a határokat. Nem a szintek, még csak nem is a táv volt az, ami megnehezítette a gyaloglást, hanem a térdig, sok helyen mellig érő vizes-szúrós fűfélékben, cserjékben haladás, több kilométer olyan út, amely a térképen létezett, de a valóságban nem, mindezt délelőtt esőben, sok ezer maró szúnyogcsípéssel tarkítva, déltől égető, szinte karszőrzetet sercintő napsütésben és 32 fokban, árnyék nélkül. A résztvevők között sem csak tapasztalt, extrémebb körülményekhez szokott emberek voltak, ráadásul a társaság tagjai jó részt nem is ismerték előzetesen egymást - így a megpróbáltatásokat nem volt mindenkinek könnyű elviselni, leküzdeni magunkban a kényelmes és általunk uralt megszokott életünk teljes hiányát; épp így együtt, a fizikai megpróbáltatások, az időjárás, a szúnyogok, a sár, stb. és ezek mentális kibírása, figyelmen kívül hagyása volt az, ami igazán embertpróbálóvá tette a túrát a résztvevőknek, szinte kivétel nélkül.
Ha ehhez még hozzáveszek olyan finomságokat, hogy a ruhánkon nem volt egy milliméter száraz hely, a cipőinkben sáros víz cuppogott, azon csúszkált a zoknink, vagy hogy a végén személy szerint én még egy traktornyomban is megmerültem, nem kell tovább ragozni a nehézségeket.
De ez mind semmi, mert a szépségek sora, amit láttunk, feledtet minden mást.
A túrára előzetesen kétszer ennyien jelezték részvételi szándékukat, de különböző okok miatt - más program, a reggeli esőáltal kiváltott félelem - végül nyolcan jöttünk össze Sáriban, a templom mellett. A nyolc ember hét településről.
Voltak új arcok, akik feltehetően kifejezetten a Turjánosra való tekintettel érdeklődtek programunk iránt, és ha ma nem ment el a kedvük a túrázástól, még könnyen lehet, hogy máskor is nekiindulnak a tájnak, akár velünk, akár mással.
A templomnál nyolc órakor még sütött a Nap, de bent a mánteleki rész fölött borzasztó sötétségű és méretű felhők feketítették az eget. Ahhoz képest, hogy nem jeleztek esőt a mai napra, végül mégis volt reggel is, aztán délelőtt, több hullámban (előző délután, este és éjszaka is esett, azokat se mind jelezte a műhold - hiába, a huszonegyedik században ez még sokszor meghaladja a meteorológusok képességeit...). Nem sokat variáltunk az időjárással, mindenképpen túrázni akartunk. Különben is: nyár van, kit érdekel az eső?

Autókkal kigurultunk a mánteleki erdészházhoz, leparkoltunk, aztán némi cihelődés után nekivágtunk a Rákóczi-erdejében haladó tanösvénynek, amelyen a túránk első részét terveztem.
A táj nagyon szép volt, zöldfüves buckák, ritkás facsoportok, bokrok. A tanösvénynek nem elhanyagolható, apró kis szépséghibája, hogy nincs jelezve semmilyen turistajelzéssel, így ugyan néha belebotlottunk egy információs táblába (amelyk amúgy igazán mutatósak és padok, asztallal vannak melléjük állítva!) és nem is aggódtunk nagyon, mert volt nálunk térkép, ami alapján nagyjából lehetett sejteni az elágazásoknál, merre kell menni, DE akinek nincs térképismerete, vagy más esetben nem rendelkezik gps-szel, annak esélye sincs végigmenni rajta, eltévedés nélkül...
A tanösvényről annak déli csücskénél tértünk le, és folytattuk tovább a dombok között, majd elértünk egy erdősebb részt. A cél az volt, hogy elmegyünk egy, a térképen jól kiemelt szekérút-hálózaton a csatornához, azon átkelve pedig belevetjük magunkat a Turjánosba. Igen ám, de a térképen létező, néhány éve felmért szekérutak a valóságban már nem mind léteznek. Olyannyira, hogy mellig érő gaz, vaddohány, sarjadék-fák nőtték be őket. És ha nem lett volna elég az, hogy ezek miatt járhatatlan utakon kellett másfél óráig küszködnünk, még a szúnyogok is felhőben támadtak, cincáltak minket, és az eső is alaposan rákezdett, abba se hagyta, míg ki nem keveredtünk az áthatolhatatlan nádasos-gazos rengetegből. Ez volt a túránk legkevésbé látványos, ugyanakkor legembertpróbálóbb szakasza. Ilyen helyzetekben az emberekből könnyen előjön a nyűglődésre való hajlam, de azzal itt nem sokra megyünk: menni kell tovább, mert senki se fog kivinni minket a mocsárból, csak a két lábunk és az akaraterőnk. Jó volt látni, hogy a küzdelmes szakasz végére mindenki tisztába lett azzal, hogy van akaratereje... :)

A csatornán végül egy kis gyaloghídon (két fatörzs egymás mellé fektetve) keltünk át, majd rövid szusszanás után, Annamari vezetésével nekiindultunk a Turjánnak.
Ez, ha lehet így mondani, az ő birodalma. Nemzetiparkosként ezt a részt ismeri a legjobban, ezért dolgozik. Megmutatta nekünk a réteket, a vizes erdőt, amelyen most nem volt túl sok víz, beszélt a természetvédelem helyzetéről és lehetőségeiről - mint laikusként gondolja az ember, úgy van ezen a területen is: ha finoman akarjuk kifejezni, nem túl rózsásak a kilátások az élővilág megőrzősére, megtartására utódaink számára...
A Turjánost elhagyva, még szép virágos rétek mellett-között haladtunk (ld. füzényes képek). Ennek a résznek az a különlegessége, hogy nemrégmezőgazdasági művelésből vonták ki az itteni földeket, majd beültették lucernával, az kikopott néhány év alatt, közé felnőttek és még nőnek most is, a rétekre jellemző növények, füvek, virágok, és költöznek rá a rovarok, egyebek. Ez a rész 2011-ben még kukoricaföld volt...
Nemsokára kiértünk megint a csatorna partjára, ahol az esőtől megázott agyagon, ami korcsolyapályánál is csúszósabb, egy óvatlan pillanatban belezuttyanttam egy vízzel teli trakotornyomba. A kezdeti ijedtség után, ami a társaság arcára ült, felsegítettek, majd rögtön le akartak fényképezni; ritka, de annál szebb látvány voltam, nyakig vizesen, sarasan. Még a hátizsákom is víz alá került...
A csatornán, visszafelé, egy nagyobb járművekkel is járható gázlónál keltünk megint át, szerencsére nem kellett levetni a cipőket, gondoskodó kezek ide is tettek két fatörzset, melyeken óvatosan át lehetett araszolni a "túlpartra".

Innen már csak tíz perc gyaloglás volt az erdészház. Senki sem bánta, hogy vége. A számlálónk 16 kilométert mutatott, de az extrém körülmények miatt bőven húsz fölöttinek éreztük lábainkban, testünkben a távot. Még a kocsiba szállás is csak némi pihenő után sikerült...
Egy dolog volt még hátra, megkeresni a nem túl ismert Mánteleki kastélyt. Nem messze az erdészházhoz, erdős-fás rejteken, az úthoz közel, de egyáltalán nem látható, nagy dombon találtuk meg, némi csatangolás után az épületet. Nem tudjuk, ki és mikor építette, de az látszik, fénykorában szép lehetett. Ma már nem az. A teteje beszakadva, az emeletfeljárója is leomolva. A nyílászárók kicserélve. Látszik rajta, hogy próbálták kicsit felújítani, de elfogyhatott az idő vagy a pénz. Kár érte...
A kastélytól visszagyalogoltunk a kocsikhoz, és a délutánba hajló időben, forróságban köszöntünk el egymástól és vettük hazafelé az irányt.
A mai napon mindenki hatalmasat küzdött. Ismeretlenül is mindenki segítőkész volt, összességében jól tűrtük a körülményeket.
Mindenkinek köszönjük a segítségét, türelmét, szakértelmét, barátságát és történeteit. Megérte értük (is) legyalogolni a 17 kilométert...


 

Minden rokonom!

Sántaőz

 

Ezen a napon együtt túrázott: Bakró Emese (Tiszakécske), Balog Csaba (Lajosmizse), Csóka Annamária (Kecskemét), Jurik Erika (Újhartyán), Nagyné Horváth Anita (Gyón), Kollár Szilvia (Dabas), Kovács Gábor (Dabas) és Pál Zoltán (Örkény).

   

 

Rákóczi-erdeje Mánteleki erdészház Esőbeálló a ház előtt Bálák mellett haladunk Tanösvénytábla A Buckákban
Homok az úr Borókás kanyar Erdész bácsi... Borbolya Pók Úttalan utakon
Gyaloghíd a csatornán A csatorna Nyakig vizesen Fejére állt az időjárás KÁnyabangita Ma nem volt
Nyárfák Dabasi turjános Tocsogós Máskép' A vizes erdő... ...részletei
Újabb tisztás a fák között Bangita Veresgyűrűsom Virágos réten Füzény Ugyanaz totálban
Mácsonya Beporzás Traktornyomban merülés után Megint átkelés készül Az utolsó tanösvényállomás Mánteleki kastély
Sajnos romos "Jeles" tégla A beszakadt padlás és tető Régi vasak... ...a pinceajtón Búcsú Mántelektől

 

 

 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz