(337.) NÉGYNAPOS BÜKKI TÚRA 1. / TÚRA A BÜKK-FENNSÍKON


Idõpont: 2012. március 15. csütörtök
Útvonal: Olaszkapu - Zsidó-rét - Három-kő - Tar-kő - Őserdő - Káposztás-kert - Olaszkapu
Táv: 10 km


Nagyon vártuk ezt a három napot. Nemhogy többnapos túránk nem volt a novemberi Fekete-hegy óta, de még hegyet se láttunk, majd fél éve. Ráadásul többször voltunk már Bélapátfalván, aludtunk a tornacsarnokban és túráztunk a környéken, nagyon szép vidék ez, és mindig öröm visszatérni.
Reggel öt elõtt izgatottan gyülekeztünk a Kollégium elõtt, három autónyian, és vágtunk neki hamarosan a majdnem három órás autóútnak. Sötétben indultunk még, de ahogy haladtunk észak felé, úgy világosodott, és mire átmentük Cegléden, már rendes látási viszonyok mellett haladhattunk. Egyszer álltunk csak meg, Füzesabonynál egy rövid eü. szünetre, kávézással kiegészítve, és nyolc elõtt már Bélapátfalván találtuk magunkat.
Megérkezve, becuccoltunk a csarnokba, és máris indultunk a fennsíkra, hogy végre túrázzunk egyet. Az Olaszkapuhoz terveztük a felmenetelt, onnan egy körtúr várt ránk, a Bükk talán legszebb helyeivel. A Szalajka-völgyben kifizettük az autónkénti 1200 forintos úthasználati díj, aztán irány a tetõ! Gerennavárig nem volt semmi rendkívüli, napsütéses idõ, bár kissé hûvös, és száraz utak. Aztán, kb. nyolcszáz máteres magasság körül havat kezdtünk észlelni. Elõbb csak az út mentén, aztán már az aszfalton is. Nem erre készültünk. Felérve a parkolóban jégen álltunk meg. Reméltem, hogy csak ez a része havas még  tájnak, mert mindannyian nyári cuccokban voltunk, de késõbb kiderült, hogy  Tar-kõ és környéke kivételével végig 10-20 centis hóban, helyenként összefüggõ jégpáncélon haladtunk. A hó teteje megfagyva, aztán az olvadásnak és taposásunknak köszönhetõen, sokszor szakadt be alattunk, mi meg süllyedtünk esetenként térdig is valami lukakba. A hó bele a cipõnkbe, mely csak bokáig ért, átáztunk, egyebek. Persze mindez egyáltalán nem befolyásolta sem a kedvünket, sem a Bükk-fennsík csodáinak megbámulását.
Az Olaszkaputól hamar elértük a töbrös-borókás Zsidó-rétet (az út mellett még tavalyról ott felejtett szártalan bábakalácsok megszáradt példányainak örültünk meg), és a rajta átvezetõ tanösvény vonalán mi is keresztülvágtunk a mesébe illõen szép tájon. Elég lassan haladtunk, a fent említett nehézségek miatt. Aztán kiértünk a gödrösbõl, és egy kissé sáros, de jóval járhatóbb szekérúton dél felé haladtunk, hogy elérjük a Három-kõ kilátópontját. Nem sokára ez meg is történt.
A sziklakiszögellésrõl csodálatos, kb. 180 fokos panoráma tárult elénk, a párás idõ ellenére elláthattunk kb. 20 kilométerre is. Itt az erõs napsütésnek köszönhetõen a hó már nyomokban sem volt meg, sõt: a talaj, a fû egész jól felmelegedett, lehevertünk hát, és sütkéreztünk egy fél órát.
A Tar-kõig még várt ránk némi emelkedõ, de elszántak voltunk. Úttalan utakon haladtunk, majd megtaláltuk az Országos Kéktúra jelzését, így rövid szakaszon ismét  nagy elõdök lábnyomain haladhattunk...
A 949 méter magas csúcsra, illetve az oldalában csodás kilátást adó pontra, fél óra alatt értünk át, és ha lehet  ilyet mondani, az elõbbinél is elragadóbb kilátás tárult elénk. Újabb fél óra szieszta, még melegebb idõben, aztán több mint száz métert ereszkedve elértük az Õserdõt. Ez a rész a Bükk egyik legszebb területe. Másfél évszázada nem folyik itt semmiféle fakitermelés, a hatalmas 150-200 éves bükkök állva halnak meg, majd pedig egymás közé dõlnek, a férgek, gombák, egyebek lebontják õket, a fiatal sarjak pedig felszívják az öregek testébõl kinyert tápanyagot, és az új élet reményében elindulnak az ég felé, 50-60 méteres magasságig, hogy sok idõ elteltével velük is ugyanaz történjen, és az õ tápanyagaikat is felszívja valami fiatal suhanc. És ez így megy évmilliók óta.... Szép.
Az Õserdõt elhagyva, a régi kisvasút vonalán, kényelmesen emelkedõ, szinte sétaútnak nevezhetõ szakaszon emelkedtünk vissza a Káposztás-kert irányába. Oda felérve, nem a töbrök között csalinkáztunk már, mint reggel, hanem a kissé csúszós, de még így is jobban járható, hóborította erdészeti kövesúton mentünk visszafelé, az Olaszkapu irányába.
Itt meg kellett volna még közelítenünk és persze nézni is a Kõrös-barlangot, de a csapat egyik fele már nem akart, így Zoliékra bíztuk a térképet és a néhány fõs, lelkes gyerekekbõl álló különítményt, akik végül eljutottak a barlang közelébe, de azt mégse lelték meg, így fél óra után utolértek minket a parkolónál. Mi pedig, hogy ne teljen haszontalanul, amíg rájuk várunk, elkezdtük a leves zöldségeit pucolni, hogy annyival is elõrébb legyünk. És született az a kép, amelyiken hóban (!) pucoljuk és daraboljuk a répát, gyökeret...
Szóval, amikor végre ismét együtt volt a társaság, elindultunk lefelé a kocsikkal a Szalajka-völgybe, majd pedig át Bélapátfalvára a Gyári-tóhoz, hogy megfõzzük a csirkeragu levest, amire már alaposan ki voltunk éhezve.
A tóhoz érve, a Nap már félig lemenõben volt, fél három volt. Az átázott cipõkben és nadrágszárakban dideregtünk alaposan. nem maradt hát más, mint a kaja felrakása után a szenvedõket befuvarozni a csarnokba, hogy legalább le tudjanak fürödni, száraz ruhát vegyenek fel, ne fázzanak. Mi néhányan kinn maradtunk, megfõztük a levest, majd a kocsival be is vittük a suliba, és ott ettük meg, tornapadokból épített asztalnál.
Ezután mindenkin olyan fáradtság és álmosság lett úrrá, hogy csak na! Nem is csoda; elég korán keltünk, aztán túra, átfagytunk, és most a gyomrunkat belülrõl meleg étel feszíti. Aludni mégsem akartunk/tudtunk, mert egy kupacba hevertünk a szivacsokra, és beszélgettünk, sokat nevettünk. Aztán némi esti közjáték után nyolc után takarodót csináltam, mert pénteken is hosszú nap vár ránk, kell a pihenés...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Berta Bálint, Berta János, Bertáné Kéri Katalin, Blahut Pál, Nagy Irén, Polyák Nikolett (Kecskemét), Spiegelberger Tamás, Szekeres Zoltán (Kecskemét), Szikora Marcell (Kecskemét), Szõrös Anna, Szõrösné Székely Cecília, Török Mária, Varga Istvánné Borika és Zsikla Roland.