(502.) TÚRA A JAKABSZÁLLÁSI KISASSZONY-ERDŐBEN


Időpont: 2016. május 15. vasárnap
Útvonal: Bugacpusztaháza - Kerektói-erdõ - Kisasszony-erdõ - Lódri-szék - Gubacsi-tó - Bugacpusztaháza
Táv: 17 km


Május közepe. A legszebb tavaszi túraidõszak, de éves viszonylatban se nagyon van párja. A természet mindenütt zöld, halványtól a mélyzöldig, ezer árnyalatban. Virágillat, fákon, bokrokon, gyomokon. Mézes, szúrós, bódító illatok. Aztán a színek még a zöld mellé: lila, sárga, kék, piros, narancs. Az erdõ pedig innentõl már nem erdõ, hanem sûrûség, az aljnövényzet helyenként derékig ér, a fû térdig, és a millió szál árvalányhaj! Amibõl már annyit láttunk az elmúlt hetekben, hogy szinte fel se kapjuk rá a fejünket.
És ha mindez még nem lenne elég, a dombok, halmok, hegyek, csúcsok, egyszóval a buckák. Ma éppen Jakabszálláson, máskor máshol. Alig létezik olyan kiskunsági település, amelynek területére ne jutna egy borókás-fehérnyáras dombvidék. És kívülállónak, felületes szemlélõnek ezek tök egyformának tûnnek; mi biztosan állíthatjuk, nincs két egyforma köztük, de még annyira hasonló se. Mintha a természet tudatosan arra törekedett volna, mind legyen egyedi. És az is lett mindegyik.
Ilyen hosszú bevezetõ után a túráról is írnék néhány sort.
Lajosmizsérõl fél hétkor indultunk, majd a kecskemétiekkel találkoztunk, és együttesen folytattuk Bugacpusztaházára, hogy onnan egy laza körtúrára felfûzve, gyalog járjuk be a falu és Jakabszállás közé esõ Kerektói- és Kisasszony-erdõket, a körülöttük elszórt tanyavilág maradékait, dûlõutakat, erdõsávokat, virágos réteket, szántókat, elhagyott romokat, és még sok minden mást.
A faluba érve, hiába kerestünk kocsmát, csak késõbb nyitott. Így a szokásos erõt adó kávézást kihagyva, már 8 óra elõtt nekiindultunk.
A négy utcából álló kis falut északkeleti irányban hagytuk el, és ahogy távolodtunk  civilizációtól, úgy lett kevesebb a tanya, és több, zöldebb és sûrûbb az erdõ.
Egy óra lassú, nézelõdõs séta után aztán bevetettük magunkat az erdõs részre. Keveregtünk, kavarogtunk, nem volt egyszerû navigálni, mert a nyiladékok még csak. De amik köztük vannak! Például a Strázsa-hegy, illetve a hozzá vezetõ út, kétszer fordultunk, mire felértünk az õrhalom tetejére.
Aztán továbbmentünk a buckák felé, ott is másztunk egyet, és az elõzõ napi nagy esõ ellenére, még így is süllyedt rendesen. Mi lenne, ha nem esett volna...
Imre többször is segítségemre volt az online rendszerével, az õ térképét és az enyémet összegyúrva, végül is sikeresen teljesítettük az elõre kigondolt útvonalat.
A buckáktól a Hatfa nevû helyhez mentünk, ami nem volt más, mint hat db nyárfa csoportja, illetve mögötte, egy ösvényen egy vadles. Sok ilyet látunk a Kiskunságban (is), láttunk ma is. Sajnos. Ha rajtunk múlna, nem lenne egy sem, nemcsak itt, a hegyekben sem. Annyira alattomosan megszerkesztett és telepített mészárszékek ezek, ami még egy "jó érzésû" vadásznál is kivernék a biztosítékot, nemhogy a természet védõinél. Részletekbe nem mennék bele, hány méterre a lesekhez, milyen sunyi módszerekkel csalják oda a vadakat, még ki is világítják némelyik kukoricáshordót, hogy a vadnak még kevesebb esélye legyen a túlélésre a sötétben, amikor éppen kilövik.
Az erdõs részrõl kibaktattunk a Lódri-szék laposára, menetközben bodzavirágot szedtünk, hogy otthon hasznosítsuk.
A Lódri-széket mellõzve, az egykori Hajtó úti iskola magára hagyott épületéhez értünk. Itt rátértünk a Kiskunsági Piros jelzésére, és ezen balra kanyarodva, lassan elkezdtük bezárni a mai kört.
A szekérutat, távolabb mindkét oldalon zöld gabonatáblák szegélyezték, az út közvetlen közelében pedig ezrével a mezei virágok (ld. képek).Fölénk pedig, egy jó darabon virágzó akácok borultak.
Az idõjárással összességében szerencsénk volt, bár idõszakosan szemerkélt, és többször feltámadt a szél is, de az illatoknak és a színeknek ez a kicsit borongós idõ csak jót tett.
Gyakorlatilag már Bugac szélén jártunk már, amikor egy újabb tómeder akadt utunkba: a Gubacsi. Elõször északról akartuk megkerülni, de egy tanyán érdeklõdésünkre közölték, hogy az esõ miatt olyan süppedõs sár van a tómeder szélén vezetõ úton, hogy nem javasolják az arra menetelt. Így a másik irányból mellõztük.
Egy két tanya, aztán sûrûbben tanyák, majd a falu szélsõ házai következtek. Beértünk, visszaértünk, gyakorlatilag befejeztük. Még elmentünk az autókig, elköszöntünk egymástól, és elindultunk haza, ki Kecskemétre és környékére, ki Lajosmizsére.
Ennek a napnak is vége lett. A piszkos tizenkettõ, jólesõ fáradtsággal lábaiban, és friss oxigénnel, illatokkal tüdejében térhetett este nyugovóra. Nagyot küzdöttünk ma is.
Jó éjszakát!...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Besenyi Erzsébet (Felsõlajos), Bogdánné Ubornyák Bori (Felsõlajos), Dorogi László (Kecskemét), Felker Joe, Golovics Éva (Kecskemét), Juhász Rózsa (Kecskemét), Kovács Mária (Kecskemét), Lõrik Lászlóné Irénke (Hetényegyháza), Polyák Imre (Kecskemét), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza) és Varga Istvánné Borika.