FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(429.) TÚRA A SÓHORDÓ ÚTON 3.: KEREKEGYHÁZA - KUNADACS


Időpont: 2013. november 23. szombat
Útvonal: Kerekegyháza - Kunpuszta - Kunadacsi-dombvidék - Dinnyés-halom - Kunadacs
Táv: 21 km
 

1. BESZÁMOLÓ

 

A tavasszal elkezdett Sóhordó út bejárását most, késő ősszel folytattuk, illetve tulajdonképpen fejeztük is be. És bár eddig is voltak szép momentumai a történelmi-kereskedelmi út korábbi szakaszain gyaloglásnak, tudtuk, hogy a legszebb rész még hátra van - vagyis az jutott a mai napra. És ahogy haladtunk a tájon keresztül, úgy igazolódott minden érdeklődő-résztvevő számára ez a feltételezés...
Megint több településről jöttünk össze és gyülekeztünk Kerekegyháza főterén, fél nyolctól. Az autósok még csak beértek időben, de a buszosok! Gábor és Zsolt kis csúszással érkeztek meg, amiben csak az volt a kellemetlen, hogy némely hölgyvendégünkbe, az egy helyben totyorgástól, kezdett belefagyni a lendület. Azonban, amikor elindultunk, mégis megindult a vérkeringésük is.
A katolikus templomba be tudtunk menni, néhány percet el is időztünk benne, fényképeztünk bősen. Volt mit! ritka szép, nagyon díszes, mégsem giccses belső tér, számtalan szobor és szent. Élmény volt, sok minden mellett azért is, mert ide bármikor, bárki bekacsinthat és nem kell külön kegyekre várnia, hogy bebocsátást nyerjen Isten házába, mint más településeken...
A templom szentélyének külső falánál, a "Patrona Hungariae" szobor alatt csoportképet készítettünk, melyen azonban nem mindenki vállalta tekintetével is a fizikai jelenlétet. Mindegy, mi tudjuk, kik voltak ott, és a nevük legalább szerepel a beszámoló utáni sorban.
A falu álmosan aludt még, hétvége lévén, nem kapkodott senki, nagy tömeg sem hömpölygött az utcákon. Néhány kósza. A legnagyobb csoportosulást mi magunk jelentettük. A Balatoni Farkas-hársnál ismét megálltunk, de ezúttal nem kizárólag fényképezkedni, hanem éhes alosztályunk nyomására reggeli szünetet tartottunk. És ami bőséget itt néhány pillanat alatt kínáltunk egymásnak, az minden képzeletet felül múlt. Pálinka és ócsai bor, kedvcsinálónak - mintha nem lett volna! -, aztán az egyéni szendvicsek és egyéb tálas ételek mellett: két féle szalonna, töpörtyű, hajába főtt krumpli - még meleg! -, hagyma, fokhagyma, paprika, paradicsom, kenyér. Ha gasztrotúrának hirdettük volna, se jöhetett volna jobban össze. Annyira élveztük ezt a rengeteg mindent, kóstolgatunk, kínálgattunk, hogy már negyed tíz is elmúlt, amikor végre kiértünk a falu szélére, hogy Kunpuszta felé haladva elkezdjük a térség látnivalóinak felkeresését.
Széles homokutakon és szép tanyák között haladtunk, két oldalt akácallék, kisebb erdőfoltok. Jobbról fácántelep. Aztán egy kanyar erre, egy arra, s máris közeledtünk a kunpusztai temető felé, alig kiemelkedő dombját már messziről jól láttuk. A temető néhány éve kicsit ki lett takarítva, pályázati pénzből bekerítve. Ma már csak szórványosan temetkeznek bele, a legtöbb sír régi. A háború előttiek szép sírkövekkel, az utóbbi évtizedekéi pedig igénytelen szürke műkőből... Ha már egy ilyen érték itt van a puszta közepén, jobban oda lehetett volna figyelni, milyen sírkő anyagot és formát engedélyeznek itt választani, mint ahogyan ezt már nagyon sok falu sírkertjében meg is tették önkormányzatok.
A temetődomb megkerülése után a régi harangozó ház mellett elsurranva, a puszta református templomát vettük célba. Sajnos, átalakítás miatt jelenleg nem látogatható, de kívülről legalább egy kicsit szemügyre vettük. Viszont a templom melletti egykori iskola épület! Valami csoda. valakié lehet, az biztos, de elég elhanyagolt állapotban van mégis. De még így is, komyol értékekket rejteget. Az udvar szép, közepén öreg fa. A tipikusan Klébersberg-féle iskola épület valamikor 1930 körül épülhetett, vagyis jó nyolcvan éve. Ennek ellenére még megvan a tornác faszerkezete, az eredeti falfestés és a palatető. A faszerkezetek stílusában és színeivel, ugyancsak létezik még a madáretető, az udvari - ablakos! - pottyantós vécé és egy ki asztal, két paddal - gyönyörű faragott díszekkel! Műemléki védelmet érdemelne, mert ritkaság egy ilyen egészében megmaradt század eleji iskolaépület-együttes (állt még egy régi kunsági határkő is a bejáratnál, de az egészen biztosan egy odavitt, valahonnan kimentett kő lehet, mert az iskola területén nem húzódott soha semmilyen határ...
Tovább mentünk. A közeli Rendek-tanyára a kis kitérőt sem lett volna szabad kihagyni, mert egy tiszteletre méltó küzdelemről értesültünk házigazdáinktól, melyet az egészséges élelmiszerek és az ökotudatos életmód népszerűsítése érdekében folytatnak. További sikereket kívánunk nekik ebben a nehéz és nemes erőlködésben!
A tanya szomszédságában ismét egy látnivaló: a középkori Hercegegyháza helyén 2010-ben felállított emlék-kettőskereszt. Körülötte mindenhol lapos puszta és hullámzó fűtenger. A fűben lila virágú máriatövisek, egész bokrokkal.
Innen már valójában a régi és történelmi úton haladtunk, amely feltételezhetően a középkor óta volt fontos sószállító út Szolnok-Nagykőrös irányából Kunszentmiklós felé. Az emlékezetben ilyen néven nem nagyon maradt meg, de a kunadacsi műút megépüléséig, vagyis néhány évtizeddel ezelőttig ez volt a Kunszentmiklós-kerekegyházi főút is.
Ahogy az ember ilyen régi utakon halad, önkéntelenül is bele éli magát a történelembe, próbálja maga elé képzelni, mi minden megeshetett itt kereskedőkkel, parasztokkal, betyárokkal és katonákkal. Hány ezer szekér kereke mélyíthette a földbe az utat, azon a kis háton, ami a hatalmas kiterjedésű kunpusztai nádas tómedrei között, vagyis az esős időkben teljességgel járhatatlan sártenger közepén kanyarog. Vele kanyarogtunk ezen a napon mi is.
Szép tanyák, szép útszélek, füves közepű szekérút; karnyújtásnyira mindkét irányban kökény- és galagonyabokrok, rengeteg terméssel, amit rendszeresen meg-megállva dézsmáltunk, ki helyben fogyasztva, ki pedig dobozban hazavitelre készítve. És a szél ugyan kissé komforthiányos érzéseket váltott ki a több órás kitettségünk alatt, de azért tudtuk-éreztük: nagyon szép helyen járunk.
Némi enyhet adott a puszta szélén elért erdős rész, ahol megpihentünk, akik éhesek voltak, ettek, míg Zsolt iránymutatásával ismét - már sokadszor az évek alatt - ismét egy régi, kiskunsági határkőhöz tettünk rövid kitérőt. EZ a kő egy feltételezett és régi térképek alapján egyértelműen ennek nevezhető hármashatáron áll, mégpedig Kunbaracs, Kunadacs és Kerekegyháza közös sarkában.
Visszatérve a Sóhordó útra, immár erdőben kanyargott alattunk a szekérút.
Átkeltünk az Adacs-kerekegyházi aszfaltúton, csináltuk ott is egy nem normális képet magunkról, aztán az első fakitermeléses farakásnál hosszabb ebédszünetet tartottunk.
Kunadacsi területen jártunk, és a település váltással szinte azonos pillanatban, a táj képe is jelentősen megváltozott: puszta helyett kisebb halmok, dombok, síkság helyett erdő, méghozzá elég szép és vegyes erdő, mely az őshonos fehérnyárak és borókákon kívül, már közönségesen elterjedt akácból, telepített fenyőkből, ezen kívül néhány öreg tölgyből, kőrisből és szilből állt - hogy csak a legfontosabb fajokat említsem. Hét éves kiskunsági vándorlásaink és több mint 250 Duna-Tisza közi túra tapasztalata alapján kimondhatom: a legszebb erdő ez széles e vidéken! Nem szabályos, nem nyiladékos, erősen elegyes, helyenként már dzsungel-szerű, mégis levegős és áthatolható, a fákat néhol dombok emelik magasba, és mindez rengeteg színnel, cserjével és gombával - nyáron nyilván virággal is - kiegészítve. Ezt mindenkinek látni kell!A dombok között áll mind között a legnagyobb, mintegy vigyázva a kistestvéreire: a Dinnyés-halom. Nagy alapterületű, és elég kiterjedt fennsíkkal rendelkező, erősen hegyhatású kiemelkedésről van szó, melynek abszolút magassága meg sem közelíti a Lajosmizse és Pusztavacs környékieket, de relatíve elég jól kiemelkedik a környező lapos, egykori turjános tómeder-rendszerből. Tetején egy egész középkori falu is elférne, és valószínűleg volt is valami hasonlója, mert sok kisebb kőtörmeléket lehet találni a fűben. Egyébként kilátás csak korlátozottan van róla, mégis érdemes elidőzni a tetején egy fél órát. Mi nem maradtunk ennyi ideig, mert mennünk kellett tovább a falu felé.
Leereszkedve a dombról, egy olyan lapos, egykori tómedres területen vágtunk át, ahol a borókabokrok vegyesen nőttek a náddal és sással. Ilyet eddig még nem láttunk...
Még néhány tanya, néhány kilométer és - miután letértünk a Sóhordó útról, a kocsmával és buszmegállóval kecsegtető Kunadacs község felé vettük az irányt. Ahogy közeledtünk a lakott területhez, úgy sűrűsödtek a mezőgazdasági jellegű objektumok: major, hodályok, tanyák, művelt területek. A falu szélén egy fatelep is volt. Aztán beérve a főutcára, a település névtáblájánál még csináltunk egy csoportképet, majd a közeli buszmegállóhoz siettünk, és örömmel vettük tudomásul, hogy nem kell tovább vánszorognunk, mert a megálló mögött egy kocsma hívogatott minket, frissülésre, ugyanakkor pihenésre és melegedésre váró vándorokat. Maradt még egy óránk a kereki buszig, addig ott ücsörögtünk, de ezt senki sem bánta, mert szerintem alaposan elfáradtunk ezen a mai napon, kint a szabadban, szélben, napsütésben, friss levegőn, több mint nyolc órát eltöltve, 21 kilométert gyalogolva.
A busz megérkezett aztán időben, mi meg visszazötyögtünk Kerekegyházára, majd ott egymástól érzékeny búcsút véve, mindenki hazament.
Összefoglalva: a mai napon ismét szép helyeket és dolgokat láttunk, és bár fárasztó volt a túra, mindenki kellemesen ellazult a végére, és telve jó beszélgetésekkel, élményekkel, sokat fényképezve tértünk otthonainkba, hogy az emlékek feldolgozása, rendberakása után már megint a következő hétvégére készüljünk, mely megint tele lesz érdekességekkel és emberi dolgokkal...

Mindenkinek mindent köszönünk!

Minden rokonom!

Sántaőz

 

2. BESZÁMOLÓ


 

"Ezen a zord télies napon Kerekegyháza központjában futottak össze a történelmi Sóhordó út következő szakaszának bejárását választó túrázók. Pontban 8:15-kor indultunk útnak és máris egy látnivaló esett utunkba, a Szent István-templom. Szerencsénkre nyitva volt így belülről is megtekinthettük. A csoportképet a templom hátsó részében kívül lévő Mária-szobor alatt készítettük el. A főutcán haladtunk, majd lefordultunk a Zrínyi Miklós utcába, ahol az egyik utca sarkánál megállva, Csaba, Balatoni Farkas Jánosról és itt, a sarkon álló Farkas-keresztről osztott meg velünk néhány információt. Innen nem messze van a Balatoni Farkas János hársfa, ahol reggeliztünk. Előkerült egy kis töpörtyű, szalonna, krumpli és pálinka is. Ezekre szükség is volt, mert kissé ködös, szeles hideg időben volt részünk.
Miután megtörtént az eddig elvesztett energiák utánpótlása a sajnos zárva tartó Balatoni Farkas János Emlékpark mellett hagytuk el Kerekegyházát. Földutakon haladtunk tovább majd egy-két kanyar után kissé szélvédettebb akácos erdőben haladtunk középen füves erdei úton. A télies hőmérsékletek ellenére itt jó idő volt, de ahogy nyílt terepre értünk egyből éreztük a csípős szelet. Egy kisebb dombon elkerített temetőt pillantottunk meg és megérkeztünk a Kunpusztai-temetőhöz, ahol a Lieber-kereszt is áll. A temetőben majd 1,5 évszázados sírok vannak, a modernkori és régi sírok mellett.
Utunk folytatásában szántóföldek között, megpillantottuk a kunpusztai református templomot és már alig vártuk, hogy odaérjünk. Menet közben egy igencsak takaros kis tanya, a Harangozó-tanya mellett mentünk el. A templomhoz érve megcsodáltuk, hogy még milyen jó állapotban van ahhoz képest, hogy az eredeti falfestése alig látszik és kissé romosak az ablakai. Mindenesetre impozáns látvány itt a puszta közepén ez a templom. Mellette áll egy volt iskola épülete, amelyet lakásként valószínű használnak, mert sok használati dolgot találtunk. Találtunk egy határkövet is, amely nem az eredeti helyén állt, de egészen jó állapotban volt. Továbbhaladva kitérőt tettünk a Rendek-tanyára, ahol egy Tanyamúzeum is működik. Az itt élő család ökogazdálkodással tartja fent magát és oktatásokat is tartanak. A tulajdonos nő hosszasan tartott előadás a mai fogyasztói társadalomról, majd ismertette a tanyát és megmutatta a lakórészt belülről.
A tanyát elhagyva átvágtunk a füves pusztán az Emlékkereszthez, amelyet az Árpádkorban itt álló Hercegegyháza nevű falu és Szent Imre félköríves templom emlékhelyéül állítottak. Itt értük el végül is a Sóhordó utat és innen ezen mentünk tovább. Középen füves úton kanyarogtunk a pusztában, néhol nagyobb gombacsoportokat látva. Mai kissé kellemetlen volt az a hűs szél, amely szüntelenül fújt minden irányból. A táj annyira nem sok látnivalót tartogatott, hanem inkább az út kanyargó vonalvezetése terelte el figyelmünket a hidegről. Nem sok egyenes szakasza van és néhol egy kis dombra fut fel, illetve le. Hosszú idő és sok 100 méter telt el, mire erdőbe értünk, ahol egy határkövet is felkerestünk. Ezután Kunadacs területére értünk és az erdő is egyre változatosabb lett, sok volt a fenyő és a nyár. Kiértünk a kunadacsi országútra, majd azon átkelve egy farakásnál tartottuk meg ebédszünetünket.
Az út továbbra is kanyargott, de ezúttal erdőben voltunk és nem is akármilyenben. Nyárfaerdő, borókás, fenyőerdő ezek szabálytalan kavalkádja az út jobb és bal oldalán. Néhol alagútszerűen összenőve a fák koronája, valahol meg csak a következő kanyar látszott mikor az előzőben befordultunk. Szinte észrevétlenül érkeztünk meg a katonai utat határoló kövekhez, a Dinnyés-halom alá, ahol januári túránk során jártunk. Most ezúttal dél felöl terveztük felmenni a halomra. Ehhez még egy darabig a Sóhordó úton mentünk, majd letérve róla hamarosan a sásos-borókás területen voltunk. Innen egy könnyed emelkedéssel, majd egy meredekebbel voltunk fent a halom csúcspontján. A kilátás most is hasonló volt, mint év elején és majdnem a táj is olyan kopasz volt. Most is elég messzire el lehetett látni.
Visszamentünk a sásos részre, majd egy tanya mentén rátértünk egy szélesebb földútra, ami bevezetett Kunadacsra. Itt a községházánál lévő kocsmába tértünk be (16:01), ahol felfrissítettük magunkat kávéval, forró csokival, üdítővel. Bő egy óra múlva már kint álltunk a buszmegállóban, és meglepetten vettük észre, hogy csepereg az eső. Elég jól megúsztuk ma a csapadékot és csak addig esett, míg Kerekegyházára vissza nem értünk. Itt elköszöntünk kecskeméti barátainktól és négyen Lajosmizse felé vettük az irányt."

Szőke Timi és Csonka Zoli (Dabas)

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Bodorné Fülöp Mária (Kecskemét), Búzás Margit (Kecskemét), Csonka Zoltán (Dabas), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Hegyi Ervin (Kecskemét), Iván Sára (Kecskemét), Mátyás Gábor (Kecskemét), Rubos Bence (Kecskemét), Szőke Tímea (Dabas) és Varga István Borika.



 

"Patrona Hungariae" alatt Farkas-hárs Az arányok kedvéért Reggelink részlete Farkas-villa Emlékpark
Takaros valami útközben Fácántelep hálójában Kunpuszta felé Kunpusztai régi temetőben Zöldül a határ Nagyon fúj a szél...
Ismét egy szép tanya Kunpusztai templom Zsolti valamit csinál... Az iskola és a templom Klebersberg-sítilusban Eredeti(!) pad-asztal
Zsolti egy idecipelt határkővel Udvari borotválkozó tükör Rendek-tanya bejárata A tanya egyik épülete Kiselőadás a fogyasztói társadalomról Ereszalja
Köcsögfa kemencével Szoba Falvédők Aszalódó kökényszemek Parkoló Hercegegyháza emlékkeresztjénél
Zsolti nélkül Az emlékhely Emléktábla A Sóhordó út Ez is szép Kiskunsági határkő
Kunadacs területére érünk Ez is a Sóhordó út Aranyszőnyegen Zoli és Timi A kunadacsi betonúton Ebédidőben
Saci és az ősz színei Gábor Tisztáson Borika gombászik Keverednek a színek Saci a Dinnyés-halmon
Füzes Fatelep a faluszélen Megérkeztünk! "Cégér" Félhomály Esőben és sötétben haza

 

 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz