FŐOLDAL

    MAGUNKRÓL  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  KOLLÉGIUMI TÚRAKÖR  FOTÓKIÁLLÍTÁS  MESEPÁLYÁZAT  


(230.) LAJOSMIZSEI KERESZTÚT 4. - FELSŐLAJOSI ÉS KÖZÖSI KERESZTEK


Időpont: 2010. december 19. vasárnap
Útvonal: Felsőlajos - Közös - Hosszúszéki dűlő - Bene - Vendel utca - Dózsa György út - Lajosmizse
Táv:
16 km


Az utolsó Keresztút túra, legalább is ebben az évben. Az elmúlt tizenkét napból tizenegyet mindenki kénytelen volt dolgozni, így elég fáradtan, de azért nagy izgalommal vártuk ezt a programot. A lajosmizsei templom előtti buszmegállóban kilencen szálltunk fel a felsőlajosi buszra, amely kicsi késéssel, de negyed kilenckor elindult. Alig tíz perc után, a vasúti megállónál leszálltunk. Első utunk a kocsmába vezetett, a szokásos reggeli kávézásra. Itt annyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy kis híján ottmaradtunk. Persze azért csak nekiindultunk, ha másért nem, de Jutkáék már vártak minket.
Felsőlajos kicsi, de rendezett település, idén felavatott templommal. A falu utóbbi huszonvalahány évi fejlődésének meghatározó személyisége volt csordás Laci bácsi, aki a nyáron sajnos eltávozott közülünk. Pedig tavasszal még reménykedve a gyógyulásban, nagyon kedvesen, mindenben segített/támogatott minket a Mizse teljesítménytúrák helyi állomásának kiépítésében és felszerelésében. Egykori szülői háza a parkban álló kis épület, mely néhány éve tájházként működik. Falán augusztusban helyeztek el Laci bácsi emlékére egy táblát. És még ma is olyan érzés itt sétálni, mintha bármikor felbukkanhatna az utcán, talán le se esne ennek lehetetlensége, és gondolkodás nélkül ráköszönnénk...
A faluban van még egy kereszt, a Halmi-féle, valami barom által szétvert testtel. Amúgy a keresztek állapotára nem túl érzékeny gyerekeink is hasonlót kívántak az elkövetőknek.
Elhagyva a lakott területet, az új Tanya csárda mellett haladtunk a Közösben. Kiskitérővel előbb érintettük az 5-ös út mellett álló Páldeák-keresztet, majd a volt közösi iskola mellett elhaladva, újabb dűlőútra kanyarodtunk. Mégpedig arra, amelyiken egy Mária-szobor és két kereszt is található, néhány száz méteren belül. Ezeket lefényképezve, Jutkáékhoz tértünk be. A Veszelszki család igencsak falusiasra vette a dolgot, és olyan bőségtállal várt minket, amire nem is számítottunk, de errefelé mégis teljesen természetesnek számít; volt zsíros kenyér hagymával, disznósajt, tea, forralt bor, pálinka. Mindent megkóstoltunk, jót beszélgettünk, nevettünk, de sajnos mennünk kellett (több mint egy órát maradtunk!).
A Hosszúszéki dűlőre keveredve mellőztük a Sárközi-keresztet, a Csicsó-saroknál, aztán kiérve a benei országútra, előbb a Gattyán-, majd a (Juhász) Pintér Teréz-keresztet néztük meg közelebbről. A Cseh tanyánál, a sarkon, jót beszélgettünk egy hölggyel, aztán már csak begyalogoltunk a vasút érintésével (még egy kereszt) a Vendel utca végén található Nagy Lászlóné-kereszthez. Innen, mintegy célegyenesbe fordult a dolog. Negyed óra elteltével máris a templom előtt voltunk, ahonnan reggel busszal indultunk. Betértünk a szemközti kocsmába, mindenkit meghívtam egy jutalom kapucsínóra, Marcsinak és Borikának átadtam a díjazást, aztán mindenki ment a dolgára.
Összefoglalva: újszerű kezdeményezésünket, az útmenti keresztek csoportos, gyalogos, végigjárását, a résztvevők egyöntetű vélekedése alapján, sikeresnek kell ítélnem. Létszámban talán lehettünk volna többen, de emberileg jobb Társakat, élményben nagyobbakat nemigen találhattunk volna. Idézve Gárdonyi klasszikus művéből: "inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl..."

KÖSZÖNJÜK TÁRSAINKNAK A RÉSZVÉTELT, ÉS KÍVÁNUNK MINDENKINEK HASONLÓ ÉLMÉNYEKET A KÖVETKEZŐ ÉVBEN IS!

Minden rokonom!

                                                                                                                                                                                                                                                                                       Sántaőz


Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Blahut Pál, Bujdosó László, Hriazik Attila, Nagy Irén, Török Mária, Varga Istvánné Borika, Zsikla László és Zsikla Roland.


 

 

Felsőlajosi vasúti átjáró Kocsmai melegedés Az új templom előtt Park Tájház Csordás Laci bácsi emlékére
Iskola Halmi-kereszt Bujdi, a hóangyal PALI... Napfényben Új Tanyacsárda
Páldeák-kereszt Mosdatás Tanya a Közösben A "Húskirály" birodalmánál Nagy Tibor keresztje Mária-szobor a Közösben
Fekete-kereszt Asztalon feszület Vendéglátás Jutkáéknál Sárközi-keresztnél Benében Gattyán-keresztnél
Pintér Teréz keresztje Cseh-tanya Vasút utcai kereszt Vendel utcán Nagy Lászlóné keresztje Díjazás a Piccolo-ban

 

 


 

a

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz