FŐOLDAL

    MAGUNKRÓL  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  KOLLÉGIUMI TÚRAKÖR  FOTÓKIÁLLÍTÁS  MESEPÁLYÁZAT  


(176.) ARANYSZARVAS TELJESÍTMÉNYTÚRA
 

Időpont: 2010. március 20. szombat
Útvonal:
Tápiószele - Erdőszőlők - Tápióbicske - Tápiószentmárton - Ürgés - Bogaras - Tápiószőlős - Kláratelepi-kilátó - Tápiószele
Táv: 50 km
 

Csaknem egy éve készültünk már erre a túrára. Nem is annyira sok gyaloglással, bár abból is volt bőven, hanem gondolatban: jó lenne egy 50-es túrát is megpróbálni. A sok közül azért választottuk épp ezt, mert egyrészt márciusban még nincs nagy meleg (ez nem jött be), másrészt a Tápiószelei Kupa okán amúgy is el kellett látogatnunk ide. Ja, és az aranyszarvast ábrázoló jelvény is elég erős motiváció volt.
Különböző, de tulajdonképpen lényegtelen huzavonák után két autóval 8 fő indult el a Tápió-menti faluba. Ketten a 25-re, hatan pedig a nagy távra. A művelődési ház még szinte üres parkolóval várt. Janiékat letettük, jó utat kívántunk nekik, majd átmentünk a Blaskovich-kúriába, az Aranyszarvas rajthelyére. Itt sem volt nagy tolongás, kb. 20 fő várta izgatottan Lipák Istvánt, hogy megérkezzen a dokumentumokkal, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy valaki hivatalosan elindulhasson a versenyen. Nem is sokára István is meglett, a papírmunkát is letudtuk, és indultunk is.
Szép, napsütéses, kissé még hűvös időben startoltunk. A jósok délutánra 20 fokot rebesgettek (és be is jött), így elég nagy tempóban indultunk, hogy a hűvösben minél tovább jussunk.
A faluból kivezető rész nem hemzseg a látnivalóktól, csakúgy, mint az egész túra, de ilyen távra nem is azért jön az ember, hogy folyton bámészkodjon. A Hajta a falu után annyira meg volt áradva, hogy csak egy keskeny szekérúton lehetett eloldalazni mellette. Ezután szép erdős rész következett, elhagytunk már néhány keresztet, és meg is érkeztünk a 6,5 kilométerre lévő 1. ep-hez, az erdészházhoz. Itt reggeli, pecsét, felesleges ruhadarabok eltávolítása, ilyesmi.
Tíz perc után folytattuk Erdőszőlők felé. Ez ugyancsak hasonló távot és szintén egy és negyed órás menetidőt követelt meg a részünkről, így két és fél óra alatt már 13 kilométeren is túl voltunk. A telepre ígért kocsma sajnos nem volt nyitva, így egy nyomós kútnál töltöttünk vizet, és kaptunk egy banánt is.
Tovább haladva a következő pontig, a idő egyre izmosodott, vele együtt mi is: ez a szakasz ment a legkönnyebben és leggyorsabban. A nagykátai út sarkán ismét kereszt, majd hamar megkaptuk a tápióbicskei csata emlékművét, vele a pecsétet és a dobozos almalevet.
Itt ért minket utol a rajtban már üdvözölt G. Imre budapesti túratársunk, és beszélgetéssel segített leküzdeni a monoton, az előzetesen általunk holtpontnak jósolt 7 kilométert Tápiószentmártonig, ahol a Blaskovich-kápolna pontőrei csokival és jó szóval engedtek tovább a Kincsem Lovaspark irányába. Imrétől búcsút vettünk, illetve ő tőlünk, mert ő volt a gyorsabb, és kissé lassulva, de elszántan folytattuk utunkat. Azt azonban éreztük, hogy az első szakasz tempóját nem fogjuk végig bírni (25 km - 4 óra 50 perc, pihenőkkel együtt).
Valahogy mégis az Attila-domb mellett találtuk magunkat (nem mentünk fel rá), és a lovasparkban is csak feküdtünk a fűben. Nem kellett se meleg étel, se büfé, se múzeum. Majd egyszer eljövünk autóval. Most csak az lebegett a szemünk előtt, hogy valahogy összeszedjük magunkat annyira, hogy tovább tudjunk menni. Sántikálva, de nekiduráltuk magunkat.
Ekkor következett a túra "szellemi" mélypontja. A viszonylag nagy számú, életkora alapján középiskolásnak saccolt csürhe üvöltve, káromkodva, és zenét bömböltetve haladt, néhányan kissé italos állapotban. Széles mozdulatokkal dobálták az erdőbe a feleslegessé vált szemetet, üres palackokat, tördelték az ágakat, mert nekik feltétlen élő fából kiszakított "túrabot" kellett. Tudtuk, hogy nem az 50-en vannak, ezért alig vártuk (és alig is jött el) a Bogaras nevű pontot, ahol végre megszabadulhattunk tőlük. És láss csodát: egy intenzív balkanyarral tényleg eltűntek a semmiben (azért gondolom tovább boldogítva a 25-ös és 40-es mezőny normális tagjait). Ha csak túrázni jönnének, nem volna velük gond, de nyilván nem azért jöttek. Akkor vajon miért...
Ilyen fizikai és szellemi megpróbáltatások után minden erőnkre és koncentrációnkra szükségünk volt a folytatáshoz. Ehhez jelentős löketet adott F. Petiék mezőberényi duója, akik lelket öntöttek belénk, majd - mivel ők ugyancsak jobban haladtak, mint mi - elbúcsúztunk egymástól.
A Kláratelepi-kilátóig végtelennek tűnt az út. A ceglédi országút mellett csak lerogytunk az árokpartra, és már nem is nagyon volt erőnk felállni. Egyikünk-másikunk jobban bírta, némelyeknek már ép felület sem volt a talpán, de fel nem merült egyikünk részéről sem, hogy feladjuk, vagy elhagyjuk akár csak egy-két órára is egymást. Egy Csapat vagyunk, és mint a pályakerékpáros csapatversenyeknél: akkor van számunkra vége a megpróbáltatásoknak, amikor a legutolsó társunk is beér a célba. Így a kicsit kevésbé fáradtak visszalassultak egy közös tempóra.
A kilátó is meglett valahogy, majd pedig az új abonyi műút mellett kutyagoltunk, az egyre inkább az útszéli nyárfasor takarásába vágyódó Nap arany fényének kíséretében.
Aztán már félig sötétben, teljesen kikapcsolt tudatállapotban, ösztöneinknek engedelmeskedve elértük a település szélét, majd végighaladva rajta, teljes sötétben, tudtuk le a művelődési házig hátra lévő két kilométert. Itt találkoztunk Palikával és Jimivel, akik türelmetlenül várták érkezésünket.
A célban kissé fáradt, de nagyon kedves szervezőket találtunk, akiktől rögtön elnézését kértünk a gyatra második szakaszért és a 11.30-as bruttó menetidőért (nettó 10.00 volt), hogy ilyen sokáig kellett ránk várniuk. Erre a kedves hölgyszemélyzet csak annyit mondott, hogy nem kell szabadkoznunk, ők el sem mertek volna indulni ekkora távon.
Így zajlott le életünk első 50-es túrája. Hogy lesz-e folytatása ilyen távokon való indulásnak a részünkről, hát mostanában biztos nem. Mi nem vagyunk sem sportolók, sem teljesítménytúrázók, csak lelkes műkedvelők. És mint ilyenek, egy ilyen távon, ilyen sok homokúttal, levés vízzel, nagyjából megközelítettük teljesítőképességünk határát. Nagyon tiszteljük azokat az embereket, akiknek egy ilyen túra meg se kottyan, de mi így is nagyon büszkék vagyunk magunkra, pont azért, mert semmi garancia nem volt arra, hogy kibírjuk. És hogy kibírtuk, az olyan hihetetlenül jó érzés, amelyet sohasem fogunk elfelejteni!
Köszönjük Istvánéknak a szervezést, a lehetőséget és a bátorítást, az Összes Teljesítőnek szeretettel gratulálunk, és Mindenkinek Szép Túrákat kívánunk az év további hétvégéire!

                                                                                                                                        Minden rokonom!

                                                                                                                                                                                                                                                                         Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott:
Balog Csaba, Blahut Pál, Kanyik Imre, Nagy Irén, Szemán Rózsa és Török Mária.
 

 

 

7.15 - Blaskovich-kúria Árad a Hajta Iránymutató tábla Cigiszünet Erdészház ep. Elágazásban
B Erdőszőlőknél Rigó Pál keresztje Heverünk Vadászház Nagykátai út mellett
Tápióbicskei csata emlékműve Fiúk támaszkodnak Lányok ücsörögnek

Blaskovich-kápolna

Rózsika Pecsét helye
Gandalf Biztatás Ircsi néninek Kláratelepi kilátó 17.45 Közel a cél A jutalom

 


 

a

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz