(521.) ŐSZUTÓ AZ ÁGASEGYHÁZI-ERDŐBEN


Idõpont: 2016. november 13. vasárnap
Útvonal: Fülöpházi oktatóközpont - Báránypirosító tanösvény - Ágasegyházi-erdõ - Fülöpházi oktatóközpont
Táv: 11 km


Elérkezett a mai nap is, amikor végre ismét túravezetésre készületem, és megint a Kiskunságban vettem tervbe a gyaloglást. Az idõ napsütésesnek, bár hûvösnek ígérkezett, túrázni pedig bárhol, bármikor lehet és érdemes is, így monden adott volt, hogy nekivágjunk az újabb kalandnak, ezúttal a kevéssé ismert Ágasegyházi-erdõben.
Jártunk már itt többször, de másokkal még sosem talákoztunk. Az itt vezetõ KISKUNSÁGI PIROS jelzésen még csak-csak megfordul néhány eltévedt természetbarát, de az azon kívüli részen csak erdészek, vadászok és madarak. Pedig vannak is itt szép részek, buckákkal, telepített fenyvesekkel, õshonos borókás-nyárassal.
A találkozó a fülöpházi oktatóközpont parkolójában volt megbeszélve, ahova nyolc elõtt pár perccel utolsóként mi is begurultunk Lajosmizsérõl, az ott lévõ két kocsi utasai korábban kelhettek...
Régen látott arcok mosolyogtak ránk a kissé szeles, csípõs reggeli csendben, mi meg visszamosolyogtunk. Aztán egy kis szilvabevitel után, nekivágtunk a Báránypirosító-tanösvénynek. Ez a rövid sétaút a Fülöpházi-buckák déli szélén, az 52-es út ugyancsak déli oldalán, "enged" némi betekintést a homokbirodalomba, bár azt hozzá kell tenni, ugyan nem csúnya ez a rész, nem is szép. A szép dolgok a fõút másik felén vannak...
A tanösvényrõl, miután érintettünk egy 1800-as évekbeli határkövet, a néhai Fülöpszállás-Kecskemét, ma: Fülöpháza-Ágasegyháza határon, betértünk az erdõ nyiladélkaiba, dél felé kanyarodva. Az elsõ, amire figyelmesek lettünk, vagy két tucat egyenház, melyek kb. 100 méterre egymástól, a dombok között, zöld lombkorona-idõben teljes takarásban, hevernek szanaszé, teljes inkognitót biztosítva, többségében nem magyar tulajdonosnak, ahogy ez a német nyelvû kapufeliratokból következtethetõ volt.
Aztán már csak az erdõ volt...
A merõleges nyiladékrendszerrel szabdalt vidékben csak néhol kanyarogtak görbéb szekérutak, megbontva a mérnöki precizitás okán kissé egyhangúra sikerült területfelosztást, at abban való "egyszer jobbra, máskor balra" haladást.
Egyik erdõtagban telepített fiatalos erdõ, akár akác, vagy éppen középkorú feketefenyõ volt, a másikban az õshonos nyárak, fekete, fehér, keveredve a borókák több fajtájával. Az aljnövényzet szintjén sok moha és gomba, melyeket bõszen kerestünk, fényképeztünk - sõt utóbbiakból még szedtünk is néhányat (tinórúk, rizikék, tölcsérgombák, galambgombák).
A tájékozódás nem volt nehéz, térkép lévén a kezünkben, de éppen bele is lehetett volna kavarodni, ha egy helyen csak, de elnézzük a lekicsinyített és az igazi tájkép közötti párhuzamok azonosítását. De ma nem tévedtünk el, majd legközelebb...
A természet késõ õszi képét mutatta, reggel már elég hideg van, nappal is csak pár fok, ami kissé ellensúlyoz a szûrt napfény. Aztán borulás, szürkülés, ksi szemetelés is volt talán,. de semmi komoly. November közepi idõjárás, és ebben az állapotában volt az erdõ is: téli álomra készült már rendesen. Mi pedig, még alvás elõtt, adtunk a homlokára egy puszit, mert szeretjük, megnyugtattuk, hogy télen se fogjuk magára hagyni, de nagyon várjuk, hogy tavasz legyen, és végre mosolyogva felébredjen, újra felvegye tarka virágokkal hímzett zöld köntösét...
Befejezésül még találtunk egy új turistapihenõt, egy másik határkövet is megkerestünk, aztán a parolónál érzékeny búcsút vettünk egymástól, majd bízva a mihamarabi közös folytatásban, elbúcsúztunk egymástól, és hazamentünk.
Mindenkinek köszönjük a mai túrát. Egy hét múlva folytatjuk...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Felker Joe, Gulyás György (Fülöpháza), Gyarmati Lajosné (Kecskemét), Nagy-Batiz Erzsébet (Kecskemét), Simon Manka (Kecskemét) és Varga Istvánné Borika.