FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(402.) TÚRA A KOLON-TÓNÁL ÉS A MATYÓI-DOMBOKNÁL


Időpont: 2013. június 15. szombat
Útvonal: Soltszentimrei Csonkatorony (busszal) - Soltszentimre - Matyó-halom - Reveczkei-halom - Kolon-tó - Izsák
Táv: 16 km


"Mai napon csatlakoztunk az Édosz Kinizsi kis csapatához, akik Soltszentimre és Izsák környékére terveztek túrát. A találkozó a szokásos helyen 6 órakor volt, majd innen 5-en mentünk át a kecskeméti Auchanhoz. Itt háromnegyed 7kor vett fel minket az édoszosok busza, és máris száguldottunk Soltszentimrére, a Csonka-toronyhoz. A nap már magasabban járt mire elértünk a települést, amelyen átmenve elindultunk a Csonka-torony felé. Meglepetésünkre a busz nem állt meg ott ahol lefordult a műútról, hanem ment tovább a homokúton. 10-15 km-es sebességgel haladtunk így volt időnk alaposan megtekinteni a szőlő ültetvényeket. A torony előtti kereszteződésben állt meg a busz és innen alig pár száz métert kellett gyalogolni a toronyhoz, ahol már jártunk januárban. A torony környezete azóta kizöldült, és az akkori borongós-felhős időjárás helyett most ragyogó napsütésben pompázott a kis domb. Remek témákat szolgáltatott a torony tetején imitt-amott átszűrődő napfény. Kihasználva az alkalmat meghallgattuk Csaba elbeszélését Szent Imréről, akinek a mellszobra ugye bent van Soltszentimrén. Visszaballagtunk a buszhoz (8:23), amely a korábbi útvonalon bevitt minket a településre.
Itt még azonnal nem vágtunk neki a túrának, mert megnéztük a Szent Imre szobrát (8:52), majd elsétáltunk egy kocsmába felfrissíteni magunkat. Miután összegyűlt a csapat neki is vágtunk a mai nagyobb távnak. A
SÁRGA SÁV jelzésen mentünk ki a településről egy magasabb dombot mellőzve. Egy balkanyarulatban letértünk a jelzésről és megindultunk a sűrűbb homokban az általunk elkeresztelt Matyó-halom felé. Kicsit olyan volt, mint séta a sivatagban, mert a homok már eléggé visszaverte a napsugarakat. A halmon lévő pár fenyőfa kis árnyékot adott az alája álló embereknek, de a többség a szabad ég alól élvezte a nem éppen elhanyagolható látványt. Igaz csak dombok voltak körülöttünk, amelyet imitt-amott borított valamiféle bokor vagy közepes méretű fa. A látóhatár vonalán voltak csak nagyobb, összefüggő facsoportok, mint ahogy a következő úti célunkat is láthattuk innen. Le is indultunk a kicsit süppedősre „puhult” földúton a buckákon kanyarodva a közeli erdő felé. Beérve az árnyba hamarosan emelkedni kezdtünk majd egyre több lett a fenyőfa, és mintha hegyvidéken lépdeltünk volna már. Hát igen ez az a varázs, amit a hegyet járó emberek sokasága nem akar elhinni, hogy itt is van hegy és látnivaló amely annyira megtévesztő, hogy bármely hegyvidékkel vetekszik. Mi is éppen egy ilyen helyre értünk fel a Reveckei-halomra. Az édoszosoknak elsőre tetszett eme kis kitérő ötlete, és csöppet sem bánták meg, mert őket is megtévesztette a hely. Sőt voltak olyanok is akik kicsit gyerekkorukat felidézve az egyik fára is felmásztak. Kiből mit hoz ki a társaság, vagy éppen egy hely, ahol végül is csak fenyőfákat lehet látni, egy erőteljesebben lejtő „halom” oldalt és a szomszédos buckát. Egy biztos érdemes megnézni, ha erre járunk.
Miután mindenki kicsodálkozta magát továbbhaladtunk és átlibbentünk, jobbára kicsit „lecsusszantunk” a következő dombra, amelyen állva még mindég nem az Alföld jutott eszünkbe. Ami jó volt, hogy árnyas helyen voltunk bár ezután is még egy darabig élvezhettük a különböző fák leveleinek takaró hatását. Elhaladtunk a pár fából álló jegenyenyár sornál, Timi születésnapi fájánál, amelyre alig lehetett ráismerni ebben a sűrű zöldességben. Egy dűlőútra értünk, amelyen jobbra fordultunk. Már a halomra felmenet megtudtuk, hogy Zsolti barátunk is itt van a környéken, és lám nem sokkal a Matyótelepi iskola előtt szembe jött velünk. Ez volt az az eset, amikor a statisztikánkon javítottunk, ugyanis mi nem szoktunk senkit sem elveszíteni, de jelek szerint mostanában mindig találunk egy túrázót. Útba esett az El Bronco lovasfarm ahová csak páran nem mentünk be szétnézi.
Miután kinézelődték magukat az érdeklődők továbbmentünk immáron már a
SÁRGA SÁV jelzésen egy hosszú dűlőúton amelynek a végén egy szép útirányjelző fa mutatta az utat, hogy balra kell menni. Pár méter után meg már jobbra vezetett a jelzés és kiértünk a januárban még teljesen kopasz földes részre, amelyen most volt valami gyér növényzet. Szerencsére itt viszonylag felhős volt az ég, és megmosolyogtuk azt a sok békát, amelyek az út menti árokban lévő kis pocsolyákba ugráltak be. És így érkeztünk meg a mesterségesen kialakított mólóhoz. Most sokkal szebb volt a nádas, mert már zöldellt, és így még hangsúlyosabban kiemelkedtek közülük az elkorhadt kopasz fatorzók. A víz is másmilyen színű volt és sok volt benne a tavirózsa. Elérkeztünk a móló végéhez ahonnan remek kilátás nyílik a Kolon-tóra és a senki szigetén álló fára. Ugyanis a látható vízfelület közepén van egy kis sziget, amelyen egy fa áll magányosan, ami akár jelképe is lehetne a tónak.
Visszamentünk a jelzésre és ezen folytattuk utunkat a Bikatoroki-kilátóhoz amelyre sokan felmásztak. Ez a pár elég furcsán kialakított lépcsőfok meghódítása megéri a fáradságot. Ugyanis remek kilátás nyílik a tóra, el lehet látni Izsákig, a Reveckei-halomig, de nem is ezek a legszebbek. Felérve a kilátóba és észak felé valami csudát lehet látni. Bucka, bucka hátán foltokban növő bokrok és fák ameddig a szem ellát és ez az egész körbe ölelve a Kolon-tóval és a Reveckei-halom felé egyre sűrűbb erdővel. Szabad szemmel alig kivehető a domborulat de így lehet azért érzékelni, hogy jó kis hullámvasutazást lehetni itt véghezvinni, amire átérnénk a túloldalára. A kilátótól egy kis csapáson mentünk vissza a jelzésre és visszasétáltunk a Madárvártáig. Itt felfrissítettük magunkat és jó ízűen falatoztunk.
Aztán vezetőnk Endre szólt, hogy akkor induljunk tovább, mert táv és látnivaló még bőven akadt mára. Letértünk a Poszáta tanösvényre mely a tó szélén halad. Ki akartunk menni a madármegfigyelőhöz is te a tóban most több volt a víz, mint 5 hónapja így csak az első hídig lehetett behatolni a náddal övezett ösvényen. De legalább itt szépen kinyílt fehér tavirózsákat lehetett lencsevégre kapni. Elhaladtuk a vízi szörnynek titulált fa mellett is és nagyon hosszan magas fűben gyalogoltunk. Itt kissé felhősebb lett az ég, de mire elértük ismét a
SÁRGA SÁV jelzést már ismét napfürdőzhettünk. Azért az út eddig nem volt elhanyagolható, mivel láttunk mocsári teknőst és a magas fű is egyre gyérült, és átváltott középen füves földúttá és nagyobb csoportokban jelent meg a vaddohány. Megérkeztünk az Aqua Colun tanösvény útvonalához ahol egy remek kis kilátó áll (13:46). Innen végül is csak Izsák irányába lehet látni a sűrű náddal benőtt tavat, de ott ahol még szabad a vízfelület tavirózsák színesítik a látványt, szabad vízfelületet alig lehetett látni.
Miután mindenki gyönyörködött a kilátásban folytattuk utunkat a balról árnyékot adó fák alatt, majd ismét elértük a jelzést és innen szinte végig a tűző napon, széles-homokos úton mentünk. Nem éppen ez volt a legkellemesebb szakasza a mai napnak és sokan kérdeztük, hogy miért nem jött elébünk a busz. De erre is megkaptuk a választ a célban. Az útvonal itt már a tónak olyan területén vezet ahol már régebben volt víz és már teret hódított az alföldi pusztaságra jellemző sás és fű. Beérkeztünk Izsákra és elérve a vasúti sínt már láttuk a távolban az árnyékban álló buszunkat, amely egy nyomóskút mögött állt. Aki csak tehetett megcsapolta a hideg vizet adó frissítő forrást és úgy szállt fel a buszra. Nagyon sokáig nem utaztunk, mert az első kocsma hátsó udvarába hajtottunk be, majdhogynem a pultig. Itt mindenki leszállt és még a kocsmában is elfogyasztott egy kis frissítőt. No de aztán újra buszra szálltunk és meg sem álltunk Kecskemétig. Leszállás előtt Endre megköszönte a remek napot, a Csonka-toronyi előadást és a kis kitérőt nekünk. Mi is megköszöntük a remek napot. Leszállva a buszról visszamentünk Lajosmizsére.
Annak ellenére, hogy ezen a szakaszon már jártunk nem is olyan régen, mégis más volt. Többen is voltunk, meg más évszakban. A táj is más arculatát, színét mutatta meg nekünk. Végül is a szép helyekre minden évszakban érdemes visszamenni, mert sok helyre rá sem lehet ismerni. Hát igen ez a természet csodája, más a téli és más a nyári ruhája, arról nem is beszélve, hogy a tó sem tekinthető állandó tényezőnek. Ugyanis hol több, hol kevesebb víz van benne, igaz nem hemzsegtek a vízimadarak most sem, de azért hallani lehetett őket, hogy mélyen a nádasban ott vannak. Szóval mutatott is valamit a tó magából és élővilágából meg nem is, de ez a csali, hogy újra és újra vissza menj, hátha látsz olyat amit eddig nem. Mi esetünkben ez nem kérdés, mert mi mindig találunk valamit és még ott is ahol pár hónapja jártunk. Mivel idén valahogy a tavasz kimaradt olyan hirtelen lett nyár és zöld minden, hogy érdemes lenne ide ősszel is visszatérni, és akkor teljes lenne a kép."

Szőke Timi és Csonka Zoli (Dabas) - Petőfi Túrakör

Timi és Zoli képei a túráról ITT.



Ezen a napon együtt túrázott
: Balog Csaba, Csonka Zoltán (Dabas), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Szőke Tímea (Dabas) és Varga Istvánné Borika - valamint a kecskeméti Édosz Kinizsi csapata.


 

Busszal a szőlők között! Megérkeztünk a Csonkatoronyhoz Borika A rom bevétele Babarék Busz a sűrűben...
Pipacsos kép Ezt látjuk a buszból visszafele Szent Imre alattvalói Református templom a faluban Faluszélen Matyó-halomra fel!
Ez egy futóhomok-bucka Libasorban le a hegyről A halom távolabbról Reveczkei-halom oldalában Katika K... meleg van!
Zsoltival találkozunk (spontán) Matyói-sikolánál Kokárdavirág Rancsolunk Szépen karbantartva Karcsi bá és Katika
Öreg halász és a csónak Töltés a Kolon-tóban Kolon-tó Felújított tanya Bikatorok Fenyvesben
Borzasztó  a hőség Madárvártánál Ebédszünet kényelemben Kokárdavirág ökörfarkkóróval Ismét úton a tóhoz Mocsáriteknős-lesen
Szegény, fél... Nádváros Mai kütyükről Torony alján Csatorna tele Izsákra érünk

 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz