|
(052.) TÚRA
Idõpont:
2008. június 8. vasárnap
Útvonal:
Piliscsaba - Kõris-völgy - Nagy-Szénás -
Remete-szurdok - Hûvösvölgy
Táv: 22 km
Nehéz mivel motiválni egy társaságot, ha
korán kell kelniük, kint esik az esõ,
huszonkét kilométer vár rájuk, ráadásul
feszített tempóban, mert idõre jön értünk a
busz. Nem is mondtam nekik semmit, csak hogy
megyünk és kész - és ez utólag be is jött,
bár akkor nem voltam valami népszerû...
Annyit tököltünk Piliscsabán, mivel egy
élelmiszer üzlet se volt még nyitva, hogy a
hat órás indulásból - alapos, eresz alatti
lángosozás, teázás és bolti vásárlás után -
csak fél nyolcas lett. Máris veszítettünk
másfél órát, és csak egy kilométerrel
csökkent a teljesítendõ táv. Alig több, mint
hat óránk maradt - pihenõkkel együtt -, hogy
átérjünk Hûvösvölgybe. Teljesen
kilátástalannak látszott, én magam se adtam
volna érte sokat, hogy sikerül.
Úgyhogy elindultunk, és csak mentünk,
mentünk. Óránként öt-tíz perc pihenõ, aztán
ismét egy óra megállás nélkül. Rejtõ Jenõ
légiós regényei kezdtek felrémleni, az
imádott õrmesterrel, csak itt most én voltam
az az õrmester. Az analógia annyiban jó,
hogy nem engedtem a szigorból. A Kõris-völgy
zöldben virított, a páratartalom az arcunkon
csapódott ki, de ötven percenként megtettünk
négy kilométert. A Bükkös-árok csodaszép
szurdokszerû völgy-csavar volt.
Ezután rövidítettünk, mert a kék kereszten
és a piroson emelkedtünk a Nagy-Szénásra,
ahol már nem esett az esõ. Ott hosszabb,
húsz perces pihenõ, gyönyörködés a lenyûgözõ
panorámában, és némi kevergés után
Nagykovácsiban voltunk. Már semmi más nem
lebegett a szemünk elõtt, csak hogy a buszon
pihenhetünk.
A Muflon itatóban ettünk-ittunk (én zsíros
kenyeret), pecsételtünk, aztán gyors menet a
Remete-szurdok fölé. "Túrazáró" csoportkép,
ízületeket kikezdõ ereszkedõ a patakvölgybe
- és ami a vártnál jellegtelenebbre sikerült
-, és Máriaremete házai között betonoztunk.
Itt se az adózó, bérbõl élõ emberek
építettek maguknak kutyaólat...
Náncsi néni kifõzdéjét kihagytuk, hamar a
hûvösvölgyi Nagy-rétre értünk. ezt csak
oldalról érintettük, majd gyors iramban a
gyermekvasút büféjénél fejeztük a két napos
vándorlást. Lacikáék még elvitték a
füzeteket egy pecsételésre, aztán némi
üdítõzés-jégkrémezés után fel a buszra -
sofõr Vámos Laci volt -, és hazafelé vettük
az irányt.
Voltak, akik aludtak, voltak, akik
merengtek. Én utóbbit tettem. Hihetetlenül
fárasztó, embert próbáló (vízhólyagok,
szétszakadt, átázott cipõk, sáros, átázott
ruhák, szomjúság, végkimerülés) esõs-sáros
két napon voltunk túl. Mindenki maximálisra
vizsgázott, mind kondicionálisan, mind
emberileg. Negyvenkét kilométer két nap
alatt, két délelõtt áztató esõben, elázva,
elgyötörten, nem semmi. Aki nem volt ott,
fogalma sincs a dologról.
De a legnagyobb öröm a számomra az volt,
hogy a gyerekek megérezték a kéktúrázás
hangulatát, megértették, miben más egy ilyen
túra, mint egy szokásos, nagy létszámú. A
csapat itt összerázódik, kisegíti egyik
ember a másikat. Összekovácsolódunk,
felejthetetlen élményekhez jutunk. És ez
megfizethetetlen, pótolhatatlan,
kihagyhatatlan. Remélem, sok ilyenben lesz
még részünk, és mindenki másnak is, aki elég
nyitott lesz ilyen jellegû kalandokban részt
venni...
Minden rokonom!
Sántaőz
Ezen a napon együtt túrázott:
Balog Csaba, Berta Bálint, Berta János, Gazsik András,
Hriazik Attila, Hriazik Evelin, Kovács Csilla, Nagy
Irén, Pálmai Norman, Révbéri Zsolt, Sárközi Ervin, Tóth
István, Török Mária és Zsikla László.
Eresz alatti reggeli
Kerítésmászás
Kõris-völgyben
Júdásfül gomba
Zöldben
Mászás a Nagy-Szénásra
Nagy-szénási turistaház helye
Virág, méhecskével
Nagy-Szénáson
Lacika
Kemény!
Jani
Remete-szurdok fölött
Máriaremetei kacattár
Hûvösvölgyi rét
Megcsináltuk!
A Kéktúra emlékére
K. O.
Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak
írásbeli engedélyünkkel lehetséges.
|
