FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(323.) KECSKEMÉT - MÉNTELEK TÚRA A KÁPOLNÁK ÚTJÁN


Időpont: 2012. január 29.
Útvonal:
Kecskemét-Máriaváros - Arborétum - Móricz-fa - Nagynyír - Méntelek vá.
Táv:
18 km

 

"Ezen a napon Túrakörös megmozdulás híján egy régebbi adósságunkat törlesztettük magunk felé: már évekkel ezelőtt végig szerettük volna járni a kecskeméti Arborétumtól induló Zöld jelzést, de mindig akadt valami más helyette. Most úgy gondoltuk, épp megfelelő úti cél lesz, és elterveztük, hogy egészen Lajosmizséig elgyalogolunk rajta. Mivel azonban nem sikerült időben elindulnunk, és egyébként is hiba csúszott a számításainkba, nem lett volna időnk sötétedésig végigjárni az utat, így Méntelekig jutottunk csak. Itt rövid várakozás után éppen fel tudtunk szállni a Lajosmizséről érkező vonatra, amin még úgysem utaztunk eddig soha. Igazság szerint elég is volt ennyi erre a napra, így is 18 km-t tettünk kevesebb, mint 4 óra alatt, amitől igencsak elszoktunk már.
A zöld jelzés megfelelően követhető, s még egy- két látnivalóval is sikerült találkoznunk. Az El Diablo Ranchnál állított fakeresztnek igencsak megörvendeztünk, s ugyanitt egy foltos pónilovat is szemügyre vehettünk. Hetényegyháza szélén pedig a Móricz- fa maradványával találkoztunk, ami most emlékhely-szerűen működik, mellette egy paddal. (Szimpatikus ötlet olvasható a táblán: a fa viharban pusztult el, de egy makkjából csemete nevelése történik.) A Nyíri- erdő mellett elhaladva pedig a pompás fákban gyönyörködhettünk. Utunkat végig sok- sok házőrző kutya szegélyezte, amik nem hatottak ránk túl lelkesítően, de hát abszolút érthető a jelenlétük. Egy kisebb, és igen barátságos kutya csatlakozott hozzánk Méntelek szélén, és nem is akaródzott neki hazamenni. Már jó néhány perce a vasútállomáson ücsörögtünk, mikor megjelentek az aggódó gazdik, és haza szállították kézben. Összességében arra jutottunk, hogy a túránk nagyon hasonlított egy Sóúthoz: a szántóföldek, itt- ott pici nádas, sok kutya, és még a Pokoltanya megfelelőjét is megtaláltuk az El Diablo Ranch-ban. Köszönjük az Édosz Kinizsinek a munkát a jelzés kihelyezésével, és ezzel együtt a lehetőséget, hogy bejárhattuk a szakaszt!"

                                                                                                                                                                                                                                                    Polyák Nikolett (Petőfi Túrakör)
 

A túrát Nikiék nem adminisztrálták túl fényképészetileg, egy keresztről azért mégis akad egy kép (a Diablo Ranch mellett készítették):

 

 



Zoli szokatlan perspektívájú, de talán pont ezért ütős panorámája pedig a Lajosmizse - Kecskemét vasútvonal
Méntelek állomásán készült...

 

(NAGYÍTÁSHOZ KATTINTS A KÉPRE!)

 

 

VAGY HA ÍGY EGYBEN JOBBAN TETSZIK:

 

 

 

 

 

a

"Isten szava nem olyan, mint a tölgyfa levele, amely meghal, és a földre hull, hanem olyan, mint a fenyőfa, amelynek tüskéi örökké zöldek maradnak." (indián bölcsesség)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz