(386.) TÚRA REJTÉLYES ROMOK NYOMÁBAN A PILISBEN


Idõpont: 2013. március 2. szombat
Útvonal: Budakalász - "Alba Eclesia" - "Attila/Árpád sírja"- Zöld-barlang - Kevély-nyereg - Nagy-Kevély - Ezüst-Kevély - Szabó József-barlang - Barlangház - "Sicambria romjai (Õsbudavár)" - Budakalász
Táv: 15 km


A Kevélyek északkeleti oldalában tett túránk Lánszki Imre és a budakalásziak kutatásai, feltételezései terepen való azonosítását tűzte ki célul. Találtunk érdekes, meghökkentő, gyanús, hihető dolgokat. Az idő majd eldönti, mi igaz az általuk előadottakból...

A) Történelmi izékrõl

A mai beszámoló egy gyakran látogatott vidék rejtett látnivalóiról szól. Az újszerû vagy alternatív történelemfelfogás szerint (a régit inkább hagyjuk!) a magyar történelem tele van elhallgatott vagy elhazudott dolgokkal. Ennek fõ területei: a magyarok  eredete (a régi elméletet inkább hagyjuk!), Kárpát-medencei tartózkodásának kérdése és az Árpád-házi királyok idejének történelme.
Sok amatõr és néhány profi személy kutakodik a témában, köztük néhány kókler is akad, sokszor egymásnak is ellentmondó eredményekkel. A kutatások eredményeinek közös halmaza:
1. A magyarok nem finnugor eredetûek.
2. Ehelyett létezik a szkíta-magyar rokonság és folytonosság.
3. A Kárpát-medencébe az úgynevezett "honfoglalás" alkalmával nem elõször jöttek be magyarok vagy magyarokkal rokon népek, hanem már hosszú idõ óta itt éltek.
4. A Kárpát-medence nemcsak egy hely a sok közül, hanem a Föld golyó egyik legerõsebben szakrális helye, legõsibb fészke, olyan természeti, geopolitikai és gazdasági potenciállal, amelyek máshol ilyen mértékben nem léteznek máshol.
5. Az Árpád-házi királyok nemcsak hogy Attila, hun király, de egészen a a világ elsõ uralkodójának, Nimródnak leszármazottai.
6. A magyarság rendkívüli nyelvi, kulturális, szakrális és hadászati  képességekkel megáldott nép, mely õsidõktõl kezdve egészen a legutóbbi korokig, meghatározó szerepet játszott a világtörténelemben.
7. A magyarság 1000 elõtt is már jóval keresztény, sõt: Jézus ismerõje és követõje volt. - és még sokáig lehetne sorolni.
Ebbõl mindenki azt hisz el, amit akar. Akik csak egy irányban képesek gondolkodni, azok ezeket mereven elutasítják, akik képesek más részleteket és összefüggéseket is megfontolni, esetleg juthatnak olyan álláspontra, amelyeket nem az iskolai történelemtanárok szájából hallottak (mintha az attól igaz lett volna...).
Fenti feltételezések és kutatások szerint a Pilis meghatározó szerepet töltött és tölt be a magyarság történelmében, de - számtalan bizonyítékkal alátámaszthatóan - a Föld energetikai és szakrális központja is itt volt/van.
A Pilis, a középkori magyar állam újjászervezésének idején (IX. század), megint igen fontos szerephez jutott. Árpád, késõbb Szent István, továbbá az õket követõ uralkodók, itt építették ki a világi - királyi - hatalom központját, és a táltos hagyományokkal keveredõ és a XIII. századtól "pálos csuha alá bújtatott" szkíta kereszténység is itt építette ki vallási központját és emelte templomait, kolostorait.
Ezeknek az egykori dicsõséget és nagy hírnevet megélt épületeknek hollétérõl az elmúlt néhány évtizedben parázs vita alakult ki a hivatalos és nem hivatalos történészek, magyarság kutatók között. Elõbbiek a mai Székesfehérvárban, Budában-Óbudában és például - korábban Pilisszentkeresztre - késõbb aztán Kesztölc-Klastrompusztára helyezett pálos õskolostorban hisznek, és tagadják Attila egykori városának, Sicambriának még a létezését is, és ettõl semmi eltérõ álláspontot el nem fogadnak, míg utóbbiak szerint nemcsak hogy a pálosok elsõ kolostora nem Klastrompusztán volt, de a Pilis környékén kellene keresnünk és meg is találnánk Sicambria, Õsbuda, Árpád és Attila sírja, Fehérvár, a királynék vára, stb. romjait is.
Mai túránk tehát egy sokak által látogatott, de csak kevesek által ismert területen, a Kevélyek keleti lankáin és oldalában zajlott le. Célunk volt, hogy az újszerû történelemfelfogással szimpatizálva, bizonyos leírásokat és elõadásokat feldolgozva, magunk is megkeressük, elképzeljük fenti nevezetes épületek, események esetlegesen fellelhetõ romjait, megérezzük ezen helyek kisugárzását, felfigyeljünk a múlt érzékelhetõ üzeneteire.

B) A túra leírása

Hét fõvel vágtunk neki a túrának, hat órai indulással. Dabason kölcsönösen kiörömködtük magunkat a találkozás miatt, aztán Pesten át Budakalászra mentünk. A faluba nem sokkal nyolc elõtt értünk, a patakparton leparkoltunk, összeszedtük cókmókjainkat, aztán egészkor nekiindultunk a ZÖLD SÁV jelzésnek.
Ezen csak addig haladtunk, amíg ki nem értünk a lakott terület szélére, majd ekkor gyorsan le is tértünk róla. Célunk, jelzetlen és elég sáros szekérúton az Ajmanica nevû füves-bozótos határrész elérése volt. Itt állt ugyanis (nem használok feltételes módot, mert kijelentõben könnyebb, és közelebb is áll a meggyõzõdésemhez) Alba Eclesia, vagyis Fehérvár. Nem is akármilyen hely volt ez. Egy 240x130 méteres kolostor- és templomegyüttes, melynek a felszín felett semmi nyoma, de Lánszki Imre ökológus kutatásai szerint, mûholdas radarral átvilágítva a föld felsõ rétegeit, a romok jól kirajzolódnak. Sajnos, a hely elég ronda, átláthatatlan, elhanyagolt volt, nehéz volt elképzelni, hogy épületek álltak itt valamikor, és Magyarország egyik szakrális központja létezett e falak között, ahol egyszerre 86 pálos szerzetes is élt együtt...
Innen felmentünk az Ingó-kõ nevezetû sziklaalakzathoz, amely valóban elválva a vízszintes síktól, egyik élén áll - igaz kitámasztva, hogy még mindig így lehessen nevezni. Ha a támaszték kiesne alóla, megszûnne ilyen néven ez a látványosság is.
A kõtõl a turistaúton folytattuk, felfelé emelkedtünk egy nem túl meredek,  inkább kényelmesnek mondható, de a fagy kiengedésének és a Nap erõsödõ sugarainak köszönhetõen sáros erdei úton a Kevély-nyereg irányába. Nem sok idõ elteltével elértünk egy újabb érdekes állomáshoz. Egy felhagyott "kõbányához". Ennek udvarára betérve érdekes látvány fogadott. Fényképekrõl már ismertem a helyet, a több színû sziklafal is ismerõs volt. Jobb oldalon azzal a hatalmas sziklatömbbel, amely teljesen elütve környezetétõl, feltehetõen emberi kéz (de mekkora kéz lehetett!) által került egy nyílás elzárása céljából. Lánszki Imre feltételezései szerint, hivatkozva Anonymus leírására , itt ("egy kõmederben lefolyó patak forrása fölötti bányában") temethették el Árpád fejedelmet, az évszázadokkal korábban ugyancsak itt végsõ nyughelyet nyert Attila, hun király mellé.
Egyre erõsödõ napsütésben, a kicsit csípõs reggel után már egyáltalán nem fázva haladtunk egyre feljebb. Megint találtunk egy kõbányát, tetején egy üreg-barlanggal, aztán a társaság egyik fele felmászott a hegyoldalba, hogy megkeresse a Zöld-barlangot. Még egy-két kanyar, és 12.00 elõtt nem sokkal megérkeztünk déli pihenõnk helyszínére, a Kevély-nyeregbe. Itt, ugyancsak történeti forrásra hivatkozva, egy kápolna vagy kolostor állt, melynek köveibõl a feltételezések szerint a Kevély-nyergi turistaházat építették a két háború közt.
A nyereg tisztásán rengeteg ember volt, kihasználva az elsõ igazán tavaszi hétvégét. Iskolás csoportok, nyugdíjasok, fiatalok és középkorúak. Legalább száz ember jött-ment azalatt a másfél óra alatt, amit itt töltöttünk. Terveink szerint szalonnát akartunk sütni. Neki is álltunk a tûzrakásnak, de mivel elég csapadékos volt az elmúlt idõszak, sikerült 50 percet elbabrálni a tûzgyújtással, mert minden vizes volt, egy darab száraz fát nem találtunk. Már majdnem feladtuk, amikor végre, igazi csapatmunkával és kitartással, mégis sikerült nemcsak ropogós kis tüzet, de alatta jelentékeny parázsréteget is összehoznunk. Azonnal szalonna elõ, fel- és bedarabolás, és már sütöttük is az ebédnek valót. Amikor kész lett, akkor pedig, mivel úgy gondoltuk, alaposan megdolgoztunk érte, jóízûen mindet meg is ettük.
