FŐOLDAL

    MAGUNKRÓL  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  KOLLÉGIUMI TÚRAKÖR  FOTÓKIÁLLÍTÁS  MESEPÁLYÁZAT  


(227.) LAJOSMIZSEI KERESZTÚT 3.


Időpont: 2010. november 28. vasárnap
Útvonal: Ladánybenei határ - Bene - Pintér-tanya - Hetényegyházi határ - Buckó - Temető - Lajosmizse
Táv: 21 km


A harmadik Keresztút. A társaság megint más volt némileg, mint az első két alkalommal, ma úgy néz ki, hét fő teljesíti a mozgalmat - némi jóindulattal: vagyis a négyből legalább három túrán velünk tart.
A helyszín ezúttal Lajosmizse talán legkevésbé ismert része: Bene, Berénybene, hetényi és kerekegyházi határ. Itt is emberek laknak, itt is zöld a fű, és sár a sár. Valamiért mégis kiesik az emberek látóköréből. Pedig nagyon szép dolgokat mutat meg annak, aki vállalja, hogy felfedezi.
Nyolc után néhány perccel indultunk a templom előtti buszmegállóból, és Ladánybene szélén szálltunk le. Itt rögtön meg is lett az első kereszt, viccelődtünk is: jöhetne busszal a többi. Aztán nekiindultunk. Meglehetősen hideg volt a reggel, mínusz öt fok körül, kellemetlen széllel. A Szabó-keresztet a fatelep mellett találtuk meg, itt néhány mondatban - akik tudtak valamit - felidéztük a fiatal fiú emlékét, aki a tragikus körülmények között halt meg a Balatonban. Erre a szomorú eseményre és persze a fiúra emlékeztet a szép kivitelű kőkereszt a tanyára bevezető dűlőút elején.
Tovább folytatva, elhagyatott vagy alig lakott tanyák között vezetett a dűlőút, sok kutyával. Ennyi kutyát még Lajosmizse egyik részén sem találtunk, pedig, látszólag itt sincs több óvni való, mint máshol. A Nap ki-kikacsintott a felhőfüggöny mögül, de megmutatni magát nemigen akarta. A lelkünk és izmaink minden esetre már üzemi hőfokon voltak. Hamarosan elértük a kerekegyházi országutat, ott visszakanyarodtunk az egykori Berénybenei iskolához, ahol egy név és felirat nélküli, egyszerű sírkő-keresztet fényképeztünk le.
Néhány száz méter megtétele után ismét földútra váltottunk, és jó tempóban haladtunk a Pintér-kereszt felé. Mielőtt elértük volna, egy tanyából gumicsizmás néni sietett elénk, és megvételre ajánlgatta a tanyáját, olyan áron, amilyenen már kúriát is lehet venni. Elmondása szerint hatvan éve él a kissé megroggyant épületben...
A Pintér-kereszt a Vizesdűlő sarkán áll, 1937 óta. Aki látta már, az tudja, aki nem, az menjen el, és nézze meg, szóval ez a kereszt talán a legszebb lajosmizsei kőkereszt. Kőből faragott kereszt, kő Jézussal, két oldalt térdeplő angyalok, középen, a feszület alatt imádkozó Mária. Az egész kompozíció néhai Czigány László helyi kőfaragó munkája, csakúgy, mint a település két Mária-szobra, és vélhetően néhány síremlék a temetőben.
A kereszt állíttatójának, a szintén már csak emlékekben élő Pintér Pali bácsinak tanyája a kereszt szomszédságában ma is áll. Az épületegyüttes és udvara a mai világban valóságos csoda. A tanyában élő két hölgy, Pali bácsi lányai, szívesen láttak minket, és mindent részletesen megmutattak. A tanyában legalább százötven éve ugyanaz a család lakik. Az épületek is ennyi idősek, ha némileg itt-ott ki is javítva. Az udvaron áll néhány famatuzsálem, köztük százévesnél öregebb vadeper, és egy 150-180 évesre becsült, kissé meghasadt, de még élő akác.
Az épületek a klasszikus tanyasi életmódra utalnak: főépület tornáccal, kiskonyha, fészer, pince, istálló, kamra. Köztük konyhakert, baromfiudvar, egyebek. Ilyen tanya nem sok lehet Lajosmizsén, az biztos! Bárkinek ajánljuk megtekintésre.
A dűlőúton tovább haladva, fél óra elteltével elértük Lajosmizse legdélibb keresztjét (a Bodor-kereszt ugyan délebbre esik, de az nem Lajosmizsén van). A Szórád család állította a kilencvenes években. Itt utunk az eddigi irányhoz képest balra, vagyis délkelet felé fordult. Két kilométer múlva megérkeztünk az előbb említett, Lajosmizse-Kecskemét (Hetényegyháza) határán, de a hetényi oldalon álló, szomorú látványt nyújtó állapotban lévő kereszthez. A terméskő borítású gúla belseje tégla, ez a sérülés miatt láthatóvá vált, a keresztről hiányzik a Jézus, a kis fülkéből a Mária-szobor. Az időjárás itt már a tisztább, foltokban napos időből, egyre komorabb, hidegebb és szelesebb lett, így a tervezett pihenőhöz se nagyon maradt kedvünk, csak kutyafuttában haraptunk valamit és mentünk tovább, most már végre visszafelé.
Lajosmizse régi határán vezetett a dűlőút, egészen a ménteleki úton át a Buckóig. Közben nem nagyon akadt látnivaló, néhány romos tanya és egy vagy kettő élő, meg a puszta, meg a szél. Azért akadt egy régi határkő is, ennek nagyon megörültem, mert a határjárást régóta terveztük ezen a részen, csak még nem jutottunk el ide.
Szóval egy jó óra múlva átkeltünk az országúton, és máris a Buckóban voltunk. A felújított régi iskola épület után megtaláltuk a nyáron újrafestett Mária-szobrot, vagy közkeletű nevén: Máriácskát. Innen már nem volt más hátra, csak az Apró Ágoston-féle kereszt érintésével, a Bartók Béla úton begyalogoltunk a faluba. A temetőben felkerestük a mai nap utolsó két felszentelt emlékét, aztán egymástól érzékeny búcsút véve, ki-ki elindult hazafalé.
A napi restanciát letudtuk, a távot meggyalogoltuk, lelkileg-testileg felfrissültünk, emberek maradtunk és bele se haltunk. Erre számíthat bárki, ha egyszer velünk tart.


Ezen a napon együtt túrázott:
Bálint Edit (Cegléd), Balog Csaba, Hornacsekné Kucsera Ilona, Hriazik Attila, Szőrös Anna, Szőrösné Székely Cecília, Török Mária és Varga Istvánné Borika.


 

 

Benke-keresztnél Malac a fagyban Szabó-kereszt Baracsi úti kereszt Baracsi úti iskola Lakatos-tanya
Vizes-dűlő Juhász-Pintér-kereszt Dicsértesék... Mária, angyalokkal Pintér tanyán Becserkészés
Kiskonyhában Pince, odúval Öreg eperfák Szórád-kereszt Bodor-kereszt a hetényi határon Edit
Hria egy régi határkővel Buckói iskola Máriácska Apró-kereszt Temetői kereszt... ...és még egy

 


 

 

 

a

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz