(382.) TÚRA A TATÁRSZENTGYÖRGYI MEGYEHATÁRON ÉS A TÖRTÉNELMI KISKUNSÁG HATÁRÁN


Időpont: 2013. január 26. szombat
Útvonal: Sarlósárpuszta - Rákóczi-hegy - Megyehatár - Baracs-Adacs-tatárszentgyörgyi hármashatár - Adacs-Peszér-tatárszentgyörgyi hármashatár - Hármashatár-domb - Tatárszentgyörgy
Táv: 24 km


Alább következik Timi és Zoli beszámolója a felfoghatatlan és feldolgozhatatlan tatárszentgyörgyi határjárásról.
Kívülállóknak furcsa lehet már az is, hogy mi az Alföldön egyáltalán túrázunk, az meg teljességgel érthetetlen, hogy huszonvalahány kilométeren át csak határvonalat, határjeleket követünk - nem hiszem, hogy bárki normálisnak gondolna minket.
Ennek ellenére azt kell mondanom: az ilyen napokért, az ilyen élményekért, látnivalókért, rengeteg történelmi emlékért, egy egész nap tartó, páratlan időutazásért, érdemes volt ezen a napon is korán kelni, meleg szoba helyett a kissé huzatos szabad levegőt, tunyulás helyett az aktív gyaloglást választani. Érdemes volt készülni a mai napra, és érdemes volt reménykedni abban, hogy a történelem szele megérinti a többieket is. Érdemes volt ezért a napért minden áldozatot meghozni, mert a jelenlévő embereken olyan leírhatatlan hatások látszottak és voltak érezhetők, amelyeket elmondani nem lehet. Mint kincset kereső és azt százszor egymás után meglelő kisgyerek, vándoroltunk a pusztán, árkon-bokron keresztül, csillogó szemmel, boldogan. Borzasztóan elfáradtunk, mégis: ezekkel az emberekkel (és persze a hiányzókkal is!), ilyen élményekért bármikor, bárhányszor újra végigjárnánk ezt a szakaszt - vagy éppen bármelyik másikat is az Alföldön, mint ahogy végig is fogjuk. Mert olyan emberi dolgok szabadulnak fel Túratársainkból ilyen túrák során, illetve az ilyen túrák láncolatán, amelyek a legmagasabb szintű érzelmek-élmények közé tartoznak, amiket ember ebben a földi létben egyáltalán átélhet.
Mindenkinek köszönjük az aktív, érdeklődő és alázatos részvételt, Zsoltinak külön a sok segítséget is, és ígérhetem, hogy folytatjuk még a csodák végigjárását, mert ezek megismerése és megmutatása nemcsak meg-megújuló, állandó örömforrásunk, hanem kutya kötelességünk is!

Timi és Zoli alapos és megindítóan emberi beszámolójához pedig jó szórakozást kívánunk mindenkinek!

Minden rokonom!

Sántaőz

Hétkor keltünk, majd nyolcra értünk Tatárszentgyörgyre, a templom melletti kis utcába, ahol amai találkozónk volt. Hamarosan befutott a másik két autó is, majd kimentünk Sarlósárpusztára. Innen egy autót visszavittünk a településre, majd mikor mindannyian együtt voltunk, fél kilenckor elindultunk a mai rendkívüli túránkra.
Az idő borongós és hideg, a hónak már nyoma sincs. A mai túra attól lett egy kicsit pikáns, hogy nem kijelölt turistautakon, hanem Tatárszentgyörgy határának nagy részét terveztük bejárni reménykedve, hogy izgalmas lesz. Az elsõ métereket mûúton tettük meg megkerülve a Lovas fogadó területét, majd rátértünk a PIROS SÁV és ZÖLD SÁV jelzésre. Innen földúton mentünk a Rákóczi-hegyre.
Már messzirõl is impozáns látványt nyújtott mivel a kicsit erdõs, kicsit pusztai táj határán állott. Mellette jobb felé, vagyis dél felé terült el a hosszú buckavidék. Felérve remek kilátás nyílott minden irányba, és egymás után lehetett észrevenni a kis dombocskákat. Ezen a helyen táborozott 1710-ben Rákóczi Ferenc a csapataival. Ennek emlékére állított emlékmű a tatárszentgyörgyi templom udvarában látható. Végül is ott sokkal jobb helyen van, mert egyszerűbb autóból kiszállva megnézni valamit és továbbmenni, mint felkeresni azt a helyet, amirõl szólnak az emlékmű sorai. De aki így tesz, az lemarad erről a szép kilátásról és arról is, hogy kicsit megismerje a buckavidéket.
Leereszkedtünk a hegyrõl és egymás után mentünk le-fel a buckák között és csak forgott körbe a fejünk és dolgoztak a fényképezőgépek. Remek panorámaképeket lehet itt készíteni és szívesen behatoltunk volna jobban is a buckavidékbe, de sajnos nem ezért jöttünk erre. Egy kis erdősáv mentén értünk ki a korábban elhagyott mûúthoz Pest és Bács-Kiskun megye határához.
Átmenve a műúton, földúton mentünk a nagy szántóföldek között, de immáron a megyehatáron. Egy-két tanya mellett is elhaladtunk, majd kénytelenek voltunk az egyik szántón keresztülvágni, mivel a vezetõ vonalunk arra ment. És elérkeztünk a mai elsõ meglepetéshez a Baracsi csatornához. A csatorna medrének aljában volt egy kis víz, így átkelõ helyet kellett keresni. Szerencsére a mederbe benyúlt egy-két bokor vastagabb gyökere, így azok átlibbentünk a másik oldalra, miközben a nádasban bujkáltunk. Átérve ismét egy nagyobb szántó mellett haladtunk egy kerítés mellett. A túloldalán egy földút kísért minket, illetve egy nagyobb erdõ is volt odaát. Elértünk egy tanyához, amelyen annak egyik dolgozója, egy idõsebb bácsi vezetett át minket rajta. Közben információkat próbáltunk tõle megtudni a környékérõl, a határkövekrõl és határhalmokról, de nem tudott mondani nekünk semmit sem. Hát igen a mai napunk izgalmát a határkövek és határhalmok megtalálása, felkutatása jelentette, legalábbis bíztunk benne, hogy a határon menve találunk majd. Elértünk egy sorompóval lezárt földúthoz ahol elköszöntünk kísérõnktõl, majd felmentünk a szemben lévõ dombocskára. Felérve ismét remek panorámában volt részünk a Kunpeszér irányába elterülõ pusztaságra, illetve a mögöttünk lévõ erdõsebb területre. Mivel kicsit hideg szél fújt fent, a domb alján tartottunk reggeli szünetet. Ezután sokan a földúton indultak volna el, de mi egyenesen a fák közé mentünk követve a határvonalat. A fiatalabb akácfák között egy szélesebb ösvény vezetett ki egy elkerített területhez.
A kerítés mentén haladva ismét egy sorompóhoz értünk, illetve a Peszéradacsi-rét széléhez. Korábbi túráinkon látott pusztai kép tárult elénk, míg baloldalt egy árok húzódott egy-két öregebb fával díszítve. Ez maga a határvonal volt. Egy évvel ezelõtt még csak egy általános ároknak néztük volna, de mióta a Túrakörrel járunk sok mindent láttunk és tanultunk. A túra során ezért is figyeltünk jobban a fák és bokrok felé és alá hátha meglátunk egy-két határkövet. Hamarosan elérkeztünk az elsõ határkõhöz, amely egy kis határhalmon állott. Innen továbbmentünk a füves földúton és a határárok mentén, Timi észrevett egy kis földhalmot, amely nem volt más, mint egy határhalom. Ekkor még nem is sejtettük, hogy milyen „láncreakció” indult el. Innen pár perc sétára egy igen öreg vadkörtefát láttunk, amelynek pár ága már le volt törve. Már messzebbrõl is láttuk következõ célpontunkat a Tatárszentgyörgy-Kunbaracs-Kunadacs települések hármas határát képezõ halmot. Stílusosan a határárkon mentünk fel a csúcsára, ahová a másik árok is befutott. Itt sajnos csak egy háromszögelési pont (HP) van, de egy perccel késõbb ezt ilyen biztosan már nem lehetett kijelenteni. Ugyanis kis keresgélés után rátaláltunk a hajdani határoszlop egy darabjára, ám, mivel nem volt nálunk ásó, így nem tudtuk alaposabban szemügyre venni. Az már szinte természetes, hogy innen is remek panoráma tárult elénk, ami a hely múltjának felidézésével együtt igencsak marasztaló volt. A csúcsponton állva nem volt nehéz észrevenni, hogy merre vezetnek a határvonalak. A reggeli hideg idõ már pár fokot melegedett, de a magasabb halmokon érezhetõ volt a szél, amitõl továbbra sem volt melegünk. Igaz a nap mindent megtett, folyamatosan próbálta áttörni a felhõket, ami a hármas határhoz érve szinte sikerült is.
A határárok vonulatán ereszkedtünk le a halomról majd szorosan mellette haladtunk. Az árokban kisebb-nagyobb fák állottak, amelyek messzebbrõl is lehetõvé tették, hogy észre lehessen venni. A kellemes napsütésben fürödve, alig hagytuk el a hármas határt, máris találtunk egy halmot, amelyet észrevehetõen kikerül az árok. Itt egy hajdani határkõ maradványaira is rátaláltunk. Továbbmenve egy kerítés mentén mentünk, amely eléggé szorosan a határárkon húzódott. Itt újabb kis halmot találtunk, de követ ezúttal nem. Az árok egy halomra vezetett fel a fák közé, és itt egy újabb határkövet találtunk. Eközben én a halom szélén végigjárva egy HP pontra is ráakadtam. Az eddigi határkövek nagyobb része kerekded volt, vagy éppen szögletes sima felülettel. Leereszkedtünk a halomról és a sûrû bokrok miatt kicsit kerülni kellett, de nem bánkódtunk, mert a rétbõl pillanthattunk meg egy-két szeletet. Szerencsére sikerült a határhoz közelebb kerülni, és lám újabb határkövet találtunk. Egy napelemmel ellátott tanya elõtt hangulatos kis fasor alatt is áthaladtunk.
Kiértünk a fák közül és egy földutat keresztezve egy fehérpont felé vettük az irányt, természetesen a határhalom vonulatát követve. És lám egy újabb csoda. Határkövet találtunk, de ezúttal egy kiskunsági határkövet. Meglepõ volt, hogy tényleg a semmi közepén ilyen jó állapotban állott a majd egy méter magas fehér kõoszlop. Továbbhaladva hamarosan egy bokorcsoport tövében akadtunk rá a következõ határkõre, amelynek alakja eléggé furcsa volt. Alig 30-40 cm magas volt, a nagyrésze hiányzott, vélhetően az itt pihenõ állatok csiszolgatták az idõ vasfoga mellett. Vizenyõsebb területre értünk ahol víz most nem volt. A zsombékosban ösvény nem igazán volt, de a határvonalat a GPS-eknek köszönhetõen követni tudtuk. Ennek volt köszönhetõ, no meg a fürkészõ szemünknek is, hogy ismét határkövet és egy HP pontot találtunk. Már egy idõ után nem is számoltuk, hogy mennyi követ és halmot találtunk csak vártuk, hogy még mit tartogatnak a ránk váró határszakaszok. Egy újabb csatornához értünk, de ezúttal magasabban állt a víz benne. Találtunk egy keskenyebb rész, illetve pár ágból átjárót építettünk és máris a túloldalon voltunk. Itt már a szokásos pusztaság látványa fogadott minket, a távolban szaladó õzcsapat, illetve egy nagyjából a határvonalon húzódó kerítés. Ezen a szakaszon két újabb követ találtunk és folyamatosan közeledtünk a Kunpeszér-Tatárszentgyörgy-Kunadacs hármashatárhoz. Már messzirõl lehetett látni, hogy ez a kõ is más lesz, mint az elmúlt néhány. Stílusosan egy fa árnyékában állott a kb. 1,5 méter magas kõ, amelyen egy korona és néhány betû volt felismerhetõ. Ilyet nem mindennap látunk így tüzetesen megvizsgálta mindenki. Az eddigi kövek és halmok is kis borzongást keltettek, mert több évtizede, esetleg évszáda ott voltak és még mindig fellelhetõek. Az árkok is meglepõ, hogy sok helyen nem túrták be és a határfákat sem vágták ki. Az nehezen elképzelhetõ, hogy a köveket és az árkokat nem vették észre az állatokat legeltetõ pásztorok, juhászok. Úgy látszik az értékmentés tudatosan, vagy tudattalanul, de másoknál is mûködik. Innen nem messze egy magaslaton felfigyeltünk egy fehér kõre. Megközelítettük és megállapítottuk, hogy nem az eredeti helyén állhat, de nem találtunk rajta semmilyen írást.
Visszamentünk a határvonalra, de többszöris visszatekintettünk a most is, mint ahogy az elmúlt majd 250 évben is magabiztosan álló határkõre, amely azt is bizonyította, hogy valami régen jól mûködött és fontos volt. Nem kis munka lehetett az árkokat kialakítani, a köveket kifaragni, vagy éppen ide telepíteni és ezek több száz éve, vagy évtizede történtek és mégis nyomuk volt. Minden egyes kõnél és halomnál egy kicsit ezek az érzések futottak át a gondolatainkon, de felocsúdni sem volt idõnk. Így történt ez most is, mivel egy újabb határkõre bukkantunk, ami el volt dõlve és szabályosan beleolvadt a környezetébe. A túraidõ múlásán is látszik, hogy sok idõ nem telt el az egyes kövek megtalálása között, mégis évek teltek el, legalábbis ahogy belegondoltunk, hogy mióta állnak már itt. Elõrefelé tekintve már láttuk is, hogy még két határkõ biztosan vár ránk. Azonban újabb akadályba ütköztünk a Baracsi csatornába, amelyet ezúttal sem átlépni, sem mesterséges hidat építve nem tudtuk áthidalni. A vize fagyott volt, de annyira nem, hogy nyugodtan átmehettünk volna rajta. Hát akkor kerüljünk egy kicsit. A csatorna mentén haladtunk miközben többször is bepillantottunk a nád mögött megbúvó csatornára majd elértünk egy hídhoz, amelynél egy duzzasztó zsilip is volt. Átmenve a másik oldalon visszamentünk a határig és szabályosan melegünk volt, pedig a csatorna ezen felén nem volt nád mégis a túloldal felfogta a szelet. A kis kitérõt nem bántuk meg, mert akkor a zsiliphez nem jutottunk volna el. Visszaérve a határvonalra egybõl egy újabb határkõ fogadott minket, amelynél ettünk egy pár falatot. Ez is egy magasabb kõ volt és voltak rajta számok és betûk, de most is megõrizte titkát. Alig kerültek újabb méterek a lábunkba, lám egy újabb kõ. Még mielõtt azt hinné valami, hogy untuk a dolgot, nagyot téved, élveztük. Az út elején csak reménykedtünk, most pedig nem gyõztünk betelni azzal, amit kaptunk a múltból. Hihetetlen volt és elképesztõ. Ez is egy nagyobb példány volt akárcsak az innen pár percre lévõ következõ is. Már tényleg nem tudtuk hányadik, de abban reménykedtünk, hogy nem ez volt az utolsó. Ezen a szakaszon kb. 500 méterenként hatalmas határõrfák is állottak, amelyek a múlt nagyszerûségére hívták fel a figyelmet. Elérkeztünk talán a legmagasabb határfához, amelynek törzse és magassága is óriási volt, illetve egy karám is állott ott. Bal felé, Kunpeszér irányába tekintve õzeket és egy dombot láthattunk, amelyen vélhetõen egy HP pont is volt, de nem tértünk ki arra felé. Inkább folytattuk utunkat immáron már jártabb szekérúton. A kövek mellett a tájról sem feledkeztünk meg, mindig volt idõ azt is megcsodálni. A végtelen pusztaság imitt-amott erdõfoltokkal, tanyákkal, dombokkal.
