FŐOLDAL

    MAGUNKRÓL  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  KOLLÉGIUMI TÚRAKÖR  FOTÓKIÁLLÍTÁS  MESEPÁLYÁZAT  


(93.) TÚRA A GEMENCI-ERDŐBEN
 

Időpont: 2009. január 17. szombat
Útvonal:
Dunafürdő - Simon-Duna - Csertai-Duna - Vén-Duna - Dunafürdő
Táv: 13 km
 

Eredetileg kétnaposra tervezett gemenci kiruccanásunk az indulás előtt néhány nappal egynaposra módosult. Így a két nap programjának nagy részét szombaton teljesítettük. 
Reggel még sötétben gyülekeztünk a kollégium előtt, hat előtt néhány perccel már mindenki ott volt, ezzel is demonstrálva, hogy mennyire várja az új élményeket. Indultunk is azonnal. Kecskemétet elkerültük, és az 54-es útra lekanyarodva Jakabszálláson keresztül előbb Bócsa, majd Soltvadkert következett, ezt elhagyva pedig Kecelen haladtunk át. Az ég előbb derengeni kezdett, majd egyre világosabb lett. Készültünk már megállni, a reggeli kávé, cigi okán, de nem volt alkalmas kocsma, mármint amelyik nyitva is lett volna. Így egészen Nemesnádudvarig utaztunk, mire kocsmázhattunk végre. A felirat szerint egy csárdában tettük ezt, de valójában egy harmadosztályú, szakadt vécével felszerelt kocsma volt, nekünk mégis megfelelt. Fél óra ücsörgés után Bajára mentünk. 
Itt ugyancsak az elkerülőt választottuk, így nem tudtuk a kocsikat a városban hagyni, át kellett kelnünk a Dunántúlra, és Dunafürdő nevű üdülőtelepen kezdeni a túrát. Pista bácsi vigyázott a járgányokra, mert ő a gyaloglást nem vállalta be. A Duna mellett, a híd alatt Baja ködös, szürke, ipartelepszerű halvány panorámáját nem találtuk éppen szépnek, nem így az erdőbe egyre bentebb kanyarodó ösvény nyújtotta látnivalókat. Valóságos őserdő vett körül minket, szinte kizárólag tölgyek és nyárak, nem egyszerű telepített formában, hanem elvadulva, a fák kidőlnek és elporladnak, fenntartva a természet örök körforgását. Egyik-másik tölgy évszázadosnál is öregebb lehet, de azoknak a nyárfáknak, melyeket hárman sem tudtunk volna körbeérni, megtippelni se tudtuk a korukat.
Egy helyen az élen haladók eltévesztették a végig vezetőnkké választott piros jelet, ezért egy cirka két kilométeres kitérőt is hozzátettünk a tizenegy kilométeres eredeti távhoz. Egy működő vadászház után egy romokban heverő erdészházat érintettünk. Utunk ezután a Simon-Duna száraz medre mellett vezetett, hogy innen egy éles jobb kanyarral a bátaszéki országút felé induljon. Ezen hamarosan átérve, a Csertai-Duna befagyott medre a hasonló nevű pihenő erdőhöz vezetett. Itt a vékonyka ág egy tekintélyesebb Vén-Duna nevű sokadik vízfolyáshoz csatlakozott, a helyet a Gemenci Erdőgazdaság számtalan paddal, asztallal, egy vécével, esőbeállóval rendezte be a turisták számára. Ez a hely ebben az időszakban annyira csendes, hogy egy egész csapat szarvastehenet és néhány bikát is láttunk száz méterről áthaladni a szekérúton, de a fényképezés nem sikerült, mert ilyen távolságról ezt nem lehet jól megoldani.  
A túra egy óra múlva a reggeli indulás helyén, Dunafürdő házai között ért véget. Átfázva, de nem elgyötörten szálltunk be a kocsikba, és Baja főterére mentünk. Rövid séta a hidegben, majd döntés: induljunk haza, és az út mentén egy csárdában együnk valamit. Így is lett. 
Mindössze Érsekcsanád túlsó széléig jutottunk, mert itt egy csárda feliratú - ezúttal tényleg annak bizonyuló - helyen jó másfél órát töltöttünk. Halászlé nem volt, mert azt csak frissen készítik, rendelésre, ezért maradt a rántott hús, a rántott sajt, a pacal, a marhapörkölt, a brassói és a palacsinta. Marcsika csak hamburgert volt hajlandó enni, a többiek a hagyományos magyar ízeket választották. A hely nem volt drága, mégis tekintélyes összeget hagytunk ott, de senki sem aggodalmaskodott, én sem teszem. Egyszer ezt is ki kellett próbálni - mármint így, az egész társaság, gyerekekkel.
Még világosban tovább álltunk, mert a hajósi picéknél mindenképpen szerettünk volna megállni. Azt hittem egy negyedórás nyűgös nézelődés lesz, ehelyett csaknem egy egész órát sétáltunk a hangulatos és mindenkinek nagyon tetsző pincék között. Az egyikbe Kati bekérte a csapatot, így lehetőségünk nyílt egy présház és pince belső megtekintésére, valamint néhány liter fehér és vörös megvételére. Ára: 350 Ft/liter, nem túl borsos. A fehér könnyű volt, de fűszeres, a fehér pedig átláthatatlan és sűrű, mint a vér.
Nem maradt más, csak a hazáig hátra lévő út sötétbeni leküzdése, semmi érdekes. A kollégium előtt érzékeny búcsú, mindenkit valaki hazavitt és otthon tisztálkodás, vacsora.  Aztán már azon kezdtem gondolkodni, mi lesz a következő alkalommal...
(A hangulat, a társaság olyan volt, mint régen. Szükség volt már egy ilyen jókedvű, törzstagoktól hemzsegő túrára, végre. Gemenc pedig nagyon szép hely, vissza kell mennünk egyszer "zöldben" is.)


Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba,  Berta Bálint, Berta János, Bertáné Kéri Katalin, Bujdosó László 2, Bujdosó Petra, Horgas Ilona, Hriazik Attila, Hriazik Evelin, Kovács Edit, Kovács Natália, Kun Ádám, Kun Vivien, Nagy Irén, Török Mária, Varga István és Varga Istvánné Borika.
 

 

 

Bámészkodás a híd alatt Csárda Erdei szado-mazo Öreg nyárfa mellett Fotós-lesen Vasúti híd
cserta-Duna Viven Infó-éhség Nyomaiban a nyár Hajósi pincesor Kóstolás

 

 


 

a

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz