(519.) TÚRA A RÁM-SZAKADÉKBAN


Időpont: 2016. szeptember 24. szombat
Útvonal: Dömös - Kaincz-forrás - Rám-szakadék - Lukács-árok - Kaincz-forrás - Dömös
Táv: 10 km


Rám-szakadék. Egy hely, ahol vagy mindenki járt már, vagy járni fog - de legalább is a legtöbb ember életében egyszer el kell hogy jöjjön ide. Olyan emblematikus hely ez, mint a Visegrádi vár, a Halászbástya vagy a Balaton. És nem is csúnya...
A mai nappal tulajdonképpen szerencsénk volt, mert az időjárás remekre sikerült - viszont éppen ennek köszönhetően, de kb. 300 kirándulót láttunk a nap folyamán, a völgyben, a szakadékban és a forrás körül. Dömösön a parkolók teltházzal. Öröm ilyen sok embert látni, akik - ha csak ilyen felkapott és kötelezően teljesítendő túrahelyre jővén is, de - az otthon tespedés helyett felkeltek és nekiindultak az erdőnek.
A reggeli indulás a szokottnál kicsit később volt, részünkről persze - mert a szakadékba voltak, akik csak délután indultak a Duna-partról -, de kilenckor így is már Dömös házai között haladtunk, kifelé a természetbe. A falu vezetése az utóbbi években teljességgel kiszorította az autós-turista közlekedés lehetőségét az idegenek részére, és fizetős(!) parkolók használatára kötelezi azokat, akik errefelé túráznának, kirándulnának. A falusiak nyugalma és a természet védelme szemszögéből ez teljesen érthető, de ide érkezőként teljességgel szokatlan, hogy egy ekkora településen is pénzt kérjenek azért, hogy az ember leáll az autójával. Persze kiskapuk mindig vannak - sorompók ide vagy oda -, és  meg lehet oldani ingyen is az egész napos várakozást, akár a kikötőnél, akár a falu félreesőbb részein.
A túra kezdetekor még erősen látszott a leheletünk, ami 10 fok alatti hőmérsékletre utalt. Így is éreztük, mert pulóverben, széldzsekiben tettük meg az első kilométereket a Kaincz-forrásig. Sőt: az itteni rövid reggeli szünetünk alatt sem volt meleg, a Nap még nem sütött be a patakvölgybe, így majdnem dideregtünk, kissé megvizesedett háttal, ültő helyünkben.
Tovább haladva, az idő egyre melegedett, de mivel délig csak árnyékos, nyirkos völgyben mozogtunk, nagyon nem vetkőztünk neki.
A Rám-szakadék bejáratát már majdnem 10 órakor értük el, ami nem is lett volna akkora gond, hiszen rövid túrát tervezetünk mára, de a később ébredő néptömegek is ekkorra értek oda, így viszonyléagosan nagy forgalom volt bent. A létráknál hosszabb várakozási idő mellett, alapos torlódások alakultak ki, gyerek- és nyugdíjas csoportok, családok egész hada áramlott felfelé a szakadékban.
Csapatunkból ma kevesen értek rá, jóval többen jöttek volna, ha tudnak. Hetünkből 5 fő még sosem járt itt, így elég nagy meglepetést és csodálkozást okozot a részükre egy-egy újabb szép kőfal, vízesés vagy páfrányos szikla látványa. Aztán, a legszebb és legvadregényesebb részeknél, már szavak sem akadtak, a látvány kapcsán keletkezett érzések kifejezésére.
A csapat legfiatalabb tagja, Szellő bátran viselte a körülményeket, és némi felnőtt segítséggel, de becsülettel és kis óvodásoktól csak ritkán látható erőnléttel és motiváltsággal tudta le élete első Rám-szakadékos túráját. Szerinte a hely egy "varázserdő"...
A szakadékból már dél elmúltával értünk ki; érezhetően melegebb ésszárazabb volt a levegő, mint lent; itt szintén nagy tömeg, így csak rövidet pihentünk, és indultunk is vissza a Kaincz-forráshoz, a másodhegedűs völgyben: a Lukács-árokban (szegénynek nem sok dicsőség jut, ilyen vetélytárs mellett, mint a Rám, javarészt csak arra haszálják, hogy visszamenjenek rajta keresztül oda a túrázók, ahonnan jöttek; és bár nem olyan sziklás-vadregényes hely, de azt se lehetne mondani, hogy csúnya volna...).
Már fél kettő is elmúlt, amikor nekiálltunk a pihenőhelyen a szalonnasütésnek, hogy egy füstös, de ínycsiklandó, kései ebédet készítsünk magunknak. Mindenki sütött, amit hozott, és szép komótosan eszegettünk is. Szellő ugyancsak megsütötte első túrás szalonnáját, és a felét meg is ette. A sok ember ellenére a hely, a környék egész nap végtelen nyugalmat árasztott, így legszívesebben maradtunk volna még, de menni kellett...
A faluba három óra után jutottunk ki, és elindultunk haza. Illetve még megálltunk a kikötőnél, és a Duna, valamint a szembeni hatalmas, tiszteletet kiváltó monumentalitással elnyúló Szent-Mihály-hegy tömbjét bámultuk, a Remete-barklanggal a hegyoldal közepén.
Négy óra elmúlt, amikor végérvényesen összeszedelőzködtünk és tényleg elindultunk haza. Kicsit a szokottnál későbben, de megint élményekkel telve búcsúztunk el egymástól Lajosmizsén, és egyöntetűen fantasztikusnak minősítettük ezt a túranapot is. És már alig bírjuk kivárni a következőt...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Balog Szellő, Besenyi Erzsébet (Felsőlajos), Felker Joe, Kárpáti János (Kecskemét), Lőrik Lászlóné Irénke (Hetényegyháza) és Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza).