(397.) HÁROMNAPOS TÚRA PÜNKÖSDI TÚRA A BÖRZSÖNYBEN 2. /  MÁRIANOSZTRAI KÖRTÚRA


Idõpont: 2013. május 19. vasárnap
Útvonal: Márianosztra - Bezina-rét - Nagyirtáspuszta - Nagy-Sas-hegy - Nagy-rét - Sós-hegy - Kopasz-hegy - Márianosztra
Táv: 14 km


A nem éppen kiadós alvás után ismét terülj-terülj asztalka várta a felébredõ túrázókat. Szinte alig fértünk el a két asztalon a sok reggelihez valótól. Mondani sem kell, hogy most is degeszre ettük magunkat. Miután elpakoltunk és felkészültünk a mai túrára 8:41-kor el is indultunk a mai táv teljesítésére. A csapat itt még teljes volt. Már ekkor érezni lehetett, hogy sokáig nem kellenek a pulóverek. A Mária utakon mentünk el a márianosztrai pálos kolostorig. Hatalmas sárga építmény két toronnyal, röviden talán így lehet jellemezni a több száz éves történelemmel bíró épületegyüttest. A templommal szinte egyben van a börtön. A templom elõtti tér és a kapu elõtti tér rendezett és nagyon szép. Itt búcsút vettünk Ircsikétõl, Terikétõl és Szellitõl õk ugyanis a mai napot pihenéssel töltötték.
Bár a továbbindulókra is ráfért volna egy kis pihenés, de miért hagytunk volna ki egy napot, amin több mint 500 méter szintemelkedést lehet legyûrni. Elhaladtunk a börtön mellett, majd a hátsó bejáratok elõl remek panoráma képeket készítettünk mivel a Csák-hegytõl, a bánya hegyétõl egészen a Nagy-Galláig remek és tiszta kilátásban volt részünk. A börtön mögött emelkedõ következett és az út a rabtemetõ mellet vezetett el, ahová benéztünk. Folytatva az utat elértünk a PIROS KERESZT jelzésig amelyen jobbra fordultunk. A jelzésbe csatlakozott a jobbról érkezõ lila Mária út. Kis ösvénykén emelkedtünk tovább, majd egy kis szintben haladás következett és az utunk is kiszélesedett. A mellettünk lévõ völgyben az Endre-forrás folydogált és egyre közelebb került, mivel egy nagyon szépen kialakított kõhídon átmentünk rajta. A forrás átkerült a jobb oldalunkra és egészen az eredetéig nyomon lehetett követni, miközben folyamatosan emelkedtünk. Az út egyre inkább középen füvessé vált, majd a ritkásabb erdei területeken magasabb fû borította. Egy patkó alakú kanyarulatot megelõzõen baloldalt nagyon mély nyiladék tátongott, amelynek kiindulópontja a kanyarulat közepénél volt. Ezt követõen kis ligetes erdõbe értünk, amely ritkább voltának köszönhetõen több fényt engedett az erdõbe és ezáltal a nap fényében csak úgy ragyogott az erdõ alji zöld szõnyeg. Egy kis lejtõ következett, melyrõl csodaszép völgybe nézhettük le. Hamarosan egy íves kanyarulat következett, amely ismét lejtett. És ekkor vettük alattunk futó erdei utat, ami a régi vasút nyomvonala volt. Hát elérkeztünk a mai túránk egyik látnivalójához. Tegnapi napon hallhattunk a vasutazás közepette, hogy hajdanán volt egy vasút Nagyirtás és Márianosztra között, de ezt megszüntették és a síneket is felszedték. A vasút töltése, illetve nyomvonala még így több évtized után is megmaradt, nem nõtte be az erdõ, a növényzet, mintha tiszteletben tartaná. Olyan volt mintha bármikor érkezhetne egy vonat, mivel nem volt nehéz a síneket, a talpfákat odaképzelni. A mellette növekvõ fák már szinte alagutat formálnak.
Innentõl kezdve a vasút nyomvonalát követtük. Már az elsõ lépések során kiderült, hogy innen szinte csak a sínek hiányoznak, mivel a talpfák zömmel megvoltak. Igaz majd a fele már használhatatlan, de fel lehet lelni nem kevés rögzítõ vasat és szegeket is. Az út kissé göröngyös a teljes nyomvonalon, még a „képzeletbeli” sín mentén sem könnyû haladni a töltés kövei miatt. Alig mentünk párszáz métert, amikor a baloldalon bennünket kísérõ patak egy hatalmas szigetet képezett az évek során. A csapat fiataljai lemásztak a völgybe és meghódították a helyi „Ayres Rock”-ot. Közben a többiek a vasút nyomvonalát követték. A szikláról átkelve egy másik töltésen haladtunk egy darabig amíg egy leomlott híd utunkat nem állta. Ekkor visszatértünk a vasút nyomvonalára és egy nagyobb ívû kanyarulat következett. A töltés közepén egy kisebb víznyelõ tátongott amelytõl jobbra és balra elnézve vízátfolyást láttunk. A víz utat talált magának a töltés alatt és biztos már elég szépen kimunkálta magának az akadálytalan haladást és ettõl keletkezett ez a kis víznyelõ is. Egy nagyon szép ligetes rész körül emelkedtünk, amikor egy érdekes dologra lettünk figyelmesek. Megjelent a sín az egyik nyomvonalon, majd a másikon is. Hát innen már tényleg csak egy vonat hiányzott, mivel elég jó állapotban megmaradt ez az alig 200 méteres szakasz. A kanyarulat háromnegyedénél ismét egy vízátfolyás munkálkodott, amelytõl nem messze egy régi elágazást is megfigyelhettünk. A sín már nem tartott sokáig. A nyomvonal emelkedési szöge kényelmesnek mondható, de jobb oldalon egyre mélyebb lett a szakadék, amelynek nagyságát mindinkább elrejtette az egyre sûrûbb erdõ. Baloldalon pedig a meredek hegyoldal húzódott, mondhatni remek kis nyomvonalat vágtak az oldalába. A kialakított „útvonal” szerpentinként halad egyre feljebb és feljebb. Egyenes szakasz nem sok van, de íves kanyarulatok annál inkább, ennek volt köszönhetõ, hogy a csapat eleje egyre láthatatlanabbá vált és szinte el is tûntek. Mi az utóvédek vasszegek és rögzítõ vaslapok gyûjtésével és a nyomvonal fényképezésével töltöttük az idõt, ami lemaradásunkat is növelte. De csöppet sem bántuk, mivel tudtuk valahol úgyis bevárnak. Sietni meg nem volt érdemes mert akárcsak tegnap, itt is más és más volt minden egyes négyzetméterben az erdõ arculata, amit még csak fokozni tudott a „láthatatlan” vasút szellem nyomvonala. Egy szakaszon kb. 150 méterig ismét volt egy kis sín, ami után egy balirányú kanyarulattal magunk fölé kerekedtünk nem kis szintet emelkedve. Itt kicsit nagyobb volt az emelkedõ szöge és egyenesebb is volt a vonalvezetés, de következett egy jobb kanyar és innentõl mintha szintben haladtunk volna. Ami nem volt igaz, mert folyamatosan emelkedtünk, csak hol jobban, hol kevésbé észrevehetõen. Vagy lehet inkább azzal voltunk elfoglalva, hogy minél jobban a „síneken” maradjunk, vagy minél több talpfát tudjunk megérinteni a lábunkkal. Kissé egyenesebb szakasz következett, amíg el nem értünk egy újabb visszafordító kanyarulathoz, amely egy csodás völgy szélén vezet el. Hamarosan megérkeztünk a leszakadt hídhoz, ahol egész mély völgy tátongott a lábunk elõtt. A víz már igencsak mély medret vájt magának, így csak le és felmenve tudtunk átkelni a túloldalra. Ha majd egyszer újjáépítik ezt a vonalat itt lesz egy kis dolguk az építõknek. Innentõl több helyen sûrû fû és csalán, illetve szederbokrok nehezítették haladásunkat. Még várt ránk egy-két íves kanyarulat, és a csapat innentõl együtt haladt. Minden egyes kanyar csúcspontjából, persze azt megelõzõen is remek kilátás nyílt az alattunk húzódó mélységre. Majd véget értek a nagyobb kanyarok és majdnem egyenesen folytattuk utunkat. Baloldalon egyre inkább fenyves kísért minket. 11:22-kor érkeztünk meg Nagyirtáspusztához. Itt elkészítettük mai csoportképünket és elindultunk a Hotel felé. A hely ismerõs volt lévén tegnap itt kezdtük és fejeztük be a napunk túra részét. A Hotellel szemben lévõ keresztnél, a padokon tartottunk egy kis pihenõt.
Továbbhaladva a jelzések elágazási pontjánál egy érdekes püspöki süvegre emlékeztetõ formájú kõre lettünk figyelmesek, amely elrejtette elõlünk kilétét. Ilyen követ még nem láttunk, de hosszas tanakodás után arra jutottunk, hogy bizonyára az érseki birtok határát jelölhette régen, de ennek majd utána kell néznünk. A pihenõ jó ötletnek bizonyult, mivel csak most kezdõdött a mi kis hullámvasutazásunk. A ZÖLD KERESZT jelzésen tettünk meg pár perc „sétát” szintben, majd emelkedni kezdtünk a 10/6-7-es emelkedõn. (Csak jelzésképpen a 10/5 a szintben haladást jelenti). Az útvonal hangulatos erdõben halad, de csak egyre feljebb és feljebb. Elértük a ZÖLD SÁV jelzést és kis kanyargós ösvényen folytattuk emelkedésünket a ligetes erdõben. Már elmúlott dél is, de ezt a fák között annyira nem lehetett érezni. A közöttük beszûrõdõ fények feledtették az emelkedést és remek fotótémákat szolgáltattak, de hiába a látványt csak az emlékezett tudja visszaadni. Elérkeztünk az elsõ csúcsponti elágazáshoz és elindultunk a ZÖLD HÁROMSZÖG jelzésen a Nagy-Sas-hegyre. Sziklák és fák között emelkedtünk néhol már 10/8-as emelkedõn és úgy tûnt nem érünk fel, mivel mindig volt egy újabb kanyar. Azért sikerült ezt a csúcsot is meghódítanunk, ahol sajnos a csúcson nem volt kilátás, mivel a fák úgy körbenõtték, hogy csak sejteni lehetett a valószínû pazar látványt. Említést érdemel, hogy kicsit lentebb volt egy kilátóhely ahonnan remekül lehetett látni a Négyhányás vonulatát. A csúcsról egy ritkábban járt csapáson ereszkedtünk le és keresztezve a ZÖLD SÁV jelzést egy nagy mezõre a Nagy-rétre értünk és felkúsztunk annak magaslatára. A dombot szinte teljesen ellepte az árvalányhaj és rengeteg virág pompázott imitt-amott különféle színekben. Valóságos mesebéli hely tárult szemünk elé. A látványt fokozta, hogy a szellõ borzolta az árvalányhaj-tengert, ami csak úgy ragyogott a napsütésben. Mindemellett remek kilátás nyílott amerre csak néztünk: el lehetett látni egészen a Dunáig és a Naszályig is. Annyira szép volt ez a hely, hogy kicsit megpihentünk.
Folytatva utunkat leereszkedtünk a Sós-hegy alatti kis völgybe, majd beérve az erdõbe ismét emelkedni kezdtünk. A ZÖLD SÁV jelzés egyébként az OKT elsõ teljesítõjének Horváth Józsefnek a kedvenc útvonala volt ezért is viseli a nevét. Errõl mi is megbizonyosodhattunk, pedig még csak a felénél jártunk. Kicsit hasonlított az emelkedés a korábbihoz, de itt egy elképesztõ helyre értünk fel (13:30). Árvalányhaj-óceán hullámzott lábunk alatt. Nemcsak a tekintetet, hanem a lelket, testet is vonzotta, hatalmas energiájával szinte beszippantva. A panoráma is csodaszép volt, hiszen el lehetett látni egészen Esztergomtól egészen a Naszályig. Ezért nagyon lassan ereszkedtünk le az árvalányhajas ösvényen az alsóbb csúcshoz és betértünk a fák közé. Innen kilátásban nem volt részünk, de az erdõ kárpótolt minket. Kis ösvényen haladtunk lefelé egy igencsak hangulatos erdei részen. A csapat itt kissé szétszóródott. Volt egy-két szerpentin is, majd egy földutat keresztezve tipikus erdei úton bandukoltunk tovább. Egy keresztezõdésben furcsa kõre lettünk figyelmesek, amely nem erdõtag határoló volt, hanem lehet hogy határkõ, no egy újabb rejtély. Itt bevártuk a többieket és együtt folytattuk az utat. Elérkeztünk utolsó emelkedõnk aljához és a ZÖLD HÁROMSZÖG jelzésen megkezdtük emelkedésünket a Kopasz-hegyre. Olyan volt mintha egy síugrató sáncra érkeznénk, csak éppen a kis kanyarjaitól, a fák közötti szlalomozásától nem láttuk a tetejét. Mikor már azt gondolnád fent vagy a hegycsúcson, még egy balkanyar és akkor érsz ki a kopasz hegyoldalra, majd veszítesz a magasságodból egy-két métert, lendületet veszel és megérkezel. Nem véletlen a hegy neve, mert fák nem igen vannak rajta szinte tar kopasz. Egy vaskereszt áll rajta, amely köré letelepedtünk egy kicsit. Most már célunkat is látni lehetett, így a Sós-hegyrõl látott panoráma teljessé vált, talán bizonyos pontjai kicsit közelebb kerültek. A szél ereje itt érezhetõbb volt, és kicsit nyugtalanító is, hogy felkap és elröpít minket az igen meredek hegyoldalon a völgybe. De azért nem olyan veszélyes hely ez, ha az ember óvatos. A látvány pazar és nyugalmat áraszt.
A szirtet magunk mögött hagyva indultunk hegynek lefelé. Szinte fékezni kellett magunkat a ZÖLD SÁV jelzésig vezetõ szakaszon. Az utat igencsak elmosta az esõ során lezúduló víztömeg, mert sok helyen lehetett a nyomát látni. Nagyobbrészt erdõben kanyarogva ereszkedtünk le, de néhol a ritkább „erdei fejfedõ” miatt jobban ért minket a nap és ekkor vettük észre, hogy igencsak meleg van. A folyamatos csúcsra fel és lemászás már kivett erõnkbõl, de már nem volt sok hátra. Elhaladtunk a nagyon szépen kiépített TVK-forrás mentén. Beértünk Márianosztrára, majd a Miklós utcánál megvártuk a lemaradt társakat. Innen már mûúton ereszkedtünk tovább, közben egy nyomóskútnál lemostuk magunkról a mai nap porát. Befordulva célegyenesbe már láttuk a fogadó bizottságot a reggel „pihenõre” eltávozó társainkat. A Hangulat étteremig sétáltunk, ami mellett lévõ presszónál ért véget a mai túránk.
Túrázó csapatunk itt újra együtt volt és mindenki a számára kedves „frissítõvel” üdítette magát, s közben kézrõl kézre járt az egész nap nem látott Szelli baba. Visszamentünk a szállásra ahol letelepedtünk a padokhoz, és megebédeltünk. De mire befejeztük az újabb „csipegetést”, Zsuzsa már el is készült egy adag szilvalekvárral töltött, darált dióba és fahéjba forgatott gõzön fõttel. Egymás után faltuk a finom desszertet és teltünk meg egyre jobban. 18 órára már mindenki tele volt és készen állt még egy kis ráadásra.

A ráadástúránk a márianosztrai Kálváriára vezetett. A település kis hangulatos utcáin mentünk el a Kálvária alatti tisztásig. A stációk jobb és bal oldalon hársfa és tölgyfák alkotta fasor között helyezkedtek el. Az utolsó stációk között már beton lépcsõk által alkotta szerpentinen lehet közlekedni amíg fel nem érünk a fedett szentélyig. Innen jobb és baloldalon közelíthetõ meg a kápolna, amely elõtt három kereszt és két szobor áll. Elõtte padok vannak félkörívben és a kis szentély tetején pedig egy kõpad. Innen remek kilátás nyílik a településre és a Börzsönyre. Innen terveztük megnézni a tegnapi nap során elmulasztott naplementét. Amíg vártuk a pillanatot remek fotókat készítettünk, és bejártuk a kápolna környékét is. Amikor már közeledett az idõ szomorúan nyugtáztuk, hogy egy felhõ keresztül húzta tervünket, így korábban láttuk meg a naplementét, amely így a felhõ, és nem a hegy mögé bukott le.
Visszamentünk szállásunkra és még egy kis esti csevellyel zártuk a napot. Közben körülöttünk villámokra lettünk figyelmesek és egyre jobban fújt a szél is, mivel közeledett a vihar. Ettõl függetlenül ma sem tértünk nyugovóra 23 óránál elõbb, de a fejekben már ott motoszkált, hogy másnap, mikor felkelünk itt kell majd hagyni ezt a remek kis helyet, bár még egy másnapi túrázás ott lapult a tarsolyunkban."

Szõke Timi és Csonka Zoli (Dabas)

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Balog Jánosné Terike (Kecskemét), Balog Szellõ, Blahut Pál, Bujdosó Petra, Csonka Zoltán (Dabas), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Nagy Irén, Popovics Zsuzsa (Kecskemét), Szõke Tímea (Dabas), Török Mária és Varga Istvánné Borika.

A/Túra a Kopasz-hegyre