FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(532.) VI. JÉGTÖRŐ MIZSE MARATON


Időpont: 2017. február 25. szombat
Útvonal: Hernád vm. - Újlengyel - Kőrösi út - "Ország Közepe" - Pusztavacs - Ágostonmajor - Vacsi hármashatár - Mizsei Óriás - Pusztatemplom - Pap bolt - Pető-dűlő - Tarnay-dűlő - Ceglédi út - Lajosmizse
Táv: 42 km
 

Többször kezdtem már úgy beszámolót, hogy nehéz erről a napról beszélni. Illetve írni. De most is ez van. Olyan fantasztikusra sikerült a túra, a társaság, az emberek viselkedése és hozzáállása, az időjárás, a táj, a látnivalók, a természet - egyszóval minden, hogy nehézkes lesz ezt akár csak érzékeltetni is. Azért teszek egy próbát.
Hosszas szervezés és internetes propaganda után, végül 17 fő vállalta önszántából, hogy nekivág az egésznapos menetelésnek. És aki eljött, nem bánta meg. A 17 indulóból 3 fő 17 km-nél kiszállt, de nem is tervezett többet, a többiek viszont mind végigmentek a maratoni távon.
Hat településről verődtünk össze a lajosmizsei vasútállomáson, hogy az 5.40-es vonattal, még korom sötétben menjünk négy megállót Hernádig. Innen kezdődött aztán maga a gyalogtúra, 6 óra után néhány perccel. A terv a "Hernád-Újlengyel-Pusztavacs-Lajosmizse" útvonal bejárása volt, ami egy bizonyos vonalvezetésen kiadja a 42 km-es távot.
A falun áthaladást nem bonyolítottuk, nem volt látnivalók keresése sem, csupán toronyiránt végigmentünk a főutcán, ki az autópálya felüljáróig, ott át, majd folytatva Újlengyel széléig. A 8,5 km-es utat 1 óra 45 perc alatt teljesítettük, így nyolc előtt már a településtáblánál fényképezhettem Janit.
Tervben volt egy negyedórás kávézás is, de nem találtunk nyitva lévő kocsmát. Nem ez az első eset mostanában. Alig-alig találunk nyitva, működőképes italos objktumot, járva az országot. Előforduul, hogy sorozatban, több hétvégén se tudunk egy-egy adott helyen kávéval indítani. Hol tartunk, ha már  a kocsmáknak se éri meg...
Újlengyelről vissszafordulva, a régi Kőrösi úton mentünk tovább. Ez az az egykor fontos országút, amely Pestről Nagykőrösig vezette a kereskedőket, vándorokat és hadakat, és nyilvánvalóan mára teljesen elvesztette jelentőségét. Ennek ellenére bizsergető érzés ilyen történelmi szekérúton túrázni.
Egy kereszt, másik kereszt, aztán a tavasznak köszönhetően nagyon sok sár, tócsa. A jégtörő túrához jeget már nem is találtunk, csupán egy kis darabot, Edit jóvoltából. Így idei jégtörő maratonunkon a konkrét jégtörés nem jött össze.
Kevéssel 10 óra előtt értük el az ország középpontjának tartott gúlát. Csoportképet készítettünk, és ajánlottuk a többieknek, aki még nem járt itt, hogy a falu túloldalán, az erdészetnél a valódi középpontot is megmutatjuk, mert ez itt nem az.
Pusztavacsra beérve a szép templomkertbe mentünk, ahonnan rövid nézelődés után folytattuk a nagyon várt kocsmáig. Nem az alkohol miatt óhajtottuk már az objektum elérését, sokkal inkább a beígért 20 perces pihenő hatott csábítólag a társaságra. A kocsmával szemben van a középkori Vacs templomának pusztuló maradéka. Érthetetlen, miért nem tesz valaki valamit a megmentése érdekében? Miért hagyják összedőlni, mikor  a környéken ritkaságnak számít bármilyen középkori emlék? Miért nem büszkék rá a településen?
Pusztavacs elérése 3 túratársunknak a gyaloglás befejezését is jelentette egyben: Csilla, Andi és Márti csak idáig vállalták a menetet. Az emléklapok átadása után elbúcsúztunk tőlük, és autóval hazaszállították őket Lajosmizsére. Gratulálunk mindhármuknak és jöjjenek máskor is!
A többiekkel 10.45 körül tovább indultunk a Vacsi erdőbe.
Az erdészet udvarára besurrantunk, nem volt akitől bekéredzkedhettünk volna, tábla nem tiltotta, hogy bemenjünk, és olyan se volt, aki kizavart volna minket. Nem is lett volna miért, hiszen van itt olyan dolog kettő is, amire büszkék lehetnek a helyiek, és az erdészek is, és mit ér az érték, ha nem látjhatják az emberek? Az egyik csoda egy kétágú, öreg tölgyfa, a másik a már említett valódi ország közepe pont, amit ugyan semmi nem jelöl, csak egy egyszerű füves udvarrész, de mi tudjuk, hogy itt dobog a magyar földrajzi szélességek és hosszúságok közös szíve...
Az erdészettől az Ágostonmajor irányában mentünk tovább. Az egykor 17 uradalmi majort bíró településen már alig maradt valami nyoma a Coburgok tündöklésének, de itt éppen még van egy kevés épületmaradék: egy régi iskola-erdészház épület, vele átellenes sarkon pedig régi cselédházak, melyek mellett a nemrég kialakítot pihenőnél 11.30-tól 12.00-ig hosszabb ebéd- és pihenőszünetet tartottunk. Ezt persze senki sem bánta. Itt jártunk fél távnál, vagyis kb. 21 km-nél.
A padokon ücsörögve beszélgettünk, ettünk, ittunk, és napoztunk. Valami csodálatos időnk volt egész nap, a fentiek nagyon megtámogatták kezdeményezésünket, a többi rajtunk múlott...
Délben folytattuk az utat. Tulajdonképpen egy hosszabb túránk szokott 21 km-es lenni, vagyis egy másik túranapunk itt véget ért volna, de ma nem, sőt: újabb 21 km, vagyis egy újabb túrányi táv várt még ránk. És minden fáradtság, fájdalom ellenére, aminek már egyikünknél-másikunknál erős jelei kezdetek mutatkozni, az első féltáv teljesítése 6 órába telt, pedig azt éreztük, nagyon gyorsan megyünk, a második felére már csak 5 óránk maradt, és kis csúszással sikerült is ennyi idő alatt teljesíteni, úgy, hogy azt éreztük, a végén már csak vánszorgunk. Nem érdekes?
A majortól a Vacsi erdő nyiladékaiban kanyarogtunk, a Vacs-Mizse-Táborfalva hármashatárig, onnan már lajosmizsei oldalon, a határdűlőn, a tulajdonképpeni Mizse legszélén, szép tanyák és régi határkövek között, erdőben gyalogoltunk. A fák kicsit kopaszak voltak, és szebb lett voln az egész májusban, de így se volt csúnya.
Egyre gyakrabban jelentkeztek ilyen-olyan kimerülésre, fájdalomra utaló jelek, de senkitől egy jajszó el nem hangzott, szavak helyett a testtartások és tekintetek beszéltek.
Egy kanyar, két kanyar, és máris a Mizsei Óriásnál voltunk, ragyogó napsütésben, természetesen. Itt is kicsit hosszabb volt  a pihenőnk, mint terveztük, és időben is csúsztunk rendesen, de senkit nem érdekelt, mert a lényeg az volt, hogy beérjünk. A dabasi fiatalok, Reni és Gábor viszont siettek a buszhoz, így Zsoltival ők előre mentek és egy órával hamarabb értek a célba, mint a csapat vége. Gratulálunk nekik és köszönjük, hogy megtiszteltek minket.
Az öreg fáktól nem sok időbe tellett elérni a Pusztatemplomot, onnan meg már látótávolságban volt a Pap-bolt, amely ismét piheőhelyet és frissítő pontot jelentett. Ittunk, szusszantunk. És nekiindultunk a túra utolsó, de leggyötrelmesebb szakaszának. Már csak 7,3 km volt hátra és 15.30 körül járt az idő. Az 5 órai beérés nem tűnt volna lehetetlennek, ha frissek vagyunk. És az az érdekes, hogy így se sokon múlt. Mert a ceglédi úti felüljáróig szinte suhantunk. Ott viszont, már csak 1,6 km volt a célig, lemerevedtünk. Tonó még friss volt, neki nem gond az ilyen túra, elköszönt, hagytuk, hogy a maga tempójában érjen célba, csakúgy mint Eszter, aki régi motoros már a túraszakmában, és ma nagyon könnyedén falta a kilométereket. Mindkettejüknek gratulálunk, és köszönjük a részvételt.
A maradék rövid szakaszt majdnem háromnegyed óra alatt tudtuk le. És mire begyalogoltunk a templomhoz, 17.30-kor, már erősen szürkült is. Vakufénnyel ékesített fényképeket készítettünk az utolsóként beérő, de legnagyobbat küzdő Irénkéről, Editről és Janiról. És említsük még meg Ilit, akinek ez mindössze a hatodik túrája volt velünk, csak január közepén kezdte. Vagy Zoli, aki megint csak régen gyalogolt már ekkora távon. Szóval, mindenki a maga szintjén kiválóan teljesített!
Az emléklapok átadása után egy kis leltár: dagadt lábak, izületek, vízhólyagok és vérhólyagok a talpon, átdolgozott éjszaka után, alvás nélküli teljesítés - ugyanakkor rengeteg látnivaló, élmény, nagyon jó érzések és szinte boldogság a szemekben, a nagyon fáradt tekintetekben.
Mindenki nagyon nagyot ment, nagyot küzdött, mert ma (sem) a táv vagy az idő volt a legnagyobb ellenfél, hanem saját korlátaink. És ezt ma mindenki sikeresen áttörte, átlépte, és senki sem volt már az az ember a nap végére, aki reggel eljött. Legtöbbünk olyan dolgokat tudott meg magáról, amit nem is sejtett. A teljesítőképesség határát feszegetve, hatalmas akaraterővel, ez egy nagyon emberi és szép teljesítmény volt.
Mert az is valami, ha egy teljesítménytúrázó 100 km-t gyalogol vagy egy terepfutó ezt a túrát 4-5 óra alatt letudta volna, de meg sem közelíti azt a szintet, amit ma itt, egyszerű, utcáról jövő, vagyis nem régi és hivatásos sportolók, természetjárók, hanem egyszerű, de fantasztikus emberek műveltek. Ez az én szememben sokkal nagyobb eredmény. És egy kis gyakorlással, sok akaraterővel, bárki képes lehetne ilyen teljesítményre, mert egy ilyen napot végigcsinálni csak 20%-ban fizikai dolog, 80%-ban fejbeli. Ezek az emberek, minden hátráltató körülmény ellenére úgy jöttek el ma, hogy megcsinálják. És meg is csinálták. Legyen az ő akaratuk és kitartásuk példa arra, hogy bárki bármire képes lenne -
HA AKARNÁ!.
Büszke vagyok arra, hogy ilyen emberekkel túrázhattam ma is együtt.
Mindenkinek köszönöm ezt a fantasztikus napot, igazi élményt, az emberi minőségeket - és megint megtettünk egy maratoni távot az igazi Csapattá válás, korántsem  rögös útján...
 

 

Minden rokonom!

 

Sántaőz
 

És nem utolsó sorban, következzen néhány gondolat a túrán résztvevőktól, a mai napra vonatkoztatva:

"Az utat én akartam, mert engem akart az út." - Magyari Lajos: Kőrösi Csoma Sándor naplója - (Ili)

"Ha valaki azt gondolná, hogy a túrázás csak a hegyek között képzelhető el, járja végig a túrát. Rá fog jönni, hogy valami egészen bensőséges békét lel a lelkében." (Andi, Eszter és Csilla)

"Igazából minden jó volt: az idő, a táj (a valódi Ország közepe, és az Ágoston major tetszett legjobban), a társaság (mindenkivel jól el lehetett beszélgetni, mintha régi ismerősökkel túráztunk volna). Egy érdekes, vicces momentum: Ágoston majorban egy romos épületből előkerült egy régi Petőfi verses kötet(!), ezt felcsapva az első vers: Petőfi Sándor: Orbán" (Reni és Gábor)

"Én arra gondoltam a nap folyamán többször, hogy ha valaki a közeli ismerőseim közül azt mesélné, hogy febr.25-én egy szombati napon 42 km-t gyalogol, meggyőződéssel állitanám, hogy NEM NORMÁLIS. Ezért ha bárkinek elmesélem majd, hogy sikerült végigmennem, nem lepődöm meg a válaszukon....Viszont amikor csüggedni kezdtem, és a "vigyorból- vicsor" lett a túra nyolcadik órája táján, az lelkesitett, hogy végig kell mennem, ha bele gebedek is, mert tartozom ennyivel annak, aki ezt a ragyogó időt küldte nekünk..., bárki volt is..., KÖSZÖNÖM!!!!" (Edit)

"Aki egy ilyen napot túlél, az mindent túlél." (Jani)

"Elismerésem mindazoknak, akik saját határaikon túllépve végigjárták a 42 km utat. Nekem most csak 17 km sikerült, de így is nagy élmény volt." (Márti)

"40 km után minden lépésért megküzdöttünk, mert már az a részünk is fájt amiről azt sem tudtuk, hogy van. De a világért nem adtuk volna fel,mert akik velünk voltak mindenki hasonlóan érzett. Mindannyiunknak fontos volt a bizonyosság, hogy képesek vagyunk megcsinálni. És megcsináltuk! Közel 12 óra alatt legyalogoltunk 42 km-t! És közben figyeltünk egymásra, támogattuk aki kicsit lemaradt, biztattuk, hogy ne adja fel. Nagyszerű élmény volt. Köszönjük." (Rózsa és Laci)

"Egy elmélyülős, gondolatébresztős jó kis túra volt. Minden elismerésem azoknak akik a fájós "alkatrészek" ellenére is végigjárták e szép túrát!" (Joe)

"A mai túra útvonalán rengetegszer jártam már kisebb nagyobb távú túrák során. Mégis a mai csapattal átélve ezt a maratoni távot nem tűnt úgy, hogy unalmas lenne. Minden kilométerben volt valami új, ami köszönhető volt az napos időnek, a résztvevők kitartásának, közvetlenségének és természetszeretetének. És ha a végére kissé el is fáradtunk az élmény nem maradt ott a 42 kilométerben, hanem bennünk él tovább és a következő túrák során is ott lesz velünk. Én is gratulálok minden túratársnak, aki végigjárta és csak nyugodtan büszkélkedjenek vele, mert a táv itt az Alföldön felért egy 60-70 km-es hegyi túrával is." (Zoli)

"Hittem, bíztam, kitartottam. Barátaim óvtak, segitettek, biztattak. A családom azt gondolta, meghibbantam. Nincs harag, én akkor is büszke vagyok Rájuk. Az állandó csapat tagjai nagyrészt 50-esek-60-asok. Minden elismerésem Nekik, ezt a kitartást tanitani kellene. Köszönöm, Csaba, hogy bíztál bennem, hálás vagyok!" (Irénke)"

 

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba (Lajosmizse), Berenténé Gönczi Ilona (Ladánybene), Csonka Zoltán (Dabas), Dorogi László (Kecskemét), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Felker Joe (Kecskemét),  Idrányi Csilla (Budapest), Idzig Andrea (Budapest), Juhász Rózsa (Kecskemét), Kárpáti János (Kecskemét), Kemmer Márta (Lajosmizse), Kovács Gábor (Dabas), Lőrik Lászlóné Irénke (Hetényegyháza), Molnár Tonó (Kerekegyháza), Nagy Eszter (Budapest), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza) és Ulicska Renáta (Dabas).

 

 

Laci születésnapja is van ma hernádról indul a túra Elnyúlt árnyak Telepolszki-kereszt Újlengyelre érünk A régi Kőrösi úton
Joe a Szent László-keresztnél "Jégtörés" "Ország Közepénél" Pusztavacsi templom Laci előadása A vacsi templomrom
Turistaútjelző tábla Vacsai kocsmázás Az ország közepén Kettős tölgy az erdészetnél Vízparton(csak egy tócsa) Ágostonmajori Petőfi
Ebédelünk Az erdő csak lassan tavaszodik Régi határkő a vacsi határon Tanya a Mizsében 1. Tanya a Mizsében 2. Vitaminpótlás a Szarkásban
Mizsei Óriásnál .Pihenünk Fáradunk... "Bartal-kereszt" Lajosmizsei Pusztatemplom Tájkép
Heroikus küzdelem "Misovics-kereszt" Sebestyén-kereszt Tarnay-kúria "Megyen a a Nap lefelé..." Ceglédi úton
A felüljárón Célba értünk! Irénkéék isbeérnek Jani is teljesítette! Az emléklap A mai nap, számokban
 

 

 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz