FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(380.)  TÚRA FÜLÖPSZÁLLÁSRÓL SOLTSZENTIMRÉRE


Időpont: 2013. január 12. szombat
Útvonal: Fülöpszállás (Morgó csárda) - Zsebők-szék -  Kelemen-szék - Dunavölgyi-csatorna - Csonkatorony - Soltszentimre
Táv: 21 km
 

Új év, új túrák. Ma például egy Fülöpszállásról induló jutott. Nem sok embert hozna lázba (nem is sokat hozott), mert nem gondolnák, hogy itt van egyáltalán valami. Pedig van!
A reggeli, kicsit bonyolultra sikerült egymás-összeszedés után viszonylag korán indultunk Fülöpszállásra, és nyolc óra után már ott is voltunk. Egyik kocsinkat átvittük Soltszentimrére, hogy délután onnan legyen hogy visszajönnünk. Az idő hideg volt, de sütött a Nap. A falu központjában körülnéztünk egy kicsit, ittunk egyet a Petőfi apja által bérelt régi kocsmaépületben (Petőfi-emlékhely!). Megvártuk Zsuzsát Kecskemétről, a Petőfi Népe munkatársát, és kilenckor a Kossuth Lajos utcán nekiindultunk a pusztának.
A csípős időt észre sem vettük, amíg a házak között haladtunk. Igazán a metsző széllel a lakott területet elhagyva szembesültünk, de szó szerint: szemgödrünkbe hatolt a hideg levegő. Sebaj, a Nap legalább sütött. És nemcsak sütött, de csodás fénybe öltöztette a tájat. A ragyogó kék égen halványszürke-fehér felhők, az úton alattunk jég és kővé fagyott agyagos út.
Első állomásunk a Zsebők-szék széle volt. Itt néhány tanya ölelésében, egy régi és nagy kiterjedésű tómeder sejlett fel előttünk, laposabb részeiben, a sárgult fű között víz állt - persze az is befagyva. Szép képeket csináltunk, és mentünk is tovább, nagyjából toronyiránt a Kelemen-szék déli partja felé (ez a toronyiránt volt a mai nap kulcsszava; többször eszerint tájékozódtunk, lőttük be az irányzékot, nemcsak a két tómederhez, de onnan a Csonkatoronyhoz, majd a túra befejező szakaszán, árkon-bokron-kerítéseken keresztül a soltszentimrei templomtoronyhoz is).
Szóval, tovább kanyarogtunk a Kelemen-szék felé, hol úton, hol úttalanul, meg-megállva, fagyott kezünkkel nyikorgó zsebünkben, mentünk a pusztába, mentünk serényen. Tízórai szünet, egy kis cigi, ez-az, vagyis nem rohantunk. Átmentünk egy csatorna hídján, aztán egy kanyar után láthatóvá vált a tó nádasa. Ahogy közeledtünk hozzá, még nem láttuk a medret, a víztükröt, csak amikor már közvetlen közel értünk. Akkor viszont!
Az a látvány, egészen lemenve a partig, leírhatatlan. És képekkel sem lehet visszaadni. Akit érdekel, menjen el és nézze meg. Egy vadlesből előbb felülről lehet megcsodálni a hatalmas - nyáron persze nem - fagyottan csillogó vizet, majd a parton és a kissé recsegő jég szélén ügyetlenkedve az embernek olyan érzése van, mintha egy tenger partján járna. Pedig ez "csak" egy kiskunsági szikes tómeder, alig fél méteres vízzel. Annyira lenyűgözött minket a látvány, hogy alig akaródzott tovább menni. Pedig muszáj volt.
Még egy darabig a nádas mellett kanyarogtunk, majd vizes rétek és egy-két méteres kis kiemelkedésen tenyésző bokrosok váltogatták egymást. Láttunk három gémeskutat, néhány, a sík lapályon árválkodó öreg fát. A hőmérséklet szinte egyik pillanatról a másikra váltott át mínuszból nulla fok felettibe, így alattunk a fagyott részek fokozatosan kezdtek  kiengedni. Ennek az lett az eredménye, hogy az egyik vizenyős rét fagyott területén még száraz lábbal tudtunk átkelni, a másikon meg már csak úgy, ha bokáig merültünk a jeges tócsákba.. Nem volt éppen kellemes, lévén, nem számítottunk ilyen extra élvezetekre, meg nem is mindannyiunknak volt vízhatlan a bakancsa, de egy kis kaland sosem árt!
A Nap közben egyre forróbban égetett, már amennyire ezt ilyen körülmények  között ki lehet jelenteni, és arcunkat érve a nap végére bizony kicsit meg is pirultunk.
Kiérve a laposból magányos fákat vettünk észre, melyek ritkásan, de mintha sorban követték volna egymást. Gyökerüknél kis halmok, szürke agyagból (ez itt az uralkodó talajtípus). Valamiféle határjelek lehettek/lehetnek, de nem tudni, pontosan minek a határa, mert Fülöpszállás jelenlegi határvonala nem teljesen ilyen vonalban kanyarodik errefelé, bár lehet, hogy régebben máshogy volt.
A fák között az orrunk - Csonka Zoli kütyüje - után haladtunk tovább a Dunavölgyi-csatorna partjára, majd a régi, Kiskőrösi Állami Gazdaság majorja (ma Kovács-tanya) melletti kis hídon átértünk Soltszentimre szélére. Itt cuppogó sáros fekete föld és homok következett. Itt, mint korábban írtam, toronyiránt elindultunk a Csonkatoronyhoz (persze azért igénybe vettük a régi, szabadka-pesti országút kanyargós nyomvonalát is), amit már nagyon vártunk látni, mivel közülünk a többség még nem járt itt.
A torony előtt hatalmas szőlőtáblák barnultak a januári utószezonban, aztán egy kis csatornán átkelve, végre a történelmi helyen álltunk. Ez a hely több szempontból is érdekes: nemcsak azért, mert itt áll a Duna-Tisza köze legnagyobb templomromja, a maga kilenc méteres tornyával - bár már ez sem lebecsülendő tény. Sokkal inkább azért, mert e hely, egyes feltételezések - és nem a hivatalos történelemtudomány-tanítás szerint (amely amúgy is eléggé eltér a magyar nép igazi történelmétől) - Szent Imre herceg, Szent István fia halálának helyszíne. Az elméletet Péli Zoltán találta ki, és elég alaposan igyekszik is bizonyítani kb. 120 oldalas tanulmányában (ezt lásd
ITT ). Én csak a magam szóhasználatával, néhány percben vázoltam fel a történet lényegét, miszerint Imre herceg a vadkerti erdőben, 1031-ben egy vadászat során gyakorlatilag merénylet áldozata lett, és halálos sebesülést kapott királyfit igyekeztek gyorsan a pilisi gyógyító papokhoz vinni, de ezen rom helyén meghalt. Később, talán a XII. században, emlékére ezen a gyászos helyen egy templomot emeltek, és úgy tájolták, hogy halálának napján és időpontjában - a mai naptár szerint szeptember 7-én és délután fél ötkor - a torony máig megmaradt két kis ablakán a Nap fénye ragyogjon be a szentélybe.
A szent helyen ettünk néhány falatot, erre még Borika a semmiből előhúzott egy doboz túrófánkot, amit ugyancsak eltakarítottunk, és egy végső erőfeszítéssel nekiindultunk, persze toronyiránt, a falunak, végig a katolikus templom tornyát követve. Utunkba előbb csatorna, majd legelők, tanyaudvar széle, lekerített részek, végül szőlőültetvény és homokút akadt, és csak ezek letudásával értünk be Soltszentimrére, az Arany János utcába. Itt Zsuzsa elköszönt tőlünk, mi meg tőle, és az egyik házhoz beugrott, hogy az újság számára riportot készítsen.
Mi még csináltunk egy kis csoportképet a Herceg szobra előtt, majd egy részünk átment a kocsikért Fülöpkére, másik részünk kocsmába ült, hogy megigyon egy jól megérdemelt, és fagyott tagokat kissé felmelegítő kávét. Aztán a sofőrök is csatlakoztak a többiekhez, és fáradtan, de látnivalókkal és élményekkel telve, négy óra körül hazaindultunk. Nikit és Zolit még kiraktuk Kerekegyházán, aztán mindenki ment a maga újára.
Összefoglalva: szép téli túraidőben, csodás tájon jártunk ezen a napon, sok természeti látnivalóval, történeti emléknek pedig ott volt a templomrom. Aki itt volt, biztosan jó érezte magát, aki otthon maradt, vagy hidegnek találta túrára az időt, egyebek, az majd legközelebb velünk tart. De ezt a napot így, ilyen ingergazdagságban nem tudjuk neki reprodukálni. Majd egy másik tájon, egy másik túrán megkapja a magáét...

 

 

Szőke Timi és Csonka Zoli beszámolója a túráról ITT.

 
Ezen a napon együtt túrázott
: Balog Csaba, Csonka Zoltán (Dabas), Gondos Máté (Ladánybene), Polyák Nikolett (Kerekegyháza), Popovics Zsuzsanna (Kecskemét), Rafi kutya (Kerekegyháza), Szekeres Zoltán (Kerekegyháza), Szotyi kutya (Kerekegyháza), Szőke Tímea (Dabas) és Varga Istvánné Borika.


 

Fülöpszállási ref. templom Petrovics István egykori kocsmája Petőfi-emléktábla Ez várt ma ránk... Zsebők-szék szélén Küzdünk
Reggeli Sasok a fészekben Kelemen-szék fölött a Nap Timi Borika Máté
Zoli és Niki Mint az árnyék, úgy követ Magányosan Ritka szép fa! Anatómiai feltárás Nádkúpok
Olvad a jég, csúszik a sár Gémes Hangulatban Határfa Dunavölgy-csatorna... ... a Kovács-tanyával
Úszunk a sárban Csonkatorony Soltszentimrén A szentély Toronybelső, alulról Ők a mai csapat Szekeres-házaspár, kutyákkal
Máté a rommal Ennek a napnak is mindjárt vége... Sok madarat elijeszthetett már... Csatorna Soltszentimrén Szent Imrét Túrakörössé fogadjuk A katolikus templom


 

 

 

a

"Turista az, akinek gyönyörűség a kilátás, akinek barátja a csend és akinek élmény a vihar. Megáll a réteken, megbámulja a virágok pompáját, nyitott szívvel hallgatja a madarak vidám beszédét, csendes bámulattal áll meg a hatalmas fenyők alatt és áhítattal néz a magasba szökő sziklabércre. Nem esik kétségbe, ha megered a zápor, nem ijed meg a keményre fagyott úttól, nem riasztja vissza a sár és nem rémíti meg az éjszaka. A természet csak szép tud lenni!" (Zubor István)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz