FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(382.)  TÚRA A TATÁRSZENTGYÖRGYI MEGYEHATÁRON ÉS A TÖRTÉNELMI KISKUNSÁG HATÁRÁN


Időpont: 2013. január 26. szombat
Útvonal: Sarlósárpuszta - Rákóczi-hegy - Megyehatár - Baracs-adacs-tatárszentgyörgyi hármashatár - Adacs-peszér-tatárszentgyörgyi hármashatár - Hármashatár-domb - Tatárszentgyörgy
Táv: 24 km
 

Alább következik Timi és Zoli beszámolója a felfoghatatlan és feldolgozhatatlan tatárszentgyörgyi határjárásról. Ilyen hosszú, alapos és kimerítő, ugyanakkor személyes és érzelemgazdag beszámolót a Túrakör oldal még nem igen látott.
Kívülállóknak furcsa lehet már az is, hogy mi egyáltalán túrázunk az Alföldön, az meg teljességgel érthetetlen, hogy huszonvalahány kilométeren át csak határvonalat, határjeleket követünk - nem hiszem, hogy bárki normálisnak gondolna minket.
Ennek ellenére azt kell mondanom: az ilyen napokért, az ilyen élményekért, látnivalókért, rengeteg történelmi emlékért, egy egész nap tartó, páratlan időutazásért, érdemes volt ezen a napon is korán kelni, meleg szoba helyett a kissé huzatos szabad levegőt, tunyulás helyett az aktív gyaloglást választani. Érdemes volt készülni a mai napra, és érdemes volt reménykedni abban, hogy a történelem szele megérinti a többieket is. Érdemes volt ezért a napért minden áldozatot meghozni, mert a jelenlévő embereken olyan leírhatatlan hatások látszottak és voltak érezhetők, amelyeket elmondani nem lehet. Mint kincset kereső és azt százszor egymás után meglelő kisgyerek, vándoroltunk a pusztán, árkon-bokron keresztül, csillogó szemmel, boldogan. Borzasztóan elfáradtunk, mégis: ezekkel az emberekkel (és persze a hiányzókkal is!), ilyen élményekért bármikor, bárhányszor újra végigjárnánk ezt a szakaszt - vagy éppen bármelyik másikat is az Alföldön, mint ahogy végig is fogjuk. Mert olyan emberi dolgok szabadulnak fel Túratársainkból ilyen túrák során, illetve az ilyen túrák láncolatán, amelyek a legmagasabb szintű érzelmek-élmények közé tartoznak, amiket ember ebben a földi létben egyáltalán átélhet.
Mindenkinek köszönöm az aktív, érdeklődő és alázatos részvételt, Zsoltinak külön a sok segítséget is, és ígérhetem, hogy folytatjuk még a csodák végigjárását, mert ezek megismerése és megmutatása nem csak meg-megújuló, állandó örömforrásunk, hanem kutya kötelességünk is!

Timi és Zoli alapos, és megindítóan emberi beszámolójához pedig jó szórakozást kívánok mindenkinek!
Utolsó mondatukhoz még egy megjegyzés: MI köszönjük, hogy megtisztelnek minket érdeklődésükkel és barátságukkal!

 

Minden rokonom!

