FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(278.)  VII. TŐSERDEI TÁBOR


Időpont: 2011. augusztus 5-10.

 

"Augusztus 5-én, péntek reggel a Kollégium előtt már mindenki nagy izgalommal várta az indulást Tőserdőre, a 6 napos tábor helyszínére. Volt aki, már nem először járt ezek a helyszínen de volt olyan is aki először, sőt akár táborba is először juthatott el. Fél 8-körü megérkeztünk, ahol első utunk a Holt-Tisza partjára vezetett. 8 után elindultunk arra a hobbi telekre ahol a 6 napig voltunk.; még ott találtuk Terike nénit aki nagy örömmel, szeretettel fogadott minket. Mindannyian elkezdtük felverni a sátrakat és a bepakolást is elvégezni. Csaba bácsi, Ircsi néni és a naposok e közben már elkezdték az első nap ebédjét előkészíteni. Mindenki segítőkészen segített mindenkinek, mindenben. Dél után egy kicsivel meg is ebédeltünk , és izgatottam vártuk a nap további részét amelyben benne volt a strandolás és a Tisza-part. A mindennapos strandot mindenki nagyon várta és élvezte is. Fiúk-lányok önfeledten, széles mosollyal játszott mindenki mindenkivel, nem számított a kor.
Az ételek mindennap
NAGYON finomak voltak, de a pálmát mindenkinél a raguleves vitte. az édességekről nem is beszélve.
Az ételek előkészítésében nemcsak a naposok segítettek, hanem mindenki.
A vihar csapása pont elért minket, Imiék sátra lefogásában senki nem ellenkezett, hiszen mindenki nagyon élvezte. Igaz hogy mindenki bőrig ázott,de ez is maradandó emléket hagyott bennünk mint sok más is..
A tiszaalpári túrát is izgatottam vártuk, már a túra elején az indázás nagy sikert aratott. De az a szép hely ahol jártunk a sok szép természeti dolog, és a Tisza-parti időnkénti betekintése is nagyon szép volt.. na meg persze a túra közbeni hangulatot még a nagy meleg sem ronthatta meg. A tábor alatt mindennap nagyon jó volt azt látni, hogy milyen jól érzi magát mindenki.
Nagyon-nagyon köszönjük Ircsi néninek és Csaba bácsinak a sok türelmet a sok szeretetett és a sok-sok más dolgot is.. köszönjük a részvételt. és a sok élményt amit szerezhettünk ezen a 6 napon. Senki nem szeretett volna hazajönni, annyira jól éreztük magunkat.
Végül is hazaérkeztünk de mindenkinek sok-sok élmény maradt meg és mindenki mosolygósan tért haza.. "

                                                                                                                                                                                                                                                      Török Marcsi (Petőfi Túrakör)



Együtt táborozott:
Aranyos Beáta, Aranyos Mária, Balog Csaba, Blahut Pál, Bujdosó Bettina, Bujdosó László, Gazdag Barbara, Guba Lajos, Kanyik Barbara, Kanyik Imre, Kató Alexandra, Kovács Adrienn, Kovács Zsolt, Nagy Irén, Polyák Nikolett (Kecskemét), Rucz Diána, Spiegelberger Tamás, Szabó Attila, Szabó Attiláné Tündi (Kerekegyháza), Szabó Tünde (Kerekegyháza), Szekeres Zoltán (Kecskemét), Szórád Mónika,
Szotyi kutya (Kecskemét), Szőrös Dániel, Török Mária, Varga Istvánné Borika, Zsikla Roland és Zsikla Zseráld.


 

Tábor készül Fáskerti-parti  Ebéd 1 Ebéd 2 Pali és Dani 1. Pali és Dani 2.
 Bujdik Vízfüggöny Trió Flekkenezés Szabad ég alatt Táborunk
Tisztálkodás nomádéknál Sétán Csónakos Amerikai foci  Készül a gulyás 1. Készül a gulyás 2.
Autófényezők Zsoltika és a puding  (Vatta)cukros nénik Basunk Teli tálak Vihar 1.
 Vihar 2. Atti Liánozás  Tarzan unokája Este van Búcsú Tőserdőtől

 

 

 

 

 

a

"A nagy folyók mind elérik a tengert." (Bojtorján)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz