(381.) TÚRA


Idõpont: 2013. január 19. szombat
Útvonal: Káva - Hosszú-völgy - Hármashatár-hegy - Pándi-völgy - Õr-hegy - Pánd
Táv: 17 km


Háromnegyed 7-kor keltünk, majd 7:30 után indultunk el a 405-ös érintésével Pilisre.
A mai találkozó Pilisen volt a Penny parkolójában. Miután mindenki megérkezett, aki a mai túrára vállalkozott, átmentünk Kávára. Innen a két autó közül egyet átvittünk Pándra. Mire visszaértünk megérkezett mai vendégünk is Mikus Edit személyében. Az idõ borongós volt és hûvös, de mint eddig sem, most sem vette el kedvünket attól, hogy ezúttal a Gödöllõi-dombság alsó felében tegyünk egy kis ismerkedõ sétát. 8:49-kor el is indultunk át egy patak hídján lefordulva a Hunyadi János utcába. A SÁRGA SÁVON haladtunk a havas mûúton. Az utolsó házat elhagyva már földúton haladtunk, bár azt nem láttuk, mert szerencsénkre a hó itt nagyobb mennyiségben megmaradt, mint lakóhelyeink felé. 5cm körül lehetett az átlagos hó vastagság, tehát a vakító fehérségben túrázhattunk. Az utca utolsó épülete egy tanya volt, amellyel szemben egy kis tó terült el a maga kis szigetecskéjével. Nosza le is fényképeztük.
És ezzel el is kezdõdött a szokásosnak mondható elemmerítõ tevékenységünk. Az már megszokott, hogy mi a pusztaságban is száz, meg száz képet tudunk készteni akkor itt mi is vár ránk? Már az elsõ kilométer után látszott, hogy itt messzire nem látunk el, mert körbe vettek minket a kisebb nagyobb dombvonulatok, amely között hosszan húzódott egy völgy, innen is a neve Hosszú-völgy. Mégis a dombok felszínének változatossága, a völgyben imitt-amott felbukkanó kisebb-nagyobb fák tették színesebbé a hószõnyeget. Arra meg aztán számítani sem lehetett, hogy egy kis fiatal õzgidát is látunk. Lehet a nyári 40 fokos melegben nem éppen szórakoztató erre sétálni, de annak is meg lehet a maga varázsa. A völgyben kicsit szélcsendesebb volt az idõ, de hidegebb is. Mégsem fagyott le arcunkról a mosoly, mert eszünkbe jutott a múlt heti túra is, amikor hó nem igen, de fagyott táj ugyancsak volt. A völgy elég hosszan húzódik és egy beláthatatlan kanyarulata van kb. fél távon. Innen még remek kilátás nyílik Káva felé és elõre is, az egyik horizontban a házak a másikban az összeérõ erdõ. Szabályosan egyre közelebb ért a két oldalon, minket kísérõ erdõsáv és csak egy kisebb út vezetett át az „erdõfalon”. Itt egy magasles is hirdeti, hogy itt bizony határ van. Bár nem ebbõl a célból építették, de így jobban hangzik, mintha azt mondanánk, hogy vadles. Itt elvált tõlünk az eddig vezetõ, bár a kevés út menti fa híján ritka jelzés.
Itt tartottunk egy rövid csevejt, majd továbbmentünk a kanyargós erdei úton. Az erdõ sûrûbb és változatosabb lett és nagyon sok volt a környezetéhez képest magas és vastagtörzsû fa, amely többnyire jegenyenyár. Némelyik megbújt a többi fa között, mások kis tisztásfolt szélén állottak. Mindez a havas tájban a havas, vagy éppen deres fák között nem minden napi látványt nyújtott. Az erdõ hol sûrûbb, hol ritkább volt és folyamatosan változott a mellettünk elhaladó erdõ is. A sok óriás közül az egyiken nem éppen biztonságos falétra volt, a törzse pedig mintha rozsdás lett volna. A törzsének mérete és magassága miatt megérdemelte, hogy a beszámolóban külön megemlítsük. Ezután egy érdekes területre érkeztünk. Több bokor, fátylat viselõ öreg nénire hasonlított, ezért ezt a völgyet el is neveztük Fátyol-völgynek. Áthaladva rajta egy kukoricás mellé érkeztünk, ahonnan a szegletében felállított vadlesre tekintve egybõl látszott miért is van itt. Ilyet még leírni is szomorú, nemhogy látni. Sajnos a mai túránkat vadles körútnak is lehetett volna nevezni, mert ilyen rövid távon rengeteggel találkoztunk, és mi még nem is láttuk mindent. Itt többünknek meg volt a véleménye lesekrõl és a vadászokról. Ezután még haladtunk egy darabig az egyre inkább véget érõ úton, majd egyszer gondoltunk egyet és balra kanyarodtunk. A fák között, járatlan úton tapostuk ki a magunk kis ösvényét, majd elindultunk a domboldalon felfelé. Hamarosan egy kis tisztásra értünk, ahonnan igen szép volt a kilátás, miközben észrevettük, hogy szúrós bokrok figyelnek minket. Galagonyák birodalmába érkeztünk (10:30) és akár órákon, vagy napokon át lehetett volna itt csemegézni. Olyanok voltak az ágak között megbúvó kis bogyók, mint a túrórúdi csomagolásán a pöttyök, csak ezt éppen a természet kínálta, most éppen fehér tálcán. A bokrok között eleinte könnyebben találtunk utat, majd zsákutcába érkeztünk, de egy darabig sikerült még továbbmennünk, aztán vége. Bekerített minket a csoda. Nekünk sem kellett több az utolsó métereket kúszva, mászva tettük meg, és mintha hirtelen elvágták volna a bokormezõt, vége lett. Kiértünk egy domboldalon elterülõ szántóra, amelynek szélében jobb és bal felé eltekintve élesen kirajzolódott a Galagonya birodalom határa.
Továbbmenve átvágtunk a szántón és egyre kisebb foltnak tûnt a korábbi galagonyás, amelyet csak ekkor vettünk észre, hogy egy völgyben terül el. A szántó túloldalán elválasztóképpen szintén bogyós bokrok voltak galagonya, kökény és csipkebogyó. Ez már sok volt a jóból, de hát itt is muszáj volt egy-két szemet lekapkodni. Elérkeztünk újra a SÁRGA SÁVHOZ, majd balra fordultunk. Innen pár méterre volt a Hármashatár-hegy nevezetû pont. Kicsit furcsa volt, mert nem a környék legmagasabb pontja volt, hanem annál lentebb helyezték el a háromszögelési pontot. Lehet akkor még ez volt a legmagasabb rész, de mára már átalakult a sok szántásnak köszönhetõen. Ezt talán a pont tudná elmesélni.
A pont után jobbra kanyarodtunk elhagyva a jelzést, amely Káva irányába ment tovább. Innen egy darabig balról erdõ, jobbról szántó kísért minket, majd egy kihelyezett vadetetõnél csoportképet készítettünk. Ezután továbbmentünk és egy nagyobb szántó mentén haladtunk egy magasles és a mellette álló óriás felé. Amint elértük, balra kanyarodtunk be az erdõbe. Ismét járatlan útszakasz következett, de most könnyebben tudtunk haladni mivel ritkább volt az erdõ. Legalább is eleinte, mert egyre sûrûbb lett, ahogy emelkedtünk. Azonban egy állatcsapásra leltünk, és azon mentünk ki a szélesebb útig, amely mentén azért volt egy-két szúrós bokor. Itt az út kanyarulatában állatetetõ és itató is volt, de a túloldalon egy les állott. A sokadik ilyen után ez már kicsit vérlázító volt. Ha ismerném az állatok nyelvét, akkor kihelyeznék nekik egy iránymutatót a galagonyáshoz. A hóban való lépteink során eddig észrevehetõ volt, hogy a felsõ réteg kicsit fagyott hó, alatta kis ónos esõ réteg és legalul pedig hó volt. A sûrûbb erdõben csak hó volt, mint ahogy a következõ szakaszokon is. Az idõ is mintha megenyhült volna, mert pár fokkal melegebb lett. A nap is látszódott a felhõk felett, de koronáját még nem lehetett csak halványan látni. Kis lejtõ következett, majd kanyargós út. Az egyik kanyarulatban egy gémeskútra lettünk figyelmesek, amely elõtt itató is volt. Lehet itt valamikor egy tanya állott, nyomait mindenesetre nem találtuk. Továbbhaladva még szélesebb úthoz értünk, amelyen jobbra benéztünk. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult, mert egy nagyobb tisztásra vezetett, amelyen több õz volt. Nagyon csendben, a fák takarásában maradva közelebb lopództunk hozzájuk, és mindenki igyekezett megörökíteni a pillanatot minél többször. Sajnos egy idõ után észrevettek minket, és elszaladtak. Itt inkább ne is nézzek körül a túrázó ha erre jár, mert az úton továbbmenve több les is van, újabb fekete pont a vadászoknak.
Visszamentünk a kanyarhoz és fák sûrûjében egy olajkútnak nevezett pontot is megkerestünk, de már csak egy gödör volt amelynek beton volt a fala. Rég óta ilyen lehetett mert a gödörbõl már több fiatal fa is kinõtt. Ezután Még sûrûbb erdõben haladtunk, majd elértük a Pándi-völgy alsó felét ahol a dombok találkozásánál ’ebédszünetet’ tartottunk. Innen már csak pár lépés kellett, hogy elérjük a SÁRGA SÁVOT ismételten amelyen Pánd felé vettük az irányt. Ismét szétnyílott az erdõ elõttünk és jobb és baloldalt kísértek minket. Egy kisebb kanyarulatban egy kihelyezett, vélhetõen vaddisznót fogyasztó ragadozó madarakra lettünk figyelmesek. Ahogy közeledtünk elszálltak, de nagyon messzire nem mentek el. Még szerencse hogy ilyen sok vadállatot láttunk, mert a táj és a társaság mellett õk is feledtették a lesek indokolatlan mennyiségét és szörnyû látványát. Ahogy kanyarodtunk a távolban ismét õzekre lettünk figyelmesek és szerencsére õket is megörökítettük. Ami rossz volt viszont, hogy a szél itt erõsebben fújt és sokáig kicsit csípõs volt a hideg. A völgy jobb oldalában haladtunk és a túloldalon néhol igencsak kopsz volt a domboldal. Itt most nem sok völgydíszítõ fa volt, de azért volt egy érdekes bokorcsoport, amit elcsúfított már megint egy zöld les.
Elérkeztünk következõ úti célunkhoz is a Kilátó-hegyhez. Mielõtt felmentünk volna rá elviccelõdtünk azon, hogy a hegy aljára összegyûjtött, kivágott galagonyabokrokon át menjünk-e fel rá, vagy a felvezetõ úton. Nos inkább a kitaposott utat választottuk. Felérve tényleg kilátás fogadott minket, de még milyen. 360 fokos panoráma amelybe bele foglalható Pánd, a Hosszú-völgy sejthetõ vonulata az elmúlt órákban bejárt részek, illetve a felettünk elterülõ átláthatatlan dombok. Itt sokáig elidõztünk, majd továbbmentünk a lõtér irányába, de ama bizonyos bokrok most megállítottak minket. Kénytelenek voltunk visszafordulni, mert még kúszva is kellemetlen lett volna áthatolni rajtuk annyira sûrû volt. Visszamentünk hát a jelzésre és a hamarosan ismét összeért erdõ remek tájat varázsolt az utolsó kilométerekre. Az út mentén befagyott tócsák, kisebb nagyobb dombok kísértek minket, majd egy nagyobb tisztáson mentünk keresztül. Bal oldalt tölgyek, alkotta erdõ, balra és elõttünk pedig egy hosszú dombvonulat húzódott. Kiértünk a lõtérbe vezetõ mûúthoz, majd a völgy bal oldalán folytattuk utunkat. Még láttunk egy-két óriást is mielõtt beértünk Pándra. Itt ismét átkeltünk egy patak felett és megérkeztünk a templomhoz, ahol a mai túránk véget ért.
Innen elmentünk a másik vasparipáért majd visszaérkezve egy-két gondolat után elköszöntünk túratársainktól. Megegyeztünk abban, hogy kis közösségünket meg kell õrizni, meg kell erõsíteni egymásra támaszodva, egymásban bízva, egymást segítve, és együtt sok-sok élményt szerezve. Ezek a mikró emberi csoportok jelenthetik hazánk, közvetlen környezetünk, társadalmunk épülését, szellemi, kulturális és anyagi értelemben is. Hazafelé menet még Editet átvittük Kávára és reméljük idén még látjuk.
Ma is sikerült gyarapítanunk a kilométereket, de annál inkább a felfedezett helyek, tájak listáját. Igaz a célunk nem az, hogy minél hosszabb legyen a lista, hanem inkább az, hogy a tartalmától legyen vastagabb. A mai napon egy rossz dolog volt, de az többször is megjelent: a vadlesek. Mindig ott voltak kis színfoltként, de inkább nem kell tudomást venni róluk. Inkább a völgyekben járva a szépet kell keresni, amely lehet egy dombvonulat, egy magányosan álló fa a völgy közepében, vagy éppen a vadállatok. A galagonyás bokrok meg csak emelték a táj amúgy sem lebecsülendõ szépségét. Igaz most éppen fehér köntösben volt minden, de hát ne felejtsük el tél van. Ha lehetne egyet csettinteni, akkor minden ’szörnyû’ építmény helyébe egy hatalmas jegenyeóriást tennék. Azokból egyébként is bõven van errefelé, és ha fel lehetne rájuk mászni akár még kilátótoronyként is funkcionálhatnának. De hát pont így a jó. Ott áll, láthatod és mégsem tudod mit lát a felsõ ág, csak ha felmész a mellette álló dombra. Így van ez, ha elindulsz nem szabad megállni az elsõ fánál, az elsõ akadálynál, tovább kell menni, nyugodtan le lehet térni az ösvényrõl, persze vigyázva a természet értékeire. Majd' 14 km nem nagy táv, de a több száz kép bizonyítja, hogy itt van valami. Egyikünk se készített két egyforma képet, mindegyiken valami más van, vagy éppen ugyanaz más megközelítésbõl."

Szõke Timi és Csonka Zoli (Dabas)

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Csonka Zoltán (Dabas), Gondos Máté (Ladánybene), Mikus Edit (Budapest), Szekeres Zoltán (Kerekegyháza),  Szõke Tímea (Dabas) és Varga Istvánné Borika.