(498.) TÚRA A MÁNTELEKI RÁKÓCZI-ERDEJÉBEN


Idõpont: 2016. április 9. szombat
Útvonal: Mánteleki erdészház - Rákóczi-erdeje - Mánteleki erdészház
Táv: 12 km


Régen volt esõs túránk. Évekkel ezelõtt. Ma lett. Általában szerencsénk van az idõsjárással, mert éppen túranapon nem szokott esni, de ma az volt a szerencsénk, hogy esett. Mert ugyan kellemetlen esõben gyalogolni órákig, viszont, aki még nem élte át, nem tudhatja, milyen fantasztikus, mély színekkel és lenyomott illatokkal jutalmazza a természet azt, ha valaki ilyen körülmények között is kíváncsi rá. nem mondjuk, hogy ezután direkt keresni fogjuk az ilyen alkalmakat, de ha jön, nem térünk ki elõle, mert nem érdemes...
Reggel 8-kor volt találkozónk a dabasi Tesco parkolójában, Csonka és Társa CST területi képviselõivel, akik a házigazda lelkesedésével vállalták és vezették le a mai túrát, egy számunkra ismeretlen helyen. Sári és Középpeszér között, vagyis Mánteleken, annak is Rákóczi-erdeje nevû gyönyörû területén.
A dabasi parkolóból fél kilenc körül értünk a mánteleki kirándulóhely nemrégiben kialakított, de interneten, térképen sehol sem fellelhetõ turistapihenõjéhez, amely egy erdészház melletti tisztáson várná a turistákat, ha azok tudnának róla... A lényeg, odaértünk, mert Zoliék tudták, hogy hol van. Leparkoltunk és a gyengén szemerkélõ esõben elindultunk, belehasítva a tájba.
Szántóföld mellett haladtunk, majd ide-oda kanyarodva, telepített erdõ keveredett régebbi erdõfoltokkal, kitermelés kopárosa váltotta a galagonyabokrok erdejét. Az idõjárás nem szegte kedvünket, még esõben is tudtunk nézelõdni, fényképezni a sok apró szépséget, melyeket mind lehetetlen volna egyenként említeni és fényképen is feltenni az oldalra. Csak szemezgettünk belõle.
Ami hamar megállapítható volt, sok éves túratapasztalat alapján, hogy ilyenkor, április 10. körül a természet még nem szokott ennyire megindulni. Ami virágozhatott, az virágzott. Általában 2-3 héttel korábban a szokásosnál. Például a máskor április végén virító vadkörtevirágok már teljes pompájukban és számtalan csokorban világítottak a az erdõ és bokrok zöldjében! Ez utóbbi sem jellemzõ ilyen hamar... Hogy az aranyribiszke sárga, messzirõl erõs mézillatot árasztó virágairól ne is beszéljünk.
A tekergés elõre haladtával egyre ázottabban, de végig jókedvûen haladtunk, és nemsokára elértük a borókás területet, ahol az örökzöld bokrok a kunbaracsi és kunadacsi erdõkhöz hasonlóan, itt is más fákkal, bokrokkal keveredve, fantasztikusan szép és dzsungelszerûen burjánzó erdõt alkottak. A borókákon, elég sokon, narancssárga valamit vettek észre Editék, amire késõbb felhívták a mi figyelmünket is. Végignéztük, -fotóztuk, és arra jutottunk, valami gombás betegség lehet (így is van; otthon utána nézve a dolognak, kiderült, hogy a borókákat megtámadó rozsdagomba kocsonyás, korallgombaszerû példányait láttuk, melyek ugyan szépek, de mint az élõsködõ gombák, végül mégis csak a gazdanövény pusztulását idézik elõ; ebben az esetben is errõl van szó, a gomba megtámadja a boróka hajtásait, és elhalasztja õket...).
Mentünk, megálltunk, beszélgettünk és sokat nevettünk. Ahogy szokott ez lenni. És ez ilyen körülmények között se lehet másként, mert az igazi természetjáró nem puncsfagyi, hogy elolvadjon ha kicsit barátságtalanabb az idõjárás.
Az erdõben több helyen is fakitermelés nyomai látszottak, elsõsorban mintaszerû alapossággal felvágott fenyõrönkök és a belõlük épített rakások formájában, de egyik helyen egy mélyebb traktornyom mutatta, hogy itt, a homokdombok között még egy ilyen harcedzett jármûnek is kihívás a terepen-megmaradás, közlekedés. 
Minden szívósságunk ellenére, azért az erdõ egyszer mégis elfogy, és ki kell belõle menni, aztán akármennyire is nem akarjuk, a túra is mindig közelít a végéhez - most is ez történt. Dél elmúltával, kiérve a gyönyörû buckás-erdõs-ligetes területrõl, ismét az erdészház felé kutyagoltunk. A végére már nem bántuk, hogy nem esik ránk több esõ, nem folyik több víz a cipõinkbe, másrészt viszont a túrabefejezõ melankólia szomorkás hangulata is megcsapta a társaságot, megint vége egy szép napnak...
A túra rövid volt, néhány órás mindössze. Egyrészt a körülmények miatt, másrészt többünknek délutánra programja volt.
Az erdészháznál levetettük ázott ruháinkat, gyors búcsúzkodás és indulás haza, bízva abba, hogy az autók gyorsan bemelegszenek és fûteni kezdenek...
Megbeszéltük - amit minden túrán - hogy ide (vagy ahol éppen vagyunk) még visszajövünk, annyira szép volt. De Mántelekre mindenképpen, mert egy hosszabb túrán több mindent meg lehet nézni, jobb idõben pláne, és ez a kevéssé ismert terület meg is érdemli, hogy alaposabban felfedezzük, mások is felfedezzék, mert közel van a civilizációhoz, mégis olyan élmény volt, mintha a világvégén jártunk volna...
Csonka és Társa CST-nek köszönjük a lelkes szervezést és túravezetést, alkalomadtán bosszút állunk majd rajtuk és visszakapják...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Besenyi Erzsébet (Felsõlajos), Csonka Zoltán (Dabas), Csonka Villõ (Dabas), Felker Joe, Kárpáti János (Kecskemét), Lõrik Lászlóné Irénke (Hetényegyháza), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza), Szõke Tímea (Dabas) és Varga Istvánné Borika.