(434.) ÉVZÁRÓ TÚRA PILISSZENTLÉLEKEN


Idõpont: 2013. december 28. szombat
Útvonal: Pilisszentlélek - Fekete-hegyi turistaház - Pilis-nyereg - Pilisszentlélek
Táv: 8 km


Évzáró túra egy évben csak egyszer van. Mint ilyen ünnepi alkalmat, egyik kedvenc hegyvidéki területünkre, a Pilis hegységbe, a  Fekete-hegy és Pilisszentlélek környékére terveztük, bízva a szép erdõben, a meseháznak tûnõ turistaházban és a szentléleki kocsmárossal való jóízû elbeszélgetésben. És hogy végül még efölött is teljesített a nap, az nemcsak nekünk volt köszönhetõ, illetve fõleg nem nekünk!...
Reggel hétkor találkozó Lajosmizsén, két kocsival indulás a Pilisbe. Olyan köd volt, hogy alig láttunk ötven méterre. Azt hittük, bízva a jósokban, hogy a Nap hamar utat tör magának a párán keresztül, és ragyogó fényességben autózhatunk kis idõ elteltével, de nem így lett, mert ugyan az M0 egyes szakaszain már adódott némi látótávolság, de a Megyeri-hídon átkelve, beérve a tulajdonképpeni hegyvidékre, újra csökkenni kezdett, míg a dobogókõi-nyeregnél olyan tejszerû valamivé állt össze, hogy nem vettük észre az elágazást, és Szentlélek helyett felmentünk a csúcsra. Ott visszafordultunk, majd ismét kerestük a helyes utat, és egy alapos fékezés után, meg is találtuk. Amikor a faluban végül kiszálltunk a kocsikból, hogy némi kávé és egyéb szünetet tartsunk a Klastrom kocsmában, már egy kevés megmutatta magát a kis katlan peremhegyeibõl.
A kocsmában a kocsmáros nagyon kedvesen, majdnem mint ismerõsöket fogadott, amikor kiderült, hogy többedszer járunk itt, némi kedvezményt adott a folyékony tápanyagok árából, sõt Borikának még almát és fokhagymát is szerzett valahonnan, kevesebbért, mintha itthon vettük volna meg...
Alapos belazítás után nekivágtunk végre 10 óra elõtt néhány perccel(!) a Fekete-hegy nem gyenge kaptatójának. A távolság a kulcsosházig mindössze két kilométer, de mindent egybevetve, egész óra kellett, mire felértünk, sõt az utóvédünk még kicsit késõbb. Fent a szétbontott felsõ szintû Sasfészek látványa fogadott, lehangoló. Ide is elért a megalománia - nem Románia! - azon törekvése, hogy mindent vegyünk el azoktól, akiktõl még van mit, és legyen a miénk, nyúljunk le hozzá ezt-azt, aztán majd aki idejönne ismét, az inkább menjen máshova... Az évtizedek óta jó gazda szerepében, lelkiismeretesen a házat gondozó, közeli kisváros bérlõ természetjáróitól kvázi elvették az általuk tapasztgatott-festegetett kis meseházat, amely nemrég múlt nyolcvan éves, felújítás címszóval lerombolták, majd csinálnak belõle egy olyat, amilyen soha nem volt, és jóval drágábban adják esetleg bérbe azoknak, akiknek szíve és lelkiismerete nélkül most nem volna mit lenyúlni, azzal a címszóval, hogy a Kéktúra menti turistaházakat fel kell újítani. A Fekete-hegyi turistaház sose volt a Kéktúra mellett. Ráadásul a közelmúltban most még távolabbra is vitték tõle a kék jelzést. Legalább az indoklás lenne megalapozott...
Sebaj, miután a hegyen lévõ, innen-onnan összesereglett turistákkal jól kidühöngtük magunkat, a hegy nyugalmát magunkba szívva, átadtuk magunkat a természetnek. Új barátokra leltünk, vendégszeretõ, jószívû emberekre, akik a hegy déli szélén megbúvó kis tót faluból,a Kesztölcrõl másztak fel 568 méter magasra, hogy egészséges sporttevékenység után elfogyasszák szerénynek semmiképpen nem nevezhetõ ebédjüket: rengeteg házi disznóság és a hegylevek kólásflakonos arzenálja sorakozott asztalukon. Miután mi is készültünk egy kis szalonnasütésre, a már égõ tüzet "kölcsönkérve" tõlük, mi is nekiláttunk a szalonnacsíkozásnak, nyársvágásnak, és szép lassan kezdetét vette egy majd három órahosszás eszméletlen fieszta. Magyar-szlovák fieszta. Mert a legények bizony félig-meddig tótok voltak, annak minden kedvességével, vendégszeretetével. Néhány perc közös beszélgetés után elindult részükrõl az italok és ételek kínálgatása, mi meg alig gyõztük elfogadni, és csak nyeltünk, nyeltünk. Kedvünk egyre emelkedettebb, mosolyunk pedig szélesebb lett. Virtuálisan megalakítottuk a Kecskemét-Kesztölc Baráti Társaságot, kölcsönösen meghívtuk egymást saját településeinkre, és ígéreteinkhez híven ezt 2014-ben szeretnénk is kivitelezni.
Kettõ óra után valamivel indultunk el a Pilis-nyereg felé, közösen a Kesztölciekkel, erõsen jókedvûen, ölelkezve-beszélgetve. Mi eredetileg egy hosszabb túrát terveztünk, de ilyen viszmajor helyzetekre nem tudunk felkészülni, csak utólag korrigálni a menetrendünkön - így a nyeregtõl nem mentünk le a Kémény-sziklához, és fel a fekete-kõhöz sem, sõt a szentléleki pálos kolostor romjai is megmaradtak legközelebbre, mert attól tartottunk, hamarosan szürkülni kezd, a köd kezdett visszaereszkedni a völgybe is, és szerettünk volna még világosban minél jobban kikeveredni a hegyek közül. Így a nyeregben egy megalapozott, egyesített csoportkép elkészítése után érzékeny búcsút vettünk egymástól, õk mentek Kesztölcre, mi le a faluba, Szentlélekre (szlovák nevén Hutára).
A szerpentin hamar elfogyott lábaink alól, és még emberi idõben érkeztünk ahhoz, hogy világosban elindulhassunk, de újabb csavarként ismét betértünk a szlovák kocsmáros birodalmában, ahol már felesége volt szolgálatban, és egy újabb iszogatós-beszélgetõs mûsort kanyarítottunk, ezúttal azonban már csak a mi részvételünkkel. De ezt is be kellett háromnegyed óra múlva fejeznünk, mert már tényleg sötétedni kezdett. Autóinkkal újra a ködben harcoltunk a távolsággal mint üveggolyóval, és az idõvel, amelyrõl megállapíthattuk, hogy tényleg végtelen...
Némi életveszély és száz túlélt halálos elõzés, kanyar után felszabadultan szálltunk ki az autóból a reggeli találka helyén - Bencéék külön úton, idõben értek Kecskemétre -, és egy sikeres rendõri akciót is  túlélve - mindenki ment a maga útjára, mert már régen volt reggel hét óra...
Összefoglalva: felejthetetlen napot sikerült összehoznunk, némi fenti segítséggel, de ez már csak így van rendjén. Szerencsének is mondhatnánk, hogy a Fekete-hegyen ilyen emberekkel találkoztunk, ilyen õrület volt órákon át, de ehhez hogy ez megtörténhessen velünk, mindenképp ki kellett kelni korán az ágyból, a ködben harcolva Pilisszentlélekre kellett érnünk, aztán magunkkal küzdve, fel kellett másznunk a hegyre és a többi jött, a sors jutalmaként. És ez így már nem szerencse, hanem a Teremtõ titkos cselszövése volt, de nem ellenünk, hanem értünk!
Aki nem volt ott, az otthon maradt, aki nem élte meg ezt velünk, az majd átéli máskor. De ahhoz jelentkezni kell egy túrára, fel kell kelni, el kell rá menni, gyalogolni kell, hogy a csodák megtörténhessenek velünk, egy nagy csapattal, szinte családdal. Mert csodás nap volt ez a mai, de nagyon sok csodás túranapunk volt idén. Az utóbbi hónapokban pedig már szinte csak ilyen. A sors kegyeltjei vagyunk, és ezt becsüljük meg.

Találkozunk veletek 2014-ben!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Blahut Pál, Hegyi Ervin (Kecskemét), Iván Sára (Kecskemét), Mátyás Gábor (Kecskemét), Molnár Ildikó (Kecskemét), Rubos Bence (Kecskemét), Tóth Ferencné Erzsike (Kecskemét) és Varga Istvánné Borika - valamint néhány Nagyon Rendes Kesztölci Legény is.