(379.) ÉVNYITÓ TÚRA A KOSBOR TANÖSVÉNYEN ÉS  AZ ALSÓADACSI-DOMBOKON


Idõpont: 2013. január 6. vasárnap
Útvonal: Adacs Gyöngye - Kosbor tanösvény - Pusztai temetõ - Kunsági Betyár kúria - Szélmalom-domb - Sarlós-domb - Dinnyés-halom - Sínai-hegy - Ispita-hegy - Hodályi-fenyves - Adacs Gyöngye
Táv: 14 km


Majdnem egy időben három autó, összesen 10 fő és két kutyus érkezett meg a Kunadacs alatt lévőHorgász Centrum parkolójában. E kis csapat célja nem lehetett más, mint, hogy a mai vasárnapi napot együtt töltse egy kis kellemes túrázással. A Kosbor-tanösvény bejáratánál egy nagy tájékoztató tábla és egy zárt fakapu fogadott minket. Gyalogosan körbe megkerültük és elindultunk a tanösvényen.
Az idő a tegnapi kora tavaszi hőmérséklethez képest hűvösebb volt, nem sokkal járt a higanyszál 0 fok felett. Mint ahogyan azt már megszokhattuk eddigi túráinkon, a látnivalók nem váratnak magukra. Most is már az első száz méter után egy érdekes építményre lettünk figyelmesek. Az erdőben egy tisztás szélében egy nagy, furcsa formájú betonépítmény állott. Messziről víztoronynak tűnt, de közelebbről kiderült, hogy vadles. Igen ám, de a bejárat a föld felett vagy 6 méterrel volt ahová csak idehozott létrával lehetett volna felmenni. Sok vadlest, magaslest láttunk, de ilyet még nem. Egyáltalán nem illet a környezetbe, inkább erőfitogtatásnak tűnt, hogy lám mi ilyet is tudunk.
Miután szemügyre vettük továbbmentünk és elértünk egy szélesebb földúthoz, amely mellett a dombon állt a Geréby kúria. Szinte világított a dombon az élénksárga színében. Bemenni nem lehetett, de a kerítésen kívülről is látszott, hogy az udvara is rendezett.
Itt balra fordultunk a földúton, mely kis töltésen haladt a nagyon öreg fűzfák között. Ezt a kis szakasz méltán lehet fűzfa útnak nevezni, mivel itt jobb- és baloldalon különböző formájú, nagyságú és korú fűzfák vannak, melyek dacolnak az idő néha kemény vasfogával. Áthaladva a fák alatt elértünk Kunadacs pusztai temetőjéhez, amely a környékből kimagasló dombon áll. Itt nagyon sok sír volt a XVIII. század végétől a XX. század elejéig. Ez a sírok formáján, korán ugyanúgy meglátszott, mégsem tűnt úgy, hogy az enyészetre bíznák a sorsukat. Igaz nem minden sír volt ápolt, de látszott, hogy halottak napján nagyon sok sírt felkereshettek. Ami meglepő, hogy több sírnál még a mécsesek is megvoltak.
A temető legmagasabb pontján állott a Geréby család kriptája. Mögötte pedig egészen a tanösvény kanyarodó vonaláig újabb sírok állottak. Hosszas temetői sétánk után átvágtunk a hajdani tómeder sásai között és a Geréby kúria mögött voltunk. Itt a telek hátsó felében található a környékbeliek által Gyógyító-dombnak nevezett kis magaslat, sajnos az érdeklődők elől elzárva.
Ezután kicsit füves úton ballagtunk észak-keleti irányba. Az út mentén furcsa betonoszlopokra lettünk figyelmesek, melyek az út mentén egymással szemben állottak rajtuk HM felirat. Mint az megtudtuk, ezek egy régen erre kijelölt katonai út vonalát voltak hivatottak jelezni. Hát igen így válhat két jelentéktelenek tűnő betontuskó értékké.
Hamarosan elértünk egy kicsit sárosabb úthoz melyen balra kanyarodva kis emelkedőn felmenve máris a Szélmalom-dombon voltunk. Malom már nem állt rajta, de a helyválasztás megfelelő lehetett, mert kis szellőt lehetett érezni. A kilátás minden irányba remek. Innen szemügyre vehettük az eddig felkeresett helyeket és a ránk váró Sínai-hegyet és Ispita-hegyet is.
