FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(502.) TÚRA A JAKABSZÁLLÁSI KISASSZONY-ERDŐBEN


Időpont: 2016. május 15. vasárnap
Útvonal: Bugacpusztaháza - Kerektói-erdő - Kisasszony-erdő - Lódri-szék - Gubacsi-tó - Bugacpusztaháza
Táv: 17 km


Május közepe. A legszebb tavaszi túraidőszak, de éves viszonylatban se nagyon van párja. A természet mindenütt zöld, halványtól a mélyzöldig, ezer árnyalatban. Virágillat, fákon, bokrokon, gyomokon. Mézes, szúrós, bódító illatok. Aztán a színek még a zöld mellé: lila, sárga, kék, piros, narancs. Az erdő pedig innentől már nem erdő, hanem sűrűség, az aljnövényzet helyenként derékig ér, a fű térdig, és a millió szál árvalányhaj! Amiből már annyit láttunk az elmúlt hetekben, hogy szinte fel se kapjuk rá a fejünket.
És ha mindez még nem lenne elég, a dombok, halmok, hegyek, csúcsok, egyszóval a buckák. Ma éppen Jakabszálláson, máskor máshol. Alig létezik olyan kiskunsági település, amelynek területére ne jutna egy borókás-fehérnyáras dombvidék. És kívülállónak, felületes szemlélőnek ezek tök egyformának tűnnek; mi biztosan állíthatjuk, nincs két egyforma köztük, de még annyira hasonló se. Mintha a természet tudatosan arra törekedett volna, mind legyen egyedi. És az is lett mindegyik.
Ilyen hosszú bevezető után a túráról is írnék néhány sort.
Lajosmizséről fél hétkor indultunk, majd a kecskemétiekkel találkoztunk, és együttesen folytattuk Bugacpusztaházára, hogy onnan egy laza körtúrára felfűzve, gyalog járjuk be a falu és Jakabszállás közé eső Kerektói- és Kisasszony-erdőket, a körülöttük elszórt tanyavilág maradékait, dűlőutakat, erdősávokat, virágos réteket, szántókat, elhagyott romokat, és még sok minden mást.
A faluba érve, hiába kerestünk kocsmát, csak később nyitott. Így a szokásos erőt adó kávézást kihagyva, már 8 óra előtt nekiindultunk.
A négy utcából álló kis falut északkeleti irányban hagytuk el, és ahogy távolodtunk  civilizációtól, úgy lett kevesebb a tanya, és több, zöldebb és sűrűbb az erdő.
Egy óra lassú, nézelődős séta után aztán bevetettük magunkat az erdős részre. Keveregtünk, kavarogtunk, nem volt egyszerű navigálni, mert a nyiladékok még csak. De amik köztük vannak! Például a Strázsa-hegy, illetve a hozzá vezető út, kétszer fordultunk, mire felértünk az őrhalom tetejére.
Aztán továbbmentünk a buckák felé, ott is másztunk egyet, és az előző napi nagy eső ellenére, még így is süllyedt rendesen. Mi lenne, ha nem esett volna...
Imre többször is segítségemre volt az online rendszerével, az ő térképét és az enyémet összegyúrva, végül is sikeresen teljesítettük az előre kigondolt útvonalat.
A buckáktól a Hatfa nevű helyhez mentünk, ami nem volt más, mint hat db nyárfa csoportja, illetve mögötte, egy ösvényen egy vadles. Sok ilyet látunk a Kiskunságban (is), láttunk ma is. Sajnos. Ha rajtunk múlna, nem lenne egy sem, nemcsak itt, a hegyekben sem. Annyira alattomosan megszerkesztett és telepített mészárszékek ezek, ami még egy "jó érzésű" vadásznál is kivernék a biztosítékot, nemhogy a természet védőinél. Részletekbe nem mennék bele, hány méterre a lesekhez, milyen sunyi módszerekkel csalják oda a vadakat, még ki is világítják némelyik kukoricáshordót, hogy a vadnak még kevesebb esélye legyen a túlélésre a sötétben, amikor éppen kilövik.
Az erdős részről kibaktattunk a Lódri-szék laposára, menetközben bodzavirágot szedtünk, hogy otthon hasznosítsuk.
A Lódri-széket mellőzve, az egykori Hajtó úti iskola magára hagyott épületéhez értünk. Itt rátértünk a Kiskunsági Piros jelzésére, és ezen balra kanyarodva, lassan elkezdtük bezárni a mai kört.
A szekérutat, távolabb mindkét oldalon zöld gabonatáblák szegélyezték, az út közvetlen közelében pedig ezrével a mezei virágok (ld. képek).Fölénk pedig, egy jó darabon virágzó akácok borultak.
Az időjárással összességében szerencsénk volt, bár időszakosan szemerkélt, és többször feltámadt a szél is, de az illatoknak és a színeknek ez a kicsit borongós idő csak jót tett.
Gyakorlatilag már Bugac szélén jártunk már, amikor egy újabb tómeder akadt utunkba: a Gubacsi. Először északról akartuk megkerülni, de egy tanyán érdeklődésünkre közölték, hogy az eső miatt olyan süppedős sár van a tómeder szélén vezető úton, hogy nem javasolják az arra menetelt. Így a másik irányból mellőztük.
Egy két tanya, aztán sűrűbben tanyák, majd a falu szélső házai következtek. Beértünk, visszaértünk, gyakorlatilag befejeztük. Még elmentünk az autókig, elköszöntünk egymástól, és elindultunk haza, ki Kecskemétre és környékére, ki Lajosmizsére.
Ennek a napnak is vége lett. A piszkos tizenkettő, jóleső fáradtsággal lábaiban, és friss oxigénnel, illatokkal tüdejében térhetett este nyugovóra. Nagyot küzdöttünk ma is.
Jó éjszakát!...


Minden rokonom!

Sántaőz
 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Besenyi Erzsébet (Felsőlajos), Bogdánné Ubornyák Bori (Felsőlajos), Dorogi László (Kecskemét), Felker Joe, Golovics Éva (Kecskemét), Juhász Rózsa (Kecskemét), Kovács Mária (Kecskemét), Lőrik Lászlóné Irénke (Hetényegyháza), Polyák Imre (Kecskemét), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza) és Varga Istvánné Borika.

 

 

Bugacpusztaháza szélén Szűz Mária és Jézus a tanyában Kis rózsaszín virág Mezei zsálya Lenféle Romkeresés
Betértünk a kerektói-erdőbe Strázsa-hegy csúcsán Fáramászós Fehér nyárak a hegyoldalban Lefelé a halomról Idei fenyőhajtások
Úton a Kisasszony-erdőben Diskurzus Ilyen utak kanyarogtak alattunk A legmagasabb bucka Kilátás róla Erdőrészlet
Nyereg-halmon Magashegyi illúzió Alulnézetben Árvalányhaj hullámzik... ...a szélben Egy sokadik halom
Másszunk, ne másszunk? Kisfenyő Máriatövis-boro Ezsike Marcsi nyárfákat néz Bakszakáll
Bodzavirágzás Zöld gabonatábla Lila akác Csoportképünk egy pipacsföldön Ebszékfű Bugacpusztaháza szélén

 


 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz