(414.) EGY ESŐS NAP A GERECSÉBEN


Idõpont: 2013. szeptember 14. szombat
Útvonal: Agostyáni Ökofalu, Agostyáni Arborétum, Pusztamarót és Pisznice-bánya
Táv: 6 km


A mai gyülekezés két helyszínen volt Lajosmizsén és Dabason. Miután teljes volt a csapat, két autóval indultunk neki a majd két órás autóútnak, az eleinte borús ég alatt, a Gerecsébe. Az esõ nem váratott sokáig magára és mire elértük az M0 autóutat, már esett, és csak ömlött, mintha dézsából öntenék. Agostyán volt az úti célunk, és a falut kisebb településeken át közelítettük meg, de sajnos a kanyargós és dimbes-dombos úton kívül nem sokat láttunk a tájból a párás idõ miatt. Egy kicsit felmelegítettük magunkat egy tarjáni presszóban egy kis kávéval és már nem voltunk messze az ökofalutól, aminek a bejáratát csak második próbálkozásra sikerült megtalálni. Amíg vártunk, hogy a sorompót kinyissák több autó is érkezett, köztük Gábor és Fanni akik „hozzánk” tartoztak.
Miután kiszálltunk a kocsiból kénytelenek voltunk az esõ ellen hozott védõfelszereléseket is magunkkal vinni, mert az égi áldás nem hagyott alább. Czumpf Attila, a Nemzeti Park képviselõje egy faházikóba vezetett minket. A házikóban, amely egy korhû kocsma utánzata volt már többen ültek és majdhogynem sötétség volt. Csak néhány gyertya és az épület végében lévõ nyílt tûzhely szolgáltatott fényt, no meg meleget. Attila, miután mindenki elfoglalta helyét, hosszasan mesélt a hely történelmi érdekességeirõl és a kocsmáról, és ott folyó életrõl.
Miután hosszas, ámde érdekes mondandója végére ért ismét felöltözködtünk és kimentünk az esõbe. No nem ázni, hanem megnézni a körtemplomot. Még mindig esett, de a csapat kedvét ez nem vette el, még azokét sem akik a mai nap ellátogattak ide. A körtemplom egy régi, a bronzkorban itt lépõ templom helyén épül az ökofaluba látogatók adományaiból. Mivel igencsak eltelt már az idõ mi, a Petõfi túrakörösök, a templomlátogatás után inkább átrobogtak a pár kilométerre odébb lévõ arborétumba.
Az arborétum bejárata egy fából készült nagyon szép, díszes nagykapu, amin bemenve hamar el lehet felejteni a „a külvilág zaját”. No nem azért, mert egymást érik a hatalmas, különbözõ fák és bokrok hanem az illat és a látvány feledteti az emberrel, hogy honnan is jött. A szitáló esõben vezetõnk - mivel a hely csak így látogatható – végigvezetett minket az arborétumban ahol szlavóntölgyek és vörösfenyõk, óriástuja, törökmogyoró, különbözõ örökzöldek, tulipánfák, selyemfenyõk, vasfák, diók (fürtös diók) jegenyék, lucok, borókák és duglaszok láthatóak. Rengeteg a kis táblácska és a feldolgozhatatlan látnivaló: imitt egy szép bokor, amott egy furcsa alakú örökzöld, csak kapkodtuk a fejünket és közben igyekeztünk mindenre odafigyelni, amit vezetõnk mond. Egy kisebb tavat is útba ejtettünk, majd megtekintettük a jövõ fáinak iskoláját és visszakanyarodtunk a bejárat felé, melynek közelében a tavacska, így esõben remek látvány nyújtott. Visszaérünk a „faoszlopok” közé és elhagytuk a remek levegõt. Tartottunk egy kis evésszünetet miközben csak-csak cseperegett az esõ.
Visszatértünk az ökofaluba ahol remek ki zsíros kenyeret ettünk, gyógyteával. Ezután ismét kimerészkedtünk az ég alá, és szerencsére már csak szitálgatott az esõ. Elsétálunk a templom felé, majd továbbhaladva az ökofaluban kisebb nagyobb ólakat, kecskéket, nyulakat, mangalicát láthattunk. Megnéztük az „ökoházat”, melynek tetején napelem panelek vannak, a fala természetes anyagokból, többek között szalmából készült, és belül igazi otthon várja a betérõket. Kandallóval, meleg vízzel és padokkal. Vezetõnk kihasználva érdeklõdésünket hosszasan beszélt a ház építési titkairól, az ökofalu fenntartásáról és az alapítványi szerepekrõl. Mielõtt visszatértünk a kocsmához még megnéztük a iskolát is, amely inkább egy barátságok otthon benyomását kelti. A kocsmához érve Attila már várt reánk és mivel még mindig ragaszkodtunk a bányák megtekintéséhez kocsiba ültünk és elindultunk.
Az esõ meglepõ módon mióta megérkeztünk reggel csak akkor esett, vagy szemerkélt, amikor nem voltunk fedett helyen. Most is, amíg szép nagy körben megkerültük a hegyet, nem esett az esõ, sõt már majdnem a nap is kisütött. Miután letértünk a mûútról elindultunk Pusztamarót felé a kocsival is járható erdei úton, de az is olyan hosszúnak tûnt, mintha sosem akarnánk odaérni. Aztán egy nem várt pillanatban megérkeztünk Pusztamarótra, ahol megtekintettük a történelmi emlékhelyet és a régi falu temetõjét, s közben hallgattuk Attila történelmi beszédeit a két helyrõl. Az esõ természetesen most is csak akkor esett mikor a szabad ég alatt voltunk. Folytattuk utunkat az erdei úton, majd mûútra értünk és nemsokára egy erdei útra kanyarodtunk rá, amin pár száz méter múlva megálltunk és gyalog folytattuk utunkat. Az idõ párás volt és szemerkélt az esõ, de már nagyon kíváncsiak voltunk a bányákra, így az emelkedõ sem szeghette kedvünket.
Elsõ ízben a Kis-Békásnak nevezett bányát néztük meg. Egy magas, ám de keskeny vájatban léptünk be a bánya területére, amelynek a látványa azonnal magával ragadott minket. Hatalmas falak körbe, melyen a vésések nyomai rendre kivehetõek. A hegybe vájt hatalmas „öböl”-be léptünk, mely óriási szakadék látványát keltette. A falak mintha csak ránk akartak volna omlani, felettünk a több méter magasságban lévõ fák pedig mintha csak kidõlni készülnének. Szinte érezni lehetett az itt végzett munka nehézségét és hevét. Alig tudtunk visszafordulni a helyrõl, mert bár a területet percek alatt lehet bejárni, de valahogy a látvány csodálatos és marasztaló. A bánya területén illetve annak közelében, számos, a régi õstenger megkövesedett maradványaira bukkantunk.
Elhagyva a bányát kicsit lefelé ereszkedünk, majd egy ösvényen egy sziklás útra térünk rá, amely folyamatosan kanyarodva emelkedik fel a hegyre. Sok mindent nem lehet látni, mert párás a levegõ de azért a hegyek kontúrjai nem egy helyen elárulják, hogy tiszta idõben pazar lehet a látvány. Attila felhívta figyelmünket néhány sziklán még látható vájatokra, melyek a bányaszekerek által kivájt keréknyomok nyomvonalai. Felfelé menet ilyet két helyen lehet látni, de már csak elképzelni tudjuk, hogy itt a rómaiak korában ökrös szekerek jártak. Egy nagyobb sziklaomlás után - mely a nagymarosi vízlépcsõ építésekor keletkezett, lévén innen is hordtak el sziklákat – már csak egy keskenyebb ösvényen haladtunk, majd egy kerítés mentén kapaszkodtunk fel egy kis pihentetõ tisztáshoz. Már csak pár lépés és megérkeztünk a római bányában, ahol a felhõktõl alig lehetett tisztán kivenni a bánya nagyságát. Az esõ itt is szemerkélt és a szél is feltámadt egy kicsit, de célunktól mindezek sem tudtak eltántorítani. Több helyen is szép kilátás tárult volna elénk, ha nem lettünk volna pont az esõfelhõben. A bánya azért felfedte képét elõttünk, sõt még egy régi épület maradványát is láthattuk. Annyiban volt másabb ez a bánya, hogy itt fentrõl indultak lefelé folyamatosan elkoptatva a hegy csúcsát, gerincét, de mégis hagyva egy kis védõ szegélyt. Kisebb-nagyobb gödrök és sziklák, illetve sziklafalak árulkodtak arról, hogy itt valamikor bányásztak. Kísérõnk lelkesen mesélt a helyrõl és még fentebb invitálna minket, de számunkra a mai múltjáró túra itt véget ért, mert eléggé elszaladt az idõ.
Visszamentünk autóinkhoz ahol elköszöntünk vezetõnktõl és pesti barátainktól és elindultunk hazafelé, de ezúttal mûúton ereszkedünk le Tarjánba, Tardoson keresztül. Innen a reggeli útvonalon haladtunk tovább és a mai furcsa idõjárás még csavarintott egyet és elállt az esõ, kicsit kiderült és pár percig kisütött a nap. Kissé furcsa, hogy éppen most bújt elõ a nap, de így legalább a kis települések között autózva szemügyre vehettük ezt a fenséges dimbes-dombos tájat, melyet a Gerecse vonulata szegélyez. Mire az 1-es útra értünk, ismét beborult az ég, de innentõl már nem esett. Már sötétedett, mire a dabasi Tesco parkolójába értünk, ahol mi elköszöntünk lajosmizsei barátainktól, és hazagurultunk.
A mai napon az esõ megpróbált megakadályozni abban, hogy a Gerecsébe menjünk, de mi keltünk korábban és nem bántuk, hogy kicsit áztunk és fáztunk. Láthattuk a remek kis ökofalut, melybõl több is lehetne kis hazánkban, és akkor nem függenénk annyira a fosszilis energiától és a pénztõl. A bányák pedig olyan korba vezettek el minket, amely már rég eltûnt, de igencsak mély és maradandó emléket hagyott maga mögött. A bánya területe fokozottan védett, így bármily csábító is, kérjük szakmai vezetést a bejárásakor, mert így egy kis történettel kiegészítve remek élmény a felderítése.
 

Timi és Zoli (Dabas)

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Czumpf Attila (Agostyán), Csonka Zoltán (Dabas), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Hasan Florin, Kövér Kinga, Labanc Györgyi (Agostyán), Popovics Zsuzsanna (Kecskemét), Sáfián Fanni (Budapest), Szalkai Gábor (Budapest), Szõke Tímea (Dabas), Tóth Imre (Kecskemét) és Varga Istvánné Borika.