A mai túránk útvonalát Dömötör Zsolti álmodta, tervezte meg számunkra, mivel már korábban járt erre, de a határvonalon még sosem. Korábbi idõkbõl származó térképekrõl kiderítette, hogy vélhetõen vannak erre halmok és kövek, de annak nem akadt nyomára, hogy ebbõl még mi az, ami megvan. Utunkat és keresésünket segítette a technika is, de sosem vezetett meg minket, és elõbb hittünk a szemünknek, mint a kis kütyüknek. A technika segített abban, hogy nagyjából tudjuk hol keressünk, de egy nagyobb, áthatolhatatlan bokorcsoportban azért a szemünkre voltunk utalva, hogy megtaláljuk azt, ami talán már nincs is ott. Az izgalomnak ez is adott egy kis fokozatot. A következõ határkövet csak nagyjából tudtuk hol van, de sikerült megtalálnunk. Már ez is a földbe ágyazódva feküdt és nem volt rajta felirat, de biztosan állítható, hogy az volt amit kerestünk. Innen csak pár métert kellett megtenni és máris a Kunpeszérre vezetõ mûútnál voltunk.
Átkelve füves úton mentünk egy kis erdõfolt felé. Itt egy HP pontot találtunk a fák között, illetve egy sokszögpontot (SP) is. Furcsa, hogy miket nem rejt az erdõ alja! Elhagyva az erdõs részt, a határárkot követtük és minden egyes bokor alá nagy gonddal tekintettünk be. Több facsoport is volt, de nem találtunk semmit sem. Majd egy öregebb fa alatt megpillantottuk a következõ követ, melyen egy 8-as szám is volt. Ez a kõ már csak 30-40 cm magas volt, de még jó állapotban. Határfák erre felé is voltak, de inkább nagyobb példányok. Az árok vonulata, mint egy vonal úgy rajzolódott ki ha elõre, vagy éppen visszafelé tekintettünk. Az árok egy halomra vezetett fel, amelyen egy magasfeszültségû oszlopot is átvezettek. De nekünk nem ettõl volt érdekes. Itt egy kis törés volt a határvonalban, illetve egy határkõ és egy HP pont is. Most nem csak egy fénykép erejéig álltunk meg, hanem kicsit meg is vizsgáltuk ezt a határkövet is, mint az eddigieket is. Ezután kicsit bokrosabb volt a határárok és inkább a mellette vezetõ középen füves földúton ballagtunk, a határvonal pedig hol árok, hol dombvonulat volt. Egy darabon nagyot kellett kerülnünk, mivel a határvonal átjárhatatlan erdõbe vezetett. Lehet ide majd valahogy vissza kell térni hátha rejt valamit. Egy kisebb erdõbe értünk, amelyen egy hangulatos kis szekérút vezetett át és a vége felé sikerült egy újabb határkövet regisztrálnunk. Az erdõ végénél egy furcsa kõre lettünk figyelmesek és megérte közelebbrõl is szemügyre venni mivel egy HP pontot találtunk. Innen ismét füves rész következett, és baloldalt kísérõ sûrûbb bokrok miatt alig láttuk a határvonalat. Egy kisebb patakon is át kellet kelnünk, de nem volt benne víz, de nem is volt éppenséggel észrevehetetlen. Egy kis tisztásra érve egy újabb HP pontba botlottunk, majd egy különös alakú kõre bukkantunk. Nem tudtuk megállapítani, hogy határkõ volt-e vagy sem, de azért felhelyeztük a határvonalra. Továbbhaladva több hasonló követ is találtunk de némelyik lentebb volt a határvonaltól és ezeket a megtalálásuk helyén hagytunk. Közben folyamatosan közeledtünk egy impozáns halomhoz.
Megérkeztünk a Kunpeszér, Tatárszentgyörgy és Essõpuszta hármashatárpontjához. Itt egy HP pont is volt. Ismét a múltnak egy fontos részét képezõ ponton álltunk és mintha az idõ is éreztette volna ezt. Hidegebb lett és a Napot sem láttuk már. A történelem jeges leheletét éreztük, ami egész a csontunkig hatolt. Különös borzongás járt át minket. Mire ideértünk már mindenki el volt fáradva. Nem csoda, hiszen ennyi látnivaló és majd 20 kilométer igencsak kiveszi az energiát az emberbõl. Azért a túra végére mindeni átszellemült, mert határköveket keresgéltünk, és mint utólag kiderült elég sikeres volt. Néhányan elõre mentek torony iránt haladva, közben Zsoltival még felkerestünk egy határkövet, mely a határárok mentén állott. Futva siettünk a kõig, úgy mintha ez lett volna az elsõ, amit találtunk, pedig mai túránkon ez volt az utolsó. Visszatértünk a többiekhez és mi is elindultunk toronyiránt. Átvágtunk a nagy legelõn, és azért még akadt egy utolsó csatorna is, amin át kellett menni. Szerencsére ez száraz volt. Elértünk egy földúthoz, amelyre rátérve beértünk Tatárszentgyörgyre. Elértük a kunpeszéri utat, amelynek túloldalán már csak ketten mentünk fel a régi temetõ dombra. Itt nem volt már semmi, ami a temetõre utalt volna, hacsak nem a kis furcsa gödrök, amelyek talán a régi sírok helyei lehettek. Innen a mûút mentén haladva hamarosan elértünk a templomhoz, ahol még megnéztük a Rákóczi-emlékmûvet, aminek ugye nem itt kellene állni. Végül is mi megnéztük az emlékoszlopot, de elõtte igencsak megjártunk pár évszázadot. A sofõrök elmentek még a Sarlósárpusztán hagyott autókért, majd visszaérve sok élménnyel, határkõvel és halommal gazdagodva beszálltunk az autókba és otthonunkba tértünk.
Lehet, hogy a naplóban elég lett volna csak felsorolni a köveket, megemlíteni, hogy hány halmot találtunk meg, de akkor hol marad az élmény?! Talán az élmény nem is a megfelelõ szó arra, amit ma megéltünk, láttunk és tapasztaltunk. A fellelt kövek felidézték kis hazánk történelmének egy idõszakát, megérintésükkor szinte a hideg futkosott a hátunkon. No nem azért mert hideg szél fújt, és a kövek is hidegek voltak. Ott állottak már hosszú ideje és a régi funkciójukat még ma is betöltik, bár már lehet kevesebben tudnak róla, vagy kevesebb embert érdekel. De ezért vagyunk mi, ezért jártuk be a határt. Egyrészt meg akartuk találni a halmokat és köveket, kíváncsiak voltunk, hogy a régi térképek alapján mi az, amit meg lehet találni, de azt nem gondoltuk volna, hogy a múlt ilyen kézzelfoghatóan jelen van. Igyekeztünk a kövek nyugalmát nem megzavarni és reméljük, akik kis írásunk nyomán felkerekednek, hogy megkeressék a köveket, szintén megõrzik azt. Mennyire szép lenne, ha 10, vagy 20 év múlva is ugyanott megtalálnák a köveket ahol most állnak. Mi már másképpen tekintünk egy árokra, egy fasorra. Hiszen kicsit utána jártunk, hogy csak szántóföldeket választ-e el, vagy éppen jelent, jelöl valamit. A mai modernkor világában az internet sok információt szolgáltat, de ennél többet ér az, ha kitekintünk az ablakon túlra, és nem félünk nekiindulni. Nem árt figyelemmel lenni, hogy a földúton, vagy mezõn, tisztáson gyalogolva átlépünk egy árkon és talán az idõn is átléptünk. Azt se feledjük, hogy egy kõoszlop sem biztos, hogy egy telek határát jelenti.
Mindenesetre mi megtettük, ami tõlünk tellett a többi már az idõn, és az embereken múlik. A kövek maguktól nem tûnnek el, ezért csak is az ember lehet a felelõs. Erre remek példa az a kõ, ami már nagyrészben elkopott az állatok dörgölőzésétől, mégis ott van. A természet és az idő megőrizte a múltat, őrizzük meg mi is az útókornak. A kövek és a halmok nem csak úgy ott állnak, nemcsak a múltban, hanem a jelenben is van jelentésük, mondanivalójuk csak meg kell hallgatni.
Azt hiszem, véglegesen és visszavonhatatlanul szerelmesek lettünk a gyönyörû Kiskunságba, mely csodákat rejteget számunkra a múltból, amit megismerhetünk itt a jelenben, és megõrizhetünk a jövõ számára.
Köszönjük Túrakörös barátainknak, hogy mindezt velük együtt élhetjük át!

Szőke Timi és Csonka Zoli (Dabas)

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Csonka Zoltán (Dabas), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Gondos Máté (Ladánybene), Kun Ádám, Kun Vivien, Szőke Tímea (Dabas), Varga Istvánné Borika és Vásáreczki Szandi (Táborfalva).