|
I. helyezett: Kutyából
szalonna
Hol volt,
hol nem volt, volt egyszer egy ember, akit
Lajosnak hívtak. Szeretett kutyájával,
Mizsével élt. Érdekes, és aranyos kutya volt
ez a Mizse. Zsemlebarna szőrű, kajla, nagy
kutya, méghozzá magyar vizsla. Nemcsak
abban volt különleges, hogy játékosan
viselkedett, hanem abban is, hogy ez a kutya
emberi nyelven tudott beszélni, ugyanis
szegény Mizsét, aki korábban ember volt, egy
boszorkány átkozta el, amiért nem volt
hajlandó bocsánatot kérni az almájának
megdézsmálásáért. Mizsét arra átkozta, hogy
örökre egy kutya testben maradjon. Az átok
csak akkor oldódhatott fel, ha bocsánatot
kér valakitől, amikor rosszat tett. Ezután
befogadta Lajos, aki nem bánta meg, mert
nagyon szerette Mizsét.
Kecskemét közelében egy kis faluban éltek,
amit úgy hívtak, hogy Nevesincs, mivel még
nem döntötték el, hogy mi legyen a neve. Egy
kis házban lakott Lajos, ahol a
kovácsműhelye is volt. Mizse egész nap a
faluban csavargott, ahol sok érdekes dolgot
láthatott. Akadtak ott kofák, virágárusok,
aranyos kisgyerekek, akik mindig
megsimogatták Mizsét. Néhány sötét alak is
mászkált a faluban, ezek loptak, hazudtak.
Régen ilyen ember volt Mizse is, de most
szeretett volna megváltozni, de a
bocsánatkérés nem volt az ő stílusa. Estére
mindig hazament vacsorázni, mert azt
szerette a legjobban, és persze a hétvégét,
mert akkor egész nap a gazdájával játszott.
Így volt ez a következő napon is. Vacsorára
ért haza, és elbeszélgettek, milyen volt a
napjuk.
— Nekem színpompás volt – kezdte Mizse –
Találkoztam néhány emberrel, de láttam
azokat a fekete személyeket is. Nem értem
őket. Mindig valami rosszban sántikálnak,
nincs egy szép, tiszta percük sem.
– A rossz emberek már csak ilyenek.
Szerencse, hogy mi a becsületesség útját
járjuk. Nem kell velük foglalkozni. Nekem is
jó napom volt. Most a legtöbbet lovakkal
foglalkoztam. Sok patkó kopik a rossz
utakon. Ma volt itt egy olyan ló, aki nem
engedte, hogy megpatkoljam, biztosan ideges
volt. Holnap is eljön a gazdájával, hogy
újra próbálkozzunk.
— Megkérdezhetem, miért ilyen ideges, hiszen
én az állatok nyelvén is értek.
— Ez nagyon jó ötlet. Holnap maradj akkor
itthon.
— Jól van.
Ezután elmentek aludni. Másnap reggel Mizse
már várta a reggeli adagját.
— Tessék, pajtás – tolta elébe az edényét –
íme a reggelid! Ma akkor beszélsz azzal a
lóval? Egyébként nem tudnám megpatkolni a
lovat.
— Jól van, akkor ma maradok itthon. –
jelentette ki egyszerűen. Ekkor csöngettek.
— Jó reggelt kívánok – mondta Lajos, aki
most lépett ki az ajtón.
— Jó reggelt, Lajos! Elhoztam a lovamat,
ahogy ígértem.
— Nagyszerű. Akkor vezesse, kérem, a lovát a
műhelybe.
Bementek. Mizse ekkor odafutott melléjük és
kérdezgetni kezdte a lovat, hogy miért nem
engedi magát megpatkolni. A ló idegesen ezt
válaszolta:
— Miért is engedném, ha sérült a patám és
fáj a patkolás.
— Már értem. – válaszolta Mizse és
gazdájának is elmondta, miért nem engedi a
ló a patkolást.
— Értem – válaszolta és a ló gazdájához
fordult – Ennek a lónak bizony sérült a
patája, így nem segíthetek, amíg be nem
gyógyul. Hagyja pihenni néhány napig, csak
rövid sétára vezesse ki, aztán rendbenjön.
— Jól van. Viszontlátásra! – és magával
vitte a lovát is.
— Hát ezzel meg volnánk – mondta Mizse
miután elmentek.
— Köszönöm szépen a segítséget.
— Szívesen. Most már mehetek?
— Menj csak. – s ezzel futni kezdett kifelé.
Milyen érdekes volt a mai napon a falu.
Különösen sok ember mászkált fel s alá. A
kofák nagy szerencséjére, mert ilyenkor
többet tudtak eladni. Ebben a pillanatban
egy sötét sikátorból egy idegen hang jött:
— Kutyuska, gyere csak ide! – Mizse
engedelmesen odament.
A sikátorban egy fekete ember ült, de az
arcát nem lehetett kivenni annyira sötét
volt.
— Okos kutya vagy – szólt az ember – az én
nevem Csoma. Szereted a csontot?
Mizse erre bólogatott. Miért is ne szeretné?
A csont a legfenségesebb lakoma, amit csak
egy kutya kaphat.
— Nagyszerű – folytatta Csoma – Mi lenne, ha
kapnál egy óriási nagy velős csontot? Úgy
tudom, azt a kutyák, nagyon szeretik. –
Mizse erre újra bólintott - Ha tényleg
igazán akarod az elbűvölő csontot, akkor
egyetlen egy szívességet kérek. Csak el kéne
hoznod azt a lúddal teli kosarat, amit az
anyóka őriz nekem.
— Miért nem mész el te érte? – mordult fel
Mizse. Az ember igencsak meglepődött a
beszélő kutyán, de aztán mégis válaszolt.
— Mint láthatod, nekem nincsen lábam –
mutatott a földre, a lába valóban nem
látszott, mivel maga alá húzta.
— Értem – mondta Mizse és elindult a kosár
irányába. Nem sétált, nem futott, inkább
rohant, mert a velős csonton járt az esze.
Szépen elvette a lúddal teli kosarat, és
visszavitte Csomának, aki miután megkapta a
lúddal teli kosarat egyből rohanni kezdett.
— Azt hittem nincsen lábad! – kiáltott utána
Mizse.
— Becsaptalak – válaszolta és csak rohant
tovább.
Nagyon búsult a csonttalan Mizse, amiért így
kicsontozták, azaz becsapták. Amint ment
kifele a sikátorból, meghallotta annak az
anyókának a jajveszékelését, akitől az előbb
a lúddal teli kosarat vette el:
— Jaj, én szegény ludacskáim! Pedig csak egy
pillanatra bóbiskoltam el. Senki sem vesz
tőlem Márton napi vacsorát. Pedig mennyire
kellett volna az a pár garas! Most miből
veszek tüzelőt a télre? – Nagyon sajnálta
szegény nénit Mizse, így arra az
elhatározásra jutott, hogy életében először
bocsánatot kér.
— Nagyon sajnálom a ludakat! – mondta a
néninek. – Én igazán csak a csont miatt
tettem, én nem akartam semmi rosszat.
— Miről beszélsz kiskutyám? – kérdezte a
néni.
— A sikátorban nekem azt mondta egy sötét
alak, kapok egy velős csontot, ha elhozom
neki azt a kosarat, amiben sok-sok lúd van.
Én megkérdeztem miért nem ő hozza ide, és ő
azt felelte, hogy nincsen lába, s amikor én
oda vittem neki, elszaladt. Elnézést kérek.
— Boldogtalan jószág, mit tettél! Hónapokon
át nevelgettem őket, hogy jó kövérek
legyenek Márton-napra, hátha megveszi őket
jó pénzért valami gazdag uraság.
Ekkor egy nagyon csodálatos dolog történt.
Mizse visszaváltozott emberré! Nem is
akármilyen fiatal legény lett. Napsárga
haja, szebb látványt nyújtott a napnál, már
amennyire látni a napot az ilyen őszi
ködben, ám egy szó mint száz olyan csinos
fiatalember volt, hogy különbet kívánni sem
lehetett volna.
Megölelte, és megcsókolta az anyókát, hiszen
nagyon sok időt töltött kutya testben, s
most újra szabad és fiatal lett.
— Nagyon köszönöm, hogy újra ember lehetek.
Ez mind maga miatt van. A ludak miatt pedig
ne aggódjon, jósága fejében, majd én hozok
az erdőről fát eleget és fel is vágom. Akár
házat építek, ha kell. Mindenre képes
lennék, most, hogy újra ember vagyok.
Ezek után Mizse szorgos, és becsületes ember
lett, és segített minden embernek a faluban.
A néninek fát vágott télen, kifestette a
házát. Az emberek annyira hálásak voltak
Mizsének, hogy elnevezték róla szeretett
falujukat, s mivel Mizsét csak úgy nevezték,
hogy Lajos Mizséje, így a falu neve is
Lajosmizse lett.
ÍRTA:
Szücs Boglárka - 10 éves (Várpalota,
Veszprém megye)
|
