(409.) KÉKTÚRA A KŐSZEGI-HEGYSÉGBEN


Idõpont: 2013. augusztus 21. szerda
Útvonal: Bozsok - Hörmann-forrás - Írott-kõ - Stájer házak - Hétvezér-forrás - Kálvária - Kõszeg
Táv: 22 km


"Nászutunk idején egy remek kis túrázást terveztünk a Kõszegi-hegységben. Reggel fél 7-kor keltünk fel, negyed nyolckor reggeliztünk és 8 óra elõtt már útnak is indultunk. Szokás szerint sokat ettünk, de azért vittünk magunkkal egy-egy szendvicset. Úgy terveztük, hogy a Kõszegi vasútállomástól busszal megyünk át Bozsokra, de módosítani voltunk kénytelenek, és így Bozsokra mentünk autóval, így a túra végén kellett buszoznunk.
A közlekedési tortúra után, amíg én összekészítettem a túrázás dolgait, addig Timi megszerezte a Kerekes Üzletházban a Bozsoki DDK-s pecsétet. Az idõ kissé hûvös volt még így reggeliben, így a széldzsekit is magunkkal vittük. Végül is fél tízkor sikerült elindulnunk. A Rákóczi utca mentén haladtunk a járdán, majd lefordultunk a templom felé. A bozsoki látnivalókat úgy terveztük, hogy majd a túra végén, vagy legközelebb nézzük meg, mivel nem akartunk elidõzni. A településen egyébként csönd volt annak ellenére, hogy munkanap volt. A kék jelzést valamikor a nyáron vezették el ebbe az irányba, de ennek ellenére jól volt követhetõ. A folyamatosan emelkedõ út kettéágazott és mi a bal oldali ágon mentünk tovább. Egy kis balkanyar után hamarosan agyagos földúton tettünk meg pár métert, miután fák közé értünk. Egy erdei úton emelkedtünk felfelé a horhosban, majd egy keresztezõdéshez értünk ahol kicsit túlszaladtunk, mert nem találtuk a jelzést. Visszamentünk és megtaláltuk a jelzést. Egy kis 10/6-os emelkedõn kúsztunk felfelé miközben egy erdõirtás mellett haladtunk el, ahonnan szép kilátás mutatkozott Szombathely irányába. Az emelkedõ kicsit szelídebb lett, de egy hosszan elnyújtott kanyar következett. Mire már szintben haladtunk egyre bentebb kerültünk az erdõbe, ami nyugodt, csendes volt. A hatalmas tölgyfák árnyassá varázsolták az utat. Elértünk egy jobb fordulóhoz, ahol is egy 10/6-7-es emelkedõ következett.
A kis erõfeszítésért kárpótolt a kilátás, amit akkor láthattunk, ha visszanéztünk: egy szélesebb sávban el lehetett látni Torony-Sé irányába. A fák több méterre voltak az úttól, de egy ponton körbezáródtak, és a jelzés bevezetett a fák közé. Itt egy-két szelídgesztenye fát is láttunk. Egy darabig fiatal bokrok által képezett alagútban bujkáltunk, majd újra az eddig megszokott erdõben mentünk tovább. A Széles-kõ elõtt a jelzés balra elfordult, de ez is remek kis kilátóhely csak éppen a Hosszú-völgy irányába. Kissé csalóka volt ez a szakasz, mert lefelé haladtunk a kissé köves ösvényen, majd egy sziklára kellett felmászni, ami elõjele volt a Kalapos-kõnek. Megérkezve a sziklacsoporthoz, készítettünk egy pár képet, majd lementünk a Limax-barlanghoz, majd a sziklákon keresztül vissza a jelzésre. Továbbra is lefelé mentünk, mígnem elértünk a Holler-barlangi rövid leágazáshoz. Megnéztük a barlangot és ezúttal a jelzést követve találtunk vissza az OKT-ra.
Innen már csak pár métert kellett megtenni és elértük a ZÖLD SÁV jelzést, a Vasfüggöny túra utat. Innentõl sokáig a határ vonalának közelében haladtunk a széles erdei úton, mely kissé hullámzó volt, de egy idõ után csak emelkedni kezdett. Eleinte fenyvesben vitt utunk, majd folyamatosan megjelentek a bükkfák amelyek nagyon impozáns látványt jutottak. Akárcsak az a mély völgy, amelynek csak sejtettük az alját a fák között imitt-amott látható alattunk haladó erdei útnál. Ez az út egyébként belecsatlakozott a mi utunkba, és innen pár méter után a ZÖLD SÁV jelzés elágazott. Bal oldalon folyamatosan egy hegyoldal kezdett magasodni, és egy kisebb patak választott el minket tõle. Az oldalában növõ bükkfák, illetve azok amelyek minket vettek körül folyamatosan felfelé vonzották a tekintetünket és csak ámulva lépkedtünk. A fák folyamatosan lengedeztek a szélben, és csikorogtak, nyikorogtak, mintha beszélgettek volna. Az erdõben nem találkoztunk sem emberrel, sem állattal, így ezek a furcsa hangot kissé félelmetesek voltak, hozzávéve a hatalmas fákat, melyek némelyike olyan volt mintha ránk akarna dõlni. Az utunk egy patkó alakzatot írt le, majd jobbról becsatlakozott a PIROS SÁV és ismét egy kis tisztás következett. Mire ideértünk már javában a táskánkon cipeltük a széldzsekit, amit teljesen fölösleges volt magunkkal hozni. A szél lágyan fújdogált és így a napnak itt megérezhettük az erejét. Az eddigi könnyedebb emelkedés, most kissé nehezebbé vált, mert erõteljesebb lett és köveken, gyökerek között kellett lépkedni, elõre tekintve pedig nem mindig lehetett követni az útirányt. Azonban egyszer csak feltûnt egy fedett pihenõ padokkal. Letelepedtünk és jóízûen elfogyasztottunk egy kis kekszet, majd a „pecsételõ fánál” megszereztük a pecséteket az OKT és a DDK füzetbe, mivel a két országos túraútvonal itt találkozik.
Miután jól laktunk, felmentünk a kilátóhoz, ahol már több turista volt magyarok és osztrákok egyaránt. Felkapaszkodva a toronyba remek kilátás nyílt az Alpok vonulataira, és néhány magasabb csúcsot is láttunk a távoli homályba burkolózva. Ausztria felé tekintve inkább csak hegyeket láttunk, kis hazánk felé nézve pedig Gyõrig is el lehetett látni. Remek kis panoráma kilátóhely ahol sokáig el lehet idõzni. A kilátó tetején eléggé fújt a szél, de lemászva a torony elõtt már kissé csendesebb volt. Megragadtuk az alkalmat és pár méter erejéig átsétáltunk a „szomszédba”.
Folytatva kéktúrázásunkat elhaladtunk az iménti pihenõ hely mellett és jó szorosan a határ mentén ereszkedtünk lefelé a hegyrõl. Igen kellemes érzés volt végre kicsit lefelé menni. Az út menti táj még mindig szép volt, fõleg úgy, hogy tudtuk némely fa már „nem magyar”. Az út mentén bizonyos távolságokra egymástól tanösvényi állomás pontok voltak ismertetõ táblákkal, és mindegyiken egy-egy környékbeli település neve volt olvasható. Elértünk egy mûúthoz, amelynek kanyarulatában található a Hörmann-forrás. A forrás egy fedett, fából készült építmény alatt van, melynek vize iható. És mellette pihenõ padok szolgálják a további kényelmet. Akár felfelé, akár lefelé menet, érdemes itt kicsit megállni és megpihenni. A nagy nyári melegben pedig, mint bárhol máshol is jól jön egy kis friss, hideg víz. Az erdõ folyamatosan változott, de ezen a szakaszon fenyves és bükkös elegyet alkotott. Az út mentén a korábban említett városneves táblák tûntek fel, de emellett nagyobb ismertetõ táblák is megjelentek a leggyakoribb lombos fákról, cserjékrõl stb.
Ismét egy mûúthoz értünk ahol egy erdõritkítás miatt telibe kapott minket a nap és átvágva a kanyarulatot rátértünk a mûútra, mivel az OKT is erre vitt rá. Egy darabig szintben haladtunk, majd folyamatosan emelkedni kezdtünk. Elhaladtunk a szépen felújított Stájerházak mentén, ahol egyébként egy erdei iskola is van. A ház környékén egyébként nagyon szép fatáblás irány és távolságmutató táblák vannak kihelyezve. Sokáig ballagtunk a mûúton, amely kisebb-nagyobb kanyarokkal rejtette el elõlünk az emelkedését, de ettõl még éreztük, hogy felfelé haladunk, de egy idõ után kissé monotonnak éreztük. Túra közben itt volt a legnagyobb mûutas szakasz, majd' 3,2 kilométer. Végül csak megérkeztünk egy erdészházhoz, ahol a Vörös-kereszt is áll. A erdészek itt éppen fagallyakat aprítottak egy robusztus szerkezettel. Már csak métert kellett megtenni és letértünk a mûútról.
Szerencsére innentõl már lefelé bandukoltunk és lábunk elõtt egyre több volt az elõször szöcskének vélt ízeltlábú. Aztán már olyan sokan voltak, hogy szinte minden lépésre elugrott egy-kettõ a lábunk alól, és rá kellett jönnünk, hogy ezek bizony sáskák. Ennek jele volt az is, hogy az út menti bokrok, illetve több helyen is egy nagyobb fiatal erdõterület teljesen kopár volt. Olyan volt, mintha október végén járnánk az erdõben, holott a bokrokon még mutatkozott egy-két zöld levél. Minden bizonnyal a sáskák arattak egyet. Az Irány-hegy alatt jártunk és már-már zavaróak voltak az ugráló rovarok. Mind emellé még szomorú látvány is társult, hiszen ez egy gyönyörû ösvény lehetne, ha a sáskák nem végeztek volna akkora pusztítást. Így érkeztünk meg az Óházi-kilátóhoz. Itt már remek idõ volt és eléggé meleg, s talán a szél is elcsendesedett. A kilátóba csak én mentem fel és hasonló kilátás fogadott, mint Írott-kõnél, de sokkal tisztább volt a panoráma. No meg Kõszeg városára most jól rá lehetett látni és sorra szemügyre lehetett venni a minap bejárt látványosságokat. A kilátónál egyébként pihenõhely is van, amely ismét megállásra csábítja az erre járókat.
Mi sokáig nem idõztünk, mivel a buszhoz igyekeztünk, no de azért az útba esõ, és az egyébként is megtekinteni kívánt látványosságokat, nevezetességeket bõven volt idõnk megtekinteni. Ismételten köves ösvényen ereszkedtünk le, néhol 10/7-es lejtõn és imitt-amott a sáskák is újra megjelentek. Elértünk egy újabb erdészeti utat, ahol egy igencsak szokatlan útirányjelzõ táblát láttunk. A Mária útnak volt kihelyezve egy oszlopra két iránymutató, fából készült táblája, de a táblák színesek voltak és rengeteg információt tartalmaztak, persze piktogram szerûen. Egy mûút vezetett le a Hétvezér-forráshoz, amelybõl hét helyen folyik ki a víz. Az útról lépcsõn lehet lejutni a fedett és fedetlen pihenõpadokhoz és attól még egy kicsit lentebb található a forrás, meg egy kis mesterséges kis tavacska. A forrás vize tiszta és mindamellett jóízû is. Pihenni lehet a padokon, vagy akár a forrásnál és közben a kis völgyet is lehet csodálni, ami a forrás körül van, mivel a nap csak a fákon átszûrõdve jut be ide. Visszamenve a jelzésre pecsételtünk a füzetekbe, illetve újfent megcsodáltuk az itt éppen egy kis kapura felrakott Mária utas irányjelzõket.
A pecsételés után folytattuk utunkat (15:38) egy szélesebb erdei úton, a továbbra is hangulatos erdõben. Utunk során újabb furcsaságra lettünk figyelmesek: egy információs betonoszlopra. A Mária útnak volt egy újabb információs pontja, rajta a piktogramok magyarázatával, illetve információk arról, hogy a jelzett Mária úton haladva milyen nevezettességek fogadnak minket. Felértünk a Pintér-tetõre, egy kis emelkedõ leküzdése után, majd leereszkedtünk. Egy ívesebb kanyart követõen egy 90 fokos balkanyarulatban újabb oszlopot láttunk, majd egy hajdani erdõirtás mentén haladtunk fák között és balra látni lehetett a Trianoni keresztet. A Kálvária-hegyen jártunk és meg is érkeztünk a kápolnához, mely egy háromtornyú kistemplom. Itt is volt máriautas kiskapu, illetve szép kilátás a környékre, illetve Kõszegre. Pihentünk egy kicsit és nekiveselkedtünk az utolsó kilométereknek.
Szerencsére innen már csak lefelé vitt utunk a nagyon a robusztus, de szép dombormûveket tartalmazó stációk mentén. Leértünk a Kálvária utcához és elhaladtunk ama bunker mellett ahol a Koronát õrizték. Innen a Sziget – Pék - Rajnis József – Városház utca és a Fõ téren át jutottunk el a buszállomásra, ahol még volt egy kis idõnk szusszanni a buszindulás elõtt. A busz 17:10 után el is indult és 17:45 körül már a kocsinál voltunk, ahonnan visszaautókáztunk Bükre és vacsora elõtt még felfrissültünk a szálloda wellness részlegében."

Szõke Timi és Csonka Zoli (Dabas)

Ezen a napon együtt túrázott: Csonka Zoltán (Dabas) és Szõke Tímea (Dabas).