(491.) BALÁZSPUSZTA ÉS KÖRNYÉKE


Idõpont: 2016. február 20. szombat
Útvonal: Kunadacsi út (Erdészház bejárati út) - Erdészház - Bognár-tanya - Dámányadacs - Hodályi-major - Kondor-tói-csatorna - Szabadszállási-Balázspuszta temetõje - Kis-Balázs-halom - Fülöpházi-buckák (Fülöpszállási-Balázspuszta) - Szappan-szék - Fülöpháza
Táv: 16 km


Balázspuszta. Nem mindenki tudja, hol van pontosan. Fülöpháza és Szabadszállás között, nagyjából.
A középkorban önálló kun település volt, a török idõkben elnéptelenedett, elpusztultak házai, lakói elmenekültek. Az újkorban területét két település, Szabadszállás (északi fele) és Fülöpszállás (déli fele) között osztották fel, és azok határát gyarapította. Ma annyi kézzelfogható nyoma van, amit a Kerekegyháza-Szabadszállás között vezetõ mûút melletti kis falu néhány tucat háza, egy iskolaépület, téeszmajor maradványai jelentenek, valamint a központtól keletre a temetõ, melybõl rögtön kettõ is adódik: egy katolikus, az út déli felén, és egy református, az északi felén (utóbbit hívják B. Horváth temetõnek is, mert itt van ennek a módos családnak a temetkezési helye).
Balázspuszta területe nemcsak történelmében, hanem terepviszonyaiban, felszíni formáiban, természeti értékekben is változatos - az egyik legváltozatosabb a környéken, bár errefelé egyik település sem csak egyféle, egyforma, mindegyiknek sok arca van...
A túrát ezúttal (is) a kényszer szülte, mert az erre a hétvégére tervezett programunk helyett találtam ki ezt a mai menetet, sokan ugyanis nem értek rá ma túrázni, így amazt a kirándulásunkat elhalasztottuk egy késõbbi idõpontra. Maradt egy közeli túrahelyszín, "Balázspuszta és környéke".
A túra kiírás szerinti találkozóhelye Fülöpháza volt, hátha a falusiak is megmozdulnak és velünk tartanak. Nagy tolongás nem volt, de Gulyás Gyuri jelentkezett és velünk is tartott a reggeli busszal elõbb Kerekegyházára, majd egy átszállás után a Kunadacsi útig. Pont ott szálltunk le, ahol a múltkor, az erdészház bejárójánál, csak most ellenkezõ, déli irányban indultunk neki az ismeretlennek.
Az idõjárás megint a pártunkat fogta, az egész hetes esõ után ma végre sütött a Nap, méghozzá egészen a túra végéig.
Az erdõbe kanyarodva szép kis erdei lakokat láttunk, majd a SÁRGA SÁV jelzésre tértünk, ami átvezet a dámányadacsi részre, ahol szép számmal találhatók tanyák, és ugyan legtöbbjük hétvégi ház lehet, vannak állandó lakókkal, gazdasággal bírók is. Az egyik ilyenbe invitált minket a birkanyáj gondozója, nagyon kedvesen, és mutatta meg a birkatenyészetet, melyben õsz óta nyolcvan kisbárány született. A legfiatalabb e nap éjszakáján, háromnegyed kettõkor. Birka Benjámint meg is lehetett fogni, fotózkodtunk is vele. Az istálló környékén uralkodó birkaszag gyermekkori emlékeket idézett többünkben. Ugyan nem elõször láttunk ilyet, és sokadszor voltunk tanyaudvaron, gazdaságban, nagy élmény volt újra megtapasztalni, milyen csoda az állatok világa, és egy ember, aki ennek alázattal aláveti magát, egész életében, és tud minden rezdülésérõl a rábízott nyájának, gyógyítja, ápolja és szereti õket. Sok egyházi potenciál tanulhatna az ilyen egyszerû, iskolázatlan emberektõl alázatot...
A helyet elhagyva az erdõbõl lapos, egykori tómedres részre váltott az út, majd egy éles kanyar után egy egész tanyasor várt minket. Szebbnél szebb, felújított tanyák sorakoztak itt, mg alföldi vidékhez szokott szemûeknek is ritka látvány volt!
A tanyák után a régi Hodályi-major romos, omladozó hodályát mellõztük, majd kiértünk egy rétre, ahol a terület fénykorában ezerszám legelhettek birkák, marhák, és a növényzet ma is elbírná ezt a terhelést - de mégsem láttunk egy négylábút sem...
A következõ objektum az Adacs-Balázspusztai határvonalra esõ Kondor-tói-csatorna-híd volt, amely a nevezett tó felesleges vizét hivatott elvezetni, de a sok esõ ellenére jóformán száraz volt a zsilipnél. Viszont mellette, a rét laposában hatalmas felületû vízfoltok kéklettek a napsütésben, égtükörként, a sárgás-arany fûtengeren.
A csatornahídon átkelve nem volt út, így egy darabig szántásban haladtunk, ami nem volt éppen könnyû terep, majd utunk sáros szekérútra váltott, körülöttünk fekete föld, felszántva, vízfoltokkal.
A szabadszállási mûútra kiérve, a balázspusztai temetõ felé gyalogoltunk. Meg akartuk nézni, nem jártunk még ott. A két kis temetõ alig néhány száz négyzetméter összesen. Az északiban a reformátusok temetkeznek, ennek központi részén a B. Horváth család családi sírja áll, szép fenyõk és bokrok védelmében. A délebbi, római katolikus sírkertben se sok sír van, hiába,  kicsi a falu... Ennek a temetõnek a belsõ sarkában áll egy régi fakereszt, hasonlóan más katolikus felekezetû, megszentelt temetkezési helyen.
A temetõbõl tovább folytattuk a vándorlást, és a balázspusztai erdészházat kerestük egy kisebb erdõfoltban. A helyet megtaláltuk, de a régi erdei lakot hiába kerestük, csak egy új és nem különösebben érdekes nyaralót találtunk a jól lekerített udvaron, ahol még állt a régi objektum kukoricagóréja és két melléképülete. A házat övezõ örökzöldek viszont nagyon szépek voltak, de fényképezni szinte lehetetlen volt, mert a zöldek takarásában, a házból semmi sem látszott).
Bent jártunk már Balázspuszta belsejében, fenyõerdõs dombok között. Nem volt különösen szép ez a szakasz, de mégis betértünk, mert itt emelkedik Balázspuszta legmagasabb "hegye" a KisBalázs-halom. Ennek "csúcsán szép tisztást fognak körbe a fenyõk, nem rossz hely.
Kiérve a sûrûségbõl újra váltott a táj, ezúttal a Fülöpházi-buckák legészakibb területére értünk, ami már tulajdonképpen nem Szabadszállási-Balázspuszta, hanem Fülöpszállás Balázspusztája - és utóbbi nagy részben ma Fülöpháza nyugati részével azonos.
A borókás buckák látványát sosem lehet megunni, ez a vidék pedig még ezen belül is a legszebbek közé tartozik. Magasabbnál magasabb halmok, háznál hatalmasabb borókabokrok, szép kilátások kényeztetik a vándort.
A dombokról letérve, az egykori Végh-tanya tanyacsoportjához értünk, itt már tulajdonképpen megint síkra váltott a terep. Szép számmal álltak itt régen házak, helyükre a megmaradt, elöregedet és némileg elvadult öreg barack- és eperfák utalnak.
Még néhány száz méter, és kiértünk a Szappan-szék északi csücskéhez, ahol ráfordultunk a tómeder nyugati partjára, és azon araszolva haladtunk Fülöpháza felé.
A tó egykor a Kecskeméttõl Fülöpszállásig tartó nem kis rész fürdõtelepe volt, hiszen a szikes tóra már a múlt század elején fürdõházakat, stégeket építettek, rengeteg ember járt ide nyaranta fáradalmait kiáztatni magából, és megvolt minden kiszolgáló létesítmény is, köztük kocsma, bolt, vendéglõ is. Ennek a régi aranykornak mára semmi nyoma sem maradt, kivéve a tó délnyugati sarkában álló, egykori bolt-kocsma épülete. A tó évtizedek óta száraz, idõszakosan, esõsebb években jelenik meg csak benne víz, mint például az ezen a télen esett sok csapadéknak köszönhetõen, mostanában. A víz kékje, a mederszél sárgás partja és az égen egyre bodorodó felhõk együttes látványa lenyûgözõ látvány volt, de kép ezt sem adja vissza, sajnos..
A tó déli csücskében elõbb a meteorológiai állomás, majd a Szappan-széket ismertetõ táblákat láthatja, aki erre jár. Innen már nem volt messze a falu. Elmentünk a régi pusztai temetõ, majd a benne nyugvó, régi lakosok emlékére állított emlékkereszt mellett. Ezután a falu elsõ házai, majd a folyadékpótlást ígérõ kocsma következett. Elõtte elköszöntünk Gyuritól, aki a mai napon sok emlékkel és ismerettel gazdagította túránkat, majd betértünk az ivóba, ittunk egy üdítõt, aztán visszamentünk Kerekre, itt elbúcsúztunk egymástól, és hazamentünk.
Még kiskunsági viszonylatban is sok látnivalóval és változatos tereppel jutalmazó területen gyalogoltunk; érdemes volt ma is felkelni és a tespedés helyett átélni a felfedezés bizsergetõ érzését, a természet szeretetének gyakorlását választani. Aki így tett, ma is gazdagodott...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Felker Joe, Gulyás György (Fülöpháza), Kárpáti János (Kecskemét), Lõrikné Irénke (Hetényegyháza) és Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza).