(424.) TÚRA ÓHUTÁRÓL A KEREK-KŐRE A ZEMPLÉNBEN


Idõpont: 2013. november 1. péntek
Táv: 19 km


November elsõ napján régen látott kilátóhelyünket, Kerek-kõt kerestük fel. Borongós idõben autóztunk át Kisvárdáról Sárospatakon át Háromhuta-Óhuta településre. A temetõvel szemben parkoltunk le és 9-kor már el is indultunk felfelé a Kerek-kõre. Megközelíteni nyílegyenesen nem lehet, és inkább olyan utat választottunk, amelynek egy részén még nem jártunk.
A Kis-Királyos és a Nagy-Királyos között húzódó völgyben emelkedtünk felfelé. A fákon már alig voltak falevelek, de az erdõ alját színes levélszõnyeg borította. Az erdei út folyamatosan emelkedett, de kényelmes tempóban tudtunk haladni. Egy elkorhadt fatörzscsonkon megpihenõ fekete mókus köszöntött minket a sûrûbb erdõbe érve, éppen ott ahol a Nagykirályosi-forrás is található. Utunk mellett a Király-kúti-patak kanyargott. Egy elágazáshoz érve az erdei úton maradtunk, de egy idõ után észrevettük, hogy nem a tervezett úton megyünk, így visszamentünk az elágazáshoz. A hármas elágazásban sikerült megtalálni a helyes utat és máris a Pin-kúti-völgyben emelkedtünk. Itt egy jó hosszú szakaszon füves-köves szekérúton kellett menni amely jelen esetben csak egy kis ösvényen volt járható. Itt kicsit az esõ is csepergett, de a kilátás, mint bal felé a Nagy-Királyosra és visszafelé a Kis-Királyosra feledtette ezt a kicsit kellemetlen érzést. Az „ösvény” mellett jobb oldalt a völgy húzódott, baloldalt pedig a Nagy-Közép-bérc. A bércbõl eleinte nem sokat láttunk, mert éppen az erdõ szélén mentünk, sõt egy hosszabb szakaszon korábbi erdõ ritkítás kivágott bokrai között, illetve egy elkerített terület kidõlt kerítése között kellett szlalomozni. Ezek is annak voltak jelei, hogy errefelé turista nem igen sûrûn jár, de erdei munkások is már jó ideje nem voltak erre.
Ahogy végett ért ez a kicsit kellemetlen szakasz egybõl egy gyönyörû bükkös fogadott minket, no meg egy állat elõttünk az úton. Mint utóbb kiderült egy muflon várta, hogy kiderüljön számára, hogy menekülni-e kell vagy sem. Pár másodpercig farkasszemet néztünk a patással, majd pillanatok alatt leszaladt a völgybe és máris a túloldalon kapaszkodott felfelé. Annak ellenére, hogy barna színe volt könnyen beleolvadt a szürke közegbe. Ha nem követtük volna figyelemmel, akkor csak úgy találtuk volna meg, hogy figyelmezünk a levélcsörgésre. A bérc bal oldalt most már jobban látszódott, szinte a gerincvonulatáig fel lehetett látni és olykor a hegyoldal meredek és sziklás volt. Mi az erdei úton mentünk, amely bükkök között most jobban látszódott, de azért éreztük hogy a falevelek alatt sziklák is vannak. Az út kicsit kanyargott és az egyik kanyarban szerencsénk volt és láttunk egy másik muflont is, de ezúttal a bérc gerince felé futott felfelé, így teljesen esélytelen volt, hogy szemünkkel kövessük. A völgyben vezetõ patak, ahogyan elértük a Bagoly-bérc vonalát folyamatosan „feljött” a mi szintünkre és a táj is megváltozott. Nem attól, hogy sok volt a kidõlt hatalmas bükkfa, hanem amerre néztünk mohás-sziklákat láttunk. Az út szinte észrevétlenül tûnt el és egy kis keresgélés után találtunk rá egy másik erdei útra, amelyen vélhetõen régebben jártak, mint a korábbin. Ezen a részen kicsit nyirkosabb volt a levegõ és sötétebb is volt, a sziklák, faágak miatt nehezebben tudtunk haladni. Ahogy haladtunk elõre egyre bizonyosabbá vált, hogy errefelé túrázók ritkábban járnak. Kiértünk egy kicsit világosabb erdei részre ahol az utat GPS segítségével sikerült ismételten beazonosítani. Kis tisztáson mentünk át, majd egy gyönyörûen zöldellõ fenyvesbe értünk. Körbevett minket a tûlevelû rengeteg és benézve a fák alá kb. 50 métert lehetett csak ellátni, annyira sûrûn nõttek és annyira alacsonyan voltak az elsõ ágak. Alig 400 métert tartott ez a fenyves, de hosszú kilométerek után itt felüdülés volt menni. Majd ismét következett egy kis nyomvályús útszakasz, amely teljesen be volt nõve magas fûvel. A Pin-kút közelében értünk fel az OKT-ra és megkönnyebbültünk, hogy innentõl jobban fogunk haladni.
A széles erdei út fenyõk között vezetett, majd a ORSZÁGOS KÉK SÁV egy keskenyebb útra vezetett és furcsa módón nyárfa erdõben találtuk magunkat. Annak ellenére, hogy alig voltak levelek a fákon: a fehér fatörzsek és alattuk a barnás-sárgás levelek együtt remek fotótémát szolgáltattak. Egy kanyarulat után már látszott az István-kúti vadászház ahová megérkezve gyorsan pecsételtünk. Letelepedtünk a padokra és elfogyasztottuk a hozott elemózsia nagy részét, miközben fejünk felett egy harkály szorgoskodott. Ebédünk után egy kis tûzet gyújtottunk kézmelegítõnek, majd megnéztük a forrást és a lentebb lévõ erdészházat is. Egyébként remek kis táborozóhely a kút környéke.
Eddig utunk során senkivel nem találkoztunk, de ahogy távolodtunk a kúttól  a kis emelkedõn egy nagyobb gyerekekbõl-felnõttekbõl álló csapat jött velünk szembe. Majd ismét magunkra maradtunk ahogy a Sólyom-tetõ alatt kanyarogtunk. Majd elértünk a Mlaka-rétre, ahol a második Zempléni-túránk során jártunk utoljára és ezúttal kitérõt tettünk a Sólyom-bércre. Egy kis kapaszkodó vezet fel a gyönyörû sziklatûkkel és sziklákkal teletûzdelt bérc tetõre ahonnan ráadásul remek kilátás nyílik Zemplén délnyugat részére. Kicsit hideg volt, de a látvány kárpótolt minket. Alattunk magas sziklafal jobb felé a Regéc-vár és a Nagy-Péter-mennykõ magasodott, illetve alattunk húzódott a Pin-kúti-völgy is, amelyben felfelé jöttünk. Sikerült egy másik remek kilátóhelyet találni ahová majd tisztább idõben lesz érdemesebb visszaérni.
Visszaereszkedtünk a réthez és továbbhaladtunk a Szpalanyica-rét érintésével Kerek-kõ felé. Meglepetten vettük észre, hogy mióta nem jártunk erre a Nagy-Hangyást kicsit megkopaszították a fáktól, illetve a KÉK HÁROMSZÖG jelzés is egy kerítés mentén vezetett el. Szerencsénk volt, hogy nem ezt a kopasz hegycsúcsot láttuk elõször, de már csak a fényképeken és az emlékeinkben élhet tovább a korábbi csúcs látványa. A hegy alatt húzódó Kis-Hangyás-völgybõl is alig lehetett látni valami, most pedig tisztán kivehetõ volt annak igen hirtelen mélyülõ vonulata. Biztos meg volt az oka a fák kivágásának, de kár érte. Kicsit csalóka az út a csúcsig, mert egy meredek lejtõ vezet a KÉK HÁROMSZÖG Cselliszka-rét felé vezetõ ágáig, majd egy enyhébb emelkedõ vezet fel a sziklákhoz. De végül elértük a sziklákat és felmenve rá feljutottunk Kerek-kõre. A kilátás ugyanaz volt mégis elcsodálkoztunk rajta. Igaz a borús idõ miatt nem sokáig lehetett ellátni, de így szép volt. A hûs, néha szeles idõ ellenére itt eltöltöttünk egy kis idõt a csendben és a nyugalomban.
Sajnos nem maradhattunk sokáig, mert még várt ránk egy pár kilométer és az erdõben hamarabb is sötétedik. Jó érzés volt ismét a Zemplén egyik legszebb kilátóhelyén lenni ismét. Visszamentünk az OKT-ra, majd a Szpalanyica-rétnél, letérünk a völgybe, amely remek színpompában mutatkozott meg, annak ellenére, hogy itt a felsõbb felében több volt a kiszáradt bokor és fa. Meg a Nagy-Hangyási fakivágás érintette ezt a rész is, így inkább a Nagy-Kõrõs oldala volt a színesebb és érintetlenebb. Az elágazástól az már látszott, hogy valahol át kell vágni a hegy gerincén, de azt tudtuk, hogy olyan sok emelkedõ nem vár ránk. Újhutára vezetõ KÉK NÉGYSZÖGÖN csak az elsõ kanyarig mentünk, majd egy enyhébb emelkedõn ismét hangulatos fenyvesbe értünk. Ahogy utunk elején most is jelzetlen, de kicsit sûrûbben járt erdei úton mentünk. A Soltész-hegy alatt jártunk, majd egy elágazásnál meredekebb lejtõn indultunk lefelé. Valahogy itt is sikerült az útnak eltûnni, mert szinte a fák között átvágva értünk le a Fehér-kúthoz. Itt egy széles erdei útra tértünk rá és folytattuk ereszkedésünket.
Nem sokkal a kút után egy elágazáshoz érve módosítottunk a tervezett útvonalon, mivel már késõre járt és el is voltunk fáradva. Így a Nagy-Királyost nem északról kerültük meg, hanem alulról, déli irányba haladva. Kereszteztük a Mlaka-rétrõl jövõ SÁRGA SÁV jelzést is, majd egy sorompó után, „köszönhetõen” egy újabb erdõirtásnak remek kilátás nyílott Középhutára és a felette húzódó vonulatokra. Egy hármas elágazásnál kicsit megtréfáltak minket az utak, de sikerült a jó útra rátalálni. Egyébként itt ér le a Nagy-Királyost északról megkerülõ erdei út is. Egy élesebb kanyarulatban az erdei utunk Középhuta felé ment tovább, mi pedig letérve róla egy járatlanabb részen mentünk. Egy útelágazásnál kitekintve remek kilátás nyílott Óhutára és a Róká-tetõre. Innen már csak pár méterre volt a mûút és majdnem az Óhutai elágazáshoz értünk le. Éppen idõben, mert már kezdett sötétedni és mire az autóhoz értünk már sötét is volt.
Kellemesen elfáradva autóztunk Kisvárda felé s közben eszünkbe jutott a mai túra és maga a Zemplén. A két kilátóhely remekül megmutatta a nagyságát, érintetlenségét. Rengeteg csúcsot láttunk és csak sejtettük, hogy még mennyit láthattunk volna. Nem sok település van a Zemplén szívében, de azok is a völgyekben húzódnak, így látszólag az egész lakatlan. Sólyom-bérc és Kerek-kõ nincs messze egymástól és teljesen más irányba mutatnak rálátást kis országunk észak-keleti csücskére."
 

Szõke Timi és Csonka Zoli (Dabas)

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Csonka Zoltán (Dabas) és Szõke Tímea (Dabas).

Képek a túráról: ITT. (az elsõ 24 fotó kisvárdai, a többi a Zemplén)