A dombról lemenve egy tanyára lettünk figyelmesek. Az udvarába és magába a házba is minden gond nélkül be lehetett menni. Még mielőtt bárkinek is megfordulna a fejében nem rossz szándék vezérelt minket. A melléképületek viszonylag jó állapotban voltak, mint ahogyan a ház belseje is. Kíváncsiak voltunk rá, hogy ki élt itt korábban és meddig. A fellelhető papírok alapján megállapítást nyert, hogy itt egy Szántó vezetéknevűember lakott a 90-es évek végéig. Valószínű akkor hunyt el és azóta nem lakott itt senki. A hátrahagyott dolgai is úgy voltak mintha pár hónapja lenne üresen a tanya. Sok elhagyatott, omladozó tanyát láttunk már eddigi túráinkon és valószínű ez is erre a sorsra jut egyszer. Sajnos a tanyasi, természet közeli életmód, létforma mai világunkban már nem érték. Nem is háborgattuk sokáig a nyugalomba vonuló tanya világát, az idő majd gondoskodik róla, ahogy eddig tette az elmúlt bő 10 évben.
A tanya után még egy rövid ideig a kicsit sárosabb füves úton mentünk majd jobb irányba vezető útra tértünk le. Kicsit ritkábban járt szakasz volt ez és egy szántóföld szélén álló dombos-erdős részhez vezetett. Itt elértünk egy szélesebb földutat, amelyen balra fordultunk. Az út emelkedni kezdett és a csúcspontjánál letértünk róla, hogy felmenjünk egy magasabban fekvő részre. A domb nagyobb részét fenyő borította és csak egy kis szegletében volt kopasz. Innen remekül látszott a Dinnyés-halom és a két magaslat között elterülő erdős-dombos vidék. Mivel nem volt neve ennek a dombnak, mi elneveztük Sarló-dombnak. A domb alakja ugyanis sarló alakú, melyről akkor bizonyosodtunk meg, amikor továbbhaladtunk.
Mivel a mai túra nagyobb részt régi tómedrekben vezetett, nem volt meglepő, hogy többször is a mederben, majd egy dombon, vagy egy kis töltésen trappoltunk. Most is egy kis ’s’ kanyarulattal pár métert ereszkedtünk és ismét egy völgyben voltunk. Az út bal oldalán a füves puszta, jobb oldalon meg zöldellő fenyves erdő. Az út nagy ívben jobbra kanyarodott miközben ismét egy kis dombon mentünk át.
Leérve róla letértünk egy ritkábban járt füves útra mely a sásba vezetett minket. Itt aztán eléggé meglepődtünk. Láttunk már nádast, láttunk már borókást, de a kettőt egy helyen még nem. Az átmenet nem hirtelen történt, hanem egymással vegyülve, hol a borókás, hol a nádas, a sás volt túlsúlyban. Természetesen nekünk ez a fényképezés paradicsoma volt igyekeztünk minél több szögből elkapni ezt a természeti furcsaságot.
Átmenve ezen a felfoghatatlan területen az út fák közé vezetett és még járatlanabb szakaszra értünk. Folyamatosan emelkedtünk, majd egy sorompó után jobbra fordultunk. Már majdnem elmentünk következő célpontunk alatt, amikor szinte két dolog történt egy időben. Zsolti figyelmeztetett minket, hogy a Dinnyés-halomra felfelé kellene menni, illetve rátaláltunk egy régi KÉK SÁV jelzésre.
Először a jelzést vettük szemügyre, de sajnos másikat a közelben nem találtunk. Igencsak felfedezés értékű volt ez a pillanat. Azt nem lehet tudni, hogy milyen útvonalé volt ez a jelzés csak találgatni lehet, de kis részét felfedte előttünk. Kicsit visszamentünk az úton és egy alig járt kis ösvényen emelkedtünk fel a Dinnyés-halomra. Felérve, igencsak meglepő volt, hogy milyen magasan vagyunk pedig csak 120 méter magas. Mégis annyira kiemelkedik környezetéből, hogy méltán nevezhetnénk hegynek is. 360 fokos panoráma tárult elénk. Itt feltöltöttünk magunkat energiával, de a kilátás kicsit marasztalt minket. Itt azért lehet látni, hogy nem hegységben vagyunk, de valahogy azt aki feljön ide, nem igazán érdekli mivel remek kilátást nyújt az alatta elterülő vidékre. Északi irányba a pusztaság, a többi irányba meg a változó sűrűségű erdő és dombvidék. Milyen remek lehet itt ősszel vagy éppen nagy hóban. Ebbe inkább ne is gondoljunk bele, de az általunk elkapott pillanatok egyik percét sem bántuk.
Sajnos, innen is tovább kellett menni és leereszkedtünk a kék jelzéshez és jobbra folytattuk utunkat. Megkerültük a halmot észak felől, miközben az utunk képezte a határvonalat a fenyves erdő és a halom alsó vonala között. Kiértünk egy kicsit szélesebb és sűrűbben járt agyagos földútra mely egészen Sarlósárig elvezet. Mi jobbra fordultunk és egy útkereszteződésben ismét megálltunk. Elértük ugyanis a Sóhordó utat, amely valamikor a Szolnok-Kunszentmiklós közötti szállítást biztosította.
A másik érdekesség, hogy ismét találtunk két HM-es betonoszlopot. Érdekes, hogy a kereszteződés középpontjában állva akár egy évszázad is lepereghet előttünk, pedig ez csak két földút amely egymást keresztezi. Nekünk azért ennél többet jelentett és jelent is, ezért is töltöttünk el itt is hosszú perceket. De mivel nem lehetett itt maradni továbbmentünk, de ismét sikerült a múltból valamit megismerni. Kisebb-nagyobb erdőirtások mentén haladtunk, majd egy kis erdősziget szélén álló fatuskóra lettünk figyelmesek, melybe sót tettek ki az állatoknak. Itt egy öreg tölgy is megbújt a fiatal fák között, illetve két magas fenyőfa közé épített magasles is növelte a látványosságok sorát.
Továbbhaladva hosszasan baloldalt fenyves, jobb oldalon erdőirtás és növekedő erdő kísért minket miközben egy-két kanyarulattal és egy kis lejtővel ismét egy völgyben voltunk. Ismét vegyes erdőbe értünk ahol remekül megfért egymás mellett a fenyő és a boróka. Kiértünk az erdőből és a gázvezetéken balra fordultunk.
Itt egyenes haladva valószínű a hajdani katonai útra értünk volna, mivel messzebb két HM oszlopot lehetett látni. Nem éppen szép látvány a gázvezetékek nyomvonala, de ettől még érdekes is lehet. Itt egy éles kontúrvonalat képez a bal oldali nagyobbrészt fenyves erdő, illetve a jobboldali vegyes erdő között. Egy kis dombot megmászva a túloldalon lemenve alig észrevehető útra tértünk le. Telepített fenyvesben emelkedtünk a kicsit sűrűbb homokban, amely a hideg idő ellenére már kissé felengedett. Felértünk a Sínai-hegyre, de a magaslati pontjához kicsit észak-nyugat felől kellett kerülni.
Több magaslaton, dombon, hegyen voltunk már, de itt eléggé kiábrándító a látvány. Az egész hegyet telepített fenyves borítja, a magaslati pontját is vagy meghagyták, vagy a régebbi erdő törzseinek összetúrt halmán van. Kilátás nem sokat ígér. Lehet szerencsésebb lett volna hagyni beültetlenül és hagyni, hogy a pusztákra jellemző fű benője. Lemenve a hegyről átvágva az erdőn egy erdei útra értünk, amin észak felé haladtunk, majd felkanyarodtunk egy újabb dombra. Felfelé menet ismét szélesebb perspektívában lehetett látni az eddigi útvonalunkat, de előttünk volt még két célpont. Áthaladva egy magasabb részen egy telepített területen mintha árterekre jellemző erdőhöz értünk volna.
Most is egy járatlanabb utat választottunk folytatásul, mint hogy a keresztben fekvő ágak, sűrű erdőn mentünk volna át. Egy kitaposott ösvényre tértünk rá és egy-két hepe-hupa után emelkedni kezdtünk felfelé a fenyvesben. Így érkeztünk meg az Ispita-hegyre. 
