(517.) DRÉGELY-VÁR ÉS A NOMÁD TÁBOR


Idõpont: 2016. szeptember 3. szombat
Útvonal: Drégelyvár Nomád Tábor - Schaffer-kút - Drégely-vár - Schaffer-kút - Drégelyvár Nomád Tábor
Táv: 7 km

Ma több mint 300 km-t autóztunk, oda-vissza, míg megjártuk Drégelypalánkot, de gyalogolni csak keveset gyalogoltunk, mert a fõ célunk inkább az együttlét és a nézelõdés volt.
Megérkezésünk után a kocsmában ittunk egy kávét, üdítõt, amit szoktunk, majd megkerestük a Nomád Tábort. Itt a tulajdonos-mindenes, Kulman Józsi fogadott minket nagy szeretettel, majd engedett utunkra, azzal, hogy délre visszavár minket, ebédre. Felcuccoltunk hát, és lassan, de határozottan, elindultunk, hogy meghódítsuk a drégelyi Várhegyet.
A tábor környéke nagyon szépen gondozott, sok táblával jelzett, aki ide akar találni, megteheti. Az elõtte kialakított parkoló megszokott kiindulási helye a várba tartó kirándulóknak, hiszen innen lehet a legröveidebb úton megtenni a felutat, 2-3 kilométer közötti távon. A parkoló után az elsõ objektum, az újonnan kialakított PIROS KERESZT jelzésen, a Schaffer-kút felújított pihenõhelye. A forrás régi turistalétesítmény, de mivel ráfért már egy kis renoválás, pályázati pénzbõl megtették. Nem spóroltak itt se a nullákkal az összegben, de ma ez a módi. Egy kb. 2 méter átmérõjû, fél méter magas szalkonnasütõ hely, termésõbõl megrakva, a helyiek szerint 1.200.000 Ft-ba került. Ennyibõl házat is lehet építeni, nemhogy szalonnasütõt. Ez van...
A kút és környéke legszebb részlete egy hatalmas, több méter kerületû fûzfa. A forrás vize bõven folyik és elég hûs is, kb. 12 fokos.
A forrástól indult a túra java. Szemnek is meredeknek tûnõ emelkedõ, ami késõbb már nemcsak vizuálisan nyûgözi le az embert, hanem az izomkötegekre és a tüdõre is odahat. Még felgyalogolni is elég ide, nekünk is elég volt, és pláne az, ha az ember kisgyereket tol fel rajta, babakocsiban. De azért vagyunk túrakörösök, hogy megoldjuk az ilyen feladatokat is, és több váltásban, végül sikerült Borókát is a célba juttatni.
A vár alatt megenyhült az emelkedõ, és egy tábla két fajta lehetõséget ajánlott a romok elérésére: egy rövid meredeket és egy kicsit hosszabbat, de lankásat. Zömében utóbbit választottuk, de hárman felmásztak a szinte függõleges hegyoldalon. Aztán felértünk a várhoz.
Csodaszép hely. Nem volt nagy alapterületû fénnykorában sem az erõdítmény, most meg már falaiban sem magas, de itt nem is ez a lényeg, hanem a mindenki által ismert és tanult hõsi helytállás, melyet Szondi György és csaknem 150 vitéztársa vitt véghez, amikor 1552 júniusának elején, 4 napig védte a helyet 12.000(!) törökkel szemben, majd életüket feláldozva, vállalták az elkerülhetetlent. És nevük, emlékük örökké példa marad, és pláne az kéne legyen a mai világban, amikor nemhogy meghalni nem tudunk hõsiesen és önfeláldozóan, de élni se...
A vár legmagasabb pontján egy füves tetõ van, nagyon szép kilátással, puha, letelepedésre csábító gyeppel. Bõ órát töltöttünk ezen a helyen, ettünk, ittunk, beszélgettünk, lazítottunk. Ez is tipikusan olyan hely, ahonnan nem szívesen megy tovább az ember, és sokáig maradna. De ma se jutott több idõ, és mennünk kellett vissza, mert erõsen ebédidõ közeledett és éhesek is voltunk, plusz várt ránk még a tábor bejárása is, vagyis csupa új élmény.
A lemenet nem volt kevésbé megerõltetõ a lábaknak, mint a fel, sõt: talán nehezebb, mégis gyorsabban leküzdöttük ugyanazt a távot.
Leérve szusszantunk egyet a forrásnál, ittunk nagyokat a vizébõl, majd átsétáltunk Kulman Józsi birodalmába.
Ebédünk a legjobb állapotban rotyogott, örültünk a gyors viszontlátásnak, és megtartottuk rövid élménybeszámolónkat.
Kis nyújtozkodás után, nekiültünk a bablevesnek. Annyira finom volt, hogy legalább két tányérral mindenki evett belõle. Leves után elõkerült még néhány, általunk sütött lekváros bukta, majd ilyen innivaló, olyan innivaló. Minden idilli volt - mígnem Józsi felszólított minket a tábor körbe sétálására, a büszke házigazda jogán. Ezzel nem is lett volna gond, mert kíáváncsiak voltunk mindenre, de teli gyomorral ez nem is olyan vidám móka. A szõlõhegyre kaptatót hangos szuszogásokkal díszítettük, aztán felérve már a birkák között, elmúlt a bágyadtságunk és jókedvûen etettük õket kenyérrel.
Innen a víznyerõ mû következett, melyet ugyancsak nagy büszkeséggel mututatott vendéglátónk. Nem messze onnan, egy fára épülõben lévõ faházikó alapjait nézhettük meg; érdekes lesz, ha elkészülte után fent lehet a lombkorona szintben aludni, miközben a falavelek szinte besimogatnak az ablakon.
Lementünk a kis tóhoz, mely nagyon szép tavirózsákkal és egyéb csodákkal díszlett, messzirõl, közelebbrõl pedig még inkább. Kölcsönösen fényképezkedtünk, mi is és Józsi is az emklékek között akarta, akartuk eltárolni egymást.
A tó vize egy mozdulattal lefolyatva a dézsába, ami a hely falusi dzsakuddzija, majd pedig a jövõbeni áramtermelésre beszerelt malomkereket nézhettük meg, ugyancsak mûködés közben. Mindez patakparton, persze. És itt volt a cserkésztábor is, a különbözõ cserkészcsapatok által épített, maradék létesítményekkel, mint tábori konyha, mobil tûzhely, magasított fekvõhely. A tisztálkodást a 8 fokos forrásvíz "favályúba" vezetése biztosítja, átvezetve a patak fölött(!), aláállva máris tisztálkodhat, aki bírja a hideget...
A séta nagyon élménydús volt, de közeledett a távozás órája, így befejeztük; még utoljára váltottunk néhány szót Kulman Józsival, majd meghatódva búcsúztunk el egymástól, és indultunk - a falu kocsmájáénak ismételt felkeresése után - haza.
Ez a börzsönyi kirándulásunk is nagyon szépre és gazdagra sikerült, nemcsak természeti látnivalókban, nemcsak a Várhegy pompás kilátása miatt, de legfõképpen emberi minõségekben. Mert a várvédõ vitézekhez hozzá jöttek a túratársak, akik segítsége nélkül két kisgyerekkel nem lehetett volna megtenni a túrát, Kulman Józsi barátságos vendégszeretete nélkül pedig semmit nem ért volna, ha csak túrázunk. Táborával, egyszemlélyes, szent küldetésével, olyan példát mutatott nekünk és mutat minden hozzá betérõ embernek, ami jól jönne a hétköznepokban is, nekünk is az itthoni életünkben, és nemcsak ilyen szép ünnepnapokon hatódnánk meg tõle, mint a mai börzsönyi, drégelypalánki pirosbetûs ünnepe a Petõfi Túrakör csapatának.
Sok ilyen embert és ilyen ünnepnapot kívánunk az országnak, mert nélkülük a reménytelen még sokkal nehezebbnek tûnne...
 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka, Balog Csaba, Balog Szellõ, Besenyi Erzsébet (Felsõlajos), Bogdánné Ubornyák Bori (Felsõlajos), Dorogi László (Kecskemét), Juhász Rózsa (Kecskemét), Kárpáti János (Kecskemét), Kemmer Márta, Lõrik Lászlóné Irénke (Hetényegyháza), Nagy Irén, Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza), Varga Istvánné Borika.