FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(416.) TÚRA A RÁCALMÁSI NAGY-SZIGETEN, PETŐFI NYOMÁBAN DUNAVECSÉN ÉS SÉTA A TASSI-ZSILIPNÉL


Időpont: 2013. szeptember 28. szombat
Útvonal: Rácalmás, Nagy-sziget, Dunavecse és Tass
Táv: 14 km


"Kicsit hűs szombati reggelen kilencen, két autóval indultunk neki a Dunántúlnak. No nem annyira messzire, csak a rácalmási Nagy-szigetet céloztuk meg. A hűvösebb éjszakai időjárás jele volt a sokszor megjelenő köd, amely jelentősen lecsökkentette látótávolságunkat. Hamar megérkeztünk Rácalmásra, ahol egy trafikban fogyasztottuk el reggeli koffein adagunkat, majd lementünk a Nagy-szigethez, ahol a hídnál parkoltunk le.
A híd a Kis-Dunán vezet át, mely akárcsak a Duna sebesen robog a Fekete-tenger felé. Átértünk a szigetre és érezhető volt, hogy kicsit nyirkos az idő, illetve a föld is vizesebb volt, a fű pedig harmatos. Elértük a
PIROS SÁV jelzést, amin jobbra fordultunk. Egy szélesebb erdei úton indultunk neki mai túránknak az ártéri erdő hatalmas fái között, s közben baloldalon hol közelebb, hol távolabb a dunai mellékága kísért minket. A fák ágai között néhol beszűrődött a napfény, mely különleges képet varázsolt elénk. Az erdő mindenfelé nyirkos volt, de azért nem volt hideg, éppen kellemes. Megálltunk Tölgyesi László erdész emlékére állított táblánál, ahol hatalmas tölgyfa is található. Szinte észrevétlenül jutottunk el a sziget déli feléhez, de még azt elérve a jelzés visszakanyarodik északi irányba, ezért mi nekiindultunk a vadregényesnek. Észrevehetően változott az erdő alja, mivel eltűnt a sűrű aljnövényzet, és egyre több volt a gally, a kidőlt fa. Mire elértünk a sziget déli csücskéhez szinte már alig lehetett nem ágakra lépve haladni. Sajnos a sűrű bokrok miatt a legdélebbi pontot nem tudtuk elérni, de még innen is remekül lehetett látni, ahogy a két ág összefolyik. A parton egy furcsa fatörzsre lettünk figyelmesek melyet nem balta nyomai csonkítottak meg, hanem egy hód favágó munkáját figyelhettük meg. A törzs alsó felén kb. 20 cm szélességben egy mélyebb barázda volt megfigyelhető, amit a hód, fogaival vájt ki.
Visszamentünk a jelzésre és egy kis kanyarodás után már az északi csücske felé meneteltünk egy belső holtág mellett. Elhaladtunk egy telepített erdei rész mellett is, ahol megérezhettük a nap erejét és szabályosan melegünk volt. Beérve az erdőbe egy tuskón több gombára láttunk, melyek egy nagy csoportot alkottak. Továbbhaladva a mondhatni változatlan erdőben, de azért mégsem volt mindenütt teljesen egyforma. Hol sűrűbb volt, hol több volt a fára tekeredő, a fény felé kúszó növény, hol az aljnövényzet pompázott erőteljesebben. Egy ponton letértünk egy ösvényre, mely sűrű növényzet között vezetett, hogy kimenjünk a Dunáig. Átkeltünk egy kis csobogón, mely egy holtág vizét „eresztette” bele egy tóba, amely végül is nem tó volt, mert összeköttetésben volt a Dunával. Köveken lépkedtünk, majd a kicsit sárosabb ártéri földön és az erdő képe is egyre inkább változott, mert ismét eltűnt a sűrű aljnövényzet és csak a szálfák állottak szabálytalan rendben egymás mellett. Elértünk egy sziklás „gáthoz” amelyen elég messzire be tudtunk menni a Dunába. Itt már csak sziklák voltak és néhány víz hordta fatörzs. A gát a vége felé ellaposodott és egy szürke kőtenger jelentette a gát végét. Innen remekül el lehetett látni a Csepel-sziget végén lévő Szigetfőig. Kicsit szeles volt az idő, de remek helyül szolgált a reggelizéshez és a csoportkép elkészítéséhez. A víz csendesnek tűnt ám erejét remekül megmutatta egy nagyobb uszály lassú haladása, mely a Fekete-erdő felé „tolta” rakományát. A túloldalon a Dunának ezen szakaszán nincs település, így csak a partot és az azt szegélyező fákat lehetett látni, majdnem a Duna közepéről szemlélve.
Folytatva utunkat visszamentünk a jelzésre és hamarosan egy madárleshez értünk. Itt egy kis tó és a partján lévő csónakok csendélete adott okot néhány kép elkészítésére. Elértük az Ártéri tanösvényt és ezen kimentünk ismét a Dunáig. Az ösvény útvonala egy pallóhídon vezetett át egy kis tavacskán keresztül, melyben csak úgy ragyogtak a napfényben, a víztükör alatt és kicsit föléje nőtt vízinövények, melyek így mocsári világ látszatát keltették. A Dunához érve, a part menti, már megszokott látvány fogadott minket, de itt inkább a kicsit megkeményedett is
Visszatérve a tanösvényre folytattuk utunkat az északi csúcspont felé, s közben egy újabb madárles mellett haladtunk el, amelyet követően sűrű csalánosban törtünk utat magunknak. Próbálkozásunkat nem koronázta siker, mivel nem tudtuk egy idő után továbbhaladni a növényzet áthatolhatatlansága miatt. Így visszafordultunk és a tanösvényt követve dél felé indultunk. Elértünk egy fedett pihenőt, ahol két túratársunk várt ránk, mivel a pallójárás után ők rövidebb úton jöttek el idáig. Itt találtunk két körtefát és az egyikről jóízűen csemegéztünk. Innen már nem volt messze a híd amin áthaladva ismét autóinknál voltunk. Remek négy és fél óra volt a szigeten, mely sok látnivalót rejt magába a maga sok kis holtágával, vízfolyásával, dzsungelszerű erdejével és ártéri részeivel.
Felsétáltunk a mai napon megrendezésre kerülő tökfesztivál helyszínéig, hogy szétnézzünk, de a belépődíjat soknak találtuk így visszamentünk autóinkhoz. A 6-os út felé menet a tökpiramisnál megálltunk, és kicsit elidőztünk az ott lévő parkban.
Következő útcélunk Dunavecse volt, ahová csak egy patkóalakot leírva lehetett átjutni, így ismét egy kis kocsikázás várt reánk. Megérkezve Dunavecse központjába, pár perc múlva megérkezett idegenvezetőnk, hogy megmutassa nekünk a Petőfi Múzeum és Tájházat. Egy kis ízelítőt kaptunk a költő itt töltött napjaiból és a település történetéből. Innen elsétáltunk egy másik házhoz ahol a költő egy darabig lakott, majd a református templom érintésével a felújított főtéren egy újabb csoportképet készítettünk.
Mai többállomásos túránk következő pontjához még északabbra kellett menni, egészen a Tassig, ahol a Duna felé véve az irányt, meg sem álltunk a Tassi-zsilipig. Itt megnéztük a Magyar Zarándok Út remek pihenőjét, amely jól mutatja, hogy mi mindenre lehet elkölteni a „felesleges milliókat”. A tájba egyáltalán nem illő remekmű elbújhat a zsilip nagysága mellett. Végül is a zarándokoknak biztos jelent valamit ez a hely, de a mi turista véleményünk és szemléletünk szerint, biztos máshogy is kivitelezhető lett volna.
Igaz csak egy „kis kapun” lehet átjárni a Ráckevei-Dunaágba, mégis valóságos erődítmény. Betontenger és tömbök, zsilipkapuk, összeépíthető gátelemek, hatalmas daruk és egy kis híd és egy zsilipkamra, nagyjából ebből áll az építmény. Egy rácsos fémpadlózatú hídon kelünk át a Csepel-szigetre, s közben alattunk a több méter mélység és a gátelemek teteje. Jobbra a zsilipkamrában lehet látni az alját, de balra tekintve a Duna felé már csak a barna vizet látjuk. Átkelve egy kis félszigetre értünk, majd megkerülve az öblöt a Csepel-sziget legdélebbi pontja felé vettük az irányt. Az öböl két partján horgászok várták, hogy kapásuk legyen. Ahogy sétáltunk a Nap eltűnt egy felhő mögé és ma már közvetlenül ne is láttuk, csak a sugarait és fényét érzékeltük. Leérünk a sziget déli pontjához ahonnan remekül el lehetett látni a délelőtti töltéshez, valamint teljes szélességében elénk tárul a Duna, no meg a bejárt Nagy-sziget. Innen szemlélve csak egy erdőnek tűnik, de mi már tudjuk, hogy egy valóságos dzsungel varázserdő. A csodálatos panoráma mellett nagyon szép látványosság a Szigetfő. Ez egy szálfából faragott hatalmas szobor, mely remekül kifejezi a hely szellemét és ez az, ami ide illik, nem az a fura „tákolmány”. Itt is muszáj kicsit elidőznünk nem csak amiatt mert remek a kilátás és csodálatos az ég a felhő mögött megbújó nappal és az azt körülvevő sugarakkal, hanem mert csend van és nyugalom járja át az itt megpihenőt. Pihenésképpen szintén remek fapadok szolgálnak ülőhelyül, illeszkedve a faoszlop világához. Az oszlop tetején szétnyílik, mint egy korona, vagy mint egy égő fáklya, ki mire gondol, mikor meglátja.
Itt készítettük el mai utolsó csoportképünket, majd búcsút vettünk a helytől és elindultunk Lajosmizse felé. Fél7 előtt érünk a törzshelyünkre ahol remek sütemények és dödölle, valamint forró tea vár ránk, hogy a mai nap élményeit megoszthassuk az otthon maradókkal."

Timi és Zoli (Dabas) - Petőfi Túrakör



Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Braun Beatrix (Dunavecse), Csonka Zoltán (Dabas), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Popovics Zsuzsanna (Kecskemét), Szőke Tímea (Dabas), Tóth Imre (Kecskemét), Tóth Levente (Kecskemét) és Varga Istvánné Borika.


 

Emlékmű a sziget bejáratánál A kisebb Duna-ág Zúg a víz alant Piros úton Kései virágzás Emléktölgynél
Tölgyesi László erdész emlékére Kis-Duna Két jel is akad Gombák oldalnézetben Átkelés előtt Nagy-Duna
Fotózás a vadonban Kiülő Mangrove-erdő... Tökpiramis Rácalmáson Petőfi-szobor Háborús emlékmű
Tájmúzeumban Régi szép idők.... A másik Petőfi-ház Újabb emléktábla Tassi-zsilip A Ráckevei-Duna vége
Öböl A Csepel-szigeten A sziget legdélebbi pontja A két Duna összefolyása Horgász naplementében Levente

 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz