(335.) ALBERTIRSA - PILIS TÚRA


Idõpont: 2012. március 11. vasárnap
Útvonal: Albertirsa - Gyurgyalagos - Golyófogó-völgy - Kisasszony-völgy - Hársas-völgy - Pilis-szõlõhegy - Ikerfenyõk - Hegyeki-pincesor - Pilis
Táv: 19 km


Albertirsa. Elég közel van Lajosmizséhez, eddig mégis kimaradt lehetséges célpontjaink közül. Ezt a hiányt igyekeztünk pótolni a mai túrával.
Reggel hétkor indultunk el tizenkét fõvel és két kutyával a harminc kilométeres autóútnak. Néhányan megint nem jöttek el, akiknek el kellett volna, de ez már annyira természetes, hogy nem is kéne meglepõdni rajta. Nem is teszem. Csak furcsa...
Mikebudán a kocsmában ittunk egy erõsítõt, aztán már tényleg nem sokára Albertirsán találtuk magunkat. A strandnál letettük a kocsikat, Zolival ketten átmentünk a szomszédos Pilisre, ahol õ otthagyta Suzy-ját, hogy délután legyen mivel visszajönnünk a másik két kocsiért. Nyolc óra után néhány perccel indultunk neki a SÁRGA SÁV jelzésnek, a Gyurgyalagos irányába. ez a természetvédelmi terület nem más, mint egy löszdomb megbontva, valamikor bányászták az anyagot, aztán a partfalba gyurgyalagok fúrtak lukakat, melyekbe szezonban tojásaikat rakják le. Most éppen még egyet sem láttunk belõlük, de ha majd visszatérnek, hangos csiviteléssel töltik meg a kis katlant.
A domb mellett húzódik befelé a Golyófogó-völgy. Ez onnan kapta nevét, hogy valamikor itt katonák tartottak lõgyakorlatot, gondolván, a löszbe nem baj, ha belefúródik néhány ezer golyó...
A völgyben - vagy szlovákosan: dolinában - nem vezetett szekérút, be volt szántva, így a mélyedés felsõ peremén haladtunk elõre, északkeleti irányba, míg el nem értünk egy horhosban emelkedõ szekérutat. Ezen a KÉK JELZÉST találtuk meg egy rövid idõ múlva, majd a Kisasszony-völgyön is merõlegesen átkelve, tucatnyi vadles között araszoltunk a Hársas-völgy irányába.
Az utunk során harmadik völgybe úttalan utakon ereszkedtünk le. Leérve, végtelen nyugalom áradt a helybõl. Tartottunk egy tízórai szünetet, aztán  a SÁRGA SÁV újbóli meglelése után megindultunk a völgyön átvezetõ sétának.
A hely valami mesés! Öreg tölgyfák barnállva magasodtak ki a hársas-juharos elegyes erdõbõl. Nyoma sem volt a máskor szokásos akácos susnyának. Ez az erdõtípus európai viszonylatban is ritka, Magyarországon pedig nincs is máshol, csak a Gödöllõ-dombság ezen területén. Legközelebb ide az orosz sztyeppéken van, kb. 5000 kilométerre...
(A három völgyet magába ölelõ Hársas a környék legszebb, legváltozatosabb vidéke. E területbõl 221,5 ha 1990. óta élvez védettséget. Itt már a középkorban is hársfa erdõk lombosodtak, errõl a korabeli oklevelek is tanúskodnak.
Ma már csak elvétve található a völgy névadója, helyét az állami erdõgazdaságok által telepített akác és tölgy vette át, melyek között a kõris- és juharfák is elszaporodtak. A levegõ itt olyan tiszta, hogy az idelátogató úgy érezheti magát, mintha hegyvidéken járna, nem pedig az Alföld dombsági szélén. A Hársas három völgyét a nép Elsõ völgynek, Második (vagy középsõ) völgynek, és Harmadik (vagy Hátsó) völgynek nevezi.
Az Elsõ völgyben állt a kétszintes erdészház. A Szapáryak idejében az erdész inkább a vadakra vigyázott, mint a fákra, nehogy az orvvadászok a mágnás vendégek elõl azokat kilõjék. Az erdészház mellett volt két kb. 50 m hosszú agyagba vájt boltíves borpince, amit alagútnak is mondanak. A nép török korabelinek véli, és úgy tudja, hogy ott kincseket rejtettek el. Ma használaton kívül vannak, veszélyes a bennük való járás. Szintén az erdészház közelében állt a "Lajosfának" nevezett jegenyefa. Elnevezése onnan eredt, hogy egy hajtóvadászat alkalmával gróf Szapáry István felesége is jelen volt, a vadászok a nádfödeles, hosszú szaletliben szalonnáztak, az asszony a közelben sétált. Megmozdult hasában magzata, elmondta a férjének, aki örömében azon a helyen emlékfát ültetett. Lajosnak keresztelte a fiát, a fát pedig Lajosfának.)
Kissé sáros úton kanyarogtunk, egyre erõsödõ napsütésben, néha már kifejezetten melegünk volt, szélcsend, nyugalom, béke. Egy romos pincénél(?) megálltunk, aztán egy még álló, de félig kibelezett tölgyre lettünk figyelmesek, míg végül utunk és a völgy egyszerre szûkülve össze, ismét kiértünk egy platóra.
Itt a szél már élénkebben lengedezett, a széllökések a hajunkat is borzolták, de a hol felhõs, hol égetõen napos idõben, töretlen lelkesedéssel mentünk - jelzések hiányában - szinte toronyiránt a Pilisi-szõlõhegyre, ahol egy torony várt minket. A tornyot végül megkaptuk, de létrák hiányában a kilátást nem csodálhattuk meg eléggé, bár a dombról magáról is adódott némi kis panoráma.
Innen nagy szélben, de nap égetõ erejével az arcunkon, ugyancsak szántóföldön átkelve próbáltam belõni az Ikerfenyõk nevû látnivalót. ez szûk félóra és kb. 200 méter tévedéssel sikerült is. A furcsa név azt rejti, amit gondolunk,  vagyis két, egymás mellett szorosan felnövõ fenyõfa, melyek így inkább egy Magányos cédrushoz hasonlítanak, ha tudja valaki követni ezt a képzavart. A fáktól két percre egy pihenõnél napfürdõztünk, aztán a Hegyeki-pincesoron átgyalogolva, egy óra elteltével Pilisen fejeztük be a túrát. A falu mûemlék evangélikus templomát még azért felkerestük, mivel ez is egy Petõfi emlékhely, és a rajta elhelyezett táblánál záró csoportképet is készítettünk.
Ezután már  nem maradt más, csak átmentünk a sofõrökkel az Irsán hagyott kocsikért, Pilisen összeszedtük a csapatot, és elindultunk haza. Mikebudán a kocsmában ismét megálltunk, a pultos lány mosolyogva fogadott minket, aztán egy kis üdítõzés után visszajöttünk Lajosmizsére.
Szép helyeken jártunk ma, változatos, sok apró látnivalóval, melyek közül a Hársas-völgy messze kimagaslott.
Mindenkinek köszönjük, aki ma is velünk tartott, megint csak érdemes volt!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Berta Bálint, Berta János, Góbi Jennyfer, Kolompár László, Nagy Irén, Polyák Nikolett (Kecskemét), Rafi kutya, Spiegelberger Tamás, Szabó Attila (Kerekegyháza), Szekeres Zoltán (Kecskemét), Szotyi kutya, Török Mária és Varga Istvánné Borika.