Tele gyomorral várt még ránk egy kis mászás a Nagy-Kevélyre. Nem esett éppen jól, de viszonylag könnyen és hamar letudtuk. És mint minden hasonló mászás és csúcs, megérte a fáradságot, mert napozásra csábító idõben, páramentes levegõben, tíz kilométerre is elláttunk - illetve a hegyes részeken kicsit közelebbre, a laposabb alföldi részen messzebbre. Szívesen maradtunk volna akár egy órát is, de erõsen elhaladt az idõ, és sok minden várt még ránk a lefelé úton.
A hegygerinc legmagasabb pontjáról tehát ereszkedni kezdtünk az Ezüst-Kevélyre. Itt aztán elkezdõdött a sziklás-romos káprázat! A kis hegycsúcs tetejét elszórt kövek borították. Egy szakaszon mintha kõfal maradványa látszott volna, annyira szabályosan egymásra rakott és hatalmas méretû kövekbõl, hogy nem mertük teljesen hinni a rom-elméletben, néhányan a kõbánya-tézis felé hajlottak. Pedig ez egy több ezer éves - és régészek által felmért - erõdítési maradvány, amely eredetileg 10 méter magasságban szinte az egész Ezüst-Kevély tetején végig húzódott.
A falmaradvány mögött egy boltíves, pinceszerû kõházat találtunk, mint atlaszunkból kiderült, a TTE réges régi, 1920-as években emelt menedékkunyhója volt. De mi azt gyanítottuk, esetleg régebbi valami lehetett ennek a turistaszállónak is az alapja...
A kunyhó mellett, a sziklafalon egy szép "Szûz Mária a kisdeddel"- dombormûvet találtunk. Nem tudni, ki és mikor rakta oda. De megérintett a gesztus mindannyiunkat. A helyet egyébként számtalan gödör és kõkupac színesítette, mintha agy kiskunsági buckavidék lett volna - csak kõbõl. Ezek között mentünk a Szabó József-barlang irányába, zömmel úttalan utakon.
A barlang egy meredek sziklafal alatt, kanyonszerû völgymélyedés alján nyílna. A "szájüreget" meg is találtuk, de kitöltötte egy soktonnás leszakadt kõtömb, nem tudtuk pontosan hol és merre lehetett a barlang, melyet a leírás szerint borsócseppkövek  díszítenek.
A barlang szomszédságában, onnan kb. 100 méterre pedig az úgynevezett Barlangház várt, mely a TTE-védkunyhóhoz hasonlító mesterséges valami. Talán ház? Talán egy barlang bejárata? És mindenhol és folyvást csak kõbánya és kõbánya - vagy romok és romok?...
Ennek a kanyonnak vagy minek egyébként elképesztõ kisugárzása volt. Nekem személy szerint lúdbõrzött a hátam, és a levegõ is kissé fojtott volt benne. Nem egy mezei focipálya rezgéseit lehetett itt érezni...
Az eddigi kábulatokból tulajdonképpen fel sem ocsúdva, a túra vége felé megérkeztünk az egykori Sicambria (Attila hun király vára, melyet korábban a trójai háborúból elmenekült trójaiak alapítottak), a késõbbi Õsbudavár romjaihoz (a túrán nem ezt neveztem meg Õsbudavárnak, de hát én is tévedhetek - vagy nem).
Ez a hely tulajdonképpen egy erdõvel telepített régi rommezõ. Szanaszét szórt hatalmas és kisebb kõtömbök, mohával itt-ott szépen takarva. A kövek között sok faragott vagy annak tûnõ. Az egyik egy nevezetesebb darab, neve: Szarkofág-kõ. Azért ez a neve - most a túratársak is megtudhatják, mert akkor és ott nem tudtam pontosan -, mert alulról faragott lábakkal áll, és miután valakik széttörték, vagyis leerõszakolták róla a felsõ, repedésszerû csíkkal az aljától elváló legalább egy tonnás részt, a repedések között kb. másfél kilónyi hamvat találtak - értsd: emberi vagy állati test elégetés utáni maradékát.  A tudósok ezeket a maradványokat szénizotópos eljárással kb. 4800 évvel ezelõttinek mérték...
A kõmezõ egy várárokrendszerben csúcsosodik ki, a két árok között maga a régi várudvar lehetett. Az egyik árokból rejtélyes, egészen a legutóbbi idõkig betemetett járatrendszer kapunyílása tátongott. A lyukat kör vagy félkör alakúra is faragott kövekkel, valamint a réseket kitöltõ agyagos-márgás tömõanyaggal eltorlaszolták. tették mindezt kb. kétezer-ötszáz éve....
Fájó szívvel, nagy izgalomban és kábulatszerû ájulatban hagytuk itt ezt a helyet is, mint szinte az összeset a nap folyamán, hogy kis gyaloglással leérjünk ismét Budakalászra, és onnan hazautazzunk.

C) Összegzés

Ma olyan helyeket láttunk, olyan érzéseket és csodákat éltünk meg, olyan dolgokat érzékeltünk és olyan titkokat lestünk meg, amirõl - hiába készültünk a túrára - elõzetesen fogalmunk se lehetett. Nem tudjuk megmagyarázni, mi volt ez az egész pontosan, de bemászott a bõrünk alá, bogarat tett a fülünkbe, ott tikktakkol az agyunkban - ide még visszajövünk. És nemcsak a múlt izgalmas és rejtélyekkel teli, nemcsak suttogva hívogató csábítása miatt, hanem valami megmagyarázhatatlan belsõ kényszer miatt is, mely kérdéseket és válaszokat egyszerre hordoz, és amely soha nem hagyja, hogy otthon punnyadjunk, hanem folyton folyvást új kalandokra hívja csapatunkat. És meglehet, hogy igazi válaszokat soha vagy csak ritkán kapunk, de nem is ez a lényeg. A lényeg a keresés. Ahogy egy Hobo-idézet mondja: "Úton lenni a boldogság, megérkezni a halál".

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ui.: A túra az egyik lehetséges elmélet nyomait kereste. Azóta már kiderült, ha nagyon nem is esnek messze a valódi Óbuda, Fehéregyháza, stb. romjaitól a felkeresett helyek, a Kevélyek északkeleti pereme, lankái, a kőbányában feltételezett fejedelmi sír nem azonosak ezekkel, hanem Csillaghegy, Róka-hegy környékén (csak pár kilométerre esnek innen) vannak; de az biztos, hogy amiket megmutattunk ezzel a túrával, valóban régi romok, régészek által eddig nem nagyon kutatott, történészek által elhallgatott és elhazudott objektumok és fontos történelmi emlékeink. Az egész Pilis egyetlen történelmi rom-aknamező. Bárhova lép az ember, a múlt robban a lába alatt...
A teljes és tiszta igazság kutatása folyamatban, lelkes emberek részéról. A történelem hivatalos elhazudásával szemben, néhányan nagyon is komolyan tesznek az igazság fősodorba kerüléséért, de természetesen, a legjobb szándékuk ellenére is, képesek tévedni, téveszméket hirdetni, jó néhányan pedig tudatosan propagálják "magyar" oldalról is a hazugságot - sajnos.
Ez a túra egy szép emlék marad számunkra.
 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Csonka Zoltán (Dabas), Gondos Máté (Ladánybene), Polyák Nikolett (Kerekegyháza), Szekeres Zoltán (Kerekegyháza), Szõke Tímea (Dabas) és Varga Istvánné Borika.