(427.) AZ SOS LAJOSMIZSEI IFJÚSÁGI HÁZA A PILISBEN


Idõpont: 2013. november 14. csütörtök
Útvonal: Kiskovácsi - Holdvilág-árok - Lajosforrás - Kõ-hegyi menedékház - Petõfi-pihenõ - János-forrás - Pomáz
Táv: 14 km


A mai napra régen vártunk már. Illetve nem is a napra magára, hanem az SOS lajosmizsei ifjúsági házának gyerek- és felnõtt csapata közös kirándulására. Az idõjárás nem volt éppen a legideálisabb, Nap egy percet sem sütött, de hogy csapadékmentes maradt a nap, mindenképpen jól jött...
Reggel hét elõtt már izgatottan készülõdtünk házunk elõtt, a busz is megérkezett, még a kecskemétieket vártuk. Nem sokáig, mert õk is megjöttek, nagy izgalomban, mert kirándulni jó! Indultunk is.
Kedve nem mindenkinek volt jönni, néhány gyerek affektált egy kicsit, persze csak azért, hogy észrevegyük õket. Az oda út Pestig gyorsan, azon átvergõdve lassan telt, de a Pomáz fölötti Kiskovácsipusztára mégis két és fél óra elteltével megérkeztünk (még egy rövid eü. szünetet beiktattunk a budai oldalon, mert hát volt, aki nem bírta már...). A buszról leszállva füstüzenetet küldtünk a fentieknek, aztán a PIROS KERESZT jelzésen elindultunk a Holdvilág-árokban.
A táj lombhullás utáni, november közepi arcát mutatta, ennek ellenére rengeteg színes levél és szín fordult elõ lent és fent. A sziklák sötét zöld mohával borítva. Ahogy haladtunk egyre beljebb az árokba, úgy vált egyre vadregényesebbé és sziklásabbá az utunk. Két forrás is adódott menetközben, ittunk egy keveset a vizükbõl - a többség még nem kóstolt ilyenféle hegylevet...
Az árok felsõ vége felé a szoros még szorosabbá vált, majd egyszer csak meredek sziklafal állta utunkat. Alatta egy régi barlang, oldalában pedig egy kb. 12 méteres vaslétra. A barlangban õsember után kutatva töltöttünk önfeledt perceket, aztán jött  feketeleves: ki kellett mászni a szurdokból, méghozzá a létrán. Annak is, aki egy kicsit félt vagy tériszonya volt. Vegyes érzésekkel, de mindannyian túléltük a mutatványt - nem egy résztvevõ erõs akaratról és komoly bátorságról tett - ismét - tanúbizonyságot. Gratulálunk önmaguk legyõzõinek!
A létrát mégis néhányan kihagyták. Persze nem azért, mert nem volt hozzá bátorságuk, hanem azért, mert néhány felelõtlenül elõre rohanó fiatalt Arankának utol kellett érni. Velük az árok feletti pihenõnél találkoztunk újra.
Itt készítettük el a nap csoportképét, mely a Túrakör túráin szokásos, a háznak meg nagyon kellett, mert három hónapja vagyunk együtt a gyerekekkel, de ilyen készítésére még nem adódott lehetõség. Most se mindenki akarta, de megcsináltuk.
A Lajos-forrásig még volt néhány szuszogtató kilométer, de rövid megállókkal felküzdöttük magunkat a mai nap legmagasabb pontjára. Itt ismét ittunk a forrásból, szusszantunk egy negyed órát. Azonban hamarosan indultunk is tovább, a Kõ-hegyi menedékház felé, mert már a többség kezdett fáradni, és csak utunk egy harmadát tettük meg; az éhség pedig mindenkinek kezdett elviselhetetlenné válni...
Innen jött egy kicsit zavartabb szakasz. Az út egy lánctalpas fakitermelõ járgánynak "köszönhetõen" a nagy sárnak szinte teljesen járhatatlan volt, alig haladtunk, zömmel bokrok alján, farakásokat kerülgetve, helyenként térdig érõ szederben gázolva, de némi ellensúlyozásként rengeteg gombát és egyéb növényi érdekességet láttunk, beszéltünk meg.
Kétszer tévesztettem el a jelzést, mint egy amatõr túraszûz. Ez van. Annyira fel voltam dobva, nem koncentráltam ilyen lényegtelen dolgokra, hogy itt-ott merre is kéne tovább menni. Ennek és a sárnak köszönhetõen ezen a részen összeszedtünk egy óra hátrányt, amit sikerült is megõriznünk Pomázig. Egy óra helyett éppen kettõkor értünk a Kõ-hegyre, ahol már terített asztallal és forró és nagyon finom, bõséges babgulyással vártak minket. Nem is kellett senkit különösebben agitálni az evésre, legalább két tányérral mindenki evett...
A leves után pedig az elõre megrendelt meglepetés: a születésnapok tortáinak átadása, az ünnepeltek szerény köszöntése következett. Cinita 17, Albert és Brigi 18, Gergõ 19 éves lett a napokban - vagy lesz néhány nap múlva -, így Cintinek egy gesztenyés, Albinak egy gyümölcsös, míg Gergõnek egy csoki torta járt. Õk pedig nagyon udvariasan nem egyedül ették meg, hanem teljesen spontán, felszeletelték, és mindenkit jó szívvel megkínáltak belõle...
Nagyon jól éreztük itt is magunkat, átmelegedtünk, feltöltöttük energiakészleteinket, de akármennyire maradtunk volna még néhány napot, mára ennyi rendeltetett, mennünk kellett tovább, várt még ránk szûk öt kilométer, nagyrészt lefelé menetben Pomázig. Elõbb egy csacsi és annak simogatása, majd pedig a Petõfi-pihenõnél való nézelõdés-nevetgélés lassított rajtunk egy keveset, így is - már erõsen szürkületben - bõ egy óra alatt leértünk a faluba, a kastélyhoz, ahol a "sofõr bá" várt minket a busszal. Eddigre teljesen besötétedett, nem maradt más, mint hazaindulni. Fél öt volt ekkor.
Már Pomáztól õrület volt a haladás, szinte lehetetlen, hétköznap, csúcsforgalom. A Lágymányos hídig másfél óra alatt értünk, kb. 50 km...
Onnan viszont már haladtunk becsülettel, és háromnegyed hétkor ki is szálltunk hõn szeretett ifjúsági házunk elõtt. Még egy kis csacsogás, füstölgés, aztán elköszöntünk egymástól.
Összefoglalva a napot: reményeim és benyomásaim szerint mindenki jól érezte magát, még azok is, akik nem akartak annyira kirándulni. A gyerekek nagyon rendesen viselkedtek, kevés hibával koncentrálták végig a napot. És ez nem kis eredmény!
Reméljük, lesz még folytatás, mert az ilyen alkalmak - sok más pozitív hatásuk mellett - jól megmutatják, hogy a gyerekek igenis képesek felelõs felnõtt módjára is viselkedni - és persze azt is, hogy a komoly felnõttek a lelkük mélyén pedig szeretnek néha gyerekekként...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Bauer Albert, Boda Krisztina, Csabai Roland, Dinók Cintia, Domahidi Annamária, Dusa Brigitta, Fehér Edina (Kecskemét), Harkai István (Kecskemét), Hlavacskó Gergely, Illésné Áncsán Aranka (Kecskemét), Jakab Katalin (Kecskemét),  Juhász Barbara (Felsõlajos), Koller Viktor, Kovács Alex, Nyistyák Zsuzsanna (Kecskemét), Sárközi Róbert, Szentgyörgyi Albert.