FŐOLDAL

    MAGUNKRÓL  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  KOLLÉGIUMI TÚRAKÖR  FOTÓKIÁLLÍTÁS  MESEPÁLYÁZAT  


(221.) TÚRA AZ ÓCSAI-LÁPERDŐBEN


Időpont: 2010. október 20. szerda
Útvonal: Ócsai pincefalu - Inárcs széle - Selyem-rét - Országút
Táv: 13 km


A pályázati túrák második fordulójában nem akartunk nagyot harapni, mert látvány szempontjából a Holdvilág-árkot amúgy sem nagyon lehet felülmúlni, így egy eleve csendesebbnek, könnyebbnek ígérkező, de látnivalókban mégsem szűkölködő útvonalat terveztünk bejárni, a szép, napsütésesre jósolt szombati napon.
A Kollégium előtt egy kisebb buszra való gyerek sürgött, még félhomályban, nagyon lelkesen, kiegészítve néhány felnőtt kísérővel, mert aki ismeri ezeket a zsiványokat, az tudja, hogy két-három ember nem elég melléjük. Az előre bevásárolt kaját a lányok segítségével még indulás előtt szétosztottuk, majd pontban hét órakor elindultunk Ócsára. Spigi, Bujdosó Betti és még egy-két ember nem jött el, de a busz így is majdnem tele lett.
Rövid utazás után - mely során a gyerekek csaknem az egész napi élelmiszeradagjukat felfalták - az ócsai pincéknél szálltunk ki a buszból és röviden rendeztük a sorokat, majd elindultunk a reggeli hűvösben.
A pincefalu nagy élmény volt a gyerekseregnek, minden lukba bemásztak, mindent meg akartak nézni, alig győztük követni, merre tekeregnek. Aztán haladtunk az erdősebb, kevésbé civilizált rész felé. Az erdei betonútnál tízórai szünetet tartottunk, (összetalálkoztunk egy felnőtt túrázó csapattal, akik elég furcsán méregették a gyerekeinket, biztos megvolt a véleményük - de ők nem ismerik ezeket a rosszcsontokat, mi meg igen; szívem szerint elmagyaráztam volna nekik, miért ilyenek, meg hogy amúgy rendes gyerekek, csak elég szerencsétlen és szegény némelyik családja, de nem nagyon kommunikáltak velünk, így mi se erőltettük), majd jó óra gyaloglás után, tizenegy óra múltával, elértük a hőn áhított pihenés és piknikezés helyét: a Selyem-rétet. Itt aztán mindenki arra mászott, kúszott, futott, amerre akart. A lányok felaprították a zöldséget, a fiúk tüzelőt gyűjtöttek, és a vezetésemmel előbb tüzet raktunk, majd pedig nekiálltunk a hatvan darab hamburgerhús megsütésének - Borika szolgáltatta a tábori tepsit -  és a késztermékek előállításának. Volt zöldség is, kecsap is, majonéz is bőven. Kissé füstös élmények és egy óra eltelte után mindent megettek. És ha lett volna még, lehet, az is elfogy. Ezután volt, aki csak pihegett, napozott az egyre erősödő napsütést kihasználva, volt aki még elég erőt érzett megában ahhoz, hogy focizzon.
A hangulat jó volt, nagyon sokat nevettünk, mindenki jól is lakott, ami egy-két gyereknél szombati napokon nem egyértelműen szokott megtörténni, és amikor eljött a távozás ideje, senkinek sem volt kedve elindulni a buszhoz. Igazság szerint nekünk, felnőtteknek sem, de minden kirándulásnak vége van egyszer, ennek is vége lett. A buszhoz még egy fél órát gyalogoltunk, aztán szinte ugyanennyi idő alatt haza is értünk Lajosmizsére.

És ami még ide tartozik: ahogy a fülszövegben már olvashattátok: egy alföldi túra is lehet szép, élmény dús, és "megverhet" akár egy Holdvilág-árkot is. Mert nem az számít, milyen fantasztikus egy hely - az Alföldön ráadásul sok fantasztikus hely van! -, mert az még önmagában semmit sem ér, hanem az számít, kik mennek oda, kik töltik együtt a napot, kik érzik jól együtt magukat. Állítom, hogy ez a társaság, környezettől függetlenül, bárhol ugyanígy érezné magát - akár még egy régi téesztelep felrepedt betonkockáin is. Míg vannak olyan emberek, akik  egy Holdvilág-árokban is csak szorongó magányban, valóságos lelki paralízisessel mennek végig, és mennek ugyanígy a legszebb helyeken is, és már képtelenek fokozni a táj extrémitását és a megtett távokat, mert belül nagyon egyedül és szeretet híján vannak. Ezek az emberek azok, akik például az alföldi túrákat is lenézik...
Pedig az ember társas lény. Az erdő egyedül is szép, de mit ér, ha a szépséget nem oszthatod meg senkivel. Ha nem látja senki az örömöt az arcodon, vagy nem látod mások mosolygó arcát. Önmagunknak örömet szerezni önző és a környezetünktől való teljes elszigeteltséget jelentő dolog. Másoknak örömet szerezni maga a boldogság. Önmagunkat szeretni, szellemi sivatag, másokat szeretni és ha mások is szeretnek: az egy virágzó rét. Szeretetet kapni fantasztikus dolog, szeretetet adni, környezetünknek azt sugározni, még fantasztikusabb.
Kívánom minden menekülőnek, hogy lelje meg társait és a szeretet örömét az életben és a TERMÉSZETJÁRÁSBAN is, mert nem csak hogy "egyedül nem megy", de egyedül nem is érdemes!

                                                                                                                                      Minden rokonom!

                                                                                                                                                                                                                                                                                        Sántaőz

Török Marcsi képei a túráról ITT.


Ezen a napon együtt túrázott:
Balog Csaba, Balogh Arnold, Balogh István, Balogh Szabolcs, Blahut Pál, Gazdag Barbara, Gazgad Viktória, Góbi Jennyfer, Hegyes Mercédesz, Hicsár Melinda, Horgas Ágnes, Horgas Viktor, Hornacsekné Kucsera Ilona, Hriazik Vivien, Kanyik Barbara, Kanyik Imre, Kolompár László, Kovács Adrienn, Kovács Imre, Kovács József, Kovács Zsolt, Kovács Zsoltné Kriszti, Polefkó Dáriusz, Rucz Dia, Szemán Rózsa, Szikora Marcell, Szórád Alex, Szórád Benjámin, Szórád Mónika, Szórád Ninetta, Szőrösné Székely Cecília, Tóth Rozália, Tóth Tímea, Török Mária és Varga Istvánné Borika.


 

 

A pincefaluban Kukoricás Összeálltunk a gádornál Igazság bevésve Varjas fa Kovácsék
Répás Céklás Kútgyűrű Tízórai szünet Tömjük a majmot Kecskerágó
Bokor alatt Kikerics Nina Füstölgők Készül a hamburger Sül a pogácsa
Majdnem kész De sokan vagyunk! Csendben eszünk Hazaindulás előtt Dugó Jóska a buszon

 


 

a

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz