FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(514.) TÚRA JAKABSZÁLLÁSRÓL MATKÓPUSZTÁRA


Időpont: 2016. augusztus 13. szombat
Útvonal: Jakabszállás - Volford-dűlő - Szultán-sarok - Határdűlő - Kilátó - Matkópuszta
Táv: 18 km
 

Az alföldi természetjárás gyakorlásának, részünkről egyik mozgatója, hogy felfedezzünk a turisták előtt teljességgel ismeretlen területeket. Ilyeneket hegyvidéken nehezebben találnánk, bár kétségtelen, ott is vannak. Az Alföldön viszont csak ilyenek vannak - egy-két kivételtől eltekintve. Közülük is különösen feltáratlan még Matkópuszta és környéke. Vagy legalábbis volt eddig.
Amikor erre a túrára készültem, képeket kerestem a neten a kb. 500-600 fős faluról. A repülőteret kivéve semmi. Még a templomáról se volt egy darab fotó se. Ma készítettünk néhányat, ami ezt a méltatlan helyzetet enyhíti, de igazi feltárást mi sem tudtunk néhány óra alatt végezni. Majd ha még erre járunk, folytatjuk...
A reggeli indulás, találkozás a szokásos módon zajlott: Lajosmizséről kevesebben  mentünk, mint ahányan Kecskeméten csatlakoztak hozzánk. Végül is, Kecskeméten többen laknak...
Jakabszálláson mostanában többedszer járunk, kocsmájában nem különben. A reggeli koffeinbevitel után, nekiindultunk a faluból, északi irányban kivezető dűlőutaknak.
A faluban sok jómódú ház állt, gondozott utcák és virágok a házak előtt, kertekben.
A lakott területet elhagyva, szántóföldi kultúrák következtek, mint a spárgaföldek, szőlőtáblák és bodzaültetvények. A porhomokban. Nyilván nem kis munkával jár itt ilyeneket termelni. És locsolni sem árt. De a Matkóig tartó további szakaszon szinte alig láttunk olyan földet, amit műveltek volna, amin nem nőtt volna a vadkender, parlagfű és a vaddohány. Még tanya se nagyon volt. Siralmas és lehangoló volt ilyen szempontból itt gyalogolni, mert ilyen jellegű életnek nyomát is alig tapasztaltuk. A természeti környezet persze más kérdés: borókák, nyárfaerdők, akácosok, rengeteg elvadul gyümölcsfa és a nyár végére kissé elsárgult és megszáradt árvalányhaj-csomók.
Jakabszállás IV. körzetében (a tanyavilág felosztása szerint) vezetett az utunk a matkói határig. Ennek a résznek a legszebb objektuma az egykori Wolford-dűlői iskola épülete volt (ld. képeket).
Lepusztulás helyett (mint pl. a Hajtó úti iskola) itt minden példás rendben volt; az épületek felújítva, az iskolában emeletes ágyakon szálláslehetőség, kis rendezvényterem, cserépkályhák a hűvösebb időszakra. Aztán egy melléképületben vadonatúj vizesblokk, arrébb fedett kiülő, kemence, és az egész udvaron nyírt, zöld gyep.
Hát, úgy látszik, nem mindenhol sz.rnak a régi épületekre, sőt: igenis vannak helyek, még a Kiskunságban is, ahol fontos az értékmegőrzés és értékteremtés.
A jelenlévõ illusztris személy még azt is elmondta, ez még semmi, mert az önkormányzat épp most dolgozik azon, hogy egy másik régi iskolaépületben (az 54-es főút mellett lévő Felsőjakabszállási Iskolában) múzeumot hoznak létre.
Mondjuk, ez a fajta hozzáállás kétségtelenül melósabb, mint nem csinálni semmi értékeset, viszont az utókor legalább nem fogja átkozni, pazarlásuk és nemtörődömségük miatt a ma „élőket”, mint esetleg majd más helyeken…
Miután mennünk kellett tovább, mert az itt tartott hosszabb pihenést nem is kalkuláltuk, igyekeztünk odalépni a hátralévő kilométereken. Ez ment is, de hamar látszott, hogy a kinézett jakabi buszt, amelyik Matkóról vitt volna vissza minket kiindulási helyünkre, nem fogjuk elérni. Semmi gond, majd rögtönözünk!
Lassan, de biztosan közeledtünk következő célpontunkhoz, a Szultán-sarokhoz. Ezen a helyen – ami egyben Kecskemét legdélibb pontja is, vagyis „nevezetes” földrajzi hely (lehetne) -, állt még nem is olyan régen egy öreg tölgyfa, amelyik „A beszélő köntös” eredeti történetében és a filmben is szerepelt. Hiába kerestük, lejárt az ideje, mint az öreg fáknak egy idő után… Helyén dzsungelszerű, susnyás erdő volt csak, a szélén vezető határút pedig olyan elhanyagolt és ritkán járt, hogy a két oldalt növő akácok nemcsak a lombkorona szinten, de már másfél méteres magasságban is, helyenként összehajoltak.
Az erdő fái közé keveredve, de az útra hajló ágakkal, elvadult vagy vadon nőtt gyümölcsfák kínálgatták érett vagy félérett terméseiket. Eszegettünk is, mert amúgy nem jár erre senki, nem is lenne, aki egyen belőle…
A határdűlőről jó idő múltán, de végre letértünk észak felé, és végre matkói területen tudhattuk magunkat. Szép erdős rész következet. Egy ez volt a Matkói erdő ősibb változata, ma is ez a neve, de telepített fákkal. Nem olyan vadregényes, mint 200 éve, de legalább erdő…
A környék másik „nevezetessége” – mert olyan sok azért itt nem akad -, az új kilátó. Másik csaknem tucatnyi társához hasonló darab ez is, szép magas. És szép pályázati pénzből építették. Annyiban mégis különbözik némileg a társaitól, hogy innen már majdnem van kilátás is, igaz, amerre ellát az ember, csak erdő és erdő, mindenhol, de itt megérezheti az ember, hogy több száz méterre is elengedheti a szemét. Sőt: a Mercedes gyár irányában már ez kilométerekben is mérhető…
A többi – fülöpházi, félegyházi, bugaci, stb. – kilátónál ugyanezt a nívót nem sikerült elérni; van, ahol semmi(!) sem látszik, csak néhány méterről a fák levele…
Amikor egy újságíró ismerősünket értesítettük a fantasztikus kilátó-projektről, írt a minisztériumba. Innen azt a választ kapta – amit én is olvastam -, hogy hiába kérünk számon kilátást ezeknél az építményeknél, mert sem a pályázat kiírásánál, sem az átadásoknál nem volt kritérium, hogy a kilátókról legyen kilátás. És ezt le merték írni…
A kilátónál kicsit szusszantunk még,aztán nekivágtunk az utolsó kilométereknek. Meleg is volt, fáradtunk is, és az első házak se nagyon akartak még Matkóból, elénk tűnni.
Aztán mégis: egy tanya, két tanya, volt erdészház, majd Polyák Ferenc fafaragó keresztje, aztán máris egy kastélyszerű épület következett. Homlokzatán római számokból az építés évszáma: 1958. Többször is nekifutottunk az átváltásnak, de ugyanannyi jött ki. Ép ésszel nem foghattuk fel, hogyan építhettek 1958-ban, a sötét ’50-es években épp egy kastély-kúriaféleséget egy kis faluba, amikor ekkoriban épp az ilyeneket rombolták. A választ egy idős nénitől kaptuk meg, odébb valahol: a falu, saját munkájával, mondhatni két kezével építette az iskolát. Csak úgy sikerült, mintha tényleg kastély lenne…
A falu temploma volt a következő érdekesség: egy régi iskolából alakítottak ki egy imaházat. A tetőre kis fiatornyot építettek fából. És ami érdekesség, hogy hosszú ideig az iskola és a templom együtt működött (ma már csak két hetenként, vasárnap tartanak benne misét, tanításra évtizedek óta nem használják). A szentély rész külön helyiség volt, melyet egy harmonikaajtóval választottak el a „hajótól”, vagyis a tanteremtől. Hétköznap ez a rész tanításra, hétvégén egyházi alkalomra volt használva; utóbbi esetben a harmonikaajtót kinyitották.
A templom melletti kis házban lakó kedves család, nemcsak a templombelső, vakolat nélküli falait mutatta meg nekünk (éppen felújítják az épületet), hanem még sofőrjeinket át is fuvarozta Jakabszállásra, hogy a busz lekésését sikerüljön valahogy kompenzálni. Így nemsokára már, elég fáradtan, ismét autóinkban ültünk és csak úgy suhantunk hazafelé…
Ma is bebizonyosodott, ami mindig, s ami első számú túrafilozófiánk is: túrázni bárhol lehet, mert bárhol lehet találni szép helyeket, fel lehet fedezni alig ismert értékeket. Akár Matkópuszta és Jakabszállás között is.
Ráadásul egy túra élményszerűsége nem attól függ, hogy hol túrázunk, hanem hogy kik túráznak együtt. Mert az élmények, az érzelmi töltés, a nevetés és sírás nem a tájtól függ, hanem attól, hogy egy-egy ilyen napot, kik és hogyan engednek át a szűrőiken…

 

Minden rokonom!

Sántaőz
 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Besenyi Erzsébet (Felsőlajos), Dorogi László (Kecskemét), Durucz Mária (Fülöpháza), Felker Joe, Juhász Rózsa (Kecskemét), Kárpáti János (Kecskemét), Lőrik Lászlóné Irénke (Hetényegyháza), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza).

 

 

Virág, amiből bogyó lesz Volford-dűlői iskola A "pajtaépület" A belső Szállás az iskolában Csoportkép
Magánkilátó Tanya a Szultán-saroknál Díszes oromfal Meseszép! Vándorolunk-bandukolunk Matkói kilátó
Kilátásaink A pihenő Matkóra érünk Polyák Ferenc keresztje Az egykori iskola A katolikus templom
Matkói hívek keresztje A kereszt felirata A templomudvaron A szentély felújítás alatt Az ablakok kífvülről Erzsike
Edit Irénke Jani Marcsi Laci Rózsa

 


 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz