(347.) TÚRA A SPARTACUS-ÖSVÉNYEN ÉS A SZENT LÁSZLÓ-VÖLGYBEN


Időpont: 2012. április 30. hétfő
Útvonal: Pilisszentlászló - Spartacus-ösvény - Jenő-kunyhó - Apátkúti erdészház - Apátkúti-völgy - Szent László-völgy - Pilisszentlászló
Táv: 15 km


Fél ötkor keltünk és egy órával később vettek fel minket Berta Andrásék. Budapesten mentünk keresztül Pilisszentlászlóra ahová hét óra körül érkeztünk meg.
A Gesztenyés-söröző már nyitva volt, így a reggeli kávé után nekiindultunk a Pilisnek a jelzésen kb 7:18-kor. A Béke utcán, kis emelkedőn indultunk meg és pár száz méter után már kicsit szétszakadozott a 15 fős csapat. A Templom köznél letértünk a jelzésről és egy jó emelkedőn értünk fel a templomhoz. A kertje rendezett volt és a kerítését már majdnem teljesen kinyílt orgonabokrok díszítették. Itt újra összerázódtunk és így folytattuk az utunkat kifelé menet a településről. Elhaladtunk egy focipálya mellett is, majd egy keresztnél. 7:40-kor érkeztünk meg a kálváriához vezető úthoz ahol két fánál egy kis kegyhelyet is láthattunk. Innen szép kilátás nyílt a település környékére és a ránk váró útra. Agyagos-homokos szekérúton mentünk eleinte tűző napon. Igaz így 8 óra előtt még csak melegedni kezdett az idő, de már érezni lehetett a kora nyári nap melegítő sugarait. Beérve az erdőbe kellemes hűvös fogadott minket és néhol szép kilátás az Ágas-hegyre. Eleinte az erdő szélén haladtunk, majd beértünk a sűrűbb erdőbe ahol egy újabb keresztre lettünk figyelmesek. Pár méter után egyre mélyen patak-völgy jelent meg baloldalon, mi pedig egy horhoson mentünk keresztül, ahol szinte teljesen kilátszottak a fák gyökerei. Itt a csapat többsége jóval előttünk haladt és túlmentek a Spartacus-ösvény leágazásán. Nem véletlen, mert semmi sem jelezte.
Csaba, Timi, Kati néni, Borika néni, Jani, a két Roland és jómagam rátértünk az ösvényre, a többieknek meg telefonon szóltunk, hogy jöjjenek vissza. Kicsit lassabban mentünk így a többiek is beértek minket. Egy erdőirtásnál szép kilátás nyílt ismételten az Ágas-hegyre, illetve itt figyeltünk fel egy fára, amelynek arca volt. Az ösvény folyamatosan emelkedett és eleinte bükkösben haladtunk, majd tölgyesben az egy embernyi széles ösvényen. Emiatt libasorban tudtunk csak haladni. Szarvas-bérc fordulója után hamarosan elértünk egy kilátóponthoz (8:49), ahonnan a Duna irányába is el lehetett látni. Az elénk táruló természet a zöld különböző árnyalataiban pompázott és mindezt árnyékból, páholyból szemlélhettük. Itt fel lehetett mászni egy magasabb pontra is ahonnan szélesebb kört lehetett belátni. Ide egyedül mentem fel és elég meredek volt, így csak a feléig mentem fel. Visszamentem a többiekhez és mentünk tovább. Egy újabb 90 fokos visszaforduló után kidőlt ágak nehezítették utunkat, közben baloldalt nagyon mély völgy tátongott, jobb oldalon meg az Öreg-Pap-hegy magaslott. Közeledbe egy újabb nagyobb kanyarulathoz a fiúk versenyt rendeztek: Tamás jócskán levágva a kanyart leereszkedett a völgybe, majd a másik oldalon felmászott, Jani és Roland pedig közel ugyanakkor értek oda futva az ösvényen.
A visszafordító után megérkeztünk a földcsúszáshoz, ahol a hegy oldalából, illetve az utunkból egy kis rész eltűnt. Nagyon nehéz volt itt átverekedni magunkat, mert a hegyoldal homokos volt és csúszós, kapaszkodási lehetőség szinte nem is volt. Szó szerint csúszva-mászva lehetett áttérni a túloldalra. Timi, Anna és én inkább felülről kerültük meg ezt a helyet. Itt figyeltem fel egy sziklára, amely látszólag csak rajtaült az alatta levőn és le lehetett volna lökni. Az ösvényre való visszajutás sem volt egyszerű, de mindenkit kárpótolt egy újabb természeti képződmény: a sziklatű. Ez olyan volt mintha nem egy fa, hanem szikla növekedett volna ki a földből. Ezután sem volt egyhangú az utunk, mert kisebb-nagyobb emelkedések, nyiladékok és kanyarok közepette vezetett az ösvény. Már kicsit kiszélesedett az ösvény, amikor megérkeztünk a Jenő-kunyhóhoz (9:51). Itt kicsit megpihent a csapat, többségünk evett-ivott. A kunyhóban sötét volt, de be volt rendezve így kiváló helynek bizonyul átmeneti szállásként. Egy pad, tűzrakó hely és rengetek itt összefonódó út jellemezte a kunyhó környékét, no meg a csend és a nyugalom.
Újra megindultunk és kis tanakodás után kiválasztottuk egy ösvényt, majd azon ereszkedtünk le a hegyről. Ismételten kis szűk-ösvényen, néhol rézsűs hegyoldalon mentünk és imitt-amott kilátás nyílt az Apát-kúti-bércre. Egy ponton fel lehetett volna mászni a hegyoldalra, hogy ellássunk Visegrád fel. Mivel nagyon meredek volt és a csapat nagy részének nem volt kedve mászni, így szinte csak a fiatal legények mentek fel. Elértünk egy szélesebb szekérúthoz és innen már meredekebben ereszkedtünk le a völgybe. Teljesen érthetetlen volt számomra, hogy miért nincs jelzéssel ellátva a Spartacus-ösvény, mivel látnivalókban gazdag tájékon vezet keresztül! 10:43-kor érkeztünk meg az Apát-kúti erdészházhoz. A környék rendezett volt és az Apát-kúti-patakban is volt víz. Átkellve a patakon műútra értünk és bevárva a többieket megindultunk a völgyben. Eddig nem találkoztunk túrázókkal, de itt szinte nyüzsögtek. Nem véletlen, mert a völgyben haladva jobb oldalon a patak és felette a hegyek, jobb oldalon meg a bércek kínálták a látnivalót séta közben. A Stefánia-gyaloghíddal szemben egy kis beugróban megcsodálhattuk a Kőfolyás nem mindennapi látványát: magas, meredek sziklafal az erdőben! A Stefánia-gyaloghíd csak egy tűzrakó helyre vezetett. Továbbhaladva pár méteren tűző napon mentünk és igencsak meleg volt már az idő. Szerencsére hamar visszavezetett az út a hűsítő árnyékba. Tizenegykor érkeztünk meg a Kaán-forráshoz, amely nagyon hideg és jóízű vizet adott a megszomjazott kirándulóknak, turistáknak. Mivel itt sokan voltak még váratott magára a szalonnasütés, de azért felfrissültünk a további kilométerekre.
Ezután már homokos erdei úton, később ösvényen mentünk. Elhaladtunk egy érdekes fa mellett (11:26), mely úgy nézett ki mintha egy szörny kinyitotta volna a száját. Az Alpár-forrás után egy hatalmas sziklafalra, illetve tűként a magasba tornyosuló képződményre figyeltünk fel a fák között. A patakot többször kereszteztük és néhol a viharok és a patak pusztító erejét is láthattuk. Ez nem rontott a táj szépségén mivel nem emberi kéz munkája volt a dologban, szerencsére! Ismételten elértünk egy pihenőhelyhez, de itt is voltak, sőt tüzet is raktak így ez sem a mi helyünk volt. Itt Csaba a srácokkal előresietett és mire elértünk a következő pihenőhelyhez már a tűz meggyújtásán fáradoztak. A csapat egy része nyársat készített, mások a tűzet őrizték illetve előkészítették az ebédet. Mindenki nagyon jól lakott és telihasal vágtunk neki az utolsó kilométereknek. Egy kis emelkedőt követően szélesebb erdei útra értünk és folyamatosan. Elhaladtunk a Hobozsi Zen kápolna mellett is és 10 perc múlva már beértünk Pilisszentlászlóra. Ismételten műúton haladtunk a tűző napon. Kettő órakor értünk vissza a Gesztenyés-sörözőhöz.
Fagyi és süti után hazaindultunk. Minket kiraktak a motelnál és a Monaconál fagyiztunk egyet, majd vettünk a CBA-ban hideg sört. Ismételten szép tájakon jártunk, de ami a legfontosabb, hogy a társaság ismételten kellemes volt.

Csonka Zoltán (Dabas)

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Berta András, Berta Bálint, Berta János, Berta László, Bertáné Gaál Anna, Bertáné Kéri Katalin, Csonka Zoltán (Dabas), Nagy Irén, Radics Roland, Spiegelberger Tamás, Szabó János, Szőke Tímea (Dabas), Varga Istvánné Borika és Zsikla Roland.