                                                                                                                                                                                                                                                                             Sántaőz


"Indulás: 7-kor keltünk, majd 8-ra értünk Tatárszentgyörgyre a templomhoz. A mai találkozó 8-kor volt Tatárszentgyörgyön a templom melletti kis utcában. Hamarosan befutott a másik két autó is, majd kimentünk Sarlósárpusztára. Innen egy autót visszavittünk a településre, majd mikor mindannyian együtt voltunk 8:35-kor elindultunk a mai rendkívüli túránkra. Az idő borongós és hideg, a hónak már nyoma sincs. A mai túra attól lett egy kicsit pikáns, hogy nem kijelölt turistautakon, hanem Tatárszentgyörgy határának nagy részét terveztük bejárni reménykedve, hogy izgalmas lesz. Az első métereket műúton tettük meg megkerülve a Lovas fogadó területét, majd rátértünk a PIROS SÁV és ZÖLD SÁV jelzésre. Innen földúton mentünk a Rákóczi-hegyre. Már messziről is impozáns látványt nyújtott mivel a kicsit erdős, kicsit pusztai táj határán állott. Mellette jobb felé, vagyis dél felé terült el a hosszú buckavidék. Felérve (8:48) remek kilátás nyílott minden irányba és egymás után lehetett észrevenni a kis dombocskákat. Ezen a helyen táborozott Rákóczi Ferenc kis csapatával. Ennek emlékére állított emlékmű a tatárszentgyörgyi templom udvarában látható. Végül is ott sokkal jobb helyen van, mert egyszerűbb autóból kiszállva megnézni valamit és továbbmenni, mint felkeresni azt a helyet amiről szólnak az emlékmű sorai. Aki így tesz, az lemarad erről a szép kilátásról és arról is, hogy kicsit megismerje a buckavidéket. Leereszkedtünk a hegyről és egymás után mentünk le-fel a buckák között és csak forgott körbe a fejünk és dolgoztak a fényképezőgépek. Remek panoráma képeket lehet itt készíteni és szívesen behatoltunk volna jobban a buckavidékbe, de sajnos nem ezért jöttünk erre. Egy kis erdősáv mentén értünk ki a korábban elhagyott műúthoz Pest és Bács-Kiskun megye határához (9:18).
Átmenve a műúton, földúton mentünk a nagy szántóföldek között, de immáron a megyehatáron. Egy-két tanya mellett is elhaladtunk, majd kénytelenek voltunk az egyik szántón keresztülvágni, mivel a vezető vonalunk arra ment. És elérkeztünk a mai első meglepetéshez a Baracsi csatornához. A csatorna medrének aljában volt egy kis víz, így átkelő helyet kellett keresni. Szerencsére a mederbe benyúlt egy-két bokor vastagabb gyökere, így azok átlibbentünk a másik oldalra, miközben a nádasban bujkáltunk. Átérve ismét egy nagyobb szántó mellett haladtunk egy kerítés mellett. A túloldalán egy földút kísért minket, illetve egy nagyobb erdő is volt odaát. Elértünk egy tanyához, amelyen annak egyik dolgozója, egy idősebb bácsi vezetett át minket rajta. Közben információkat próbáltunk tőle megtudni a környékéről, a határkövekről és határhalmokról, de nem tudott mondani nekünk semmit sem. Hát igen a mai napunk izgalmát a határkövek és határhalmok megtalálása, felkutatása jelentette, legalábbis bíztunk benne, hogy a határon menve találunk majd. Elértünk egy sorompóval lezárt földúthoz ahol elköszöntünk kísérőnktől, majd felmentünk a szemben lévő dombocskára (10:00). Felérve ismét remek panorámában volt részünk a Kunpeszér irányába elterülő pusztaságra, illetve a mögöttünk lévő erdősebb területre. Mivel kicsit hideg szél fújt fent, a domb alján tartottunk reggeli szünetet. Ezután sokan a földúton indultak volna el, de mi egyenesen a fák közé mentünk követve a határvonalat. A fiatalabb akácfák között egy szélesebb ösvény vezetett ki egy elkerített területhez.
A kerítés mentén haladva ismét egy sorompóhoz értünk (10:21), illetve a Peszéradacsi-rét széléhez. Korábbi túráinkon látott pusztai kép tárult elénk, míg baloldalt egy árok húzódott egy-két öregebb fával díszítve. Ez maga a határvonal volt. Egy évvel ezelőtt még csak egy általános ároknak néztük volna, de mióta a Túrakörrel járunk sok mindent láttunk és tanultunk. A túra során ezért is figyeltünk jobban a fák és bokrok felé és alá hátha meglátunk egy-két határkövet. Hamarosan elérkeztünk az első határkőhöz, amely egy kis határhalmon állott. Innen továbbmentünk a füves földúton és a határárok mentén, Timi észrevett egy kis földhalmot, amely nem volt más, mint egy határhalom. Ekkor még nem is sejtettük, hogy milyen „láncreakció” indult el. Innen pár perc sétára egy igen öreg vadkörtefát láttunk, amelynek pár ága már le volt törve. Már messzebbről is láttuk következő célpontunkat a Tatárszentgyörgy-Kunbaracs-Kunadacs települések hármas határát képező halmot. Stílusosan a határárkon mentünk fel a csúcspontjára (10:53) ahová másik árok is befutott. Itt sajnos csak egy háromszögelési pont (HP) pont van, de perc perccel később ezt ilyen biztosan már nem lehetett kijelenteni. Ugyanis kis keresgélés után rátaláltunk a hajdani határoszlop egy darabjára, de mivel nem volt nálunk ásó így nem tudtuk alaposabban szemügyre venni. Az már szinte természetes, hogy innen is remek panoráma tárult elénk, ami a hely múltjának felidézésével együtt igencsak marasztaló volt. A csúcsponton állva nem volt nehéz észrevenni, hogy merre vezetnek a határvonalak. A reggeli hideg idő már pár fokot melegedett, de a magasabb halmokon érezhető volt a szél, amitől továbbra sem volt melegünk. Igaz a nap mindent megtett, folyamatosan próbálta áttörni a felhőket, ami a hármas határhoz érve szinte sikerült is.
A határárok vonulatán ereszkedtünk le a halomról majd szorosan mellette haladtunk. Az árokban kisebb-nagyobb fák állottak, amelyek messzebbről is lehetővé tették, hogy észre lehessen venni. A kellemes napsütésben fürödve, alig hagytuk el a hármas határt, máris találtunk egy halmot, amelyet észrevehetően kikerül az árok. Itt egy hajdani határkő maradványaira is rátaláltunk. Továbbmenve egy kerítés mentén mentünk, amely eléggé szorosan a határárkon húzódott. Itt újabb kis halmot találtunk, de követ ezúttal nem. Az árok egy halomra vezetett fel a fák közé, és itt egy újabb határkövet találtunk (11:27). Eközben én a halom szélén végigjárva egy HP pontra is ráakadtam. Az eddigi határkövek nagyobb része kerekded volt, vagy éppen szögletes sima felülettel. Leereszkedtünk a halomról és a sűrű bokrok miatt kicsit kerülni kellett, de nem bánkódtunk, mert a rétből pillanthattunk meg egy-két szeletet. Szerencsére sikerült a határhoz közelebb kerülni, és lám újabb határkövet találtunk. Egy napelemmel ellátott tanya előtt hangulatos kis fasor alatt is áthaladtunk.
Kiértünk a fák közül és egy földutat keresztezve egy fehérpont felé vettük az irányt, természetesen a határhalom vonulatát követve. És lám egy újabb csoda. Határkövet találtunk, de ezúttal egy Kiskunsági határkövet (11:54). Meglepő volt, hogy tényleg a semmi közepén ilyen jó állapotban állott a majd egy méter magas fehér kőoszlop. Továbbhaladva hamarosan egy bokorcsoport tövében akadtunk rá a következő határkőre, amelynek alakja eléggé furcsa volt. Alig 30-40 cm magas volt, a 3/5 része hiányzott vélhetően az itt pihenő állatok csiszolgatták az idő vasfoga mellett. Vizenyősebb területre értünk ahol víz most nem volt. A zsombékosban ösvény nem igazán volt, de a határvonalat a GPS-eknek köszönhetően követni tudtuk. Ennek volt köszönhető, no meg a fürkésző szemünknek is, hogy ismét határkövet és egy HP pontot találtunk. Már egy idő után nem is számoltuk, hogy mennyi követ és halmot találtunk csak vártuk, hogy még mit tartogatnak a ránk váró határszakaszok. Egy újabb csatornához értünk, de ezúttal magasabban állt a víz benne. Találtunk egy keskenyebb rész, illetve pár ágból átjárót építettünk és máris a túloldalon voltunk. Itt már a szokásos pusztaság látványa fogadott minket, a távolban szaladó őzcsapat, illetve egy nagyjából a határvonalon húzódó kerítés. Ezen a szakaszon két újabb követ találtunk és folyamatosan közeledtünk a Kunpeszér-Tatárszentgyörgy-Kunadacs hármashatárhoz. Már messziről lehetett látni, hogy ez a kő is más lesz, mint az elmúlt néhány. Stílusosan egy fa árnyékában állott a kb. 1,5 méter magas kő, amelyen egy korona és néhány betű volt felismerhető (12:20). Ilyet nem mindennap látunk így tüzetesen megvizsgálta mindenki. Az eddigi kövek és halmok is kis borzongást keltettek, mert több évtizede, esetleg évszáda ott voltak és még mindig fellelhetőek. Az árkok is meglepő, hogy sok helyen nem túrták be és a határfákat sem vágták ki. Az nehezen elképzelhető, hogy a köveket és az árkokat nem vették észre az állatokat legeltető pásztorok, juhászok. Úgy látszik az értékmentés tudatosan, vagy tudattalanul, de másoknál is működik. Innen nem messze egy magaslaton felfigyeltünk egy fehér kőre. Megközelítettük és megállapítottuk, hogy nem az eredeti helyén állhat, de nem találtunk rajta semmilyen írást.
Visszamentünk a határvonalra, de többszöris visszatekintettünk a most is, mint ahogy az elmúlt majd 250 évben is magabiztosan álló határkőre, amely azt is bizonyította, hogy valami régen jól működött és fontos volt. Nem kis munka lehetett az árkokat kialakítani, a köveket kifaragni, vagy éppen ide telepíteni és ezek több száz éve, vagy évtizede történtek és mégis nyomuk volt. Minden egyes kőnél és halomnál egy kicsit ezek az érzések futottak át a gondolatainkon, de felocsúdni sem volt időnk. Így történt ez most is, mivel egy újabb határkőre bukkantunk, ami el volt dőlve és szabályosan beleolvadt a környezetébe. A túraidő múlásán is látszik, hogy sok idő nem telt el az egyes kövek megtalálása között, mégis évek teltek el, legalábbis ahogy belegondoltunk, hogy mióta állnak már itt. Előrefelé tekintve már láttuk is, hogy még két határkő biztosan vár ránk. Azonban újabb akadályba ütköztünk a Baracsi csatornába, amelyet ezúttal sem átlépni, sem mesterséges hidat építve nem tudtuk áthidalni. A vize fagyott volt, de annyira nem, hogy nyugodtan átmehettünk volna rajta. Hát akkor kerüljünk egy kicsit. A csatorna mentén haladtunk miközben többször is bepillantottunk a nád mögött megbúvó csatornára majd elértünk egy hídhoz (12:46), amelynél egy duzzasztó zsilip is volt. Átmenve a másik oldalon visszamentünk a határig és szabályosan melegünk volt, pedig a csatorna ezen felén nem volt nád mégis a túloldal felfogta a szelet. A kis kitérőt nem bántuk meg, mert akkor a zsiliphez nem jutottunk volna el. Visszaérve a határvonalra egyből egy újabb határkő fogadott minket, amelynél ettünk egy pár falatot. Ez is egy magasabb kő volt és voltak rajta számok és betűk, de most is megőrizte titkát. Alig kerültek újabb méterek a lábunkba, lám egy újabb kő. Még mielőtt azt hinné valami, hogy untuk a dolgot, nagyot téved, élveztük. Az út elején csak reménykedtünk, most pedig nem győztünk betelni azzal, amit kaptunk a múltból. Hihetetlen volt és elképesztő. Ez is egy nagyobb példány volt akárcsak az innen pár percre lévő következő is. Már tényleg nem tudtuk hányadik, de abban reménykedtünk, hogy nem ez volt az utolsó. Ezen a szakaszon kb. 500 méterenként hatalmas határőrfák is állottak, amelyek a múlt nagyszerűségére hívták fel a figyelmet. Elérkeztünk talán a legmagasabb határfához, amelynek törzse és magassága is óriási volt, illetve egy karám is állott ott. Bal felé, Kunpeszér irányába tekintve őzeket és egy dombot láthattunk, amelyen vélhetően egy HP pont is volt, de nem tértünk ki arra felé. Inkább folytattuk utunkat immáron már jártabb szekérúton. A kövek mellett a tájról sem feledkeztünk meg, mindig volt idő azt is megcsodálni. A végtelen pusztaság imitt-amott erdőfoltokkal, tanyákkal, dombokkal.
A mai túránk útvonalát Dömötör Zsolt túratársunk álmodta, tervezte meg számunkra, mivel már korábban járt erre, de a határvonalon még sosem. Korábbi időkből származó térképekről kiderítette, hogy vélhetően vannak erre halmok és kövek, de annak nem akadt nyomára, hogy ebből még mi az, ami megvan. Utunkat és keresésünket segítette a technikai is, de sosem vezetett meg minket, és előbb hittünk a szemünknek, mint a kis kütyüknek. A technika segített abban, hogy nagyjából tudjuk hol keressünk, de egy nagyobb, áthatolhatatlan bokorcsoportban azért a szemünkre voltunk utalva, hogy megtaláljuk azt, ami talán már nincs is ott. Az izgalomnak ez is adott egy kis fokozatot. A következő határkövet csak nagyjából tudtuk hol van, de sikerült megtalálnunk. Már ez is a földbe ágyazódva feküdt és nem volt rajta felirat, de biztosan állítható, hogy az volt amit kerestünk. Innen csak pár métert kellett megtenni és máris a Kunpeszérre vezető műútnál voltunk (13:38).
Átkelve füves úton mentünk egy kis erdőfolt felé. Itt egy HP pontot találtunk a fák között, illetve egy sokszögpontot (SP) is. Furcsa, hogy miket nem rejt az erdő alja! Elhagyva az erdős részt, a határárkot követtük és minden egyes bokor alá nagy gonddal tekintettünk be. Több facsoport is volt, de nem találtunk semmit sem. Majd egy öregebb fa alatt megpillantottuk a következő követ, melyen egy 8-as szám is volt. Ez a kő már csak 30-40 cm magas volt, de még jó állapotban. Határfák erre felé is voltak, de inkább nagyobb példányok. Az árok vonulata, mint egy vonal úgy rajzolódott ki ha előre, vagy éppen visszafelé tekintettünk. Az árok egy halomra vezetett fel, amelyen egy magasfeszültségű oszlopot is átvezettek (14:14). De nekünk nem ettől volt érdekes. Itt egy kis törés volt a határvonalban, illetve egy határkő és egy HP pont is. Most nem csak egy fénykép erejéig álltunk meg, hanem kicsit meg is vizsgáltuk ezt a határkövet is, mint az eddigieket is. Ezután kicsit bokrosabb volt a határárok és inkább a mellette vezető középen füves földúton ballagtunk, a határvonal pedig hol árok, hol dombvonulat volt. Egy darabon nagyot kellett kerülnünk, mivel a határvonal átjárhatatlan erdőbe vezetett. Lehet ide majd valahogy vissza kell térni hátha rejt valamit. Egy kisebb erdőbe értünk, amelyen egy hangulatos kis szekérút vezetett át és a vége felé sikerült egy újabb határkövet regisztrálnunk. Az erdő végénél egy furcsa kőre lettünk figyelmesek és megérte közelebbről is szemügyre venni mivel egy HP pontot találtunk. Innen ismét füves rész következett, és baloldalt kísérő sűrűbb bokrok miatt alig láttuk a határvonalat. Egy kisebb patakon is át kellet kelnünk, de nem volt benne víz, de nem is volt éppenséggel észrevehetetlen. Egy kis tisztásra érve egy újabb HP pontba botlottunk, majd egy különös alakú kőre bukkantunk. Nem tudtuk megállapítani, hogy határkő volt-e vagy sem, de azért felhelyeztük a határvonalra. Továbbhaladva több hasonló követ is találtunk de némelyik lentebb volt a határvonaltól és ezeket a megtalálásuk helyén hagytunk. Közben folyamatosan közeledtünk egy impozáns halomhoz.
Megérkeztünk a Kunpeszér, Tatárszentgyörgy és Essőpuszta hármashatárpontjához (15:08). Itt egy HP pont is volt. Ismét a múltnak egy fontos részét képező ponton álltunk és mintha az idő is éreztette volna ezt. Hidegebb lett és a Napot sem láttuk már. A történelem jeges leheletét éreztük, ami egész a csontunkig hatolt. Különös borzongás járt át minket. Mire ideértünk már mindenki el volt fáradva. Nem csoda, hiszen ennyi látnivaló és majd 20 kilométer igencsak kiveszi az energiát az emberből. Azért a túra végére mindeni átszellemült, mert határköveket keresgéltünk, és mint utólag kiderült elég sikeres volt. Néhányan előre mentek torony iránt haladva, közben Zsoltival még felkerestünk egy határkövet, mely a határárok mentén állott. Futva siettünk a kőig, úgy mintha ez lett volna az első, amit találtunk, pedig mai túránkon ez volt az utolsó. Visszatértünk a többiekhez és mi is elindultunk toronyiránt. Átvágtunk a nagy legelőn, és azért még akadt egy utolsó csatorna is, amin át kellett menni. Szerencsére ez száraz volt. Elértünk egy földúthoz, amelyre rátérve beértünk Tatárszentgyörgyre. Elértük a kunpeszéri utat, amelynek túloldalán már csak ketten mentünk fel a régi temető dombra. Itt nem volt már semmi, ami a temetőre utalt volna, hacsak nem a kis furcsa gödrök, amelyek talán a régi sírok helyei lehettek. Innen a műút mentén haladva hamarosan elértünk a templomhoz (15:57), ahol még megnéztük a Rákóczi-emlékművet, aminek ugye nem itt kellene állni. Végül is mi megnéztük az emlékoszlopot, de előtte igencsak megjártunk pár évszázadot. A sofőrök elmentek még a Sarlósárpusztán hagyott autókért, majd visszaérve sok élménnyel, határkővel és halommal gazdagodva beszálltunk az autókba és otthonunkba tértünk.
Lehet, hogy a naplóban elég lett volna csak felsorolni a köveket, megemlíteni, hogy hány halmot találtunk meg, de akkor hol marad az élmény. Talán az élmény nem is a megfelelő szó arra, amit ma megéltünk, láttunk és tapasztaltunk. A fellelt kövek felidézték kis hazánk történelmének egy időszakát, megérintésükkor szinte a hideg futkosott a hátunkon. No nem azért mert hideg szél fújt, és a kövek is hidegek voltak. Ott állottak már hosszú ideje és a régi funkciójukat még ma is betöltik, bár már lehet kevesebben tudnak róla, vagy kevesebb embert érdekel. De ezért vagyunk mi, ezért jártunk be a határt. Egyrészt meg akartuk találni a halmokat és köveket, kíváncsiak voltunk, hogy a régi térképek alapján mi az, amit meg lehet találni, de azt nem gondoltuk volna, hogy a múlt ilyen kézzelfoghatóan jelen van. Igyekeztünk a kövek nyugalmát nem megzavarni és reméljük, akik kis írásunk nyomán felkerekednek, hogy megkeressék a köveket, szintén megőrzik azt. Mennyire szép lenne, ha 10, vagy 20 év múlva is ugyanott megtalálnák a köveket ahol most állnak. Mi már másképpen tekintünk egy árokra, egy fasorra. Hiszen kicsit utána jártunk, hogy csak szántóföldeket választ-e el, vagy éppen jelent, jelöl valamit. A mai modernkor világában az internet sok információt szolgáltat, de ennél többet ér az, ha kitekintünk az ablakon túlra, és nem félünk nekiindulni. Nem árt figyelemmel lenni, hogy a földúton, vagy mezőn, tisztáson gyalogolva átlépünk egy árkon és talán az időn is átléptünk. Azt se feledjük, hogy egy kőoszlop sem biztos, hogy egy telek határát jelenti.
Mindenesetre mi megtettük, ami tőlünk tellett a többi már az időn, és az embereken múlik. A kövek maguktól nem tűnnek el, ezért csak is az ember lehet a felelős. Erre remek példa az a kő, ami már 2/5 részében elkopott az állatok dörgölőzésétől, mégis ott van. A természet és az idő megőrizte a múltat, őrizzük meg mi is az útókornak. A kövek és a halmok nem csak úgy ott állnak, nem csak a múltban, hanem a jelenben is van jelentésük, mondanivalójuk csak meg kell hallgatni.
Azt hiszem, véglegesen és visszavonhatatlanul szerelmesek lettünk a gyönyörű Kiskunságba, mely csodákat rejteget számunkra a múltból, amit megismerhetünk itt a jelenben, és megőrizhetünk a jövő számára. Köszönjük Túrakörös barátainknak, hogy mindezt velük együtt élhetjük át!"
 

                                                                                                                                                                                                                       Szőke Timi és Csonka Zoli (Dabas) - Petőfi Túrakör


Ezen a napon együtt túrázott
: Balog Csaba, Csonka Zoltán (Dabas), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Gondos Máté (Ladánybene), Kun Ádám, Kun Vivien, Szőke Tímea (Dabas), Varga Istvánné Borika és Vásáreczki Szandi (Táborfalva).


 

Sarlósárpusztai KÉK jelzés Rákóczi-hegyen Állati dolgok Buckás alussza itt téli álmát Megyehatáron Nádrengeteg nem akadály
Tanyaudvaron Máté... Vezetőnk egy juhász Halom Tízórai Érted?...
Táj Töltés a megyehatáron Határkövet találunk! Határhalom jobbról Árkos határ Árok folytatás
Zsolti egy határhalmon Baracs-adacs-szentgyörgyi határ Három falu határán Árok az adacs-szentgyörgyi határon Halmot kerülő árok Borika adacsi oldalon
Karám a legelőn Ismét egy halom, kőcsonkkal Bemérve Tanya a semmiben Diófasor Összkomfortos tanya
Mindentől távol Körülálltuk Marhaszarvak áldozata Gyékényes tómederben Már megint egy kő Csatorna nem akadály!
Közeli fotó a Napról Peszér-Adacs-Szentgyörgy hármashatár Felirat böngészése Kidobott kő újra áll Baracsi-csatorna Máté, a híd ura
A csatorna napfényben Szentgyörgy-Peszér között Végtelen rét Uzsonnaidő Kő... ...és kő
Dagony-itató-pihenő Aszfaltútnál Megyehatár a peszéri úton Sáros szekérúton Rejtett értékek Számozott kő
Sokadik mederben Peszér és Szentgyörgy között Hármashatár-domb Kölkök kiészülve Régi határ-fasor Szentgyörgyi réten

 

 

 

 

a

"Turista az, akinek gyönyörűség a kilátás, akinek barátja a csend és akinek élmény a vihar. Megáll a réteken, megbámulja a virágok pompáját, nyitott szívvel hallgatja a madarak vidám beszédét, csendes bámulattal áll meg a hatalmas fenyők alatt és áhítattal néz a magasba szökő sziklabércre. Nem esik kétségbe, ha megered a zápor, nem ijed meg a keményre fagyott úttól, nem riasztja vissza a sár és nem rémíti meg az éjszaka. A természet csak szép tud lenni!" (Zubor István)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz