FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(528.) TÚRA KISIZSÁKI-BUCKÁKNÁL


Időpont: 2017. január 21. szombat
Útvonal: Kisizsáki tájház (Gróf tanya) - Fülöpszállás-Izsák határ - Uzovicstelep - Buckák - Balog-hegy - Dönti Peti fája - Kisizsáki tájház (Gróf tanya)
Táv: 15 km


Régebben is tudtuk, hogy a hidegnek vannak árnyalatai, mi több: fokozatai, csak már feledni kezdtük. De a mai nap átismételtette velünk ezt a leckét. Mert hiába volt viszonylag enyhe, a múlt hetek -18-26 fokjaihoz képest a reggel, csak -7 körül, ez volt a legfagyasztóbb túránk. Ugyanis ma élénk, jeges szél fújt, és az előre emlegetett ónos szitálásról is hamar fogalmunk lett, amikor például én, egy óra sapka nélküli gyaloglás után véletlenségből a fejem tetejét vakargattam, éreztem rajta az összefagyott, egybefüggő jégpáncélt. Mindez persze nm rontott a túra élvezeti értékén, az élmények megélésén, de adalékként talán érdekes lehet.
Szóval, a fent vázolt körülmények között, reggel 10 fővel indultunk neki a kisizsáki Tájháztól (a Biczó csárda mellől), az egykori Gróf tanyától a túrának. Pontosabban, előbb nagy vonalakban szemügyre vettük a két éve először felkeresett régi épületeket, melyeket nyilván az idegenforgalomba vonás miatt, de példás rendben tarttat gazdája, a csárda tulajdonosa. A csapatból csak Laci és Rózsa járt itt akkor, a többieknek teljesen új volt a hely. Ennek megfelelően, önfeledten néztek szét a kis lakban, és ugyanilyen hangulatban ittuk Laci forralt borát is, majd készítettük el első mai csoportképünket.
Bármennyire szép is volt, már fázni kezdtünk az egy helyben totyogástól, így elindultunk Uzovicstelep felé.
Az első egy-két kilométer ráment, mire bemelegedtek a csapágyak, egyéb alkatrészek, és a motorolajként adagolt forralt bor is elkezdte üzemanyagunk, a vér kenését-melegítését. Aztán már semmi nyavalyánk nem volt.
Fülöpszállás és Izsák történelmi határán haladtunk, szinte szabályos déli irányban, másfél órán keresztül. 5-10 centis hó a lábunk alatt, ami most a hidegnek köszönhetően nem ropogott úgy, mint egy hete Ócsán. A határvonalon több kisebb határhalom, összerogyva dacol az idővel, és egy faragott kőoszlop is volt mutatóban, de se megújításuk, se megmentésük nem várható egy olyan világban, amelyik nem érzékeny a régi értékek védelmére - ráadásul térképészeti és birtokvédelmi szerepük is elenyészett a műholdas helymeghatározás és égi térképek korában...
Tíz körül értünk Uzovicsra, csak így rövid nevén, ahogy a környékbeliek hívják. Mondhatnám, hogy véletlen tévedtünk ide, de nem lenne igaz. Nagyon érdekelt minket, hogy mi van meg a régi laktanya és kiszolgáló épületei, lakásai, stb. épületegyütteséből, van-e még itt élet. A régi vasúti megálló, a megszüntetett Kecskemét-Fülöpszállás vonalon, minden esetre eléggé kivégzett állapotúnak tűnt...
A telepen az épületek nagy része elhagyott, sőt: magára hagyott. Néhány régi tiszti lakásban élnek még családok, de  hely nem túl népszerű ingatlanbefektetési lehetőség, pedig összkomfortos és közműves, parkettás lakások várják az egyszerűbb, természetközeli életre vágyó családokat. A hely 8 km aszfalton Iszáktól, ami nem nagy távolság. Cserébe viszot gyakorlatilag egy erdő közepén élhet az ember, vannak szomszédai, nincs egyedül. Érdemes elgondolkozni azoknak, akiknek kevés pénzük van, de normális körülmények között akarnak élni, befektetnek-e Uzovicson egy-egy lakásba, melyek 2-3 millió forint körül már elérhetők...
ELÉRHETŐSÉG: :Nosza Imréné: 30/417-9750 - Uzovicstelep.
Alkalmi házigazdáink, Lajos és párja szívesen láttak minket, meséltek a régi idők dicsőségéről, megmutattak egy üres lakást, melybe akár már holnap be is lehetne költözni.
Akármennyire is elvoltunk Uzovicstelepen, mennünk kellett tovább, mert az út több mint fele még hátra volt. Mielőtt elbúcsúztunk házigazdáinktól, megkérdeztük, tudják-e esetleg, hol van a "Gyógyító fa". Nem is hallottak róla, volt a válasz. Viszont felcsigázta őket a dolog, és amikor egy óra gyaloglás-keresgélés után megleltük a csodát, telefonon a helyre navigáltuk őket is, hadd lássák! És látták, tetszett, olyannyira, hogy még közös csoportképre is odaálltak csapatunkkal a fa elé.
Van, aki hisz az ilyen természeti jelenségekben, hisza abban, hogy helyeknek, fáknak akár, vagy épületeknek, sőt! embereknek vannak különleges képességeik, kisugárzásuk, stb. Van aki nem hisz benne. Szerencsére, a világ dolgainak és erőinek létezése nem függ attól, mit hiszünk (el) vagy mit nem, mert vagy van valami vagy nincs. A kétkedőknek nem akarok sokat magyarázni, de aki kicsit nyitott, az érzi az ilyen érdekes, hatalmas és tekintélyt parncsoló fáknál például, hogy élnek, hogy vannak éltető, erős és jó energiáik. Hogy ez még gyógyítana is? Csak azt gyógyítja, aki hisz benne. De ez igaz orvosra, gyógyszerre is...
A hely egyszóval: varázslatos. Mindenképpen vissza fogunk még ide térni, és uzovicsi ismerőseinknek is megígértük, ha jövünk, beugrunk hozzájuk. Nem érdekes, hogy teljesen ismeretlen emberek, teljesen valószínűtlen helyen találkoznak, együtt vannak bő háromegyed órát, és máris igénylik az újabb talákozást?...
A fától már a buckásban haladtunk, hullámvasutazva az erdőfoltok kanyargós útjain, buckára fel, buckáról le. Biztos van, aki már unja a buckás túráinkat. De akik így éreznek, szerintem sosem túráztak még buckák között. Mert ha túráztak volna, tudnák, hogy ezt nem lehet megunni, és hogy nincs is két egyforma ilyen vidék. Ráadásul, hallotta már valaki olyantól, aki csak hegyek köző hajlandó elmenni túrázni, hogy úgy unja már a hegyeket? Na ugye...
A sokadik bucka a terület legmagasabb pontja, a Balogh-hegy volt, ahova felmászni igazi "magashegyeket" idéző élmény. Tetejéről ráadásul bővebb kilátás is lehetséges - persze ha nem ilyen párás az idő, mint ma. Onnan lecsúszva pedig szánkóval, nejlonzsákkal, kb. 100 méteres pálya is adódik, ha valaki éppen ilyesmit szeretne. Mert az ilyen természetes halmokon télen is lehetséges szánkózni...
A hegyeket szép lassan elengedi a turistaút, és visszavezet a Tájházhoz. Mi kis letérővel még útba ejtettük Dönti Peti fáját.
Két éve neveztük el ezt az öreg eperfát az Ugri szőlőkben, a Bogár-betyárbanda egyik tagjáról. Nála nagyobb gazemberkről is neveztek már el földrajzi helyeket, tereket, utcákat, vagy állították nekik emléktáblát, szobrot. Vagyis ennyi akár neki is járhat...
A Tájháznál még egy kis locsifecsi, kínálgatás, csupán a szeretet okán, aztán a szokásos elköszönés, stb. Nem bánta senki, hogy hazamehet végre és beállhat a forró tus alá...
Összefoglalva a mai napot: egy szinte teljességgel ismeretlen környéken tettünk szép túrát a természetben, időutazást Uzovicstelepen, és érintőlegesen egy természeti(?) csodának is megtaláltuk a helyét. Nem kevés ez egy bő fél napra. Mellé egyre kovácsolódó csapat, sok nevetés, beszélgetések, biztatások az előttünk álló hétköznapi akadályok sikeres átugrásához. A hétköznapokat nemcsak azért kell minden módon, ahogy csak lehet, kibírnunk, mert különben az életünk szenved csorbát, hanem mert hétvégén túra vaaan!
Köszönjük mindenkinek a részvételt, ellátmányt, jó szót, nevetést. Folyt. köv....

 

Minden rokonom!

 

Sántaőz
 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba (Lajosmizse), Berenténé Gönczi Ilona (Ladánybene), Besenyi Erzsébet (Felsőlajos), Dorogi László (Kecskemét), Felker Joe (Kecskemét), Juhász Rózsa (Kecskemét), Kárpáti János (Kecskemét), Lőrik Lászlóné Irénke (Hetényegyháza), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza) és Sárai Szabó Csenge (Hetényegyháza).

 

 

Tájház Forraltborozás Csoportkép Tanyagondnok Kukoricagóré SÁRGA SÁV jekzés
Uzovicstelep vm. A váróterem... Tiszti klub maradéka A telep felújított lakóháza A szocreál jegyében Régi tiszti lakások
Kerti pavilon A "Gyógyító fa" A fa alatt Ágak-bogak Csodálkozás az ismeretlenre Megint egy csoportokép
És mára az utolsó... Fakitermelés - fázik az ország! A buckákban Nyárak télen A Túrakör útja Hullámvasút
Balogh-hegy Csúcstámadás Jani a csúcson Vircsaft Dönti Peti fája Ugyeri Dizájncenter
 

 

 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz