(506.) PÁKOZD - SUKORÓ TÚRA A
VELENCEI-HEGYSÉGBEN
Időpont: 2016. június 4. szombat
Útvonal: Pákozd - Bella-tó - Pogány-kő -
Pandúr-szikla - Barlang-kút - Hurka-völgy - Bodza-völgy
- Angelika-forrás - Sukoró
Táv: 13 km
Velencei-hegység. A mai csapatból csak
Borika volt, aki járt már itt korábban velem, a
többieknek újdonság volt, mondhatni fehér folt. A terv
az volt, hogy olyan túraútvonalon menjünk végig, amelyik
sok látnivalójával és szépségével emlékezetessé teszi a
napot, és a fehér foltot sikerülhet esetleg kiszíneznie
mindenkinek. Talán...
Hajnalok hajnalán indultunk Lajosmizséről, de már
megszoktuk. Az út gyorsan eltelt, és a két teli autó hét
óra előtt nem sokkal begurult Pákozdra. Itt aztán
hosszabb huzavona következett, mert egyrészt nem volt
nyitva a tervezett kocsma, másrészt - és ez volt a
nagyobb probléma - a valóságban nem létezett az a busz,
amelyikkel át lehetett volna menni Nadapra, eredeti
túraindulási helyünkre, pedig a volán menetrendjében
szerepelt. Gyors újratervezés, és máris kész volt a
B-terv: Pákozd - Sukoró túra lesz. És lett is!
Lassú kocsmázás után, komótos fényképezés a falu főtere
környékén, mert már itt sok szép dolog akadt, ami a
kamera objektívébe kívánkozott. A Bella-patak mellett
indultunk az erdős rész felé, néhány
teljesítménytúrázóval, akik a Velence TT valamely távján
indultak, és rohanták végig a napot. Ismét csak hálát
adtunk a jó sorsunknak, hogy már nem
teljesítménytúrázunk, különben mi is úgy loholtunk volna
át ezen a gyönyörű tájon, szinte semmit sem látva és
megélve, mint azok, akikkel a nap folyamán többször
itt-ott találkoztunk. És volt, akiknek mi adtunk útba
igazítást, merre kell menniük, vagy mi merre van. Azt
hitték, mi is a versenyen indultunk, de közöltük, hogy mi
csak sima túrázók vagyunk...
A Bella-patak az erdőszélen kis tavacskává volt
duzzasztva, körülötte igazi őserdő, hatalmas fűzfákkal.
A réten számtalan virág, gaz, gyom, vagy akármi, de mind
gyönyörű és színes!
A lakott területről kimászva, a Pogány-kő felé
tartottunk. Én mentem elöl, és egyszer megálltam, majd a
többieket is erre és csöndre intettem. Ugyanis egy
csipkebokor ágain, azokra , egy kövér és nem is olyan
kicsi sikló napozott. Azt szerettem volna, a túratársak
is láthatják, fényképezhetik. Ez is meglett, bár a
végére a hüllő megunta bámészkodásunkat, és arrébb
csúszott.
A Pogánykőhöz cserjés-füves domboldalon kapaszkodik az
út, egyre feljebb érve, egyre szebb kilátással jutalmazva
a lihegő vidékit, aki a szekérutat bitorolja. Észak és
nyugat felé talán a Bakony és a Vértes látszott a
távolban, közelebb a Pátkai-tározó vize csillogott.
Ellenkező, vagyis nagyjából déli irányban pedig maga a
Velencei-tó, nyílt vízfelületeivel, melyeket hatalmas
nádasok szabdaltak, sakktáblaszerűen.
Az egykor feltételezhetően "pogány" áldozóhely
sziklaalakzatain mászkáltunk egy kicsit, majd
megreggeliztünk. Aztán átmentünk a kőhajtásnyira lévő
Kocka-kőhöz, amelyik tényleg kocka alakú, és élére
fordulva úgy áll két kő közötti repedésben, mint a
cövek, bár a szemlélőnek az az érzése, bármikor
lebillenhet. Persze, sok tonnás súlya miatt ez nem eshet
meg.
A kőnél, alig néhány perccel a Pogány-kői reggeli után,
ismét kiadós kajaszünet következett. Joe és Marcsi
mászkált egy kicsit a kő tetején, majd innen is odébb
álltunk.
A Pandúr-szikla következett, amelyik nem is egy szikla,
hanem sok, gömbölyödött szélű gránittömb egymásra hányva
(valójában így koptak le, és a környezetük is, ők meg
megmaradtak egymás hegyén-hátán). Minden pákozdi és
környékbeli kőalakzat között a legszebb és legnagyobb.
Itt már nem voltunk éhesek, "csak" másztunk, fotóztunk.
Utunk "legnehezebb" szakasza a sziklacsoporttól való
leereszkedés volt. A kb. 30 méteres, de igen meredek
szakaszt simán letudtuk. Külön kitűnt Helga, aki gyerek
létére, cseppet
sem félve, pikk-pakk leért.
A szikla alatt végre erdős rész következett. Végre,
mondom, mert eddig a tűző napon voltunk nagy részt, és
ránk fért egy kis hűs, az egyre erősödő és furcsán égető
Nap helyett...
Utunk ezen szakaszán nem voltak már kövek, de voltak
bokrok, fák, virágok és tömény illat. Szinte fojtogató
erejű volt egy-egy virágpompában tobzódó cserje mellett
elhaladni, mert a természet most igencsak csúcson
járatja magát, szép a június eleje! De egy-egy bokor semmi ahhoz képest, amit egy valóságos olajfűz-erdő
mellett éreztünk. Olyan mézes virágillat, amit
legszívesebben az ember eltenne télire, befőttesüvegben.
Mit nem adnánk a tizedéért is, egy ködös, szürke januári
napon!...
A Barlang-kút elágazását nem láttuk időben, ezért némi
erdőharc árán sikerült csak odakerülnünk a hűvös patak
közeli helyre. A patak ugyan alig csordogált, és a
kútból is csak egy kis sugárban csurgott a víz, de
néhány perc alatt azért megtelt egy palack és a pára
azonnal kiült az üdítős flakonok oldalára. Megérdemelt
frissítő volt ez az elszánt természetjáróknak. Miután
már szomjasak se voltunk, újabb kajaszünet következett,
hiszen már vagy két órája nem ettünk! Ez éppen dél előtt
volt nem sokkal, vagyis ebédszünet. Ettünk, kissé
már fáradva és beszélgettünk. A Nap itt az égen ugyan nem
látszott annyira, az erdő védett tőle minket, de
gyanúsan fülledt volt a meleg és ahogy egy-egy foltban
találkoztunk a fák között a napsugarakkal, szinte
égették a bőrünket. Esőt sejtettünk. És ahogy tovább
indultunk az Angelika-forrás felé, máris dörgött az ég,
majd cseperegni kezdett. Egyelőre csendben. Azt hittük,
megússzuk egy könnyű záporral, de a Hurka-völgy
bejáratánál ömleni kezdett, az ég meg hozzá
dörgéssel szolgáltatta a kísérőzenét. Mintha ez utóbbi
bárkinek még hiányzott volna...
Mit szépítsük? Néhány perc alatt ronggyá áztunk, bár
volt, akinek volt valami esőkabátféléje, a keményebbek
anélkül állták a sarat. Szó szerint. A hegyoldalról az
esővíz szinte hömpölygött lefelé, lábunk alatt csúszkált
a sár, illetve mi csúszkáltunk rajta. A nadrágunkban, az
alsóneműnkben és a cipőnkben is vastagon folyt a szinte
meleg nyári eső. Ha eddig nem, most
mindenki egyöntetűen újra gyermeknek érezhette magát.
Szinte ujjongunk a boldogságtól, harag, mérgelődés
eszünkbe se jutott. Örültünk az életnek, csodának
tartottuk és annak is éltük meg, ami történik. És az is
volt.
Bő fél órás, 120%-os elázást követően, az eső egyszer
csak elállt, és kisütött a Nap. De már nem égetett
annyira, mint a vihar előtt. Megállapítottuk, hogy
minden szépsége ellenére, ez a nap, a túra és a táj nem
lett volna ugyanaz az élmény eső nélkül.
Az Angelika-forrástól egy szűk órás, nagyrészt ereszkedő
út várt már csak ránk Sukoróig. Ez is megvolt hamar.
A falu szélén hivalkodó házak fogadtak, persze mind új,
a hegyoldalba építve a többi fölé, erősen uralkodni
akarva a világ és a többi ember szerényebb hajléka
fölött. Micsoda személyiségzavaros, önbizalom hiányos
emberek építhetnek ilyeneket... Nem irigyeltük sem őket,
sem kunyhóikat, sem azt, ahogy a rávalót szerezték...
A régi falu felé aztán egyre emberibbé vált minden,
nádtetős parasztházak sora, kicsi, de gondozott kertek,
tiszta, virágos utcák, sehol egy szemét vagy
cigarettacsikk. A templom elé érve pedig egy gyönyörű
kis tér, tele mindenféle szép növényekkel, sosem látott
virágokkal. A térről pedig csodás panoráma a tóra.
Leírhatatlan élmény volt ez is. Aki nem látta még ezt
élőben, vagy pláne: nem tartott velünk erre a túrára, az
olyan és annyi élményről, szépségről maradt le, ami egy
évekre is elég lenne, és sokan évek alatt se élnek át
ilyet.
Mert kényelmes dolog otthon ülni, a tv és számítógép
előtt ülve utazgatni a világban, és azt hinni ismerem és
tudok róla mindent - de megint más dolog, hétről hétre
felkerekedni, nem engedve a lustaságnak, és izomlázat,
izzadtságot és szagokat, ugyanakkor megszámlálhatatlan
színt, hangulatot és illatokat érezni és megélni.
Barátokat keresni és találni, egy kis közösség aktív és
megbecsült tagja lenni.
Van néhány ismerősöm, akik gerinc-, végtag- és egyéb
sérüléseik, betegségeik miatt soha sem jöhetnek velünk,
bár mindent megadnának csak egy napért is, ha
járhatnának, gyalogolhatnának az erdőben, mászhatnának a
hegyoldalban. És van sok ismerősöm, akik soha sem jönnének,
pedig nem fáj semmijük, van lábuk és képesek lennének
gyalogolni is. És nem érzik, hogy milyen igazságtalan ez
így...
Minden rokonom!
Sántaőz
Ezen a napon együtt túrázott:
Balog Csaba, Besenyi Erzsébet (Felsőlajos), Felker Joe,
Kárpáti János (Kecskemét), K.enyeres Éva (Kecskemét),
..... Helga (Kecskemét), Kovács Mária (Kecskemét),
Polyák Imre (Kecskemét), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza)
és Varga Istvánné (Borika).
|