FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(313.)  LAJOSMIZSEI KERESZTÚT 4. - ALSÓLAJOS


Időpont: 2011. december 10. szombat
Útvonal:
Csordás bolt - Hármashatári-dűlő - Mizsey-kúria - Lajos-hegy - Kulapitye - Németh-kereszt - Lajosmizse
Táv:
20 km


Ezt a napot vártuk szeptember óta. Hogy aki elkezdte a Lajosmizsei Keresztút mozgalmat, az az utolsó szakasz teljesítésével kiérdemelje a jutalmát. Talán ennek is köszönhetően voltunk 22-en, úgy, hogy 5-6 fő el sem tudott/akart jönni...
A központból 7.30-kor induló busszal néhány megállót mentünk, majd leszálltunk a Csordás boltnál. Ez tulajdonképpen egy régi világból fennmaradt tanyasi vegyeskereskedés. Mivel még soha nem voltunk bent, itt kezdtük a napot. Kértünk egy két dekás kis barackot, és néhányan megittuk. Aztán elbeszélgettünk Flóri bátyánkkal, aki feleségével a nagyszülők családi örökségét folytatja azzal, hogy ezt kis boltot próbálja megőrizni, a mai, multik által lehengerelt világban... Minden elismerésünk Nekik!
A bolttól első megállónk a Sápi Antal-féle kereszt volt (ahova én el se jutottam, mert Flórival beszélgettem), csak a többiek láthatták a mai napon. Innen vissza a Czigány-kereszt, itt már én is jelen voltam, miután érzékeny búcsút vettünk a Bujdosó családtól, majd a betonúton nekiindultunk az autópálya felüljárójának. Ezen átkelve újabb (Csillik-féle) keresztet  fényképeztünk, és mondtam el ennek is a történetét. Itt Pistiék szóba elegyedtek Szabó Laci bácsival, akinek földjén egy 72 fokos termálvizű kút csonkja várná azt az időt, amikor ez a felbecsülhetetlen értékű kincs a felszínre törve egy egész fürdőkomplexumot tehetne aranybányájává a településnek, de a realitás az, hogy senki sincs, aki felkarolná az ügyet, így valószínűleg a csövet végleg elvágják és két méter mélyen eltemetik a föld alá...
A többiek, míg mi beszélgettünk, már a Palócz-Terenyi fakeresztet is elérték. Itt vártak meg minket, kb. negyed órával utánuk érkeztünk. Szerencsére, a ma délelőttre jósolt gyenge eső elmaradt, ezen a szakaszon már szinte zavartalannak mondható volt helyenként a napsütés. Mindenki evett-ivott, jó nagyokat beszélgettünk, a gyerekek is élénken pörögtek, ugratták egymást.
Továbbmenve a hatalmas méretű Palócz-kereszt következett. Erről néhány éve ellopták a Jézuskát és a Mária-szobrot, mert azt hitték, bronz, de amikor rájöttek, hogy nem, akkor egyszerűen kidobták az árokpartra, ahol egy teheneket legeltető öreg néni találta meg, és lett újra, most már vaspántokkal(!) visszarakva a keresztre...
Elhagytuk a Hármashatári-dűlőt, és a Dúszéke-tó és a Mizsey-kereszt felé vettük az irányt. A régi szikes tóhoz érve, örömmel tapasztaltuk, hogy valaki megint feltöltötte vízzel, de az erődszerű kerítés, illetve a mesterségesen kialakított szigetek megriasztottak: itt valaki megint nagy pénzeket akar leakasztani, és ezért még a tó természetes állapotát se sajnálja beáldozni. ráadásul úgy védi, mintha valaki el tudna lopni egy tavat...
A dűlőút sarkán áll a "Mizsey"-kereszt. Azért idézőjeles a név, mert ennek a keresztnek már köze sincs az egykori, Mizsey György nagyságos úr által állított hatalmas homokkőkereszthez. ez mindössze egy mai tucat termék. Ki lehetett volna használni, hogy a régi kereszt az egyetlen Lajosmizsén, amelyről fénykép maradt fenn, kísérletet lehetett volna tenni a régi, kb. 4,5 méteres óriás rekonstruálására, ha már egy csomó pénzt, időt, energiát nyilván ebbe is belefektettek... ez nem  azt jelenti, hogy ez, a helyen már 5. (!) kereszt nem lenne szép, de ezt nem lehet Mizsey-keresztnek hívni...
A Koli-tó udvarára egy kis egészségügyi pihenő reményében kanyarodtunk, ez teljesült is, továbbá áll az udvaron a tulajék által a nyáron felállított temesvári család keresztje. ezt is megnéztük, továbbá egy kis égetett szeszesitalt is beöblítettünk. Ma már a másodikat, és már mentünk is tovább.
Kitérőt tettünk a Mizsey-kúriához. A romos, erősen pusztulóban lévő épületegyüttes akár állhatna műemléki védelem alatt, lehetne virágzó vendéglátó hely vagy akár ifjúsági-kulturális központ is, ha nem Lajosmizsén állna. Itt ennek az épületnek valószínűleg reménytelenül megpecsételődni látszik a sorsa. És ez nagyon nagy szégyen. Pedig mennyi mindent bele tudnánk képzelni... a gyerekek egyenesen ide akartak költözni...
A kúria romjait magunk mögött hagyva, betértünk az Alsólajosi-erdő. gyönyörű fenyőfák, szép homokbuckák, mindegyik közül a legékesebb a Lajos-hegy és környéke, egyszerűen tényleg csodaszép. Akik csak most jártak itt velünk először, el voltak ragadtatva a táj hangulatától. Ilyen helyek máshol, mint Fülöpházán, Tatárszentgyörgyön, turisztikai látnivalók...
Igyekeztünk haladni, mert Kulapityénél már vártak Bujdiék, forró teával és jó szívvel. Itt egy nagyobb pihenőt, kisebb ebédszünetet tartottunk. Előkerült a kenyér, a sült zsír, a gyalult hagyma-káposzta, a vörösbor, és a teával kiegészítve, valóságos állófogadás vette kezdetét. nagyon jól esett mindenkinek ez a kis frissítés, alig akartunk továbbmenni. Pedig muszáj volt...
A Bujdosó-keresztnél (ez már egy harmadik ilyen nevű család a mai napon) pedig átadtuk a jelenlévő teljesítőknek a Keresztút mozgalom megszolgált kitűzőit. Akik ma nem jöttek el, azok az évzáró vacsorán pótolhatják...
A Dörney-dűlőn aztán elindultunk vissza, a faluba. Bujdika és Bettike elkísértek egy darabon, egészen pontosan a Németh-keresztig, ahol viszont már Dani várt ránk üdítővel és kukucskapálinkával! Ez az akácvirágból készített különlegesség igazán ínyenceknek való, nagyon jó illata és utóíze van. És a fejbeütős hatás sem maradt el, de ez már a mai napon nem is számított sokat, mert folyamatosan került valami test- és lélekmelegítő...
Itt egy kis gikszer adódott. Bujdi bicaját eldugta a gazosba, mert a kereke nem akarta az igazságot, és mire visszamentek érte, már valaki elvitte haza. Nem szép dolog az ilyesmi, különösen nem egy keresztúton. Meg egyébként se...
Mai túránk utolsó szakasza várt ránk, egy szűk három kilométer még a központig g vissza. Elhagyva a vásárteret, még lekaptuk a tavaly állított Csorba-keresztet, aztán Iskola-tó felé kanyarodtunk. Itt megtekintettük a  nyáron állított pihenőnket, nem volt olyan rossz állapotban, mint gondoltuk, de jóban se... csoportkép az "X faktor"  jelét mutatva, aztán a játszótér. Időközben Ciliék, Icukáék és Zsigáék elköszöntek, mentek haza, mert már erősen sötétedett. A játszótéren, már teljes sötétben önfeledt csúszdázás, még Borika is lecsúszott. Alig akartunk hazamenni. Figyelembe véve a nap hangulatát, ez természetes volt. Aztán mégis elbúcsúztunk, mert muszáj volt...
Összefoglalva a dolgokat. Szóval. talán az egyik leghangulatosabb túránk volt a mai, a több mint 300-at figyelembe véve. Pedig "csak"  Lajosmizsén túráztunk, látszólag semmi különös, látnivalók nélkülinek, ezért pedig lenézettnek tekintett tájon, pedig aki ott volt, láthatta, mennyi minden van rejtve ezen a településrészen is, csakúgy, mint a másik 3 keresztút alkalmával is kiderült. Mi, néhányan már sokadszor, újdonsültebb túrázóink pedig először az ősz folyamán, de teljesen beleszerettek ebbe a településbe. Pontosabban a látnivalókba, és bizonyos emberek kedvességébe. A mozgalmat sokan teljesítették nem lajosmizseiek is, így hírét viszik a falu határában látható csodának, az itteni barátságos embereknek és vendéglátásnak.
Ez nagyon nagy dolog! Mert sokan, akik itt élnek, sem tudnak semmit Lajosmizséről, pedig elég prominensek, elég melldöngetősek és eredetükre büszkék itt - látszólag - az emberek. A véleményünk erről az, hogy aki nem ismeri lakóhelyét, amit ősei a semmiből teremtettek, az ne verje nagyon a mellét, mert azzal hogy nem ismeri, és nem is akarja megismerni, nem csak a falut nézi le, hanem ősei emlékét is semmibe veszi...
Mi ennek a tudatlanságnak a felszámolására tettünk egy szerény, de képességeinkhez mérten komoly kísérletet, immár sokadszor - keresztutakkal másodszor -, a település keresztjeinek, látnivalóinak végigjárásával. Mi már verhetnénk a mellünket, hogy milyen jól ismerjük ezt a helyet, de nem tesszük. Mi nagyobbrészt "gyüttmentek" vagyunk, vagyis nincs okunk-jogunk itten bármiért is büszkének lenni magunkra. De azért egy kicsit azok vagyunk. És ha egyre többen vennék a fáradtságot, és erőltetnének magukra némi alázatot, hogy alkalmanként felkeressék saját lakóhelyük határát, hogy még több tájékozott ember legyen, akkor ezen a helyzeten lehetne javítani. Mi a szerény eszközeinkkel ezt jövőre is meg fogjuk kísérelni, mert ugyan Lajosmizse nem egy élhető település, ha valaki nem éri be a semmivel, viszont nagyon szép. És ennek a sok szépségnek az újbóli és újbóli felkereséséről, egy évben legalább egyszer, mi nem akarunk lemondani.
És te??...



Ezen a napon együtt túrázott: Aranyos Beáta, Balog Csaba, Balogh István, Berente Adél, Dani István, Dani Istvánné Borika, Gábris Attila, Gábris Imre, Hornacsekné Kucsera Ilona, Kun Ádám, Kun Vivien, Nagy Irén, Polyák Nikolett (Kecskemét), Spiegelberger Tamás, Szekeres Zoltán (Kecskemét), Szikora Marcell (Kecskemét), Szórád Benjámin, Szőrös Anna, Szőrösné Székely Cecília, Török Mária, Varga Istvánné Borika és Zsikla Roland.
 


 

Csordás Boltnál Flórival Bandukolva Czigány-kereszt Állapotaink Csillik-kereszt Palócz-Terenyi-fakereszt
Palócz-kereszt Szántásban Mizsey-kereszt Pihenő a Koli-tónál Temesvári-kereszt Mizsey-kúria
Borikák és Pisti Roli Pista Ircsike Padlás Marci és Bea
Imre a fenyvesben Lajos hegyén Rokkendroll Útban Kulapitye felé Ebéd Kulapityén Szegény pára...
Lánysereglet Bujdosó-kereszt Kitűző osztás Attilának... ... és Nikinek Németh-kereszt Kukucskázás
Kukucska Bea és Niki Csorba-kereszt Petőfi Túrakör: a FIX faktor Belemosódunk az estébe Befejeztük!

 

 

 

a

"Míg tart az élet, jól akarom élni / Bár tudom, egyszer majd elköszön / És addig is, míg az ég rám szakad / Az igaz utat járom, esküszöm." (Geronimo, apacs főnök)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz