(492.) TÚRA MÁRIABESNYŐN


Idõpont: 2016. február 27. szombat
Útvonal: Máriabesnyõ - Teleki Pál sírja - Faház-tetõ - Látó-hegy - Erzsébet-pihenõ - Juharos - Máriabesnyõ
Táv: 16 km


Újra kimozdultunk a Kiskunságból, mert néha ilyet is kell. A cél ezúttal a Gödöllõi-dombság volt, annak is egyik kultikus helye, Máriabesnyõ. Az a Mária-kegyhely, amely az egyik legjelentõsebb és legrégebbi az egész Kárpát-medencében. Innen indult egy nem túl nehéz körtúra, fel a dombok közé, az erdõbe, reggel nyolckor, amikor a mi két autónk után a harmadik, a dabasi is begurult a parkolóba. Tizenegy fõvel indultunk neki a túrának. A Nap sütött, mint hetek óta minden gyaloglásunk alkalmával.
A templom zárva volt, gondoltuk, csak azért, mert még korán van... Megkerültük, aztán a temetõbe tértünk, hogy megnézzük Teleki Pál, egykori miniszterelnök sírját. Innen a Babati-horgásztóhoz, majd a 3-as országútra kanyarodtunk. Emellett kellett szûk kilométert haladnunk, szerencsére nem volt túl nagy forgalom, és máshogy ezt a szakaszt nem lehetett kivitelezni.
Elérve a Zöldház nevû épületegyüttest, azonos nevû buszmegállójánál átkeltünk az úton és végre az erdõszélen találtuk magunkat. Itt rövidet szusszantunk, ettünk, egyebek, majd megindultunk a SÁRGA SÁV kaptatóján a Faház-tetõ irányába. A horhoson szuszogtunk egy kicsit, de vidáman haladtunk, fényképeztünk. Nemsokára elértük a ZÖLD és SÁRGA jel elágazását, itt balra letértünk a Faház-tetõhöz. A csúcs egy dombbércen van, az erdõ nagyon szép, tágas tölgyes, a csúcson van egy háromszögelési pont, de kilátás, amit egy ZÖLD HÁROMSZÖG jelzéstõl esetleg várt volna az ember, az nem nagyon adódott. Hiába, felnõttek a galagonyabokrok. Viszont itt találtuk az elsõ idei tavaszi héricset, mely nem volt még kinyílva, de a bimbóból már kipattant. Március közepén szokott nyílni...
Némi bambulás és napozás után a szélárnyékban, visszamentünk az elágazáshoz, és a platón, kis szintekkel, folytattuk utunkat az Erzsébet-pihenõ irányába.
A csapat létszámban és lelkesedésben is kitett ma magáért, annak ellenére voltunk ennyien, hogy megint jó néhányan nem tudtak velünk tartani. Jókedvûen sétálgattunk. Egyszer ez megy elöl, máskor az, egyik lemarad, másik utolér. Meg-megállunk, eszünk, iszunk, egyebek. Fényképezünk is, ami csak adódik. Beszélgetünk, egyre nyíltabban, mindenrõl, tanácsokat adunk egymásnak, mondjuk a nagy okosságokat. Ha így folytatjuk a végén még összerázódik a társaság...
Többször kellett kerítésen átmásznunk. Itt nem kiutálják a túrázókat az erdõbõl, mint egyébként más kulturált helyeken sem, hanem a vadaknak lezárt területekre is beengedik õket és a kerítésen átkelést falétrákkal segítik. Vadászat vagy fakitermelés, egyéb erdõmunkák idején korlátozzák ugyan a turistaforgalmat, de csak akkor! - az év többi napján az erdõ Mindenkié. Mint ahogy Isten az erdõt Mindenkinek teremtette. És nem valakiknek. Idilli állapot. Hátha egyszer az alföldi erdõkbe is elér az erdõhasználatnak egy ilyen minõségû kultúrája...
A fennsíkon az utak sárosak voltak, de nem volt vészes. Az egyik kanyarból kijövet, mufloncsapatot riasztottunk meg, menekültek elõlünk, pedig nem akartuk õket bántani. De ezt õk nem tudták.
Némi gyaloglás még, és elértük az Erzsébet-pihenõ tisztását, ahol jelzésünk a Gödöllõi Kéktúra KÉK SÁVJÁVAL találkozott. A tisztás Erzsébet királyné (Sisi) kedvelt kilovagló-helye volt, gödöllõi tartózkodásai idején. Ennek állít emléket a hely névadásán túl, helyi hazafiak által Sisi tiszteletére készíttetett emléktábla.
A tisztás egyébként nagyon szép, csendes hely. A közepén egy fakunyhó áll, régebben kulcsosház volt, most nem lehet tudni, mi. Az állapotán volna mit javítani. A ház mellett kiterjedt pihenõ, asztalokkal, paddokkal, tûzrakóhellyel. És sok szép tölgyfa, mint a nap folyamán végig, de itt néhány öregebb példány is állt még - igaz, némelyik holtában meredt már csak az ég felé...
A tisztásnál alaposabb pihenõt és ebédszünetet tartottunk, majd kis aszfaltvándorlás után, élesen jobbra kanyarodtunk, és a PIROS HÁROMSZÖG jelzésen a Juharosra kaptattunk fel. Felérve elértük a mai túra legmagasabb pontját, 308 métert. Ez is azt mutatja, fizikai korlátai annak, hogy valaki velünk tartson, nem igazán lehetnek. Ide bárki fel tud jönni, aki akar. Még magasabbra is...
Innen már nem volt sok minden hátra, csak leereszkedni a kegytemplomhoz, bezárni a mára megrajzolt kört. Sajnos, a templom délután 2-kor se volt nyitva, csupán az elõtere. Ez teljességgel érthetetlen, és ha egy ilyen szent helyre lehet ilyet írni, felháborító is. Zarándok- kegy- és búcsújáróhely. Mária Utak vezetnek el mellette. Összmagyar szakrális emlékhely. És zárva van.
Nem morogtunk, csak egy kicsit; nézelõdtünk, elmerültünk a gondolatainkban, pihentünk egy kicsit, még búcsúzóul elolvastuk a fatáblába vésett, nagyon szép üzeneteket, aztán a csodaszép fakapu alatt egy búcsú-csoportképet készítettünk, autóinknál elbúcsúztunk egymástól és irány haza! Nem éppen a legvidámabb része egy szép túranapnak, de vele jár...
Amióta januárban újrakezdtük a túrázást, hetente többen is írnak, hogy milyen szép helyeken járunk, de kár hogy nem tudtak errõl vagy arról a túránkról, mert jöttek volna. Ha legközelebb ilyen lesz, szóljunk. Vagy, eleve úgy kezdik, õk bizony ettõl kezdve túrázni fognak velünk (hoppá!). Amikor elküldjük kiírásainkat, nem egyszer, hanem többször egymás után, mindig akad valami "elfoglaltság", ami miatt, "sajnos éppen most nem, de legközelebb feltétlenül!" Aztán legközelebb se. Sok embert meg lehet érinteni, szólítani helyismereti túrákkal, rendszeres természetjárással - de csak képes-szöveges beszámoló formájában, mintegy olvasóként. Amikor konkrét programra kerül a sor, vagyis minden hétvégén, már nem is annyira vonzó a dolog, mert azon kívül, hogy mindig van valami fontosabb, egyszer a hely nem szimpatikus, vagy az idõpont az indulásra, vagy az idõjárás. Vagyis jönnek a kifogások. (kedvenc "érdeklõdõnk" az  típus, aki nemcsak hogy azonnal velünk akar túrázni, hanem abban is szívesen adna nekünk "tanácsot", hova kellene túráznunk(???) ).
Túrázó, hogy azt ne mondjam, természetjáró csak abból lesz, aki sok más elfoglaltsága mellett erre is akar idõt szakítani, és nem merül ki az ábrándozásban. Hiszen, ha nem akarnánk, mi se kelnénk fel és mi se mozdulnánk meg. Nekünk is van bõven elfoglaltságunk, minden héten, mégis, jó néhányan rendszeresen gondoljunk úgy, hogy elég a mellébeszélésbõl, gyerünk és ismerjük meg az országot, lakóhelyünket, környezetünket, a múltat és a jelent, nyissunk gyakorlatilag idegen emberek felé és legyünk barátok, alkossunk csapatot és erõsítsük és formáljuk egymást, lépjünk át saját korlátainkon, ismerjük meg és fogadjuk el magunkat!
Senki sem örül, még nagyon sok ezer kilométerrel a lábában sem, ha esõben kell menni, mászni kell a hegyre, sár van, vagy "túl hosszú" a túra. Csak nem keresünk kifogásokat, nem hisztizünk, megyünk, ahogy lényünkbõl fakadóan kitelik. És minden egyes ilyen nappal gazdagodunk, bátrabbak és erõsebbek leszünk. Többet tudunk meg a világról és magunkról. Hiszen egész életünkben amúgy is úton vagyunk, születéstõl a halálig. Minden napunk utazás, küzdelem. Minden túrával is esélyt adunk az ismeretlennek, hogy beengedjük a szívünkbe, esélyt adunk magunknak, hogy jobb emberek legyünk.
Lehetséges, hogy sok ember ezt nem gondolja át, nem érti, vagy elutasítja. De ettõl még ez így van. És ennek minden lehetséges módon, alkalommal hangot is adunk.
Tehát, frontális választ adva az eddigi és ez utáni érdeklõdõknek, csak komoly érdeklõdõkbõl lesznek elsõ túrázók, csak kevés elsõ túrázóból lesz igazi és rendszeres természetjáró, és közülük se mindegyikbõl lesz Túrakörös csapattag. Tehát, nem az a kérdés, amit gyakran feltesznek nekünk, hogy van-e tagdíjunk, vagy velünk lehet-e tartani, hanem az a kérdés: komolyan akar-e valaki elindulni egy másfajta úton a világ és önmaga megismerésére. Ez pedig nem tagdíjfüggõ, nem idõjárásfüggõ - csupán szándékfüggõ...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Bogdánné Ubornyák Bori, Csonka Villõ (Dabas), Csonka Zoltán (Dabas), Kárpáti János (Kecskemét), Kovács Mária (Kecskemét), Petõ Klára, Polyák Imre (Kecskemét), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza), Szõke Tímea (Dabas) és Varga Istvánné Borika.