Itt ismét hegyekben érezhettük magunkat, mert a sűrűfenyőerdő nem igazán engedte elárulni, hogy mögötte és körülötte nem hegység hanem a Kiskunság van. Továbbhaladva egy komfortosabb dupla vadászlesre bukkantunk. Elvileg ezen a területen kellet volna lenni a Hodályi-fenyvesnek, de azt most ez alkalommal nem sikerült beazonosítani, megtalálni. Kis keresgélés után azzal nyugtattuk magunkat, hogy legközelebb megkeressük, meg hát nem lehet mindet egyből megtalálni. Leereszkedtünk egy földútra és jobbra fordultunk. Lassan közeledtünk túránk végéhez, de egy nagyobb kerülővel tudtunk volna csak visszatérni a parkolóhoz, így egy kisebb halom megmászását választottuk. Természetesen út nem igazán vezetett fel rá, így a fák-bokrok között mentünk fel rá. Magaslati pontot nem találtunk, de legalább nem földúton való sétával teltek el az utolsó kilométerek.
Kiértünk egy nagyobb füves pusztára és célirányosan vágtuk át rajta a Kunadacsra vezető műúthoz. Így az utolsó fél kilométert azon, vagy mellette tettük meg. Azért itt is akadt érdekesség egy hektométer kő, amelyet 100 méterenként helyeztek ki anno. Másikat nem találtunk a környékén, de ilyet sem láttunk még.
A parkolóba három órakor érkeztünk vissza, de még itt is hosszasan beszélgettünk és megnéztük kívülről a Horgász Centrum területét.
A mai túra ismét sok érdekességet, látnivalót tartogatott számunkra, igaz volt egy kis folt benne a Sínai-hegy, de ilyenek is vannak. Nem lehet minden szép és látványos. De szerencsére mindig van valami, ami gyorsan feledteti a kis rossz érzéseket. 14 kilométer talán nem egy nagy távolság, de időben amit bejártunk, az sokkal több volt ennél. Elég csak a temetőt említeni, vagy a Dinnyés-halmot. Mennyi minden történt alattuk, rajtuk, bennük és a történelmükben csak kis pontok voltunk mégis van miről beszélni, van mire emlékezni. Sikerült a múltból valamit megragadnunk és továbbítanunk a jövő felé, és talán nagy szónak hangzik: értéket mentenünk. Turistautak nem vezetnek erre, a kialakított tanösvény nem túl hosszú. A felkeresett helyek többsége általunk került fel a ’térképre’. A bejárt útvonal egy tanösvénynek hosszú, de kis rövidítésekkel akár több órás, látnivalókban gazdag ismertető útvonalat lehetne kialakítani, amihez nem kell más csak egy kis festék, no meg egy kis gondolkodás. Ne a legrövidebb útvonalat keressük, hanem olyat ami meg is mutat valamit, amit úgy jár végig az ember, hogy észre sem veszi, hogy egy egész napot eltöltött itt, mégis mennyi mindent látott. Mindehhez fantázia sem kell, csak ki kellene nyitni a szemet és körbenézni azokról a magaslatokról ahol jártunk.
Mi megtettük a magunkét ott jártunk, magunkba zártuk és fényképeinkkel, beszámolóinkkal felhívjuk mások figyelmét arra, hogy Kunadacs és Kunbaracs között a puszta, az erdő értékeket rejt.
Kicsit nehezen indultunk meg hazafelé és ekkor az égből szállingózni kezdett a hó. Lehet, jobb lett volna, ha pár órával korábban kezd esni, mert pár óra múlva a Duna-Tisza közé 3-4 centi hó biztos lehullott.
Mi hazafelé Mátét kitettük Ladánybenén, majd az egyre jobban eső hóban hazakocsikáztunk Dabasra.

 

Csonka Zoltán (Dabas)

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Csonka Zoltán (Dabas), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Gondos Máté (Ladánybene), Polyák Nikolett (Kerekegyháza), Rafi kutya (Kerekegyháza), Spiegelberger Tamás, Szekeres Zoltán (Kerekegyháza), Szotyi kutya (Kerekegyháza), Szõke Tímea (Dabas) és Varga Istvánné Borika.