(396.) HÁROMNAPOS TÚRA PÜNKÖSDI TÚRA A BÖRZSÖNYBEN 1. /  NAGYIRTÁSPUSZTA - NAGYBÖRZSÖNY


Idõpont: 2013. május 18. szombat
Útvonal: Nagyirtáspuszta - Kisirtáspuszta - Vasedény kulcsosház - Rustok-hegy - Nagybörzsöny - Kisvasút állomás (vissza vonattal Nagyirtáspusztára)
Táv: 13 km


A Túrakör mai nap egy kicsit eltért a szokásos gyakorlatától, de egy dologban azonos volt: a gyülekezés helyszíne. A csapat lelkes 13 tagja úgy döntött, hogy a hosszú hétvégét a Börzsönyben tölti. Ehhez hajnal 5-kor volt a találkozó a kis ház elõtt, ahová szép sorjában megérkeztek a nemrégen még nyugodt, vagy éppen izgatott álmából felébredt túrázók. Miután a nem kevés csomag a helyére került, 3 autóval fél6 elõtt neki indultunk. Szerencsére így reggel a napsütést magunk mögül kaptuk, de azért az út során sokfelé felhõs volt az ég. Éppen csak elmúlt 7 óra mire megérkeztünk Kóspallagra. Itt a Tiffany Sörbárban fogyasztottunk kávét, illetve az autók mellett mindenki evett Terike finom fasírtjából. Kis pihenõnk majd egy óráig tartott, de innen már csak egy kis lendület kellett, hogy felérjünk a nagyon hangulatos, ámde annál kanyargósabb erdei úton Nagyirtáspusztára, a Szent Orbán Erdei Hotel elõtti parkolóba. Itt mindenki magához vette a túrzsákját és 8:17-kor kezdtük el a túránkat.
Mindenki várta már ezt a hétvégét és azt, hogy a mai nap felvirradjon. Igaz mindannyian elõbb keltünk fel, mint a Nap, de a kevés alvás és a hosszú út valahogy nem látszott senki sem. Elsõ métereinket mûúton tettük meg, de csak a Nagyirtás vm-ig. Itt már a kicsit vizes fûben sétáltunk el a megállóig. Itt fedeztük fel, hogy létesítettek egy 10 állomásból álló Hosszúvölgyi erdészeti tanösvényt. Ekkor még a fák között kissé hûvösebb volt, de túrázáshoz abszolút remek. Az erdõ mondhatni tõlünk volt „hangos”, mert folyamatosan folytak a párbeszédek, mintha hónapok óta nem láttuk volna egymást. Most nem az Alföldön róttuk a kilométereket, hanem a Börzsöny déli részén. A PIROS KERESZT jelzésen lefelé mentünk a nagyon szép erdõben és sorra vettük a tanösvény állomásait. Minden egyes állomásnál az egyik oldalon volt a tudni való, a másik oldalán pedig az ismeretek játékos alkalmazása. Alig 1,5 kilométer az útvonala, de nagyon sokat tanulhat az, akit komolyan érdekel a Börzsöny ez kis része. A kisvasút keresztezése után hamarosan becsatlakozott jobbról a SÁRGA KERESZT jelzés miközben egy igencsak meredek lejtõn ereszkedtünk le. 8:56-kor érkeztünk meg Kisirtáspusztára. Itt kis pihenõt tartottunk és közben körbe jártunk az állomás területét. Az egész olyan volt mintha itt már nem lenne semmi sem, pedig a vonat még jár és a pihenõk, valamint a régi kovácsház és egy pár kulcsosház hirdeti, hogy itt nem állt meg az élet és mindig van egy kis nyüzsgés.
Legfiatalabb túrázónk nagyon jól viselte a túra nehézségeit, bár õt állandóan tolta valaki, mindig figyelte valaki, hogy hogyan érzi magát. De olyan volt, mint egy kis angyal, aki szinte azonnal azonosult a természet nyugodtságával és dobbanásával. Folytattuk utunkat a SÁRGA KERESZT jelzésen és innentõl már sárosabb volt az erdei út, mivel éjszaka erre felé is kiadós esõ volt. Bár ez csöppet sem zavart minket és babakocsistul küzdöttük le a folyamatos emelkedõt és a pocsolyákat. Egy patak mentén emelkedtünk egy régi vasút nyomvonalán. A színes erdõben néha kis apróságok keltettek nem kis izgalmat, például egy szalamandra. Egy kis pihentetõnél, ahol a SÁRGA KERESZT jelzés jobbra megy tovább, szusszantunk egyet. Továbbhaladva már erõteljesebb emelkedõ következett (10/7) és igencsak meg kellet lódulni Szellikével is. A SÁRGA NÉGYZET jelet követtük és egy pár száz méteren kicsit még meredekebbé vált az út, de azután könnyedebbé vált az emelkedõ, mely elõtt Szellikét kivettük a babakocsiból és Csaba vitte hol a kezében, hol a nyakában, de szinte végig kurjongatta az utat és csak nevetgélt. Neki persze könnyû dolga volt, egész nap csak hoztuk-vittük, mi meg saját lábunkon kellett magunkat felvinnünk az emelkedõkön. De a fáradság nem tudott úrrá lenni rajtunk, nagyon jó volt a hangulat amit persze a kis csöppség mindig tudott fokozni. Egy szakaszon vakító zöld aljzatú erdõben haladtunk, majd kicsit sárosabb lett az út és egy 90 fokos kanyarulattal és egy lejtõvel érkeztünk meg egy csodaszép részre. A Vasedény kulcsosház közelében jártunk már és hamarosan meg is érkeztünk a ki házikóhoz, ahol reggeli szünetet tartottunk. A ház mellet van egy kis tavacska, tûzrakóhely, több asztal és pad is, de ami egy erdõben nélkülözhetetlen, egy forrás is, a János-forrás, vagy más nevén a Fagyos-kút. A házban éppen fiatalok „vendégeskedtek” így belülrõl nem tudtuk megnézni, de elég volt a környezetét szemügyre venni. Egy völgyben fekszik, mellette forrás csordogál és nem kis magasságok meredeznek az ég felé, ha kinézel az ablakán. A klíma is remek lehet itt. A fény különös játékot tud itt játszani a nap bármely szakában és évszakában. Hát itt is szívesen idõztünk volna, de tovább kellett menni.
A KÉK KÖR jelzésen indultunk tovább, majd könnyedebb utat kerestünk a KÉK KERESZT-hez, amelyen felmentünk a KÉK NÉGYZET-re. Az egész csak 200 méter volt, de ismét sokat emelkedtünk. Eddig egyébként végig velünk haladt a Mária út lila ága is. Annak ellenére, hogy „lefelé” haladtunk a kisvasút végállomásához most is felfelé „faltuk” a métereket. Jobb oldalon a sûrûbb, bal felé meg egy kicsit ritkább-világosabb erdõ kísért minket. Egy nagyobb sziklacsoport is elõbukkant a zöldbõl. Mivel nem csak a nagyok éheztek meg egy idõ után, Szellikének is ennie kellett, így pont jókor jött egy újabb pihenõ. Ekkorra a nap kisütött egy kicsit, de nem sokáig mutatta magát. Nem tartottunk az esõtõl, bár nem is hiányoltuk. Tovább lépkedve egy idõ után kicsit megszelídült az emelkedõ és mintha már szintben haladtunk volna. Az erdõ látványa megunhatatlan volt, talán csak az út, amin jártunk tûnt egyhangúnak, de fél kilométerenként az is változott. Hol sárosabb volt, hól könnyebb volt a haladás, hol nehezebb, de mi csak azt vettük észre, hogy Zsolti csak úgy száguld Szelussal. Mi tagadás néha nehéz is volt követni õket. Csapatunk eleje és vége között sokszor több száz méter is volt, de még is együtt voltunk, mert bevárogattuk egymást. Alkalmazkodtunk egymáshoz, de senki nem érezte, hogy gyors vagy éppen lassú lenne a tempó. Elvégre azért jöttünk, hogy a Börzsönyt lássuk és itt minden négyzetméteren van mit látni. Az meg már régóta tény, hogy mi az unalmasnak és érdektelennek tûnõ helyeken is találunk mindig valami látványosat, no ezért van az, hogy kétszer annyi ideig tart egy távot megtenni. No de érdemes velünk tartani! Elérkeztünk a KÉK HÁROMSZÖG elágazásához és úgy döntött mindenki, hogy felmegyünk a Rustok-hegyre. Egy rövid emelkedõ után elértünk a földvár dombjához és a jelzés bekanyarodott a fák közé és egy kis ösvényen lehetett megközelíteni a csak pazarnak nevezhetõ kilátóhelyet. A hegyoldal ezen részen könnyedén megközelíthetõ és meredeksége ellenére is biztonságos megközelítést tesz lehetõvé. Alattunk húzódott hosszan a Kereszt-völgy hosszú nyúlványa, bal felé folytatódott a Rustok-hegy, szemben volt a Hegyes-hegy-orom, bal felé a Száraz-fa-bérc. Csak zöldes hegyoldalt és fákat láttunk, de mégis hosszasan tudtuk nézni, mert annyira megkapó volt, amit a szemünk látott. A felhõk és a nap különleges árnyjátékot játszottak és lett hol világosabb, vagy éppen sötétebb zöld a hegyoldal. Sátorozni akárcsak eddig több helyen itt is remek élmény lehet! Itt megkerestük a GCSAKK geoládát is.
Visszamentünk a jelzés elfordulásáig, majd innentõl valami csoda folytán lefelé mentünk. Nade mintha folyamatosan elvették volna lábunk alól a talajt, olyan jó volt lefelé menni, pedig csak a mércémmel mérve egy 10/7-os lejtõ volt. Visszaértünk a KÉK NÉGYZET-re, de csak pár métert haladtunk rajta. Még szerencse, hogy kis szakaszon kikerültük a jelzés földútját, mert nagyon sáros volt, fõleg nehezen járható is a nem régen itt elhaladhatott fakitermelõ jármûvek miatt. Úgy véltük, hogy a jelzésen nagyjából egy irányba haladó erdei földút jobb lesz. Végül is jobb volt, mert ennek a közepe járható volt a két mély keréknyom barázda között. Azt mondani sem kell, hogy ezen a szakaszon nem sokáig láttuk Szellit és sofõrét Zsoltit, úgy leszáguldottak, hogy „szinte megszáradt alattuk” a vizes föld. Igaz, hogy lefelé mentünk de azért a korai kelés és a folyamatos felfelé haladás itt már némelyünkbõl kivett egy kis energiát, de még ekkor sem panaszkodott senki sem. Mindannyian tudtuk, hogy mindenkinek másmilyen az erõnléte, az energiatartaléka. Már elmúlott fél1 is mikor fejünk felõl eltûntek a fák, de jobb és bal oldalt szorosan kísértek. A földutat ellepte a friss, zöldellõ fû, de a göröngyökön ettõl még nem lett könnyebb a járás. Elérkeztünk a PIROS SÁV, KÉK SÁV jelzésekhez, ahol bevártuk mindenkit. Innen kis hangulatos ösvénykén értünk el Bogár-kerthez, majd egy mûúthoz. A Börzsönyi-patak mentén haladtunk a két jelzésen, de a kék itt nem az Országos Kéktúrát, hanem a Börzsönyi Kéket jelölte. Egy gázlón átkeltünk a patakon és kicsit lecsutakoltuk a cipõket. Beértünk Nagybörzsönybe és a Vízimalomnál letelepedtünk a kis padokra.
Sokan úgy döntöttünk, hogy megnézzük a vízimalmot, amit igenis érdemes felkeresni. A belépõ árához képest nem csak egy fél mondatos tájékoztatást kapunk, hanem alaposan megismerhetjük a malom történetét, a malom mûködését a búzaszemektõl a lisztig. A régi idõkbõl is kapunk ízelítõt, hogy a molnárok dolga igencsak kemény volt, de annál megbízhatóbb. Miután befejeztük a malomlátogatást visszamentünk a padokra és ettünk pizzát és jégkrémet, no meg kávéztunk is.
Mivel még mindig nem ez volt a mai nap utolsó állomása, felkerekedtünk és elindultunk a Nagybörzsöny vasútállomásra. Árkeltünk a patakon, majd kiértünk a Völgy utcára. A nap hátralévõ részében mûúton, vagy mellette tettük meg. Az út mentén nagyon sok szép kis ház és porta van, amely alapján kijelenthetõ, hogy remek kis település ez. Kényelmes tempóban haladva, de már 14:44-kor megérkeztünk az állomásra ahol megváltottuk jegyünket a vonatra. Sokat várták már a vonatot, amely nem sokkal 15 óra után egy nyitott és egy fedett kocsival meg is érkezett. Felszálltunk a vonat fedett kocsijába a babakocsival el is zártuk a folyosót. A kis vonat csak úgy kattogott mikor állt, de annál jobban mikor lendületet vett.
Kezdetét vette az utazás. A sínekre nézve az hinné az ember, hogy ezen már nem jár semmi, mert csupa girbe-gurba, nyiklanak balra és jobbra, a toldásoknál szintkülönbség van mégis a vonat ezen a sínen jár. Sebessége nem túl szédületes, mindössze 6-8 km/h, de kérem ez itt hegyvidék és pont ez a cél. Az utas azon túl, hogy élvezi az utazást, bõven van ideje megszemlélni az a környezetet ahol a kis zöld vasfogat tekerõzik fel, fel és fel. Azt nem szabad elfelejteni, hogy a vonattal folyamatosan felfelé megyünk kisebb kanyarulatokkal. Az elsõ szakaszon is lehet érezni, de a vonat hangján hallani is, hogy csak emelkedünk. A vonatból nem gyõztünk kitekingetni, mert az erdõ látványa még így is magával ragadó, a vonat sínje mellett lévõ több méteres mélységrõl nem is beszélve. A vonat kicsit megkönnyebbül, amikor megérkezünk Kisirtásra. Itt a korábban jegyeladó most idegenvezetõnek áll be és röviden ismerteti a vasút történetét. No és megyünk tovább. Eddig a vonat húzta két kocsit, most pedig felfelé tolja, mivel itt az eddigieknél sokkal meredekebb szakaszt kell legyûrnie a két kocsival és nem kevesebb, mint 40 utasával. Jobb oldalra kitekintve láthatóvá válik a sín, amelyen jöttünk és az emelkedés is. Hihetetlen alig párszáz méter és annyit emelkedtünk, hogy alig lehet észrevenni az alattunk lévõ sínpárt. No de ismét egy kis kitérõ, vagyis fordító és a mozdony ismét elõl van. Folytatjuk emelkedésünket és egyre több a nagyobb íves kanyar, amelyek szép kis erdei ligeteket kerülnek meg. A sín több helyen kígyózva halad ami még fokozza az utazás élményét, no meg a vonat mellett lévõ mély szakadékok is emelik az adrenalin szintet. Még mielõtt megérkeznénk az állomásra mozdony átment a szerelvény végére. És végül tolatva futunk be Nagyirtás vasúti megállóhelyre. Remek kis utazás volt, bármikor megismételném. Hihetetlen, hogy a vonat ezeken, a síneken ilyen stabilan és magabiztosan tud felkapaszkodni, útközben látvány pedig leírhatatlan azt mindenkinek magának kell látni.
Az állomástól még 600 méter séta várt ránk, hogy megérkezzünk a mi kis paripáinkhoz. Éppen elmúlt 16 óra mire a kissé elfáradt, de még mindig lelkes csapat elindult a 3 autóval Márianosztrára, a Malom utcában lévõ Boróka kulcsosházba. Itt gyorsan elfoglaltuk a helyeinket és kipakoltunk amennyire szükséges volt. Az udvarban lévõ fák alá padokat és asztalokat hordtunk, miközben Zsuzsa, a hölgyek lelkes segítségével elkészítette mai vacsoránkat: a borscslevest és a gombapaprikást. A férfiak elmentek a napi fáradalmakat kissé kipihenni a sarki Hangulat étterembe. Egynehányan egy helyi lakossal szóba elegyedve szert tettek egy kis pincelátogatásra és jutalom borra is. Már nagyon éhes volt mindenki, de azt hiszem mostanában nem ettünk ennyit. Sokan kétszer-háromszor szedtünk a levesbõl és a másodikból is. Már szinte gurultunk mire befejeztük az evést, amelyet kis szieszta és az egész nap tartó beszélgetés követett.
A csapata fele, közeledvén a naplementéhez felment a Kálváriára, hogy megnézze az aranykorong eltûnését, de sajnos az gyorsabb volt. Mindenestre a Kálváriáról szép kilátás nyílik a Nosztrára és környékére. Visszaérve a hangulat csöppet sem hagyott alább, de azért 23 óra magasságában már mindenki álomra hajtott a fejét, hogy erõt gyûjtsünk a maradék két napra."
 

Szõke Timi és Csonka Zoli (Dabas)

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Balog Jánosné Terike (Kecskemét), Balog Szellõ, Blahut Pál, Bujdosó Petra, Csonka Zoltán (Dabas), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Nagy Irén, Popovics Zsuzsa (Kecskemét), Szõke Tímea (Dabas), Török Mária és Varga Istvánné Borika.