FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

_______________________________________________________________________________________________________________________


(215.)
KOLLÉGIUMI TÚRA A HOLDVILÁG-ÁROKBAN


Idõpont: 2010. október 2. szombat
Útvonal: Kiskovácsi - Holdvilág-árok - Lajosforrás - Janda Vilmos kulcsosház - Gyopár-forrás - Pomáz
Táv: 12 km


A  mûvelõdési ház által nemrégiben elnyert pályázat tette lehetõvé a mai túra megszervezését és lebonyolítását. A gyerekeket egész héten motiválta a szombati túra lehetõsége, így olyanokat sikerült kiválogatni, akik megérdemelték, hogy részt vehessenek a nyitó megmozduláson: egy túrán a Holdvilág-árokban.
Reggel hatra beszéltük meg az indulást, de volt olyan gyerek, aki már öt elõtt a Kollégiumnál volt, annyira izgult. Hat után néhány perccel az utolsó résztvevõ is megérkezett, úgyhogy indulhattunk is. Az út Pesten keresztül haladt, és amikor a Duna mellé értünk, a gyerekek érdeklõdve figyelték a hajókat, nevezetes épületeket.
Kis egészségügyi pihenõ közbeiktatása után, végül is fél kilenc után szálltunk ki a buszból, és indultunk neki Kiskovácsipusztáról a Holdvilág-ároknak. Ahogy haladtunk egyre beljebb, úgy vált a hely egyre vadregényesebbé, úgy halkultak el a külvilág zajai, és erõsödött a mi "zajunk". Az egyik legnagyobb élmény a barlang volt, azzal a lehetõséggel, hogy a betérõ lányokat és kisebbeket meg lehetett ijeszteni, a másik természetesen a létrán mászás, a szakadék végén (a kicsiket körbevittem a gyalogúton, mert nekik rizikós lett volna a majd 20 méteres létra).
Több rövid megálló beiktatásával, végül is tizenegy órakor értünk fel a Lajosforráshoz, ahol elsõ dolgunk a tûzifa gyûjtése és a tûzgyújtás volt, ami hamarosan sikerült is. Aztán a gyerekek nekiindultak a rét felfedezésének. Rohangálás, foci, evés-ivás, hancúrozás ment, szinte korlátlanul - de mindenki tudta, meddig mehet el.
Mi elõpakoltuk a hat kiló kolbászt, a sok hagymát, kenyeret, és mindenki, kedve szerint nekilátott a sütögetésnek. Aki már enni készült, azt - jó vidéki szokás szerint - egy karika erõs paprikával kínáltam meg, és a barátság kedvéért a legtöbben próbára is tették az erejét (meg persze a sajátjukat is). Bujdi vezetésével koedukált focimeccs is zajlott, a lányok több gólt is lõttek.
Aztán fél egykor tovább kellett mennünk, így rövid pakolás és rendrakás után - miután értékes tüzünket áthagyományoztuk egy másik piknikezõ csapatnak -, elindultunk a buszhoz, Pomáz felé.
A sárguló õszi erdõ egyébként is az egyik legszebb látvány, amit természetjárás közben láthat az ember, de ennyi gyerekkel, mosolygós arccal, nyüzsgéssel, kifejezetten lélekemelõ volt a hátra lévõ néhány kilométer. A Janda Vilmos kulcsosháznál éppen ott találtuk az Újpestieket, a ház mûködtetõit, akik felajánlották, hogy megtekinthetjük belülrõl is az eddig csak internetrõl ismert kunyhót (régóta tervezzük, hogy egyszer itt alszunk).
És az idõ múlásának következményeként, és szorgos lábainknak köszönhetõen, fél három elõtt értünk le Pomázra, ahol éppen a buszunkba és Jani bácsiba botlottunk. Mivel háromra terveztem a hazaindulást, maradt még bõ félóránk egy kis süteményezésre egy cukrászdában (országos viszonylatban is ritka finom franciakrémest ettünk).
Mindent egybevetve, nagyon szép és élménydús napot töltöttünk el a Visegrádi-hegységben. A hely csodás, az idõ igazi kirándulóidõ volt. A kalitkából, a szabályok közül kiszabadult gyerekek és felnõttek kezdetben kissé hangosan igyekeztek beolvadni az erdõ élõhelyébe, de a túra második felében már mindenki nyugodtan rezgett. Természetes terápia, természetjárás közben, a természetben. Minden szervezés és idegeskedés ellenére is megérte ennyi embernek örömet szerezni, és reméljük, legközelebb ugyanilyen elégedetten térünk haza a túráról.

 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

 

Ezen a napon együtt túrázott: Ács Béla, Balog Csaba, Baranyi József, Blahut Pál, Bokor Adrienn, Bujdosó Bettina, Bujdosó László, Góbi Jennyfer, Gulyás Alexandra, Gulyás Ferenc, Hornacsekné Kucsera Ilona, Hirazik Vivien, Kanyik Barbara, Kanyik Imre, Kató Alexandra (Dabas), Keskeny Julianna, Kovács Adrienn, Kovács Imre, Kovács József, Kovács Zsolt, Nagy Irén, Polefkó Dáriusz, Rucz Diána, Soós Sándor, Szemán Rózsa, Szikora Marcell, Szórád Benjámin, Szórád Nina, Szõrös Anna, Tóth Tímea, Török Mária, Varga Istvánné Borika, Zsikla Roland és Zsikla Zseráld.
 

 

A kanyon bejáratában

 

Vadregényes hely

 

Sziklán

 

Tízórai

 

Akadály nincs!

 

Sütögetés a Lajosforrásnál

 

Eszegetünk

 

Barátságpróba erőspaprikával

 

Béla is falatoz

 

Csoportkép továbbindulás előtt

 

Barátnős huzavona

 

Jennyfer

 

JandaVilmos kulcsosház

 

Flakonos kép

 

A szinte száraz Gyopár-forrás

 

Virágszedés

 

Jóskát cipelik a nagyok

 

Szasza

 

 

 

 

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz